Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-19 / 42. szám

annak alapján volt megállapítható az is, bog több esetben nem folyt be a kifizetni kötelezett és kifizetett összeg. Jegyzetbe: Lúd mán Sándor sz. v. b. tag. Kovácsi M. Miklós, Bandié Gyógy, sz. v. b. tag. sz. v. b. tag. A számvizsgáló bizottság jelenté sének és véleményes javaslatainak felolvasása után szót kért tdö Ham borszky, a peckvillei stb. osztályok képviselője amaz indítványhoz szólt, mely szerint ö a Recha ügy miatt felelősség alá vonassák, ama halál­eset! segélyről rendszeres nyugták kai ellátott jelentést tegyen a köz­gyűlésnek. Eiöadja, hogy mivel ö nem is an­nak az osztálynak a tagja, a hova néh. Recha M.-né tartozott, így ö az -•osztály esetleges mulasztásáért néni Telelos. Megtette azt, a mivel az egyesületi pénztárnok inegbizta. Át adta Recha Mihályuak a két darab •chekket, arra azonban nem tudta rábirni az illetőt, hogy erős pánszláv létére magyar nyugtának Írjon alá A közgyűlés elfogadja a trentoni delegátus indítványát, hogy az egyik •check 375 dollárról nyugtának vé­tessék, a másik 375 dollárról — mint az árvák illetékének deponálását igazoló angol elismervényröl pedig tdö Hamborszky eszközöljön ki az ö két tanújától vagy az illető osztály tói notary public előtt tett nyilatko aatot, mely szerint Recha Mihályné örökösei részére tényleg át lett véve aZ a 375 dollár. A számvizsgáló biz. jelentés többi pontja az indítványoknál jön tár­gyalás alá. Ez a gondos, nagy munkát igé­nyelt kimerítő jelentés, a bizottsági előadó tdö Ludmán Sándor ügysze­retetének különösen kiemelt hang súlyozása mellett — elfogadtatik. A jelentések hitelesítésével a köz gyűlés a maga kebeléből tdö Kuthy Zoltán, tdö Nánássy Lajos és Mada- rassy T., Olasz J., Varga János képviselőkből ^lló bizottságot bízza meg. A folyó ügyek tárgyalása előtt indítvány folytán kimondatott.hogy a tanácskozás ideje első nap délelőtt ebédig terjed, ebédre egy órai idő s aztán időn túl is három óra hosszat tanácskozás, hogy a közgyűlés vé gezhessen két nap alatt — sokféle teendőivel. A vezértestületi előterjesztés srerint a néh. M. ré Tamás haláleseti segély ügyében hivatott dönteni a közgyűlés. Nevezett a poenixvillei osztály utján régi tag volt, öngyilkos lett még 1904. december havában, az ■osztály jelentése is késett, mivel a halottkém bizonyítványa szerint az öngyilkos Kovács József néven lett bejegyezve. A vezértestület azt javasolja, a mihez az özvegy is — a közgyűléshez beterjesztett kérésében hozzájárul, hogy küldessék ki egy személyazo­nosságot igazoló bizottság s ha más képpen nem,exhumálással is desitse fel a valót s ha az öngyilkos csak ugyan Móré Tamás volt, a vezértes­tülethez beküldött jelentés után a haláleseti segély ki lesz vetve. A bizottság tagjaiul kineveztetett a közgyűlésből tdö Virág István, a poenixvillei osztálytól tdö Berecky László és még egy tagja ezen ősz tálynak. Nagy József ügy. A vt. gyűlés ama javaslata, ho^y nevezett volt egyesületi tag után a haláleseti segély vettessék ki. noha az illető tu-1 is volt az időn a felvétele álkalmával, ugyde, mint osztályalapitó vétetett fel s az ősz tálynálisaz életkor bejegyzésekor, a központban is a felülvizsgálatkor elnézés történt s mivel a nevezett szerencsétlen halállal halt meg, s igy rósz indulatu megkárosítás célzata nem forog fenn. A közgyűlés által az indokolás elfogadtatott, az örökösök javára a haláleseti segély kivettetik. Néh. Pálinkás György után a fél segély,vagyis a fele haláleset! segély kiaahatását a közgyűlés döntse el, nivel ez a nevezett szept. hóban történt halála előtt jóval végrendele tét változtatott a vele bajoskodó idegenek javára, s kizárta az örök­ségből nem annyira a feleségét, mint i gyermekeit. Az özvegy az árvák nevében kéri a közgyűlést, hogy ezeknek ítélje oda a segélyt. A