Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1906-03-22 / 12. szám
> — 329 — Kisfaludy föláll, összeüti sarkantyúját s Katonásan. üdvözli a testörkapitányt. , A herceg beszél vele magyarul, azután németül, azután latinul. A két lordot meglepi, hogy ez a vad magyar milyen szépen beszéli azt a három nyelvet. Azután francia nyelven kérdi tőle : mit dolgozik épen most ? — Tassot forditom olaszból nemzetünk nyelvére. Ez már a herczeget is meglepi, de nem mutatja meglepetését. A kérdést és feleletet értik a lordok is. Oda mennek az asztalhoz. Kezükbe veszik a kéziratot. Ez tatár nyelv, ezt nem értik. Kezébe adják a kéziratot Kisfaludynak s udvariasan megkérik, hogy fordítson le nekik abból élőszóval néhány sort németre, latinra, franciára, olaszra. A vad magyar ezt is megtette. A két angol lord annyit tud a magyarokról, a menynyit Marco Pólóból olvasott. A .magyarok, vMyis más néven kirgizek, helyesebben a tatárok ott laknak a pusztán, csikót őriznek s a ló hátáról soha le nem szállnak, ott eszik a nyers húst s ott isszák a lótejet. Itt pedig Becsben világtudóssá lesz valamennyi s azt mondják: nemesi testörség, hát pedig voltaképen tudós akadémia. Teringettét, ö felségének Nagv-Brittánia és Irland királyának csakugyan nincs ilyen testörsége. Lord Granville még egy kérdést is intéz a vad magyarhoz. , — Igen tisztelt uram, bocsásson, ha egy bizalmas kérdésem van önhöz. Ha ön, igen tisztelt uram, kiszolgálja a testörséget s visszamegy a pusztára, hát akkor ön, igen tisztelt uram, megint csak csikót őriz? Kisfaludy ránézett a hercegre. A herceg szemein büszkeség és jókedv mosolygott. Igv felelt tehát a lordnak : ügy van ! Csikót őrzök, de lovat is, a hogy jön. Nagy csodálkozással ballagott el tőle a két lóri a meg is köszönte a hercegnek a rendkívüli élvezetet. Csakugyan érdekes emberfaj ez a vad magyar. Csak az a kár, hogy úgy el- zárk ozik a po garisodástól. Pedig ime, erre is lenne képessége — 336 — • én céhbeli tudós. Olyan vagyok én csat a poéták közt, mint Bihari és Pityók a muzsikusok közt. Ezt irta már Badácsinak is 1808ban. Eltalálta, De még se egészen találta el. Bihary és Pityók hegedűje örökre élné* múlt, de a költő szerelme örökké melegít, s költészete örökké buzdít, míg lánysziv és honlisziv lesz a világon. Hát ez a Pityók jött meg tizedmagával s kacskaringé» hosszuszóval beköszöntött a ház urához. Hejh, mikor öt meglátta a fiatalság, mint a siserahad, úgy ugrált, úgy tapsolt, úgy vette körül a vén cigányt. Itt a Pityók, itt a Pityók ! Ettek e már, Pityók bácsi ? Yincellérné, elő csak hamar azzal az ennivalóval. Szegedy Róza is oda fut a cigányok közelébe. Az öreg Pityuk mögött a nagybőgős áll. De a nagy bögö mögött is áll valaki. A deli testőr áll ott. A költő. Ezüst zsinóros, világos kék huszár ruhában. Feszül a ruha rajta, csak úgy csikorog. Oldalán kard. Kopenyegjét összefogja. Csákója mélyen lehúzva a homlokára. Tüzes szemei szó nélkül, némán esnek a leányra, álmainak istenképére, szép ségének és üdességének örök mintájára. HajadoD fővel van a lány. Aracyfényü szőke haja gazdag fonatokban köríti homlokát és arcát. Kék szemének nagy mélységéből, rózsás ajakának finom hajlásaiból mosoly ragyog a red vés véncigányra. Észreveszi az ifjút a bögö mögött. Csak két fekete szép tüzes szemét vette észre. De az a két szem az egész világ. Abban a pillanatban hajnal tüze lobban fel a leány arcán s midőn az ifjú nemes hangon azt mondja : — Én is itt vagyok ! Akkor már a hajnal eloszlik az arcon, a megrohant leánysziv visszaköveteli minden vérét s a mélységes indulat rohama alatt elhaványul az a tiszta, fényes hajadon arc. Alig tudja az üdvözlést egy néma fejbólintással viszo* nozni. /&-x t — 332 Megáll, mintha megmerevedett volna. Még senki sec mondta, hogy ez a délceg ifjú az ö hőse, de ö már tudta, az ész gyakran még alszik, mikor a szív már mindent tud, mindent látott, mindent érez. ,,A szív ezer hangokkal kiáltá kebelembe : ö az !