Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-26 / 43. szám
\ Homestead Pa. Megható gyászeset történt itten a napokban. Egy alig két év óta ritka boldog egyetértésben élő ifjú házaspárt szakított el egymástól a halál keze. Gacsko Petemé szül. Kovács Juliánná 19 éves asszonyka, ki szinte ungmegyei ill. alig pár napi szenvedés után, vese gyulladásban elhunyt. A temetés nagy részvét mellett október 22 én délután egy órakor ment végbe a a homesteadi reí. templomból. Az élete legszebb idejében »lhunyt ifjú nő halálát férjén kívül itt levő nagy számú roKonai s otthon agg szülei gyászolják. Béke lengjen porai felett. Eleanori és vidéki egyházunk köréből.; Nagy buzgóságés hálaadás között lett megtartva az aj felszentelt lel kész által, Eleanoron, a helyben és közeli környéken lakozó ref. hittest véreink között az első istenitisztelettel egybekötött Úri szent vacsora jegye n k kis/.olgáltatása. Maradjon ezen kedves emlék istenitisztelet a hú ek szivében sokáig s áldja meg az isten az abban részesülteket bü n-dk eltörlésével s a halál után örök élettel és boldogsággal. Az urvacsorai bort Szabó András, a kenyeret pedig Révész Áronné asszony hittestvéreink voltak szive sek az ujbori vacsorához adományozni. Isten áldja meg őket hit buzgóságuk é3 jószívűségük által sugalmazott cselekedetükért. Keresztelés. A múlt vasárnap délután megkereszteltetett Máriái Mihály s neje szül. Kardos Borbála wishói lakos gyermeke, ki is Mihály nevet kapott. Keresztszülei Simko Károly és neje szül. Szabó Mária- Tartsa meg az Isten a kis gyermeket erőben, egészségben szülei örömére s az 0 dicsőségére. Presbiteri gyűlés. A jövő vasár nap, okt. 29-sn délután fél 5 órakor presbyteri gyűlés tartatik a lelkészlakon Punxsutawneybau. úgy a ros- sitteriek, mint az eleanoriak igye- kezzeneü teljes számban megjelenni. Egyházi értesités. Szeretettel értesítem Daytonban, O. és környéké* lakó hittestvereinket, hogy szives meghívásuk folytán istenitiszteletek tartása céljából körükben november hó 4 én meg fogok jelenni. A mely napon estveli fél 8 órakor bűnbánati — másnap, vagyis november 5 én délelőtt fél tiz órakor pedig urvacso- raosztással egybekátött és délután két órakor hálaadó istenitiszteleteket tartandunk a szokott helyen. Készitgesiék azért magukat a ke gyes hívek, hogy méltó ven légeknek találtassanak Urunk Jézus Krisztus megtérítendő szent asztalánál. Felvilágosítást az istenitiszteletek tartásának helyére nézve készséggel ád Hórcsik János egyház gondnok (424. N. Summit Str. Dayton, O.) Lorain, 0. 19U6. október hó 23. Lelkipásztori szeretettel Ludmán Sándor, ev. ref. lelkész. A s. chicagói és kör. egyházunk köréből. Október 29 én d. e. lü órakor So. Chicagóban, d. u. 3 órakor Whitin- gon s este fél 8 órakor So. Chicago ban lesz istentisztelet. Kereszteltetet: Korcsmáros József és neje leány» : Julianna. Keresztszülök Zakhar József és neje. Október 18-án ment végbe templomunkban Csépke István so. leudi lelkipásztor ünnepélyes ielavatása a szent szolgálatok végzésére. Az ünnepi beszédet a helybeli lelkész tar tóttá 1. Tan. 4: 16. verse alapján s ő teljesítette a tolmácsi tisztet. A felszentelést végző bizottság tagjai rajta kivül Traeger J. E. és Zenk W. lelkészek voltak. Szentelje meg öt a Mindenható, nogy legyen vá lasztott eszköze, ki elvigye az ö nevét a gyülekezet eleibe! A so. bendi gyülekezet köréből Imri 1st ván, Péter Dániel, Lengyel Miklós és Kiss Károly voltak kiküldve ez ünnepélyes alkalomra. JV orti, east pittsburgi és bradocki magyarságot, hogy pártfogolják az iskolát, hol hetenkint kétszer van tanitás u. m. hétfőn és cütőrtökön este 7 és fél órától 9 és fél óráig, a kik éjjel dolgoznak, a/.ok pedig dfd- után 2 órától 4 óráig lesznek oktatva; kedden és