Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-14 / 37. szám
/ 'Z ✓ hirdeted-e az igét mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben ? Ha hive ink csatlakozni akartak volna, len nénk a másik táborban, s mivel ezt nem cselekedték, kötelességünk itt maradni. Persze a csatlakozottak azt várták mi tölünk is, hogy ,,el lenegyházat“ szervezzünk. De távol legyen tőlünk ilyen bűn ! Inkább gondolja felölünk a hazai egyház, hogy liáládatlan gyermekei lettünk, mintsem a magyarság szétválasztása a vallási érzés rombolása és viszály, gyűlölet szitása által mutattuk volna ki jó hazafias és hálás (?) vol tunkat. Tudjuk, hogy az ilyesmi magyar tempó, de nem keresztyén ! Mikor csatlakozásra szóllittattunk fel, több fizetés (900 dollár) volt kilátásba helyezve, mint a mit most kapunk az am. ref. egyház segitsége mellett; ha csatlakoztunk volna, a magyar állam erkölcsi és anyagi pártolása mellett nyithattunk volna tandíjfizetés kötelezettsége mellett magyar iskolát s több lett volna jövedelmünk ; cikkezhettük volna dühös szavakban gr. 'Degenfeld s a konvent ellen (mint egyes csatlako zottak tették) s egy szép napon leve let kaptunk vojna hazulról, hogy iiarn. vagy öcsém csatlakozz, mert megürül egy eklézsia és te ülhetsz bele s ekkor levelet intézhettünk volna az espereshez, hogy nem fog e bosszút állam rajtunk az előbb össze firkált dolgokért: ha igy cselekednénk, tudd meg kedves olvasó, hogy jó hazafiak s a hazai egyháznak hálás gyermekei volnánk. De mivel a kisebb részt választjuk s iskoláinkban a magyar nyelvet ingyen tanítják s még a kisebb kiadásokat is saját zsebünkből fedezzük, mivel nem nézünk ki odahaza egy zsíros parochiát, hogy oda beüljünk s no meg nem gyalázzuk az amerikai ref. egyházat: rossz hazafi s hálátlan református a nevünk. De sebaj, a hazai egyházból kiközösítettek bennünket, de Isten országából nem tudnak; mi nem csüggedünk s biztatva zeng felénk több hazai kikiváló ref. egyházi férfiú szeretetteljes szava, kik szerint az idő : ezen elfogulatlan hiró, nekünk fog igaz ságot szolgáltatni. S még Dömény Zoltánhoz van pár szavam. Egyházközségi életünk köréből minden hirt beszoktam küldeni a Reformátusok Lapjának s többek között Írtam, hogy egyik hazai ref. egyháznak templomépitési célra 50 koronát küldtünk. Önkéntelenül összefűztem ezzel, hogy hazafias voltunkat mutattuk ki ada kozásunkkal, amiben a csatlakozottak kételkedni szeretnek s* azon Krisztusi mondás alapján ,,gyümölcseiről ismeritek őket“, általános ságban, minden egyéni vonatkozás kerülésével azzal zártam rövid cikkemet, bogy minden keresztyénnek gyümölcsöket kell teremni, hogy jó fának tartassék Idvezitönk szerint s a ki jó gyümölcsöt nem terem, az csak a keresztyénség élöfáját pusz titó féreg. S a csatlakozottak közül egy álarcos iró azzal gyanúsított, hogy én reájok vonatkoztattam e szavakat-, de mig gyűlölködése ezt- a gyanakodás terére vezeti, addig Dömény Zoltán már nyiltan rágalmazta a cikk íróját, jól tudván, hogy az csak én lehettem . Mondják meg csatlakozott atyafiak, hol vették azt a bátorságot, hogy engem ilyen váddal illessenek ? Hol van szó ama kis cikkben 'csatlakozásról ? Honnan tudtam volna én, hogy önök küldtek e haza pénjjt hazai egyházi célra, vagy nem ? Honnan vettem volna én a merészséget ahhoz, hogy önöket nem ismervén cselekedeteket •— férgeknek nevezzem? A ki jó gyümölcsöt nem terem, az mint rossz fa. kivágattatik és tűzre vettetik, igy tanít Krisztus és Jakab apostol- és az Ö szavaik szellemében idéztem én is. Ha ama szavakat magokra vették egyesek, magokban keressék a hibát. Én senkit szándékosan és tudatosan bántani nem akaitum s olyan általánosságban mondtam, aminöben egy kér. tantételt kinyilatkoztatni kötelességünk. S mégis belém kötöttek ama cikk miatt, mintha csak egy sorban tudtam volna támadni a csatlakozótokat, ha épei akartam volna s Dömény Zoltán egyenesen rágalmazott. Pedig neki bőségesen volna oka hallgatni. Avagy nem emlékszik már, hogy a homesteadi templomszentelésen több tanú előtt kijelentette, hogy csak azért csatlakozik, mert egy hazai egyház, megnyerése felöl biztatta meg édes atyja 1 (Ez tehát aza mélységes, önzetlen hála a hazai egyház iránt, mit a csatlakozottak annyit hánytorgatnak? Ajánlom az ilyen kér. gondolkodásmódot a du- uameiléki kerület b. figyelmébe !,) Avagy nem emlékszik már Dömény Zoltán, hogy éleshangu cikkben támadta meg Kalassay Sándort, ki iránt pedig igaz barátságot mutatott s midőn sajtóper fenyegette, vissza- vonta előbbi kijelentését és azt csak költői szabadságnak deklarálta ? De nem folytatom tovább ! Én, akit pár hónappal ezelőtt még „nemes gondolkozásának és íenkölt szelleműnek“ nevezett levelében, mert kollektorát támogattam s a kit most ö igazságtalanul és vakmerőséggel tárnád, csak azt tanácsolom neki, hogy munkálkodjék egyházközségé ben, mint Krisztus szolgájához illik, s a jövőben majd presbyteriumi nyilatkozat és esperesi hitelesités nélkül is igyekezzék meggyőzni híveit papi jó hírneve felöl. Ha most rossz induiatu volnék, neki idézhetném az ö reám alkalmazott szavait : ..jó bornak nem kell cégér“, de én Isten 'inegvilágositó kegyelmét kívánom reá. A „Szókimondó“ azon célzata ti irta cikkét, hogy Kalassay Sándort és engem befeketítsen a hazai egyház előtt. Persze nem tudja azt, hogy az illemszabálynak elemi pontja az, hegy névtelen és álarcos vádra reflektálni nem szokás, legfellebb az iró alacsony gondolkozásmódjára lehet következtetni. De sok dicső csatlakozott magyar álarcba burkolva szereti tönkre tenni a más jóbir- nevét. Dehigyje el Szókimondó ur, hogy a dunaruelléki kerület vezetői, müveit, intelligens emberek. Nincsen a Heti Szemlének olyan száma, melyben Kalassay Sándort ne becsmérelnék örökösen egy egyházmegyei pecséttel és holmi kiirtási felhívással. Ez ellen hatalmas antidósist tudnék beadni, ha kedvem volna a személyeskedéshez. De még ez alkalommal nem teszem a- inkább kérő szózattal fordulok a támadókhoz és sértegetökhöz. Csatlakozott niyámfiai, mi haszna vaü e hírlapi polémiának ? Hát erősebb lesz általa a csatlakozottak tá- bora s gyöngébbek leszünk mi? Nem, Iá-jak be, hogy ami vitatkozásunknak és sértegető cikkeinknek csak Krisztus szent ügye. a vallás vallja kárát ? A Ref. Lapjának 32. számában mi beismertük a múltban elk<;5- Vetett túllépéseket (amikkel a csatlakozottak sem maradtak adósok ) és- békejobbot nyújtottunk ; nem álmodozunk olyan megegyezésről, amit egy kollegánk proponált; óh ettől oly messze vagyunk, — de azt csak. megtehetjük, hogy az áldatlan testvérharcnak véget vessünk sa maga Hatáskörében mindkét párt tisztán és kizárólagosan Isten országát munkálja ? Ebben talán nem volna TÁRCA. Irta : Vajda Fekewc. (Folyt, és vége.) . A te okoskodásod szerint — fűzi tovább gondolatait Tornyai — végeredményében a felekezeti korlátoknak, az egyes egyházak különböző hitelveinek is le kellene rombolni, mert azok is csupán ideiglenes nevelő eszközök, s jogosultság gal csupán áhnyiban bírnak, mennyiben elökészitnek a tiszta ke resztyéni hit befogadására. Már pedig, ez soha sem lesz meg ; s azt hiszem, mint pap, te sem szivesen járulnál hozza, hogy ne legyenek felekezetek. — Hidd el, édes barátom, nem akarok egyházam hitelveivel ellentétbe jönni, sem más felekezetű testvéreink hitbeli meggyőződését elitélni: de azt határozottan állítom, hogy a keresztyén vallás megalapítója, Jézus Krisztus, soha egyetlen felekezet alapítására sem gondolt, s tényleg hitfelekezetet nem is alakított. Ö csupán hirdette az evangéliumot, tanításaiban megismertette az Isten akaratát. Célja az volt, hogy az Atyának minden