Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-11 / 19. szám
á ■ •' ...... ■ m — 313 — — Már gondolkoztam. Nem tudom, hogy hol van a lány és nem adhatnám át Doinitiaunak, mág ha akarmáu sem, pedig nem is akarom. Inkább becstelen leszek és elpusztulok. — Gondolom, hogy ez az, a mit igaz szerelemnek neveznek, és az igazat meghallva, nagyon méltónak találom egy neme* rómaihoz. Uram Maicus ! Az én küldetésem kudarcot vallott, de még is azt kívánom, hogy baj nélkül kerülj ki kellemetlen helyzetedből és hogy jutalmad az legyen, hogy ártatlanul kapd vissza a leányt. Isten hozzád ! Kít nap múlva Stephanus, a Marcus titkára, a ki a börtönben is kiszolgált neki, jelei, tj te, hogy egy Septimus nevű ember kíván vele beszélni, a ki nem akarja megmondani, hogy mit akar. — Bocsásd be, mert unom magamat*— monda Marcus és fejét kezébe hajtva nézett ki börtöne ablakán. Zajt hallott háta mögött és vissza fordulva egy munkás ruhába öltözött öreget látott maga előtt, a kinek nemes vonásu arca és lelkes szemei mély ellentétben állottak ruházatával és goromba kezeivel. — Ülj le és mond el, mit akarsz -• monda Marcus szívélyesen és az idegen magát meghajtva engedelmeskedett. — Az én rendeltetésem az, hogy a bajban levőkön segítsek mondá válasz! ékos beszéddel és müveit kiejtéssel. — Akkor nagyon jó helyen iársz uram, mert ez a baj lakása és a mint látod, én is lakója vagyok, — válaszolt Marcus szomorúan. — Tudom és az esetről is értesültem. J Marcus különösen nézett reá. — Keresztyén vagy ? Ne félj válaszolni, mert nekem sok keresztyén barátaim vannak, aztán, ha akarnék sem tudnék ártani. Nem is igyekezem senkinek .sem ártani, legkevésbbé egy keresztyénnek. — Marcus ur, én nem félek senki ártalmától; aztán a Nero ideje elmúlt és most Vespasian uralkodik, a ki békén hagy bennünket. Én Cyril vagyok, a keresztyének római püspöke és a hitet jöttem neked hirdetni, a mely reményiem, egykor & te hited is lesz. — 312 — bizonyság ellened. Vespasian nem fog beleavatkozni, mert tudja, hogy az egész ügy Domitian személyes ügye és mivel már egy verekedése volt a „gyöngy leány“ miatt, most kerülni fogja a leány megvásárlóját. Azt fogja mondani, hogy a tábornok a Tilus barátja és tisztje volt, hát ítéljen feletie Titus, a hogy neki tetszik. — Titus legalább igazat fog nekem adni — mondá Marcus. — Bizonyára, de milyen igazság lesz az ? Titus kiadott egy reudeletet. Hallottad e valaha, hogy egy rendeletet megmásított volna, még ha az által egy barátját menthette volna ia meg ? Titus elrendelte, hogy mindazok, a kik a zsidók fogságába esnek, méltók a halálra, vagy a számkivetésre és két ember, az igaz, hogy közönséges gyávák voltak, nyilvánosan meg lettek gyalázva a római nép előtt. Téged elfogtak és visz- ezatéré8ed alkalmával magadra haragítottad Domit.ant, a ki felbolygatott egy olyan ügyet, a mit különben soha sem említett volna senki sem. Most azt fogja mondani Tiiusnak, hogy tegyen igazságot, mint a hogy tett a gyöngy leány ügyében, a kit megtagadott egyetlen livérétől, mert úgy rendelkezett felőle, hogy eladassék. Bárhogyan is szeret Titus, mit tud erre az érvelésre felelni, mikor ö is kerülni akar minden viszál- kodást Domitiannal ? — Azt mondtad, hogy utat jöttél mutatni a szabaduláshoz és mégis azt mondod, hogy utam a halálhoz és becstelenséghez vezet. Ara nynyal kell e azt a, te utadat kirakni ? — Nem aranynyal, hanem gyöngygyel - válaszolt Saturius száraz hangon — Világosan fogok beszélni. Mondj le a gyöngyről és a gyöngy viselőjéről. Mi a válaszod ? Marcus megértette és a Miriam alakja tűnt fel előtte., és az. ő hangját vélte hallani. — Azt válaszolom, hogy nem fogom a gyöngyöt a disznók elé dobni — mondá fénylő szemekkel. V — Szép.