Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1906 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1906-03-08 / 10. szám

—R3192A két királyi aeízonyj-jmosolygott.; A föherczegné nem. állta szó nélkül.

— Hát a férjemnek nem kozott kend pakróczot ?

— A tiszt ur férfi ember, gondoskodjék magáról. Aztán férfinak minek is a pafcrócz ?

Ebben is neki volt igaza.

Nos hát ez a Túli volt szolgálattevő emberünk.

Erdélyi ember hadd ismerje meg ezeket is. S hadd ismerje el hogy nem csak Erdélyben van hires sültje-föttje a magyarnak. Ital dolgában csakhamar általános meggyőződésé vált, ‘hogy a badacsonyi és somlyai bornál nem jobb a rózsamáli ; hogy a badacsonyi ürmöst erdélyi ember nem ismeri, mert ilyen bor se Erdélyben, se Spanyolországban nincs s végül, hogy a bada- ptyi kéknyelű boihoz hasonló értékű és finomságú bor nincs a kerek földön. Még a tokaji aszú se éri el.

Végig bíráltuk úgy elméletben a leghíresebb erdélyi borokat, Különösön az erdélyi püspkönek rózsamáli borát, KeAz ebéd egyszerű magyar tula dunai ételekből állott, mény István bárónak csombordi borait s a jó Sámi Lászlónak hires borgyüjteménvét. Nem fukarkodtunk az elismerésben. De hát a badacsonyi mégis csak más.

Ma már Magyarország a bortermő országok közt a huszonötödik. Huszennégy ország áll előttünk. Megelőzött már bennünket a nyavalyás Ausztria s a még nyavalyásabb Görög - orzág is. Nálunk huszonöt év alatt terem annyi bor, mint Olaszországban egy év alatt s ötven esztendei termésünket kell összegyűjtenünk, hogy Francziaország egy esztendei termését egy csomóba összehozzuk.

így vagyunk boraink értékével is.

A rajnai borok s finomabb franczia borok tizszer értékesebbek, mint a mi jobbfajta boraink. Leáldozott a tokaji aszu- bor napja is. Egész Hegyalján nincs már háromszáz igazi szőlős * gardánk. Rossz idő, rossz féreg, rossz tudomány tönkre tett bennünket.

Kiváltképen a ressz tudomány.

Azt az embert, a ki először hozott be hozzánk franczia.

— 318 —

czegnővel és a belga királynéval. Föl akartak menni Badacsony tetejére, János püspök volt már egyszer kétszer úgy bodvédszemle alkalmával aföherczeg házi gazdája, tehát csak az ö villáját keresték föl vezetőért. Hoztak magukkal Keszthelyről hideg sültet, pogácsát, uj kalácsot, ezt a hegytetőn * akarták elkölteni. Egész kíséretük egy huszárból állott.

Túlit kérték meg, vezesse föl őket a Kereszthez Túli szó nélkül válalkozott. Kevés beszéde, lassú mozgása szemébe ötlött a föherozegnek.

— Hallja kend, fel tud maga jönni a hegy tetejére ?

— Mit gondol a tiszt ur! Ha ezek a fahér népek föl tudnak menni, hát akkor én csak föl tudok.

— Micsoda fehér népek ?

— Hát ez a két tekintetes asszony !

A királyné és a föherczegné volt az a két tekintetes asszony.

A huszárnak ugyan nem volt szabad az utazók kilétét elárulni, de attól félt, hogy ez a paraszt valami ügyetlenséget, ualami gorombaságot talál mondani. Félre inti Túlit.— Vigyázzon kend a szavára. Fölségos asszonyok ám azok. a.z egyik a belga királyné, a másik az alcsuthi főhercegnő.

Túli uram a pipát se vette ki a szájából, de el se hitte egy szavát se a huszárnak.

— Már öcsém, nem tőled tanulom ón meg a becsülettudást.

Bizony jobban is tudta, mint a huszár.

Mert a mikor a fejedelmi személyek főiértek a Kereszthez s ott uzsonnájukat elkölteni leakartak az aszú gyepes sziklára telepedni, Tűzi csak oda szólt az asszonyokhez :

— Várjanak csak a tekintetes asszonyok egy szempillantásig !

Intett a hátul kullogó fiúnak, annak a kezén volt két szép selyem pokrócz, ezeket kivette kezéből, szépen leteritette a ssiklára.