lelket megnyerjen s ez által az emberiségben a testvériség érzetét felébressze. Éne goudolt, midőn ári mondotta : lészen egy akol és egy pásztor. A pásztor ö maga; a nyáj a keresztyén hívek, kik az Atyának, Fiúnak és Ssentléleknek nevében megkeresz- telkednek. így tehát, a tiszta kér. hit álláspontjáról, csüpán egy keresztyén anyaszentegyházról szólka- cunk, és nem keleti egyházról,római egyházról, lutheránus egyházról, vagy Kálvinista egyházról. Ezek mind emberi elnevezések és nem Krisztustól eredtek. Elismerem a felekezetek jogosultságát, mert a szabad meggyőződésnek vagyok hi ve: de azt is hangsúlyozom, hogy a különféle felekezetek közül az van az igaz gyűrű birtokában, vagyis, az a. tiszta keresztyénhit letéteményese, melyik legközelebb áll a Krisztushoz s az ö tanításait leghívebben meg őrizte. S nem adom fel a reményt, hogy ha késön is, de valamikor mégis lészen egy akol és egy pásztor ! — De hát akkor ki kormányozná azt a nagy egyházat, mely a föld egész kerekségére kiterjedne, s ki lenne annak a feje, a vezetője? — A kérdés igen egyszerű. A keresztyén egyház feje nem lehetne más, mint a ki alapította: az Ur Jézus. De, mert — és ezt jól jegyezd meg — minden kér. ember hitében szabad és független: úgy a szabad és független hivök társasága is szabad egyház lesz, mely Istentől nyert jogainál fogva, a Szentlélek erejével, önmaga kormányozza magát. Saját maga alkotja meg kormányzásának szabályait, belső szervezetét, Dgyen az bármily kicsiny. Tehát minden egyes kér. egyház, vagy gyülekezet egy független, önálló társaság, mely hitében csupán saját lelkiismeretének tartozik felelősséggel, de köteles, a hol él, azon országos nemzet törvényeinek alávetui magát. Maga Idvezitönk is azt monda: Adjátok meg Istennek, a mi Istené; és a császárnak, mi a császáré. Ebből aztán az is következik, hogy egyetlen hitfelekezet hitelveinek sem szabad az állam törvényeivel ellentétbe jönni. Jstenországa nem e világból való: de e világban van. S az egyes kér. egyházaknak alkalmazkodni hell e világhoz, az állami élet törvényeihez. Sőt mondhatnám, hogy a hitszabadságból nőtt ki a polgári szabadság és ma is a szabad, független egyházak a nemzet szabadságának s az állami élet függetlenségének erős bástyái. — Ebben tökéletesen igazad van édes papom, de meggondoltad-e, hogy midőn a kér. ember hitszabadságát olyan nagyon hirdeted: az igen könnyen mire vezethet? Arra, hogy éppen a papságnak és a templomoknak tegye feleslegessé a létjogosultságát. Hiszen, ha minden kér. em bér saját maga közvetlenül érintkez- hetik istennel és nyerheti meg lelki üdvösségét, akkor mi magunk vagyunK magunknak papjai ; ti pedig mehettek el is, fel is........... — Igazad van abban, hogy minden igaz keresztyén ember magának a papja. Az apostol is azt mondja : Ti mindnyájan szent nép és királyi papság vagytok, De nem helyes a hozzáfűzött következtetésed. Mert arra végre, hogy te, vagy én, Istentől kegyelmet és bünbocsánatot nyerjünk, nem kell közbenjáró, nem kell pap, csupán élő és igaz hit. Ez a hit aztán nekünk megszerzi azt, mi után lelkünk sóvárog. Nézd meg csak a bűnös asszonyt, aki oda borul a Jézus lábaihoz és könnyeivel áztatgatá, drága kénetekkel kenege- té, és hajával törülgeté a Mester lábait. Simon farizeus megbotránko- zik ezen és azt mondja magában Ha ez próféta volna, tudná kicsoda és miféle asszony az, a ki öt illeti, hogy bűnös. Jézus szivébe Iát és igy szól : Simon, van valami mondani valóm neked. És azt monda: Mester mondjad. Két adósa van egy hitelezőnek. Tartozott az egyik ötszáz pénzzel, a másik ötvennel Mikor azonban azok meg nem adhatták, mind a kettőnek elengedő. E kettő közül razéit, mond, melyik szereti azt inkább? Felelvén pedig Simon és monda; Azt gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Helyesen.
