Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-17 / 19. szám

mindig olcsóbb is volt aiánylag, mint a melyik a sóut mellet fekszik. Mert amannál több a járókelő. Balatonfürede'ri hajdanában a fekete földig leszólták azt a szőlősgazdát, a ki minden arra járót be nem szóllitott egyipohár borra pin. céjébe. De meg nem választolták elöljárónaklaiég az olyat se. a ki vásárnapján délután ki nem ment az óra ágat mellett levő pincéjébe. ,,Elbujt. az utonjarók elől.“ E^|óval vége lett a becsületnek.

Hát az olyan ember miként utazott, a kit nagy vidéken mindenki ismert, a kinek száz rokona; ismerőse, elvtársa és jó barátja volt az országút mellett levő szöllöbirto- kosok közt í

Sehogvse utazott. Vagy éjjel kellett az országúton a pincék előtt gyors hajtással elszöknie. Apám egyszer a nagy Forintos harcok idején a márciusi megyegyülésre indult.el Zala-Egerszegre és csakugyan odaért a májusi közgyűlésre szerencsésen. Visszafelé pedig el kellett kerülni Somogy vármegyének, őszre se ért volna máskép haza.

Ez volt hajdan tál a Dunán a vendéglátás.

Ebbe keseredett bele Gyulai Pál ur és Salamon Ferenc is Csobáncz hegylábában a gyulakészi paraszt szőlősgazdánál. De az igaz, hogy utóbb beleszoktak s jól érezték magukat Mire mi a várból visszajövet őket feltaláltuk: Gyulai Pál' urnák olyan kedve támadt, hogy csaknem dalra fakadt.

Áronban ezt még se-cselekedte. Gyűli Pál urat dalolni egyáltalán soha nem hallottam.

Mi azonban megmásztuk a hegyet s megnéztük a

várat.

Romvár, köhalmaz, roskadozó falak, büszke múltnak szomorú emlékei, aunyi dicsőségnek temetője, annyi nemzeti búnak hirdetője !

Meleg júniusi nap volt. Omlott ránk a sugár és a hőség, a mint a várurak utján ballagtunk fölfelé. Azt a» utat is elrontotta már a vihar, a fagy, a záporesö, a vizom- lás, a kecske és birkanyájak taposása. Nem is ut már az. Lágy párnás hintóbán most már föl nem mehetnének oda

— 668 —

*- 394 —

nézte Rezivár és Tátika romjait, a méltóságos Szentgyörgy hegyét s azt a pontot, a hol Berzsenyi utoljára látta édes szülőföldjét, a tündérszép Kemenesalját s mig szemei a látás határán körüljártak s ott azon a határon a sötét Bakonyt, a fényes tihanyi és Somogy végtelen ligeteit végig legelték ~ addig néztem én meg öt gondosan.

Viasza réro utunk<hlatt nagy vitába keveredtünk. Akkor még nemzeti irodalmunk történetéről Toldy Ferenc felfogása uralkodott s ezt vallotta Gyu’ai Pál ur is. E szerint nemzeti irodalmunk újjászületése Kazinczy nevéhez fűződik.

Ezzel szemben én azt állítottam, hogy Kisfaludy, Berzsenyi s társiűk a túl a dunai Írók és költők alkoták újra a a század legelső éveib n a nemzeti irodalmat. Azt állítottam hogy olvasó közönséget Kisfaludy teremtett s a magyar nők szivét, s a magyar ifjúság képzeletét Himfy dalai s az édes bus nemesi regék s Berzsenyi lantjának harsogó dalai hódították meg a költészet és szépirodalom számára. Uj alakban kell tehát összeálljtant irodalmunk történetét.

Gyulai Pál urnák ma is sok élce van az én felfogásom, rovására, nekem pedig ma is sok iga ságom vau az ö felfogásának rovására. \

— 398 —

val. Ha pedig haza térnek: but, bajt, szomorúságot otthon ne érjenek s otthonvalóikot jó egészségben találják. Az én istenem áldja meg az urakat, a miért e mi országunkat, jó szívvel meglátogatták.

Gyulai Pál ur mosolyogva hallgatta e parasztos kálál- kodást. Sehogyse értette meg, miről van szó. Márt nyúlt a tele pohár után, de a gazda nem adta a kezébe.

— Először majd magam iszom.

Ivott is. Ki is itta a poharat fenékig. Nincs abban a borban méreg. Csak azután töltötte meg ismét s nyújtotta egymás után vendégeinek. Salamon Ferenc előbb fölismerte a helyzetet. Ö csakhamar rájött arra, hogy az a tiatal ember ösmagyar rájött a ki minden poharát köszöntővel issza s szívesen adja az utasnak, a mije van. de jó szót vár a maga jó szavára.

Ilyen a magyar ember. De különösen ilyen a balaton melléki ember Veszprémben is Zalában is.

Kétféle szőleje van. Pincés szőleje és darab szőleje. A pincés szőlő mindig ut mellett, a darab szőlő a dűlök közt fekszik. A kinek szölleje az ut mellett fekszik, az már oda pincét épit.

A pince két részből áll.

A belső pince köboltozat. Ebben a boros hordók állanak. Asszonynak, idegennek, gyereknek, házi ebnek itt nincs mit keresni, ide csak a gazda jár s felnőtt fia. Ritka még az a vendég is, még az a rokon is, a ki ezt összejárbatja s a bordókat megKopogtatja.

A külső pince födeles épület. Ebben áll a sajtó, a kád s az összes szüretelő szerszám. Itt van a katlan, kis asztal, néhány kis szék s a sütő és főző edények. Ide hívja be vendégeit; ide hozza ki a bort a belső pincéből s itt kinálgatja jő szivvel. szeretettel, vidám orcával. Csak arra vigyáz, hogy ö maga is igyák annyit, mint egy vendége.

Bebiv pedig egy pohár borra minden utonjárót.

Az a.pincés szőlő, a melyik járt országút mellett fekszik

CSOBANCZ VARA.

Ebédünk lent volt Szentirmay barátunk asztalánál, Még tiz óra se volt, a mikor János püspök villájához vissza érkeztünk. Levelet, táviratot küldeni egyikünknek se jutott eszébe, még talán Nagy Miklósnak se. Hol találhattunk volna mi közelben valamely posta vagy táviró állomást ?

Ebéd után Czobánc várát kellett megtekintenünk.

Szentirmay oda se jött velünk. Magam voltam a kalauz. Nagy Miklós Szilágyi Sándorral jött egy kocsin. Én Salamon Ferenccel és Gyulai Pál úrral maradtam.

Tördemicz felé hajtottunk el Guláos kopasz csúcsa alatt. Keresztül Gyulakeszin, föl a várhegy oldalának virágzó szőlők közt szűk és mély satóuton. A szöllöhegy közepén kis tisztáson leszálltunk a kocsikról s gyalog indultunk útnak fölfelé.

Gyulai Pál ur itt is csak megállóit egy ponton s nyakát hátra szegve, esernyőjét két kezével maga előtt a földbe szarva harsány hangon kijelenté:

— Nem megyek tovább !

Mutattam neki fejünk felett a várromokat. Nem messze vannak. Fél óra alatt fönt leszünk. Milyen szép lesz onnan a kilátás.

— Nem megyek ! Én itt is eleget látok.

Hát hiszen igaza volt. Tapolcza városára s a körűié elterülő völgyön fölséges táj nyilt föl előtte. Jobbról Haláp,