— Ide üljenek a tekintetes asszonyok 1

mm — 3i4 — Hé kölykek, -mogorva kapitányomnak oszták porontyai ! Ide hallgassatok rám ! Én ngyan játszom veletek, szépséges mamátokat is megtanítom dalolni és rajzolgatni s a mellett itt is maradok katonának, a meddig innen el nem mehetek. Meg is kapom én ezért a fizetést jószóban, köröm- faladékban, meleg kézszoritásban, édes mosolygásban s ki mi másban. De ez nekem, adta osztrák porontyai, mind nem elég. Hanem van nekem itt egy Burián nevű jó barátom, adjatok annyi szabadságot annak is, a mennyi nekem jut. Azután van nekem itt Florenczben egy-két hires honfitársam, egy hires festőművész s annak fiai, a kiket már hazulról ismerek. Az öreg Markó és családja. Szabad járásom legyen nekem oda mindenkor. És végre nagyon szeretem az olasz hazafiakat. A kik minden osztrákot a pokolra kíván nak. A kik élnek, dolgoznak, rajonganak és meghalnak a szabadságért. A kik ellen apátok és bajtársai irtó háborút viseltek s a kiket ma is börtönre, golyóra kötélre keresnek. Hadd mehessek én ez«k köz$ szabadon, hadd mulassak velük igazán s hadd szidjam éu az osztrákot velük együtt kedvemre. Nossza tehát kis osztrák porontyaim, mondjátok ezt meg a mamának, marna a papának, papa a generálisnak mert én többé se veletek, se mamátokkol nem játszom. Dör- gÖm-morgom csikorgóm adta osztrák porontjai.

A két poronty meghallgatta a kemény szót. Az egyik lehetett három éves, a másik két éves. S bizonyosan eljárt mindakettö a nagy megbízatásban. Mert az én jó Szentirmay barátom ettől kezdve teljes szabadsággal mulathatott Flo zencz városában.

Mindennapos volt a Markó családnál. Benső, gyöngéd barátság erősödött meg köztük. Rajzban, építészetben, mü* ízlés nemesítésében kincset gyűjtött Markoék segítségével ifjú lelke.

Burián barátja is szabadon járt kelt ezután. Együtt töltötték napjaikat. Együtt vigadtak sorsukon s búsultak hazájok állapotján.

De megismerkedett a fiatal olasz hazafiakkal is. Hajk

— SIS —

minő lelkek voltak ezek! A honfikeserüségnek és honfi* rajongásnak minő mérhetlen tengere zajgott ezek szivében! A tüzokádó lángja nem ég akkora tűzzel, mint a hogy égett -azekben a gyűlölet a pápai uralom ellen, a német betola* kodás ellen és a szanfedisták ellen. Ha az olasz nemzet még egyszer olyan nagy tadna lenni, mint volt akkor, a t mikor szerencsétlen volt! Ha a magyar nemzet úgy tudná ellenségét gyűlölni, mint tudta az olasz! Ha mindég ugv tudna gyűlölni, mint a hogy tud néha verekedni.

Szentirmay és Burián el-elment mulatni egyik másik Albtrgóba s annak titkos szobájába az olaszokkal. Bámulta, szerette, csókolta, itatta az olasz a magyar fiút. Egy flo- ffenczi ifjú gróf majd megette Szentirmuyt.

— Mit bámulsz rajtam olasz?

— A magyart bámulom j Hát ti vagytok a magyarok ! Mindig, mindig, régóta látni akartalak benneteket. Kezod is megcsókolnám, ha nem nevetnél. Mi vagyunk húsz millió, ti vagytok öt millió. A mi gazdagságunk és miveltségünk harmadfél ezer esztendős, a tietek száz esztendős. Mi palotákban élünk» ti a pusztán. Mi óriási templomokban, művészetnek fÖnséges csarnokaiban imádjuk az istent s szerezzük meg a tudományt, ti pedig ott ögyelegtek erdőn, mezön, szabad ég alatt. Nyugati miveit nemzet vagyunk, ti pedig ázsiai hunnok, tatárok. Minket is legyőzött a német, titeket is. De ti magya- rok legalább megvertétek a németet igazán, porba gázoltátok lobogóját, hátához paskoltátok gőgjét s megtanítottátok futni és segítség után riinánkodni. Ti is véreztetek, de győztetek is. Mi csak véreztünk!

Kicsordult az olasz ifjú szeméből a köny. így adta okát annak, miért bámulja a magyart, ha osztrák baka is ez.

Itt találkozott egy szegedi fogolylyal, valami Bixió nevűvel,

A magyar kormány, mikor 1848-ban Szeged várát átvette a várnak földalatti nyirkos ódáiban több mint száz foglyot talált, köztük sok olaszt. Nagyobb része olasz volt. Megkér* dezte az osztrák kormányt: kik ezek ? Miért vannak elitéivé!