jogtanácsos véleményét kérte ki ez ügyben a közgyűlés, másodnapon ízt határozta a jogtanácsos javasla­tára, hogy a vt. jegyző értesítse Newarkban az illető feleket, hogy a kérdéses 400 dollár segély ki van utalva, de vissza van tartva. Azért egymás közt vagy egyezzenek ki, vagy indítsák meg a pert s a kinek a törvényszék oda Ítéli, a hivatalos végzésre annak lesz a pénz meg küldve Az ebédutáni folytatólagos gyűlé­sen indítványozva lett soron kívül, hogy a közgyűlési tagok fényképez- tessék le magokat. Ez egy szép em­lék lenne több delegátusra. El lett fogadva. A folyó ügyek során jegyző elő­terjesztette a Kusnyér György féle ügyet. Ez a donorai osztálytól tartozott az egyesülethez. Előbb rendes fizető volt, csak aug. hóra nem fizetett, mert akkor nem mehetett el az ősz tály gyűlésre s alig egynéhány nap múlva, aug. 26án szerepcsétlén ha lállal hirtelen meghalt. ; Mivel csak havi hátralékban volt, vagyis csu­pán egy nehány nap telt el a fizetési határidő s az ö szerencsétlen halála közt, az egyesület megadja az erökö söknek a segélyt, nem azért, mintha az alapszabályok szerint ez őket meg illetné, hanem azért, művel az egye­sület jótékonyságot akar gyakorolni De kimondja, hogy ilyen tekintet­ben segélyadásra ez az utolsó eset. Egy felette kényes ügy került ez­után tárgyalásra. Néh. Bánki Lajosné örököseinek ügye a star junction! osztálynál. Ennek az asszonynak — mini egye­sületi tagnak, az irás szerint van férje és gyermekei. Ugyde a férj sokjézor elhagyta öt és családját s már arra is gondolt az asszony, hogy uj végrendeletet irat s kizárja abból az erkölcstelen férjet. Mielőtt ezt megtehette volna, a sok gond miatt hirtelen szivszorulásl kapott és meg­halt. A hét gyermek nevében a fel­nőttek megkeresték a vezértestületet hogy mivel a csavargó apjok még a temetésen sem jelent meg s azt sem prdják, hogy merre van, az örökség böl zárja ki s legyen minden a gyér mekeké s ez esetben ök. a felnőttek, az ö részökröl lemondanak a kisebb testvérek javára. A vezértestület is, a közgyűlés is úgy vélekedett, hogy ezt nem lehet megtenni, hanem a \ <♦ NEW YORK, HAZLETON. WILKES-BARRE. * t Magyar bankár és közjegyző. Az amerikai magyar bankárok között az egyedüli férfin, a ki egy császári és királyi konzulátusi űgymvőség vezetésével bízatott meg Amerkában, és sok éven ét kifejtett igen üdvös szolgálataiért a magas császári és királyi kűlűgy minisz­térium köszönetét kapta. Tehát kifogástal-ín jellemű s teljesen megbízható, HPézfi-zolr-et küld a világ bármely részébe, gyorsan ás pontosan. Továbbit készpénz betéteket a magyarországi pénzintézetekhez, a magy. kir. postatakarék­pénztárhoz kamatozás végett s az eredeti hetét, könyveket a feleknek pontosan kiadja. 3E31a,jéjeg"y©3s:et elad gyors hajókra : Bréma, Hamburg, Antwerp, Rot­terdam, vagy Angolországon keresztül utazásra, ugyanolyan árban, mint a hajó­társulatok. Kinek hajójegyre szüksége van, Írjon hozzá árért. mindenféle meghatalmazásokat, adás-vételi szerződéseket 3 bár­milyen szükséges okmányokat a hazai törvényeknek megfelelően. Aki egyszer hozzáfordul, biztos pátfogój a marad. Magyarok ! A legtöbben ismerik őt személyessen. Keressétek fel bizalommal és írjatok hozzá árakért és levéiboritékokért. Levél cim: , John Németh, 457 Washington St., New York. szó a ma üd valevö dolog az, hogy sok beteg magyar ember (akármilyen és 1 bárminő orvosokhoz folyamodik, a kik az újságokban nagy hir­detésekkel, képekkel és álbizonyitványokkal dicsekesznek, hogy ök mi­lyen okosok és minden tudók doctorok Professorok, orvosságot után­vétel (C. O. D. j mellett küldenek, anélkül, hogy tudnák miben szenved a beteg és anélkül, hogy az illető beteg azt megrendelné. Ilyen orvosok csak keservesen szerzett pénzűket kívánják és egyáltalában nem törődnek azza1, hogy segítsenek a betegen. HONFITÁRSAK ! Ne