Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-12-31 / 53. szám

7 — Hajdu-Nánás város közönsége impozáns módon ünnepelte meg Rá kőci Ferenc emlékét. — Szabadkán, Szabó Sándor volt 48 as honvédhuszár százados 83 éves korában elhunyt. Szabó részt vett az isaszegi, szolnoki, szenttamási és ka­­ponyai ütközetekben és ott volt a vi lágosi fegyver letételnél is. — A Rába vidéken folytonos eső zések következtében megáradt hegyi patakok annyira megduzzasztották a Rába vizét, hogy az kilépett medré­ből. Különösen Körmend tájékán mu­tatkoznak az áradásnak súlyos kö­vetkezményei, mert a viz itt a szántó­földeket teljesen elöntötte. A meg áradt Rába Győrt is fenyegeti : — Szombathelyen szintén nagy puszti tásokat vitt véghez a megáradt ,,Gyöngyös“ patak. — A csongrádmegyei Kis-Telek község véres gyilkosság szinhelye volt a minap. Nagy társaság gyűlt össze a korcsmában, hol vidám boroz­gatás közben nézeteltérés keletkezett Kuc sera Péter és a többi legények között. A hangulat annyira elmérge­sedett, hogy a legények JTucserára vetették magákat és a szó szoros ér­telmében agyonverték. — Nagy-Szöllősön László István őrsvezetőnek és Szilágyi László csen­dnek hosszas nyomozás után sikerült elfogni ama hét tagból álló bandátt mely a várost és környékét évek óta fosztogatva, rettegésben tartotta. A betörések napirenden voltak, csak a legutóbbi napokban loptak el kilenc sertést, több hordó bort és egyéb ér tékes gazdasági cikket. Tanyájuk az erdő rengetegében volt, hol a csen­­dörségi járóör disznótoron érte őket. — Az aradmegyei Székudvar köz­ségben Kirili Malvin postamesternő felfüggesztették állásától, mert eltűnt egy pénzeslevél, amely a Wenkheim­­íéle uradalom cimére érkezett. A napi posta átvételére a Wenckheim uradalomból egy küldönc jött, akinek a postamesternő átadta a leveleket és a 2600 koronás pénzeslevélröl szóló értesítést is. Később egy másik szolga jött a postáért, ennek persze elmondi ták, hogy az értesítőt már elküldték! Azután visszajött az első ember s miután elhozta az uradalmi tiszttartó által aláirt értesitöt, néki a pénzes levelet átadták. Nemsokára jött a tiszttartó és reklamálta a levelet ée •kkor kitűnt, hogy amaz embert, ak‘ a pénzes levelet átvette, nem az ura­dalom küldötte és az is kitűnt, hogy a tiszttartó nevét hamisították. A nyo­mozást a rendőrség megindította, de mivel a hivatali kezelésben szabály­talanságokat fedeztek fel, a posta mertem öt állásától felfüggesztették. — Nagyatádon nagy ünnepélyes­séggel adták át a nyilvános üzemmek Wollák és Berkovits budapesti cég zsinór és paszomány áru gyárát. — Betörök jártak Róna József bu­dapesti szobrász műhelyében, a hon­nan több értékes tárgyat tulajdoni tották el. — Egész Békésmegyét izgalomba, tartja egy szenzátiós családi dráma. Dr. Nyisztor Adorján, gyulai tör­vényszéki biró nejét, Mudrony Annát azzal vádolják, hogy férjének ételébe mérget kevert, a miért hűtlenségen érve, öt véresre verte. — Bárt Ferenc, debreceni had­­nagyott váratlan szerencse érte, a mennyiben nieghalt egy dúsgazdag nagynénje Ausztráliában és Ifi millió dollár vagyont hagyott rá és két más unokaöcscsére. — Fáik Miksa a múlt napokban ünnepelte meg harmincadik évfor­dulóját annak, hogy mint külügyi előadó szerepel a delegációban. — A Magyarországi munkások rokant- és nyugdijegylet« lélekemelő öröm ünnepet rendezett az Andrássy­­uti Klivényi vendéglőben abból az alkalomból, hogy tiz és félévi fönn állása alatt az egyletbe iratkozott tagok száma a harminoezret s a