Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-04 / 18. szám

— 305 —

Julia nem érte be vele és össze szidta a férjét, hogy oly ostoba volt, hogy nem tudott meg 'többet. Azért a szivében nagyon örvendett, ha bár haragosnak mutatkozott is. Bárkinek a kezeibe került is a leány, egy időre legalább kikerülte a gonosz Domitiant.

Most egyedül volt és imádkozott, mert Gallus kiment, hogy megtudjon valamit... Hallotta, hogy a kapu ajtó kinyilt, de nem figyelt reá, mert azt hitte, hogy a cseléd tért vissza a piacról. Amint azonban letérdelt, hogy imádkoznék, egy árnyék esett reá, felnézve Miriamot látta maga előtt. Igen, csakugyan Miriam volt és vele egy sötét börü, hói ehér hajú asszony, a kitjö nem ismert.

— Hogy jöttél ide ? — kérdé tőle meplepetve.

— Óh anyám! — válaszolt a leány lassú és érzelem teljes hangon — Az Isten segitségével és a Nehushtáéval, a ki itt áll és a kiről oly sokat beszéltem már néked és egy. . . más segitségével megmenekültem Domitiántól .és vissza tértem hozzád szabadon és sértetlenül.

— Mond el hogy történt, mert ‘nem értem. Csaknem lehetetlennek látszik az egész ; — 'mondá Julia.

Miriam mindent elmondott. . . Mikor bevégezte Julia igy szólt:

— Bár pogány ez a Marcus, de nemes szivü és az ég jutalmazza meg jóságáéit úgy, amint én kívánom !

— A mint Miriam is megjutalmazta volna, ha én nemvagyok — szólt közbe Nehushta. A hangja szigorú volt, de Júliának úgy tetszett, hogy a szeme mosolyog és az egész arca boldogságtól sugárzik.

— Hiszen kedves barátnőm, mindannyian kisértetbe eshetünk — mondá Julia.

— Bocsánat úrnőm, de csak magadról beszélj, — válaszolt

Nekustka.

— Én sohasem estem még kisértetbe ember miatt. Nagyon is jól ismerem őket.

— Akkor mondj köszönetét érte, hogy oly bölcs vagy kedves barátnőm, —válaszolt Julia. — Részemről azt mou—

— 308 —

Két órával később a város egy szegényes és népes részén, a hol a legalsóbb rendű nép lakott, a becsületes asztalos mester, Septimus épen ebédjét fogyasztotta el a műhelye felett levő szerény szobácskájábán. Keze durva volt és ruháját fürészpor borította. . . ba]os lett volna benne Cyrillt, a keresztyének püspökét felismernünk. Pedig ö volt az, hitének egyik legbuzgóbb apostola Rómában.

Egy asszony lépett a szobába és pár szót szólott hozzá lassú hangon.

— Julia asszony, a Gallus felesége és két más nő is vele i Nem kell tartanunk az olyanoktól, a kik vele jönnek. Ereszd be őket.

Az ajtó kinyílt és Julia két lefátyolozott alak által követve belépett. Felemelte a kezét, hogy megáldja ökex, de hirtelen mást gondolt.

— Kik ezek leányom ? — kérdé.

— Mutassátok meg magatokat — mondá Júlia és a két alak levette a fátyolát.

Miriam láttára a püspök meglepetve nézett szét és a másik nö arcát kezdte vizsgálni.

— Ki ajánlja ezt a nőt ? — kérdé.

— Magamat ajánlom az által, hogy kijelentem, hogy már egy fél század éve megkeresztelkedtem szent János kezei által és a caesariai cirkuszban is álltam, hogy a hitért vértanuságot szenvedjek — válaszolt Nehustha.

— ügy van-e ? — kérdé a püspök Miriamo.t

— Úgy van — válaszolt a leány. — Az anyám dajkája volt és az enyém is és többször megmentette életemet. Nefélj, mert ö hűséges és hithü.

— Bocsánatot kérek — mondá a püspök mosolyogva Nehustához — de te öreg vagy és jól tudod, hogy nekünk nagyon vigyáznunk kell az idegenekkel szemben. Felemelte a kezét és megáldotta ö&et a Mester nevében.

— Nos Miriam leányom — mondá még mindig mosolyogva

XXVII.

CYRILL PÜSPÖK.