higyjenek ilyen orvosoknak! Ha betegek, fordulja nakegy becsületes magyar orvoshoz, a ki tanult, a kinek tapasztalatai vannak, a kivel saját anyanyelvűkön beszélhetnek és a ki semmiféle humbogot nem csinál. Ilyen orvos van Pittsburghban, Grant Street 408. szám alatt Dr. GOLDMASS’. Ö egy derék becsületes magyar orvos, Szepes megyei származású, a ki tanulmá-’ nyait a hires Bécsi egyetemen végezte és mint katona orvos is szolgált. Bárminő betegségükben forduljanak személyesen vagy Javélileg ő hozzá a legnagyobb bizalommal. —, Titkos női és férfi betegségekét titok tartás mellett gyorsan és biztosan gyógyít. , Czime: ZDr. S„ C3-old.aao.sira.n,, 406. Grant Street, közel a Courthoz. PITTSBURGH, Pa. jrgtanácsos megkérdezése után lehet érdemlegesen határozni. A második napon aztán igen hosszú és komoly tanácskozás után — a trentoni kép­viselő indítványára olyan értelemben döntött, hogy mivel nyolcán vannak érdekelve a végrendeletben, a férj is csak egy nyolcadrészre jogosult. Azért a pénzből ez az egy rész vissza lesz tartva, a hét rész) p?dig a gyei- mekek javára az uj vezértestület ki fogja szolgáltatni. S ha Bánki jelentkezik két éven belül, részét felveheti az egyesület­től, két év múlva pedig az a rész is a gyermekek részére lesz kifizetve. A folyó ügy felfüggesztésével az elnök a gyűlés elé terjesztette az október 11 iki kegyeletes ünnepély sorrendjét. Délután 5 órakor kimen­nek a delegátusok a dalárdával s a johnstowni egylet tagjaival a te me tőbe ; o‘tt beszélni fog a polgármester ha eljön ; az egyes, közgyűlés részé röl magyar szónok az elnök tdö j Kalassay Sándor, angolul beszél tdö Harsányi István. A koszorút Császár Lajosné női delegátus fogja el helyezni a sírokra. Ez az ünnepély a kellemetlen idő miatt másnap csak felényi program mai s még kisebb érdeklődés mellett — folyt le. De az a fö, hogy nem maradt el. Újra áttérve a folyó ügyekre. A Győri János, neweastlei osztály utján jul. 2üig volt tag után, mivel ez időközben az ó hazába hazautazott de elmenetele előtt nem intézkedett, hogy helyette az egyesületi kivetést fizessék s időközben odahaza elhalt, a vezértestületi jegyzőhöz csak sept. 28án lett a halálesete az osztály utján bejelentve, vagyis már akkor, mikor ö az alapszabály szerint a két hónap­ról hátralékos Győri Jánost egy héttel előbb kitörölte. így a vezértestület a halálesetet nem találta igazoltnak arra nézve,- hogy a haláleset! segély kivettes sók. A közgyűlés elfogadta a javas­latot s a Győri haláleset után nem lesz kivetés. Sándor Andrásáé ügye a toledói osztálytól, úgy az első napon, mint a másodikon sok időt vett igénybe. Ez három hónapig volt hátralék­ban s az osztály sem törlésre nem jelentette, sem azt, hogy ez illető után fognak íizetpi. Mikor már ha­lálos beteg volt, az asszony férje az nap délelőtt akart fizetni, a mikor délután már az asszony meghalt. Az osztály pénztárnok csak olyan felté­tellel lett volna hajlandó fölvenni a pénzt, ha a nőről orvosi bizonyít­ványt is mutatnak előtte. Ez nem történt1 meg. A nö meghalt. Az örökös a vezér testület elé vitte az ügyet. Az pedig a közgyűléshez ter­jesztetne fel. Másnap a jogtanácsos vélemény­kikérése után a közgyűlés kimon­dotta, hogy a segély nem lesz ki­vetve, mivel a vezértestület az év folyamán a jegyzőnek utasításul adta, hogy minden olyan tagot, a ki két hónapról hátralékos, még abban az esetben is töröljön ki, ha az illető osztály nem terjesztette fel kitörlésre az illetőt. Eme meghagyás szerint a vt. jegyző be is jegyezte a kimuta­Pnrtl láWűAf ÁG Fia J.99 TinroictSt Mí»ÍÍPPGnni*4 ÍPa a monongahela völgyének legrégibb hajó és vasúti jegy irodája, elad jegyek HÓM Jü/ibei eb rid LUUIblal. intaeebpui l?ird. az 6s8ze3 és leggyorsabb hajókra úgyszintén vasúti jegyet bármely vonalra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom