Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-30 / 13. szám

■

— 267 —

mének, ha megkaphatnák mintának és a művészetet szerető nagy közönség kedvéért reményiem hogy a szerencsés halandó a kinek a birtokába fog kerülni, nem lesz oly önző, hogy meg tagadja tőlük ezt a kegyet.41 Hamisan kacsintott Saturius felé és igy folytatta:

„Már talán eleget is beszéltem és még csak annyit akarok meg jegyezni, hogy élfogója, Titus császár különös parancsa folytán, a nyakán levő gyönyörű gyöngysor vele fog átmenni a -vevő tulajdonába. Megmutattam épen most egy ékszerész barátomnak és a mennyiben meg volt képes Ítélni a becsét az ékszer levevése nélkül, mert az meg van tiltva, hogy valaki hozzányúljon, azt állitja, hogy megér legalább egy száz sestertiát. Nagy kiterjedésű és értékű birtokai is vannak, melyen Tyrusban íeküsznek és a melyeknek örököse lett volna, ha fogságba nem kerül. Azt találjátok mondani, hogy Tyrus messze van. ide és bajos lenne a birtokot elfoglalni ? Van valami az ellenvetésben, de a birtokjog elég jó, mert itt van egy Titus császár által személyesen aláirt rendelet, mely szerint utasittatik minden hivatalos egyéniség, hogy a birtokot hiány nélkül szolgáltassa át a vevőnek. Csak a nevét, kell a vevőnek beleírni az üresen hagyott helyre és a birtokjog sértetlen és hibátlan lessz. Akarja valaki látni! Nem! Akkor úgy vesszük, mintha felolvastam volna1 Tudom, hogy az ilyen ügyekben az én szavam elég nektek.“

„Most pedig térjünk át a dologra. Csak még annyit, hogy mennél magasabban ígértek, annál jobban meg lessz elégedve Titus, dicsőséges császárunk, jobb lesz a szegényekre és sebesült katonákra, a kik nagyon megérdemlik hálátokat; a leány is annál inkább meg lesz elégedve és hálásan fog reátok emlékezni; én, alázatos és szerény szolgátok is sokkal fogok nektek tartozni, mert titokban megsúgom, hogy nem rendes fizetésért, hanem százalékra dolgozom.“

„Nos Uraim, mennyit mondjak ? Egy ezer sestertia kezdetnek ? Oh! Ne nevess! Többet akarok annál kapni ! Micsoda ! ■Ötven ? Tréfálsz barátom. Hanem makkból lesz a cserfa és a hogy hallom, a Tiber folyó forrását be lehet egy kalappal is- 262 —

Egy magas férfi, Egyiptomi kereskedőnek öltözve, Miriamhoz lépett és hozzá hajlott.

„Csend!“ — mondá a felügyelő — „Parancsom van, hogy senkinek se hagyjak a„gyöngy leány“ m-vü rabszolgához beszélni. Indulj tovább uram?“

Az ember felemelte fejét és bár Neu i itt nem láthatta a setétség miatt, az alakjáról még is reá L.nort. Még sem volt benne bizonyos, mig az ember jobb kezét fel nem emelte és az egyik fáklya, világánál látta, hogy az első ujja egyik izéke hiányzik.

„Kaleb“— gondolta magában — „Kaleb elmenekült és és Rómában van. Domitiánnak tehát más vetélytársa is van.“ — Visszament az ajtóhoz is az ajtóörtöl az ember nevét kérdezte.

„Alexandriai kereskedő és a neve Demetrius.“ —válaszolt az őr.

Nehushta visszatért a helyére. Előtte két ember állott, a kik gazdag megbízóik számára vásároltak és egymással beszélgettek.

„Kutyákat sem való ilyenkor eladni, mikor mindenki ki van fáradva és sötét van, nem pedig ezt a gyönyörű leányt, a kinél sze-bb soha nem került még a piacra“ — mondá az egyik.

„Az egész üzlet csalás,“ — válaszolt a másik — „Domitian igen sietés azért kell a vásárt ma este megtartani.“

„Meg akarja venni ?“

„Persze. Hallottam, hogy utasította ügynökét Saturiust, hogy árverezzen akár egy ezer sestertiáig, ha szükséges. “ — Fejével egy barna ruhába öltözött ember felé mutatott, a ki a sarokba állva nézegette a társaságot.

„Egy ezer sestertia ! Egy rableányért ! Oá istenek! Egy egész ezer ! ‘ ‘

„A nyakék vele megy, ami szinte ér valamit és birtokai is vannak Tyrusban.

„Birtokok Tyrusban, birtok a holdban. Jöjj nézzük meg a kevésbé értékeseket. Szeretném a fejemet a vállamon megtartani és negí logok reá árverezni azon az áron.“

— 266 —

XIY.