A diadal-ünnep utáni nap reggelén Julia, a Gallus felesége hálószobája ablakánál ült és az ablak alatt elfolyó Tiber sárga habjait nézegette. Még hajnalban felkélt és elvégezvén dolgár, visszavonult, hogy pihenjen és imádkozzon.

A tömeg közé vegyülve látta az általa szeretett Miriamot, a mint fáradtan tovább haladt a diadal menetben. Nem volt képes többet kiállani, hazament. Gallust bizta meg, hogy kisérje figyelemmel a szomorú játék utolsó felvonását. Kilenc óra tájban haza jött és elmondta, hogy Miriam óriási összegért adatott el, mert tanúja volt a? általunk elmondott esetnek és a sötét háttérből min lent ügyeimmel kísért. Domitiánt felül licitálták és az ö gyöngyleányukat egy fekete, boszorkány kinézésű vén asszony vette meg, aki eltűnt az általa megvásá rolt leánynyal. Ennyi volt az egész, a mit bizonyosan tudott.

— 304 —

Marcus hirtelen feltépte öltönyét és négy hosszú sebet mutatott a mellén.

— Hívjátok elő bajtársaimat, azokat, kikkel Gaulban, Siciliában, Egyiptomban, és Júdeábán harcoltam és kérhezzétek meg tőlük, hogy gyáva-e a Marcus ? Kérdezzétek meg azt a zsidót, akit életével ajándékoztam meg, hogy gyáva vagyok-e ?

— Ne dicsekedj, rejtsd el azokat a karcolásokat, — mondá Domitian. — A zsidók elfogtak és az elég.

Kérelmed azonban megadatik é9 ügyed a császár elé fog menni. Ha beszéded igaz, akkor előállíthatod azt a nőt, a ki megmentett a zsidóktól és a kit te megvásároltál. Ha ezt megteszed, számba fogjuk venni vallomásodat. Addig a börtönbe veled . . . Örök, vigyétek el Marcust, a kit egykor .,,Szerencsefi“-nek neveztek és a ki a Judeai seregben lovas tábornok volt.

— 301 bírta, ennélfogva törvényes feljebb valód előtt állasz, a kinek joga van feletted Ítélni.

— Talán Marcus uram nagyon el volt foglalva más ügyekkel, a mikor Rómába megérkezett és nem volt ideje, hogy jelentkezzék Titus császárnál — vágott közbe Domitian gúnyosan.

— Épen utánna akartam indulni, mikor elfogtak — mon- dé Marcus.

— Igen soká halasztottad az ügyet és most itt kell választ adnod a vádakra — válaszolt Domitian.

Az ügyész elmondta, hogy kitndták, hogy a vádlott egy vén asszony társaságában érkezett meg Rómába a diadalmenet reggelén. Egyenesen a saját házába ment, a melyet,,Szerencsed, házának“ hívnak és ott maradt elrejtőzve egész nap. Este el küldte a vénasszony egy rabszolgával és egy nagy összeg arany- nyál és a Fórumon tartott nyilvános vásáron megvétette a nyönyörü zsidó leányt, a kit közönségesen,,gyöngy leány“-nak neveznek. A gyöngyleányt a házába vitette, de reggel midőm elfogták, sem a leány sem a vén asszony nem volt ott és a vádlott is épen indulni akart Titus császár után, hogy nála jelentkezzék.

Ez volt a vád és a Rómában tartózkodó Kaleb zsidót be' hivatta, hogy a vádat ö általa bebizonyítsa. Ez a zsidó most kereskedő volt a ki most Demetrius néven vezette üzletét.

Kaleb előlépett és elmondta mindazt, a mit tudott az ügyről. A hozzáintézett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy ö volt a vezére egy zsidó csapatnak, a mely a rómaiak ellen harcolt a régi toronynál, pár nappal a Jeruzsálem bevétele előtt. A harc ideje alatt veszekedést kezdett az előtte állá Marcus tábornokkal és magányos viadalra hívta ki öt. Mareus nem akart párbajt vívni és elakart futni tőle, a mire ö végig húzott a hátán a kardja lapjával, a mire verekedni kezdtek, a mely verekedésben ö volt előnyben, A vádlott megsebesült és a földre esve elejtette kardját s kegyelemért könyörgött.A harc általános lett és ö a régi toronyba húzta a foglyát é3 visszatért a csatába.

Mikor visszatért a régi toronyhoz, a fogoly eltűnt és a.