Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-23 / 12. szám
— 253 nem tudta, mire várakoznak. Nem sokára embereket látott a fórumtól futva közeledni a néptöraeg közt üresen tartott utón és az egyiknél egy kendőbe takart csomagot vett észre. A császárok elé érve lélredobta a kendőt és felmutatta előttük és a nép előtt a Simou öszhaju fejét. Ellenük bátor vezérének a legyilkolásával végződött a római diadalmenet és a véres bizonyítók láttára egy fél millió torok kiáltott éljent és az ég is megnyílni látszott a dicsőségtől részeg tömeg ordítására. Csendet parancsoltak és a Jupiter oltára előtt barmokat áldoztak az isteneknek, a kik győzelemre segítették őket. így végződött Vespasian és a Titus diadalmenete és azzal a zsidók küzdelmének a története a római sas vas csőre és körmei ellen. XXIII. A RABSZOLGA VÁSÁR. Ha Miriam kinézett volna hordszékéböl, mikor a diadalmenet hajnalán Gallus és az örök által kisértetve az Isis temploma mellett elhaladt, két alakot látott volna Róma felé nyargalni, oly gyorsan, a mint csak fáradt lovaik képesek voltak vágtatni. Mind a kettő férfiak módjára ült a nyeregbed, de az egyik, a kinek a keleti divatu ruha egészen elfe Ite az arcát, nő volt. ,,Kedvez a szerencse; Nehustha,“ — mondá az ember fáradt hangon. — „Legalább a diadalmenethez idején megérkeztünk, pedig igen könyen elkéshettünk volna. Nézd! Már gyülekeznek is az Oetavian sétatéren“ — mondá és a katonákra mutatott, a kik a gyűlő hely felé siettek. „Igen, igen, Marcus uram, idején megérkeztünk. Ott megy a sas és itt jön a zsákmánya“ — és egy örökkel körülvett hord. székre mutatott, — tudtak csak volna, hogy abban az általuk keresett szeretett leány volt. — „Nos! Most hová? Te is a Titus kíséretében fogsz menetelni?“ „Nem, asszony, attól már elkéstünk. Aztán nem tudom miféle fogadtatásban részesülnék. “ „Miféle fogadtatásban ? Hiszen Titus neked igen jó bará— 260 — Állj félre ! suttogott Marcushoz, aztín kikapcsolta az ablaktáblát és csendesen nyitotta ki. Semmi sem volt már közte és az utca közt, csak a selyem függöny. Lassan széjjelválaszotta és az igy támadt nyilason pár pillanatra kinézett. Ujját s jakára téve hátra lépett és a nyílás újra bezáródott. — Minden jól van ! — mondá — Meglátott. — Engedd, hogy engemet is meglásson — mondá Marcus. — Nem lehet, mert nem bírná kiállari. Nézd ! Már i&. elájul ! Remegve nézték Miriamot, a ki már majdnem elesett. Egy asszony lépett hozzá és egy serleg bort adott neki, a melytől magához térni látszott. — Emlékezz arra az asszonyra, hogy megjutalmazhassam — mondá Marcus. — Hasztalan volna, mert nem fogadna el jutalmat — válaszolt Nehushta. — Az igen furcsa volna egy rómaiban — mondá Marcus keserűen. — Az az asszony több, mint római, mert keresztyén. Mikor átadta a serleget, a kereszt jelét mutatta vele a levegőben. A szekerek nyikorogtak, a tisztek vezényeltek és a menet tovább indult. A függöny mellöl mindaddig nézték Miriamot, mig csak einem tűnt a tömeg között. Mikor eltűnt, 'igen kevésre vigyáztak; még a császárok dicsőséges felvonulása sem tudta lekötni ligyelműket. Marcus előhívta titkárát Stephanust. — Menj és tudd meg, hogy hol és mikor fogják a fogoly „gyöngyleányt“ eladni. Ha megtudod, gyorsan jöjj vissza. Titokban járj el és^ senkinek se mond honnan jötiél és mit akarsz megtudni. Életed függ tőle. Indulj! * * * A nap gyorsan hanyatlott lenyugvóra, vörösre festve a fórumot utolsó sugaraival. A pompás tér üres volt, mert a diadalmenet véget érvén, a kifáradt nép hazament, hogy vendégeskedéssel töltse el az estét. A rabszolga vásártér egyik sarkában egy kis épület előtt, a hol a rabszolgákat tartották ■ — 256 — A Marcus arra elveresedett, majd