URés RABSZOLGA.

^ tömeg csendesen várta a történendöket, míg két fáklyás szolga, jelent meg és közöttük a fogoly „gyöngy leány“. Oly gyönyörű volt, a mint lehajtott fejjel közeledett, hogy még az érzéktelen tömeg is tapsolva adott kifejezést tetszésének. Egy pillanat múlva felment a két lépcsőn és a márvány kockára állott. A tömeg közelebb lépett és közöttük az egyiptomi kereskedő „Demetrius és a vén asszony is, a kivel most egy rabszolgának öltözött kis ember is volt, a kinek szintén súlyosnak látszó kosár volt a hátán, mert vállait rángatta és morogva nyugtalankodott. A titkár Saturius átlépett a kifeszitett kötélén és gazdája nevének a védelme alatt, a parancs dacára iS' körül nézegette a foglyot és biráló szemekkel vizsgálta.

„Nézzetek reá!“— monda az árverező — „Én semmit sem mondok, mert nem találok szavakat a dicséretére, ha csak azt nem mondom, hogy húsz év óta viselem hivatalomat és hogy ezen idő alatt tizenöt vagy tizenhat ezer liatal nőt adtam el, a kik a világ minden részéből kerültek ide; a messze keletről, Görögország hegyeiből, Egyiptomból és Cyprusból, a spanyol síkságról, a teutonok népeiből, a britt szigetekről és más, még messzebb fekvő barbár népektől. Igen sok gyönyörű nö volt közöttük és a szépség és szeretetreméltóság minden neme képviselve volt közöttük, de becsületemre mondom, egy sem volt oly közel a valódi tökéletességhez, mint ez a leány, a kit van szerencsém ma eladhatni. Újra csak azt mondom, hogy nézzetek reá és mondjátok meg, micsoda hibát találtok benne.“ „Mit mondassz % Oh igen ! Fogai teljesen épek és haja nem hamis haj, hanem mind az övé. Azt mondja az az ur, hogy nagyon kis termetű. Igaz hogy nem igen derék, de szerintem az épen az egyik legszebb benne. Kicsi, de jó és vegyétek figyelembe testalkatát. A világ leghíresebb szobrászai örülné

— 263 —

„Persze, hogy nem, meg más sem fog. Gondolom, hogy nagyon olcsón fog hozzájutni, mindenek dacára.“

A két ember tovább ment és Nehushtára került a sor, hogy Miriamhoz közeledjék.

„Itt jön egy különös vevő“, — mondá az egyik felügyelő,

„Ne Ítéld meg a gyümölcs Izét a hájáról, fiatal ember“ — válaszolt Nehushta és a hang hallatára a „gyöngy leány“ hirtelen felnézett és újra lesütötte szemeit.

„Elég csinosan néz ki“ — mondá Nehushta hangosan — „de csinosabb leányok is voltak nála, mikor még én fiatal voltam.“— A körülállók nevetgérezni kezdtek a kosár sulylya allatt görnyedő vén asszony kijelentésén, a ki újra hangosan kezdett beszélni. — „Emeld fel a fejed, lelkem.“ — szólt a fogolyhoz, biztatólag integetve a kezeivel.

Hasztalan volt minden igyekezete; azért még is jelentett valamit a nagy integetés, de senki sem gondolt reá. A Nehushta ujjan a jól ismert gyűrű ragyogott, melyet Miriam oly sokáig viselt volt.

A gyűrűről megtudta, hogy Marcus életben volt és hogy Nehushta az ö küldetésével volt megbízva. Kételye megszűnt és reményleni kezdett.

Az ajtóör figyelmeztető kiáltására a vevők az udvarra özönlöttek. Az udvaron az áreerezö, egy simán borotvált, gyors nyelvű ember, már azemelvéayen állott. Csendet kérve beszélni kezdett. A kedvtelés azon estélyén, — moodá — röviden fog szólani. Kötelességének tartotta todtukra adni, hogy az általa eladásra ajánlandó áru a Titus császár tulajdonát képezi, de az éafcök befolyó összeg nem fog a császár zsebébe folyni, hanem szét fog osztatni a hadjáratban megsebesült katonák és Róma szegényei között, a mi igen fontos ok arra, hogy a hazafias vevők annál magasabb árakat fizessenek. Az áru nagyon nevezetes már csak azért is, mert a Jeruzsálemben elfogott leányok legszebbjeit foglalja magában és valamennyi régi nemes családból származik Senkinek sem volna szabad a vásárról hiányza- ni, hogy a hazája győzelmére emlékeztető szép leányokból magának szervezzen egyet, mert a mint hallotta, a zsidó nők hűek és több művészethez értenek és nagyon szorgalmasak is. Még