Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-01 / 1. szám
HAZAI HIBEK. Országgyűlési tudósítások. A költségvetési fölhatalmazásról 6 hétig tartott a vita, különösen vége felé csekély érdeklődéssel. A beszédeket már alig hallgatta valaki. A miniszterelnök javaslatára dec. 9-én kimondta a Ház, hogy míg a fölhatalmazási javaslatot tárgyalják, az ülések d. után három óráig tartanak. Ekkor még úgy volt, hogy a függetlenségi párt a fölhatalmazási javaslat részletes tárgyalásánál is újra kezdi a hosszú vitát, hogy ne jusson idő tavaszig a katonai javaslatok elintézésére. A képviselöház dec. 12-iki ülésén azonban hirtelen véget ért a hosszú fölhatalmazási vita. Széli miniszterelnök is rövidre vonta válaszát, melyben a támadásokra fe. lelt. A Ház erre megszavazta a javaslatot, a részletes tárgyalás pedig nyomban véget ért. Kossuth Ferenc szólalt fel csak, indítványozván, hogy a felhatalmazás ne négy hónap ra, hanem egy hónapra adassék. Kossuth, mint pártvezér, pártja magatartását megmagyarázta. Meg akarta mutatni a függetlenségi párt Ausztriának, hogy a kormány nem képes Magyarországon mindent keresztül vinni, mert a íügetlenségi párt megakaszthatja. Az országot a párt aznoban törvényenkivüli állapotba juttatni a fölhatalmazás megtagadásával nem akarja. További vita most már nem keletkezett. A Ház egyszerű szavazással mellőzte Kos suth indítványát s négy hónapra szavazta meg a költségvetési felhatalmazást. A Ház ezek után hozzá juthatott, hogy a régen elintézésre váró kérvényekkel is foglalkozzék. Ezeknél érdekes felszólalások történtek a Rákóczy és Thököly emlékét sújtó törvényekről; a Kossuth és a szabadság harcosok emlékezetéről. A dec. 15- iki ülésben a ház egy csomó képvi selö mentelmi ügyét intézte el. Úgy látszik, hogy a nehány nap alatt, mely a karácsonyi szünettől még elválaszt, a Ház gyorsan elvégzi a legsürgősebb teendőket. A horvát pénzügyi egyezség ideiglenes meg hosszabbítását hamar elintézték. Most a kivándorlásról szóló törvényjavaslat van napirenden, a melyet Kristóffy József előadó ismertetett. Elsőnek Bartha Ödön szólalt fel a javaslathoz s követelte, hogy ne ide gén, de magyar vállalkozóra bizassék a kivándorlás. Utána az Amerikában is járt Hegedűs Lóránt mondott másfél órás beszédet. A Ház élénk figyelemmel hallgatta az okos beszédet. A néppártból CSernoch János szólalt fel. A vita tovább folyt. A miniszterelnök Becsben és a kiegyezés. Széli Kálmán miniszterelnök és bá ró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter dec. 13-án Béssbe érkeztek és ö felsége másnap mind a két minisztert kihallgatáson fogadta. A minisz tarelnök aztán Körber osztrák miniszterelnök látogatását fogadta, majd gróf Goluckowszky külügyminisztert kereste fel; délután a két miniszterelnök ismét tanácskozott. Este a miniszterelnök visszautazott Budapestre, másnap pedig a honvé delmi miniszter is. Körber osztrák miniszterelnök dec. 15én jelentést tett a királynak a Széli Kálmánnal folyt tanácskozásról. Általános hiedelem a politikai körökben mind Budapesten, mind Bécs ben, hogy a kőt kormányelnök a kiegyezési ügyben még most sem tudott megállapodásra jutni. A döntésnek újévig mindenesetre be kell következni az egyik vagy a másik irányban. Búcsúzó alispán. Matolai Etele, zempléni alispán, a kit öreg korára való tekintettel nyug díjaztak, dec. 16-án búcsúzott el Zemplén megye közigazgatási bizottságától. Fejes István indítványára érdemeit jegyzőkönyvileg örökítették meg. Utódja valószínűleg Dókus Gyula, főjegyző, a sárospataki főiskola világi algondnoka leend. Szörnyű hideg Magyarországon. Mint hazai lapok tudósítanak, oda haza sokkal keményebb a tél, mint itt. Ámbár itt se lehetett ellene panaszunk, mivel szép fehér karácsonyunk volt. Mint a lapokból olvassuk, Budapestnél a Duna egészen befagyott s a hőmérő 11—12 fokot mutat a zero alatt. 