pénteken. Az osztályba Carnegie gyár nemes szivü igazgatója Mr. St. D. Williams tavaly is segítette s az idén is az ö beleegyezé sébel nyílt meg, a Flamm D. Károly urat bízta meg a tanítással. Kösző nettel tartozik meg a magyarság Flamm D. Károly urnák is, ki mindég pártfogolta a magyarság ügyéi minden tekintetben a gyári igazga tóság előtt. Hazafias üdvözlettel Egy tanuló E sorokhoz nem füzünk hosszas kommentárt, csupán annyit mon dnnk, hogy a magyarság itt Ameri kában nem gyűjthet dúsában jövedelmező tökét magának, mintha angolul tanul. Bizony, itt Pittsburgban is óriási szükség volna egy angol magyar iskolára. S ha volna egy ügy buzgó, » magyarság érdekeit igazán szivén viselő ember, ki megkezdené az an goi nyelv tanítását kellő szaki r e- leinmel, mig egyiészről szép jövedelmet teremthetne magának, addig más részről a helyes gondolkozás magyarság elismerését és háláját i* megnyerhetné. HAZAI HÍREK, A Dillonvale és vidéke ev. ref. egy- házköréböl. Október hó 29én vásárnál) délelőtt 10 órakor istenitisztelet a reíormátio dicső emlékére, Dillonvale O., az angol templomban. A vallásba érzet, a hitbuzgóság nyilatkozzék meg ismételve a nagy emléknapon magyar hittestvéreink j körében! Jöjjetek el protestáns testvérek minél többen az Urnák liázaba, hisz’ ha ,,megismeritek az igazságot, az igazság szabadokká teszen titeket.“ (Jan. VIII. 32) Lelkipásztori szere tettel Kovácsi Miklós István, ev. ref, lelkész. Loraini egyházunk köréből. Az ujbori urvacsoraosztás templomunkban október hó 29én délelőtt fél tiz órakor tartatik meg ; délután fél 3 órakor pedig a hálaadó isteni tisztelet. Esketések október hóban. Október 3án Kovács Ferenc és Cseh Róza, október 14én Parrag Ferenc és Ferenci Ágnes, október 21én Korka András és Deák Amália esküdtek egymásnak örök hűséget templomunkban. FELHÍVÁS. Az Amerikai Magyar Református Egyesület clevendi osztálya, a oohn- stowban Pa. folyó hó 12—lOén tartott nagygyűlés határozata folytán, folyó hó 29én,'azaz jövő vasárnap d. u. 3 órakor a ref. iskola helyiségében kezdi meg a havi gyűlések sorozatát, amely gyűlésen a függő ügyeken kivül, a számvizsgálóbizottság, valamint a nagygyűlésre kiküldött képviselők jelentése keTül napürend- re, úgy szintén uj tagok is jelentkezhetnek felvételre. Felhívom az osztály minden tagját hogy ezen gyűlésen saját jól felfogott érdekében, okvetlenül megjelenni iegyes szives. Kelt Cleveland, O. 1905. okt. 22. Pataki János, Papp István o. elnök. o. jegyző. 8HBBB5aMBaiMlHgVa*S Angol iskola magyarok számára Duquesneban. Duquesne, Pa. okt. 20. 1905. Tisztelt Szerkesztő Ur! Kérem legyen szives b. lapjában a kővetkező levelet közölni. Ez idén ismét megnyílt az angolmagyar osztály Duquesnéban, a Carnegie Free Librariban,Flamm D. Károly felügyelete vagyis vezetése mellett. Beiratkozni még mindig 1#- s alkalma van mindenkinek az angol nyelvet elsajátítani. Tehát felkérjük a duquesnei, homesteadi, mck*e«A képmselöliáz okt. 10 iki nevezetes ülése. Távirat alapján már is értesítettük olvasóinkat, hogy a király az okt. lOiki ülésen újból elnapolta az or szággyiilést dec. 19 ig. Ez a szövetkezett ellenzék kiéheztetését célzó folytonos elnapolás a nemzet liü üainak arcába kergette a vért < olyan megjegyzések hangzottak ei az országgyűlés házában a koronái- királyt illetőleg, mint még ezelőtt soha. Az ellenzék tagjai jelen voltak teljes számban, mig a darabant kor mánynak egyetlen tagja sem jelent meg. Fehérváry levélben küldte el az elnöknek az elnaptoló leiratot. féltizenegykor Justh Gyula elnök megnyitotta az ülést s a szoká sós formaságok után jelentette : . — A miniszter úrtól átirat érkezett Felöl pasta az átiratot, mely azt mondja, hogy \ (vess2Ö) alatti kézirat kihirdetését kéri. A vesszöhal- latáramegindullak