Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-02 / 9. szám
tum Celine kikötőjébe ment, a höl fogatokat vett és a negyven méitföldnyire eső Rómába utazott. / . , XXI. A CSÁSZÁR ÉS DOMITIAN HERCEG. \ ' Mikor Gallus kapitány Róma külvárosához érkezett, megállott, mert nem akarta, hogy Miriamot nappal vezesse- keresztül Róma utcáin és kérdésekre adjon okot, a melyekre- tem szeretett volna válaszolni. Egy küldöncöt küldött előre, hogy keresse meg feleségét, Juliit, ha ugyan még életben van,, mert már évek óta nem látta és nem tudta, hogy él-e még. Megüzente neki, hogy egy leányt hozott magával, a kit Titus császár bízott gondjaira. Még be sem esteledett egészen,íj mikor a küldönc visszajött s magával hozta Júliát, a ki öreges asz- szonyság volt, de ősz haja dacára is csinos és szép termetű. Miriam látta találkozásukat, mely igen szívélyes volt és a gyermektelen házas pár már harminc év óta együtt élt, ide most már évek óta nem látták egymást. Hireket hallott felöle, hogy meghalt és most csak annál inkább örült, hogy újra találkozhatott vele. Miriam észre vettS, hogy a mig Galins kezeit felemelve mondott köszönetét az isteneknek, hogy feleségét életben és jó egészségben megtartották. Julia a maga részéröl csak annyit mondott : ,,Igen, én is köszönetét mondok Istennek“ és ujjaival mellét érintette. Az asszonyság nem sokára észrevette Miriamot és kételkedő szemmel vizsgálva öt, kérdé : ,,Hogy van az, férjem, hogy te reád bízták ezt a fogolyé zsidónöt, ha ugyau zsidónö ez a szép leány ?“ ,,Titus császár parancsolta, feleségem, a kinek át kell adnunk, mihelyt megérkezik. Elvolt ítélve, hogy a Nicanor kapuján pusztuljon el mert áruló volt és nazarénus“— válaszolt a kapitány. Julia meglepetve nézett a lány felé. — Ahoz a hithez tartozol e leányom ? — kérdé tőle megváltozott hangon, és kezeivel, mintegy véletlenül, keresztet vetett a mellén. — Igen anyám — válaszolt Miriam, ismételve a jelt. — 234 — — „Óh Gallus ! El fog engem tőled venni ?“ — „Nem tudom. Reményiem nem. De ki tudhatná azt l Úgy lesz, a hogy neki tetszeni fog, de ha én reám hallgat, akkor itt fogsz maradni örökre, arra esküszöm és abban biztos-, lehetsz. “ Lándzsája nyelére támaszkodva elindult, mert a lábán? kapott seb miatt még most sem tudott jc>l járni. Három óta múlva visszatért és a két asszonyt aggodalmas, várakozásban találta. Julia arcára nézett, a mint az utcáról* belépett az udvarra. ,,Ne félj“ — mondá —',.Mi’Kor Gallus ilyen komolyan néz, mindig jó hireket hoz, csak akkor vig, ha rossz hírei vannak.“ Hozzá ment és kezén fogva vezette a szolgáló szobáján keresztül a ház belsejébe. „Mi az újság férjem l — kérdé tőle, mikor az pjtó be volt mögöttük zárva, úgy hogy senki sem halgathatta ki a beszélgetésüket. — „Hát először- is, az én háborúimnak vége van, mert elbocsátottak a hadseregből, mivel az orvos kijelentette, hogy a lábam soha seih fog jó lenni. — Feleség : miért nem sírsz — „Mert örülök ? — válaszolt Julia nyugodtan. — „Harminc esztendő elég akárkinek a háborúból és vérontásból. Te elvégezted munkádat. Ideje már, hogy megpihenj, oly hosszú, munka után, aztán mig te oda jártál én takarékos voltam és lesz mit ennünk öreg napjainkra.“ — „Igen, igen feleség és a hogy a dolog áll, még többig, lesz, mint te gondolnád, mert Vespasian jó kedvében lel fizetést rendelt nekem, a mig élek, mega zsákmányból reám eső rész is tisztességes összeget fog kitenni. Azért még is- szomorkodom, mert nem emelhetek kardot soha többé.