Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-25 / 21. szám
— 329 — — De igen — válaszolt Kaleb és egy tekercs aranyat véve ki az asztal fiókjából, átnyújtotta azt az asztalon. Saturius szomorúan rázta a fejét. — Én kétszer »rnyit gondoltam - monda — Gondold meg, hogy mennyire gyűlölöd öt és hogy milyen édes lesz a bosszú. Először megbecstelenittetett, pedig a hadsereg legvitézebb katonája, másodszor pedig darabokra fog vágatni a saját háza ajtajánál. Többet igazán nem is kívánhatnál ! — Semmi* — válaszolt Kaleb. — Csakhogy az ember még nincs meghalva. Néha a sors igen különös meglepetéseket tartogat a halandók számára, Saturius barátom. — Nincs meghalva ? No hiszem nem sokára meg lesz ! — Jól van. A többit megkapod, majd ha a holttestet meglátom. Nem akarok csalódni és ez a legbiztosabb mód. — Csak azt nem tudom, hogyan fogom megkapni a másik felét a jutalmamnak, mielőtt nyakon fognák zsidó barátomat — gondolta Saturius elmenet közben. — Hanem majd teszek róla. Mikor elment Kaleb, a kinek szinte sürgős dolga lehetett, tollat vett és egy rövid levelet irt. Behívott egy segédet és megparancsolta, hogy két órával naplemente után kézbesítse a levelet, de előbb nem. Addig is egy külső borítékba zárta, hogy a cimet ne lehessen látni. Mikor mindezt elvégezte, csendben ült és csak ajkai mozogtak, mintha imádkozott volna. Mikor a napszálat órája elérkezett, felkelt és hosszú köpenybe burkolta magát, mint a milyet a római tisztek viseltek és kiment. XXIX. MARCUS MEGKERESZTELKEDÉSE. Kaleb nem volt az egyedüli, a ki a Luna szerencsétlenségéről értesült; Cyril püspöknek is a fülébe ment, mert alig történt valami Rómában, a mit a keresztyének meg _ ne .tudtak volna. Épen mint Kaleb, ö is az Imperiatrix kapitányát kereste — 328 — és hogy nem lehet reá többé reménye, hogy a Styx ezen az oldalán bírhassa, alig volt az ember mellette biztonságban. Atkozta Titust, a miért oly könnyű büntetést szabott reá, átkozott engem és átkozott még téged is. Hanem én jé iránvba tereltem a mérgei. Meg magyaráztam neki, hogy mindennek egyedül Marcus az oka, a ki mindezért három évi kellemes száműzetést fog szenvedni és a kinek megfognak kegyelmezni minden valószínűség szerint, mielőtt igen messze mehetne Rómától, Domitian sirt és a fogait csikorgatta dühében, de én előadtam neki a tervemet, a melyről tudom, hogy neked is örömet fog szerezni Demetrius barátom. — Miféle tervet ? Saturius felkelt és megnézte, hogy be van e zárva az ajtó, majd Kalebhoz ment és a füléhez hajolva suttogá : — Ma este napszálat után, vagyis két óra múlva, Marcast kifogják börtönéből ereszteni és házához kisérik. a hol Rómában való maradásának idején tartózkodnia kell. Senki sincs a házban, csak a titkára Stephanus és egy rabszolganő. Mielőtt haza érne, bizonyos megbízható emberek fognak a házba behatolni és megkötözik őket és bevárják Marcus jövetelét a boltozat alatt. A többit gondolhatod. Ugy e jól van kigondolva ? — Nagyon jól — válaszolt Kaleb. — De nem fog e a nép gyanakodni ? — Dehogy ! Hát ki merné Domitiant gyanúsítani ? Valami rablás, vagy olyas féle ! Hiszen a gazdagoknak sok ellenségük van ! Saturius elfeledte megmondani, hogy Domitiant azért nem fogja senki sem gyanítani, mert az álarcos gyilkosok úgy voltak betanítva, hogy mondják el a titkárnak, hogy egy Demetrius nevű kereskedő fogadta fel őket a véres munkára, a ki valami régi gyülölséget érez Marcus iránt, a melyért már ha misan is tanúskodott ellene. — Most pedig mennem kell, mert még intézkednem kell egyben másban és múlik az idő — folytatta Saturius — Nem egyenlíthetnénk ki most a számadásunkat, Demetrius- barátom ? — 332 szélt az én lelkem a te lelked ben, Marcus fiam? Hiszen már mondtad