a közbeszólások: — Vesszöt a kormánynak ! — Vesszözik az alkotmány ! Rákosi Viktor predig látva, hogy a kormány nem jelent meg, megkér dezte : — Hol van Mandula miniszterelnök ? A királyi kézirat felolvasása köz ben nagy zivatarok kerekedtek. Mikor arról volt szó, hogy a király üd vözletét küldi az országgyűlésnek, gúnyosan kiáltották bal felöl: — Köszönjük szépen! — Nem viszonozzuk az üdvözletét! — Mi van a királyi esküvel? Majd felháborodva kiáltották: — Gyalázat! — Mondjon le a király ! Mások gúnyosan kérdezték : — Hol a legalkotmányosabb király? — Hol a királyi eskü? A királyi kézirat ielolvasása a gyorsírói jegyzetek szerint igy történt. Az elnök : A legfelsőbb kéziratot föl fogom bontani Felkiáltások balfelöl; Halljuk a vesszőt! Nem hamisítvány ?! Az elnök fölbontja a királyi kéziratot s átadja Zburay Miklós jegyzőnek, aki felolvassa. A kézirat igy s?ól: Mi első Ferenc József Isten kegyelméből (Eitner Zsigmond közbeszól : Igazán csak az Isten kegyelméből !) ausztriai cs.íszás, Csehország királya stb. és Magyarországnak apostoli királya. Hü Magyarországunk és Társországai zászlósainak, egyházi és világi főrendéinek és képviselőinek, kik az általunk 19üő. évi febiuár hónap 15-ére Budapest fő és székvárosunkba összehívott ors’ágg\ ülésen egybegyülvék, királyi üuvözle- tiinker. (Felkiáltások köszönjük t Derültség ) Kedven, híveink! Parlamentáris kibontakozást biztosító alapon uj kormányt alakítani nem sikerülvén, magyar minisztériumunk elöter’esz- tésére a jelen országgyűlés üléseit ez: évi december hónap tóikéig ezennel elnapoltnak nyilvánítjuk. Kikhez egyébiránti királyi kegyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk. (Eitner Zsigmond közbeszól; Az Isten is úgy maradjon hozzá hajlandó a kegyelmével !) Kelt Bécsben, ezerkihn. százötödik, évi október hónap kilencedikén. Ferenc József s. k., Fejérváry Géza báró s. k. (Helyeslés.)- Nem vesszük tudomásul kiáltották balról. A zaj lecsillapulta után Andrássy Gyula a kézirathoz kért szót. Ö, ki a király egyik legkedvesebb volt miniszterének fia s pár évvel ezelőtt m-g maga is kegyeltje a királynak, erus szavakkal ítélte el azt a zsar- >oki bánásmódot, melyben a burg- ba meghívott ellenzéki vezérférfiak és most a nemzetet képviselő ország gyűlés részesült. Határozati javasla- tot nyújt be, melyben tiltakozik a ház azon el járás ellen, hogy a költségvetés megszavazása előtt elnapol- tastók az oiezággyülés. Mondja ki továbbá a ház, hegy helyesli azon tórvény hatóságok magatartását, melyek a törvénytelen kormánynak megtagadják a vér és pénzadót. - Vegre a ház ama reményének adjon kifejezést, hogy a király meghajolva, a nenuet akarata előtt, m-gadja annak kívánságait, a mi pedig ha be nem következnék s a nemzet ellen megindult harc folytatódnék, a nemzet a torvény szilárd talaján megállva sok százados alkotó áiyát megfogja tudni védeni s érintetlenül togja a múlt dicső alkotásait a jövő számára feltartani. Tisza István kéri a házat, hogv az elnapoló kézirat után a határozati javaslat lelett ne döntsön, mert az ellenkezik az eddigi gyakorlattal. Mezofi Vilmos és Apponyi Albert iiszaval ellenkező nézeten vannak s pártolva Audrássy javaslatát, azt el fogadásra ajánlják. A ház a javaslatot elfogadja s ezzel az ules veget ért. Itt említjük meg, hogy Justh elnök a képviselők fizetését az év utolsó negyedére nem utalta ki A törenüi hta>k „gy™^ tartott uleseben báró Prónay Dezső egy az Andrássyéhoz hasonló javas atot oynjtott be, de a hatatlan főrendek 50 szavazattal 42 ellen el vetették. Alapittatott 1885. Közjegyzői iroda Meghatalmazások és mindennemű közjegyzői okiratokat szakértelemmel kiállítunk. Consnlátusi hitelesítéseket heszerzünk. Tanácscsal ingyen szolgálunk. Biztos — Gyors.