11 _................... Szobor gróf Andrássy Dénesnének. Rozsnyón, mint onnan jelentik, mozgalom indult meg gróf Andrássy Dénesné, a nemrég elhunyt s páratlan jótékonyságai mágnásasszony emlékének szoborral való megörökitésére. Feyman László városi tanácsos már indítványt is nyújtott be a tanácsnak, illetőleg képviselőtestületnek, a mely legközelebbi ülésén fogja tárgyalni a szobor,ügyet. A városban rendkívül lelkes hangulat uralkodik a szobor iránt s igy valószínű, hogy az eszme csakhamar meg is fog valósulni. • A Kubik-Kórodi ügy vége. Kubik Bélát, mint arról tudósítottunk, párbajra hívta ki Kórodi Lutz Sándor szász nemzetiségű honatya. De Kubik segédei becsületbiróság összehívását kérték. Ebbe a Kórodi segédei belemenni nem akartak, mivel biztosan tudták, hogy ennek ítélete csak marasztaló lehet. így az ügy véget ért egy vérnélküli, de azért ölö nyilatkozattal. Orvosok a párbaj ellen. Említettük, hogy Szombathelyen minő szerencsétlen vége volt két ügyvéd párbajának. Ennek a véres eseménynek hatása alatt a szombathelyi.orvosok kimondották, hogy a párbajnál többé nem segédkeznek. Hasonló mozgalomra szólították fel az ország összes orvosait. Üdvös moz- Jgalom, csak szappanbuborék ne le-Megjósolt halál. Debrecenből jelentik: Katona Gá bor, nyolcvannégy esztendős ember, negyven nap előtt meghalt. Mikor érezte halála közeledtét, magához intette nyolcvan esztendős életpárját és halk hangon a fülébe súgta, hogy volt neki egy álma. “Azt álmodtam —mondotta — hogy negyven nap múlva követni fogsz.’’ Szólt és a fal nak fordulva, meghalt. Katonáné azóta buskomor lett. Nyugtalanította megboldogult férje jósálma és rettegett a jóslat beteljesedésétől. Tegnapelőtt volt az a végzetes nap, a mi korra az öreg Katona megjósolta felesége halálát. Aznáp az öreg asszony nem mutatkozott a szomszédok előtt. Rosszat sejtve, átmentek az öreg asszony lakására, a ki már akkor holtan feküdt ágyában. A közelben lakók tudtak a jóslatról és most meg illetödve állják körül az öreg asz szony koporsóját. Jótékony hangverseny. A nagypénteki ref. társaság, mely az árván maradt'gyermekeknek gondozása által valóban áldásos hiva tást teljesít, az Urania színházban több hírneves művész és művésznő segédke.zésével hangversenyt rendezett dec. 12-én. A hangverseny úgy erkölcsileg, mint anyagilag szépen sikerült. Á» X 1??!-m FIGYELEM! wa— B ■ W M I map Bel. Lapja" az egyedüli magyar Protestáns - lap - Esetit • J * jn _____Egy maga szolgálja, védelmezi az amerikai magyar protestánsok ügyeit. Ezért nem volna szabad hiá— nyoznia egyetlen egy protestáns család köréből sem. Nem volna szabad hiányoznia azért sem, mert ennek a lapnak tiszta jövedelme egyházi célokra fordittatik, a mint ezt már kifejtettük. Lapunk előfizetési ára egy évre...............$2.00. Magyarországra........................................$2.50.-------Ne feledje el senki kötelességét e lap iránt.