“ így Írja le e szempillantást maga Szegedy Róza négy év múlva. Kisfaludy maga is megnémult, midőn azt a lányt meglátta. A csillagos ég minden szépsége rakott szemei előtt. Úgy állt ott, mint egy Fa-Jankó. Hiába üdvözölték az asztal Körül levők, hang nem jött ajkára. Hejh de ostoba is a a lángeszű iljju a rajongó szerelem fellobbanásának első pillanatában ! • De jó, hogy ilyenkor a lánynak mégis több esze van És sokkal több ereje önmagán uralkodni. Róza kezet szorított Skublicscsal, de szivének háborgása közben/ úgy meg szorította az ifjúnak kezét, hogy ez nem tudta, mire vélni a dolgot. Ha tudta volna, kinek szólt az a kézszoritás. Erről a kézszoritásról később a vallomások édes perceiben sokszor megemlékeztek a szerető szivek. Mig a kézszoritás tartott- s Rostv üdvözlő az uj vendégeket, s nekik az asztalnál helyet és terítéket készítettek : az alatt a lány egészen magához jött s érzelmeinek eltitKo. lására mosolyhoz, jó kedvhez és csevegéshez folyamodott. Egy-két szót Kisfaludy hoz is ejtetf, állandóan azonban Skublicscsal beszélt ; útról, látogatásról, honnan jöttek, hogy mulattak féle dolgokról csak tőle kérdezősködött. Mintha mondta volna neki, legyen á,m eszed arról a deli testőrről minél többet beszélned. Ebéd után fölvetette a badacsonyi szüret kérdését. Lelkes toborzást vitt véghez, hogy az a szüret meglegyen, fényes legyen^ mindenki ott legyen, senki onnan el ne maradjon. Van ott szőleje a Hertelendy, Bogyay, Szegedy, Biró, Skublics, Rosty s egyéb atyafi nemzetségnek, hetekig el kell tartaniok a szürefi lakomáknak, lesz majd ott alkalom a testőr — 333 — ifjúval is szót, eszmét és érzelmet váltani. De azért épen ezt az ifjút csak nem unszolta a szüretre. ,,De midőn a többitjzüntelen a badacsonyi szüretre unszoltam : magamban azt gondolám : ha mind elmaradnak is, csak „6“. jöjjön el.“ így ir erről Róza. Mindenki hajszol, hogy ctt legyen, csak annak az egynek nem szól. Pedig mindenki elmaradhat onnan, csak az az egy legyen ott. S igaza van annak a lányszivnek. Mérhetetlen kincs az a lány szív. Égnek, földnek minden örömét, egész életnek minden boldogságát, csak az a •y leánysziv tudja megadni. Ha az az ifjú megvárja a szót, ha szó nélkül meg nem érti azt a szivet s ha életre.halálra nem törekszik azzal találkozni, annak melegéhez közel jutni; akkor az az ifjú nem is érdemli meg azt a szót. ^.kkor arról a rózsabimbó ajakról tékozlás lenne az a szó s attól a csillag- tisztaságú lányszivtöl ledérseg lenne az a szó. Badacsónyi szüret! Ősz van. Szeptember utolsó s október első napjai. A levegő tele illattal és sugárral- A napfény tiszta még, de már nem éget. A költöző madár elbujdosott már, a szerető kis madárkák nem csicseregnek többé. Nem virágzik rnbst már se az erdő, se a mező. De levelét se hullatja még. Zöld még a nádas, zöld még a lapály, de fának és cserjének lombja a szivár* vány minden ragyogó színében mosolyg előttünk. Sárga és piros és lilaszin a szőlő levele. Fönt a bazalt Tornyok alján, az Omlások peremén biborszinü a szömörc2e, fakó a bangita, fényes zöld a fagyai, haragos a kökény, narancspiros a vadrózsa gyümölcse, arany és bíbor a kecskerágó, ezer apró rózsácska mosolyg a galagonya és somfa ágairól. Szölöszedö lánykák és ifjak ajkain messze hangzik az édes-bus dallam. Száz kerepü recsegő nyelvét mozgatja az öszj szellő. Kong a hordó a pincék előtt, a mint szegény emberek a szürethez igazítják. S ha leszáll az alkony, Sszáz szőlőhegyi tűznek ragyogása mosolyog vissza a csillagokra- y