üzenet a fogolytól a bírójához — válaszolt a titkár különös mosolylyal. De ne félj, nemes Marcus, mert nem fogom azt elmondani. Nem azért fizettek engem, hogy az igazat mondjam meg fenséges gazdámnak. Gondolkozz rajta. — 31ö — tét senki se mondjon felette. Marcus tehát a börtönben maradt, mint ?, ketrecbe zárt oroszlán. Cyriltöl hallotta, hogy Miriam jól érzi magát és hogy üdvözletét küldi, mert nem merte meglátogatni, sem Írni nem merészelt. A püspök azt is elbeszélte, hogy talált egy Hektor nevű görög hajóst, a ki római polgár volt és keresztyén, tehát megbízható ember. Ez az ember késznek nyilatkozott Syriába vitorlázni és az utat képes volt megtenni, a mennyiben már több ízben megtette azt. Gondolta, hogy képes volna egy keresztyénekből és zsidókból álló legénységet összeszedni, a kikben megbízhatnak. Végre több eladó hajót is tudott, a melyek közül a ,,Luna‘‘ a legjobb volt és csaknem egészen nj és jutányos áron megkapható. Továbbá azt is tudtára adta, hogy beszélt Gallussal és Júliával és hogy az öreg pár késznek nyilatkozott Miriammal menni, mivel semmi sem kötötte őket többé Rómához és Miriam iránti szeretetükböl el fogják adni házukat és vele elutaznak Syriába. Marcus megkérdezte, hogy mennyi pénzre volna szüksége és a mikor Cyril megmondta, előhívatta Stephanust és megparancsolta neki, hogy nyugta ellenében szolgáltassa át az összeget az asztalos mesternek. Stephanus megígérte, hogy egy bizonyos napon kész lesz a pénz és jó kedvüen távozott, mert azt hitte, hogy a pénz urának váltság dija lesz. Elvégezve az üzleti ügyeket, Cyril újra kezdte a Megváltóról való tanitást és lelkesen prédikálta az igét. így telt az idő és Cyril hetenként kétszer, vagy háromszor is megjelent és hireket hozott és oktatta a hitben A ,,Lunát“ megvették és csaknem egész legénységét megfogadták; n eg is rakták olyan árukkal, a melyek Syriában kész piacra találnak és a görög Hektor elhíresztelte, hogy az egész vállalat az ö személyes ügye, a melyben nehány más kereskedő is érdekelve van. A hajóst mindenki úgy ismerte, mint régi kereskedőt, a ki már több utat megtett idegen országokba és készülődése semmi gyanúra nem adott okot és senki sem sejtette, hogy a vállalatra szükséges pénzt a fogoly Marcus titkára adta, az asztalos mester és vállalkozó Septimus által. Még maga Miriam — 309 — úgy látszik, hogy nem rósz próféta voltam, inert bár a diadalmenetben is részt, vettél és a rabszolga vásáron is eladattál, — azért az Ur angyala veled volt mindig. — Velem volt atyám és ide vezetett engem. Elmondtak neki mindent és azt is, hogy Miriam buvó helyet keres Domitian elöl. Reánézett és hosszú szakállát simogatta. — Tudsz e valamit csinálni? Valami hasznos dolgot értek. Lehet, hogy balga kérdés tőlem, mert a gazdag nők nem szók tak mesterséget tanulni. — Tanultam egy mesterséget — válaszolt Miriam egy kissé •elpirulva. — Valaha azt mondták, hogy tudok valamit a szobrászathoz. Hallottam, hogy Neró császár egyik munkámat halhatatlannak nyilvánította. A püspök hangosan kacagott. — Neró császár ! Nos a szegény örült oda Jutott, a hová való volt, hát ne beszéljünk róla. Hanem a szoborról hallottam, sőt láttam is azt és nemde a „szerencselD’ Marcust ábrázolta ? Nagyszerű munka volt. Hanem a mi népünk nem készít olyasmit, mi csak mesteremberek vagyunk és nem művészek. — A mesterembernek is művésznek kellene lennie — monda Miriam. — Lehet, de többnyire nem az. Tudsz e lámpát csinálni ? — Semmit sem szeretek jobban készíteni, de csak úgy, ha nem mindig ugyanazt a mintát kell utánoznom. — Akkor leányom, mutathatok neked egy helyet, a hol senki sem fog keresni és élelmedet is megkeresheted — monda a püspök. Nem egészen száz lépésnyi távolságra a Septimus mester műhelyétől volt egy másik műhely, a hol virág e lényeket, tálakat és lámpákat csináltak agyagból és tűzben keményre égették azt. A műhelyt felkereső kereskedők észrevették, hogy fen* leirt párbeszédet követő nap után egy munkás ruhát ■llBiiHHi HMHÉÉÉÉIiil