nekem, hogy hiszel és most, a legelső bajnál megtagadod-e az Igazságot? Óh ! Figyelj most reám, hogy nyíljanak meg a szemeid, mielőtt késő lenne. — Beszólj, hallgatlak — mondá Marcus sóhajtva. Cyrill minden tudományát elővéve beszélni kezdett és a szentlélektöl ihletett férfinak sikerült Marcus szivét meglágyítania. — Mindezt tudtam és hittem eddig is — mondá Marcus —- de vonakodtam megkeresztelkedni és egyházad tagjává lenni. — Miért fiam ? — Mert Miriam azt bitte volna és lehet te is úgy gondolkoztál volna, meg talán én magam is, hogy csak azért teszem, hogy öt megnyerjem, mint a kit legjobban szerettem ezen a világon. Most ö halott és minden másként van. Áldj meg atyám és tedd kötelességedet. Cyrill püspök vizet vett és megkeresztelte a római Mar- cust, ott a börtönben és befogadta a keresztyének társaságába. — Most mit cselekedjek ? — kérdé Marcus felállva térdei- TÖl. — Eddig a császár parancsát hallgaltam, ezután a tiedet iogom. Rendelkezz velem. — Én nem rendelkezem veled, hanem Krisztus. Figyelj. Az egyház Alexandriába rendelt és három nap alatt elutazom. Velem jösz-e, mivel úgy is el kell távoznod Rómából ? Ott fogok neked való munkát találni. — Moudtam, hogy te vagy a császárom — válaszolt, Marcus. — Most napszálat van és én szabad vagyok ; kisérj el házamhoz, kérlek, mert ott igen sok munka vár reám és szükségem lesz tanácsodra. A kapukat kinyitották és Titus parancsa szerint elindultak az Aggrippa úti ház felé, két Ör által kisérte. — Ott van az a]tó — mondá az altiszt a közkatonához, a ház oldalajtára mutatva — Menj be barátoddal nemes Mar ;us és szerencse kisérje lépteidet. Bementek és a nyitva talált ajtót bezárták maguk után. — Igen rosszul őrizteted a házadat fiam, pedig itt igen sok — 325 — fogatni. Ha elbocsátaná, igazságtalanságot követne el azok iránt, a kik hasonló vétségért ellettek Ítélve és megsértené Domitian herceget, a ki távolléte alatt főparancsnok volt és mint ilyen jónak látta a tárgyalást megejteni. Büntetése a lehető legkönnyebb lesz. Parancsolta, hogy Marcus éj idején hagyja el börtönét és egyenesen a saját házához menjen, hogy barátai- nak ne legyen alkalmuk meiletts tüntetni. Parancsolta, hogy tiz Dap alatt köteles Italiát elhagyni, hogy három évig külföldön tartózkodjék, ha csak ez az idő különös parancscsal meg nem röviditetnék. Három év után szabadon vissza jöhet Róma ba. Ez volt ítélete és megmásíthatatlan akarata. Véletlenségböl Saturius titkár adta tudtára Marcusnak a «sászári ítéletet. A palotából a börtönbe sietett és a fogoly szobájába ment. — Nos, micsoda rósz híreket hoztál ? — kérdé tőle Marcus, — Semmit, semmit — válassolt Saturius, — Igen jó híreket hoztam és az az oka, hogy oly sebesen szaladtam. Csak három évre száműztek, köszönet az én titkos fáradozásaimnak — mondá ravaszul mosolyogva. — Birtokaidat is meghagyták, a mi elő fog segiteni, hogy megjutalmazd barátaidat fáradozásaikért. — Mondj el mindent. A semmirevaló engedelmeske dettés Marcus megkövesült arccal hallgatta. — Miért határozott igy Titus ? — kérdé Marcus mikor elvégezte. Ember ! Ha jutalmat akarsz kapni, beszélj igazat! — Azért, nemes Marcus, mert Domitian beszélt vele és megmondta neki, Hogy nyilvános ellenségeskedés lesz kettőjük között, ha meg nem erösiti az ö Ítéletét. Ezt a császár elakarja kerülni, mert tart öcscsétöl. Azért nem akart te veled találkozni, mert félt, hogy baráti szeretete győzni fog elhatározásán. — Tehát a herceg még most is ellenségem ? — Igen és pedig sokkal inkább, mint azelőtt, mert nem képes a gyöngyleányt megtalálni és meg van róla győződve, hogy te szöktetted el. Fogadd el tanácsomat és hagyd el Rómát minél előbb, hogy gonoszabb dolgok ne történjenek veled.