“ „Ne szomorkodj' Gallus, mert épen az én kívánságom szerint töitént. Hát a leány nyal mi lesz \ — „Nos hát megtettem a jelentésemet, a mint parancsom- . szerint meg kellett tennem és eleinte a császár fia, Domitian csupa kíváncsiságból látni akarta és kérte Vespasiant, hogy hozassa fel velem. A császár már majdnem ki mondta a szót mikor hirtelen elhallgatott és mást látszott gondolni, én pedig, — 230 — garainál egy fehér vitorlás hajót látott a nyilt tenger felé evezni. A városban tudakozódni kezdett és megtudta, hogy a ga lyán a római Gallus kapitány utazott el, egy csapat sebesült és beteg katona kíséretében, magával vive a templom elfoglalt kincseit és egy gyönyörű leányt, a kiről azt beszélik, hogy a tyrusi Benőni unokája volt. Lá*va, hogy elkésett, Kaleb nagyon mérges lett. Nem sokára más gondolata támadt. Okos volt és a háború előtt mind eladta a birtokot és az értük kapott összeget egy Tyrusban lakó barátja házánál rejtette el. Ez az összeg mindig szaporodott a kereskedésben nyert haszonból és a rablott kincsekből, valamint egy általa elfogott római váltságdíjából, úgy hogy most nagyon tekintélyes Összeggel rendelkezett. Barátja házához ment és a kincsét syriai szőnyegek közzé csomagolta, hogy kereskedelmi áru cikknek nézte mindenki. Az öszvérháton Tyrusba érkezett paraszt eltűnt és helyette Demetrius, az egyptomi kereskedő jelent meg} a ki nagy me- nyiségü árut vásárolt össze és a legelső hajóval elvjtorlázott Alexandria felé. Alexandriában még több olyan árut vásárolt, a minek kész piacja volt Kómában és egy hajóra rakva elutazott Syracuse és Rhegium felé. Kréta szigetét akarták elérni, mikor egy téli zivatar utol - érte őket és Cyprus szigetére vetette a gályát, a hol a kapitány ott is maradt téli szálásra, mert Kaleb sem Ígéreteivel, sein fenyegetéseivel nem tudta reávenni a további utazásra. Parthoz kötötték a hajót és a Venus templomába mentek, hogy hálát adjanak neki a zivatartól való kiszabadulásért. Kaleb is velük ment, mert nem akarta velük tudatni,, hogy zsidó, de szivében átkot mondott Yenusra, mert öt okozta, hogy a tengerészek nem v’oltak hajlandók tovább utazni. Mintegy három hónapot töltött el ott, a gazdag beDszülöttekkel kereskedve és bort és bronzot vásárolt és azt hajójára rakatta. A tavaszi ünnepek után elindultak és Kréta szigetét érintve Siciliába mentek, a honnan szerencsésen megérkeztek Rhe- giumba. Rhegiumban más hajóra rakodott át, a melyen Cen— 235 — liabozását felhasználva közbe szóltam, hogy a leány még mindig nagyon gyönge és ápolásra van szüksége és felajánlottam, hogy a DÖm gondját fogja viselni mindaddig, mig Titus császár, a leány tulajdonosa, vissza érkezik. Domitian újra közbe szólt, de Vespasian elhalgatatta, mondván A zsidó leány nem a te, vagy az én rabszolgám. A leány a Titus bátyádé. Hadd maradjon ennél az'érdemes tisztnél mindaddig, mig Titus megérkezik, mert az ö gondjaira van bízva és ■életével és vagyonával felelős érte, hogy épségben fogja átszolgáltatni, vagy halála esetén hiteles bizonyítványt mutat fel.“ Kezeivel intett, hogy az ügy be van iejezve és másról kezdettt beszélni és a Templom elfoglalásáról kérdezősködött és az én jegyzetemet hasonlította össze a kincstárnok jegyzetével, az általam átadott kincsekről. Tehát Miriam biztonságban lesz mindaddig, mig Titus vissza érkezik. — Igen — mondá Miriam sóhajtva — mig Titus vissza érkezik. Hanem azután — mi lesz ? — ,,Aztcsakaz istenek tudják“— monda Gallus türelmetlenül.—,, Addig is szavadat kell adnod, hogy nem próbálsz elmenekülni, mert lásd, fejemmel állok jót érted ! — Szavamat adom Gallus I — válaszolt mosolyogva — mert készebb volnék meghalni, mint bajt hozni reád, vagy tieidre. Aztán hová is menekülhetnék. — Nem tudom, de ti keresztyének igen sok barátokra találtok mindenütt; még a patkányoknak is kevesebb buvó helyük van. Én bízom benned és mostantól szabad vagy mindaddig, mig Titus megérkezik. — „Igen“ — ismétlé Miriam — mig Titus megérkezik. Csaknem hat hónapig lakott Miriam a Gallus és Julia házában. Nem volt boldog, bár leányukként bántak vele. Ki lehetne boldog, ha életét oly sok bánat kiséri ? Hátul a rette netes múlt árnyéka állott ; előtte a még feketébb jövő, a mely még rettenetesebb lehet, a mikor majd valami ismeretlen em /