elsápadt. — Ember, hagyd el azt, a baljóslatú beszédet vagy itt, a •szemed láttára dűlök kardomba. Parancsolj a rabszolgáknak, liogy fürdőt és ebédet készítsenek, mert mind a kettőre nagy szükségünk van. — Rabszolgáknak uram ? Nincs itt egysem, kivéve egy vén asszonyt, a ki a házra ügyel és nekem felszolgál! hh Hát hol vannak? — kérdé Marcus mérgesen. — A legnagyobb részük a falun van, a hol gondoltam, több hasznukat vehetem, mint ha itt henyélnének, azokat pedig, a kikre nem volt szükségem, eladtam. — Mindig ilyen túlságosan előre látó voltál Stephanus. — Gondolkozni kezdett és kérdező — van e valami pénz a háznál. A vén titkár gyanakodva nézett Neliushta felé, majd mikor látta, hogy a lovakkal van elfoglalva és nem hallja meg, suttogva mondá : — Pénz ? Annyi van, hogy nem tudok vele mit csinálni. Az erős szekrény, melyet te is ismersz, egészen tele van aranynyal és még mindig több jön hozzá. Ott van a haszonbér és birtokaid jövedelme három esztendőről ; a rabszolgák ára és a Caius ur által kölcsön adott összegekkel együtt. Pénz dolgában nem fogsz szükséget szenvedni ! — Más dolgokra nagyobb szükségem volna — mondá Marcus sóhajtva — azért lehet, hogy szükség lesz reá. Most menj és kösd a lovakat a víztartóhoz, nekünk pedig adj valamit ennünk, mert harminez óra hosszat lovagoltunk pihenés nélkül. Később majd beszélgethetünk. * * * Eljött a dél. Marcus megfürdött és rangjához illő ruhába öltözve állott gyönyörű márvány palotája egyik ablakánál és a bezárt ablaktábla hasadékán át nézte az előtte elhaladó diadalmenetét. Nemsokára Nehushta is hozzá csatlakozatt. Ö is tiszta fehér ruhába volt öltözve, melyet az öreg rabnötöl kölcsönzött, — Hallottál valami újságot? —kérdé Marcus türelmetlenül. — Valamennyit uram, a mit az öreg rabnötöl és titkárod— 257 — tói hallottam. Egy gyönyörű zsidó leány fog a diadalmenetben Tészt venni, a ki a menet után, a többi foglyokkal együtt elfog adatni a fórumon. Hallották, hogy veszekedés volt Domitian és Titus között, e miatt a leány miatt. — Veszekedés ? Miféle veszekedés ? — Én, illetve cselédeid, igyen keveset tudunk a veszekedésről, de hallották, hogy Domitian ajándékba követelte a leáuyt, mig Titus azt mondta, hogy vegye meg, ha bírni akarja. Vespasiánhoz fellebeztek, a ki helyben hagyta Titus Ítéletét. Domitian haraggal távozott el és azt mondta, hogy megfogja venni a leányt és meg fog emlékezni a megaláztatásra, mely miatta érte. — Az istenek ellenem vannak, ha Domitiant adták nekem versenytársul. — Miért uram ? A te pénzed csak olyan jó, mint az övé és lehet, hogy te többet fogsz érte fizetni. — Oda adom érte az utolsót is, de meg fog-e az menteni a Domitian haragjától és bosszújától ? — Hát meg kell neki tudni, hogy ki az árverezett ellene ? — Hogyan ! ? Óh ! Rómában mindent tudnak — néha még az igazat is! — Elég idő a bajra gondolni, mikor utolér a baj. Először várjunk és lássuk, hogy az a leány Miriam e ? — Igen ! — válaszolt Marcus — Várjunk, hiszen úgy sem tehetünk egyebet. t Vártak és vizsga szemekkel lesték az előttük alvonuló menetet. Látták a Jeruzsálem ostromát ábrázoló képekkel díszített kocsikat és az aranyból és elefántcsoutból formált bálványokat, Látták a babyloniai hímzéssel készült függöny képeket, vadállatokat és kerekekre épített hajókat ; a menet végtelennek látszott és a foglyok és a császárok még sem jötték. Egy csoport vonult el előttük, a mitől Marcus úgy össze- rázkodott, mintha tüzes vassal sütötték volna meg. A két szerencsétlen fogságba jutott katonát látta maga előtt elhaladni, egy nagy csoport bohóc között, a kik gúnyolva kisérték ■őket. Teljes fegyverzetbe voltak öltözve, csak a kardjuk helyén itääraitiiräE