-------9 |L®S )> ’ ~ j/W aöÉL* _____Abbán a reményben, hogy lapunk a jövő éven kétszer ann\d helyre fog eljutni, mint most, vagyunk boldog ünnepeket kívánva Bz síi m. Bei. Laws szei^esztöség-c. j Egy érdekes' ember halála Bndajft*».ten. Budapesten a napokban halt isasgy; egy Waldapfel Fülöp nevű embezr, m ; ki a nyolcvanas években hatat«®.»-. j befolyással bírt a Balkán félszigesti I politika alakulására. Ö volt az, aM Battenberg Sándor ellen azr az.alj . ° ; lamcsinyt rendezte, a mely a király■ nak 1886 aug.' 20-án történt futásaiban nyert befejezést. Ö volt az, a. feli Ferdinand szász-koburg herceg szúrnám, ki huszár hadnagy volt, megszerezte Bulgária trónját. Mindezt pedig busás haszon reroé— nvében tette. De Ferdinánd nem» kart, vagy nem tudott fizetni. Ax&szfc Waldapfel kártérítési pert iudkrAí, Ferdinánd ellen. De a helyett, hogy nyert volna, mindenét elvesztette áss most szegényül halt meg. iti jókor kel, aranyat lel. Ezt a példabeszédet, abba a az e&et.— ben, a melyet alább röviden felemül- - tünk, igy lehetne alkalmazni: ki %/*. sö kei. elveszíti az aranyat. Egy ifjw ügyvéd, a kinek épen tárgyalása, volt;, az egyik bíróságnál, későn kelt Mü s hogy valahogy el ne késsék, egy bérkocsiba ült. de otthon feledte; afc pénzét. Ezért arany óráját adta -ba logba a kocsisnak, a kinek szárnyát pontosan feljegyezte. Meglátta mSA egy ügyes zseb metsző. AligLiogy «se. ügyvéd felment a biróság palotája, ba: azonnal oda ment a bérkocsis***';:« s adott neki két koronát s az arsaBry órát elkérte, mivel az ügyvéd ur-tür, bízta meg az adósság lefizetésével üsu az óra kiváltásával. Az ügyvéd, meri késő kelt, elvesztette arany óráját*,. Akna-munka Kossuth Ferenc elfe«*;. Némely körök szeretnék, ha Khssuth fia kiesnék a politikai éleüheooi való szereplésből vagy még inkáMv. ha sikerülne öt erkölcsi halotté» tes»-ni. Úgy, de Kossuth Ferenc talpig; becsületes ember, ezért nehéz boldogulni. Újabban azzal támadt ök meg, hogy Széli Kálmánnal titekfeagiia alkudozott az indemnity vita be feje- - zésére vonatkozólag. De ez merő ha* zug híresztelés volt, a mit nemcsak;: Kossuth, hanem Széli Kálmán itt; megcáfolt. Hiába, egy priféta sem a kedves a maga hazájában. A farkasölő. A biharmegyei ’Nyárszegen együk: éjjel gyanús neszt hallott egy fiatsaöí pásztor, Bucsikán Florea, a nagy «?— rejéröl hires legény. Mikor kioso»# „ látta, hogy az aklot két'ordas íhrksí-; kerülgeti, a melyek közül egyik rífg— tön a fiúnak ugrott. Ez torkon Tagadta a vadállatot, másik kezévv-’it pedig addig öklözte, mig élettelenül! terült el a földön. Az agyonvert faárkas társa megfutamodott. A nyAlszegi pásztornak nagy a becsülete m környék lakói előtt. Kettős párbaj. SátoraJja-Ujhelyen Búza Barna» a» “Felsömagyarországi Hírlap” szerkesztője és dr. Bánóczy Kálmán, lappjukban megtámadták azt a honvédtisztet, ki egy sátoralja újhelyi vendéglőben állítólag a Gotterhaltet Iiaarzatta. Erre Fejes Kálmán miskoR U honvédszázados mindkét újságírói:, párbajra hívta. A segédek ka rdpáBrbajban állapodtak meg. Dr. Buzs a kezén sebes.ült meg könnyedén, FA* jes Kálmán százados pedig a jo&&> felső karjára kapott súlyosabb vA' - gást Bárióczytól. Fejes százados »sebesülése oly súlyos, hogy attól lehesU tartani, hogy kezét nem ; fogja hasm-nálhatni. Bánóczy pedig a lágyéka*-ra kapott vágást. A “Felsőm agytsxországi Hírlap” aec. 10-iki száma ív, párbaj miatt nem jelenhetett meg,. Felkérjük mind azon olvasóinkar, , a kik a lap előfizetésével hátrányban van, hogy azrt mielőbb kiegyen líteni szíveskedjenek.