leg­körültekintőbben kezelt vagyona az egy millió koronát meghaladta. A szép számmal megjelent tagok és ven­dégek lelkesen ünnepelték Szintén Józsefet, az egylet eszméjének meg­­penditöjét, pákái Aolber Alajos tb. elnököt, Katies Antal elnököt s az egylet többi vezérférfiait. Kölber Alajos beszéde közben leplezték le Szintén József művészi kivitelű arc­képét- Az ünnepeknek azután egy nyolc éves kis leány nyújtott át egy szép «sokrot kedves szavak kíséreté­ben. Megemlítjük itt, hogy az egylet ma már 19 rokkant és elaggott mun­kásnak nyújt 8.40—11.90 koronánvi heti segítséget és három árvának ren­des támogatást. Perényi Béla az egyedüli magyar zászló, jelvény és egyleti sapka készítő. 166 Bast Third street. — New York Nyilvános nyugtázás. A passaici magyar ref. uj templom építési költségeinek a fedezésése a kővetkező kegyes adományok foly tak be; Pittsbnrg, Pa. $1 Konyha Pál tdö. ur, 50c. Antalics György, Aszrnond­­gya János, 25c Matyi János, Gajdos József. Összesen : $2.50. Konyha tdö. urnák és Antalics György urnák az adakozókkal hálás kőszönetünket fejezük ki. Butler, Pa. $1 Kiss József, Zamba István, 50c. Juhász Gábor, Dunka László, Meczo Miklós, Séra Zsófi, Béni Krnpla, Szabó András, Metócsi Antal, Székely Béla, Rnszkai Ger gely, 25c. Cash, Bátori Gábor, Schvar Ignác, Huszár József, Tég Bálint, Szolnoki Gábor, Rácz Sándor, Sándor Dániel, Petruska józsefnö, Szikszai Gyula, Nagy Imre, Rnszkai András, Szabó Antal, Yakles János, Smitku János, Interese Károly, 20c. Kántor J, 15c. Csorba Gy, Baranyai J, 10c. Juhász J, Varga J, Nagy J, Mr. Vhaber J. Összesen $11.40. Mindezen kecses adományt hálásan köszönjünk a jó szivü adakozóktól Járosi F, Koreny J, Pásztor J. Ábra hám .Tánosné, Mr. Notl, J. H. Hanti­méi, Tóth T, Szenes J, Máté B, Szűcs 8, Balog J, Csorba L, Oiosz J, Ltibi I, Riszt F, Tóth J, Porkoláb F, Gu­lyás J, Györfi P, Bencze P, Cas Ve losetek, Riszt J, 20c. Sipos P, Nida Józsefné, Rinbi A, Buri J, Rozbora J, Szalai I, Nagy I, 15c. Vajda I, Körösi J, Buzi I, 10c. Voth F, Sip<*> S, Gaal J, Molnár J, Buri L, Matócsi E, Kocsis Gy, Oláh J, Márta I, Szajda M, Máté J, Csuha I, Biró A, Kelemen I, Latló B, Horváth J, Szabó I, Király J, 11c. Biró F, 5c. Badar Zz, Siket Gy, Pálinkás M, Pisák J, Párkánzki J. Összesen: $34.21. Isten áldását kívánjuk a jó szivü adakozókra és köszönjük hála telt szívvel, kegyes adományainkat, szin­tén hiú fáradozásait a gyűjtök segéd­kezet nyújtásáért. A Toledóban, O-épülő magyar ref. templomra befolyt kegyes adomá­nyok összege, jakcsi András hivata­los collector gyűjtése : Grand Rapids Mich. $5 Nagy Já­nos, Nagy Dániel, $8 Capcsi Pál, $1 Szilasi István, Kovács János, Kovács Dániel, Bodnár Mihály, Ban Györgx, Konradi János, Mészáros János, Swaner Jagt, Péter Krure, 50c. Elek; János, Majoros Péter, Kisinszki János, 25c. Bubrik István, Bakovicsi József, Székely Márton, SrAkolv J , Szakovics P, Horváth B, Beiké A, H. Kosmoro8ki, K. Galichthi, 20c. Asztalos J, 15c. Kosárko J. összesen Muskegon Mich. $3 Berta Janos, Tóth Pál, $1 Dezső János, 50c. He­gedűs András, András Antal, Hosko György, Simon István, Duzsi András, 25c. Hegedűs J, György Hobolyok, Köteles Gy, Majoros J, Magyaj F, Kocsi J, Simon F, Mihály J, Túr nyánszky Gy, Turnyánszky J. ösz­­szesen $12.25. '•►•sbiterek gy ■**» $5 Vi1' ~ Virág Pálné, $1 Sípos József, Varga Pál, Majencsik István, Sándor Midrés, 50c '<’-*•»'>- ’’"-oinc, András, 25< » ■ ( IUOI1JU IV uííGIi LpB" tery j, Nagy J. Dambi J, Konzecsnyi M, Begela A, Bato M, LuverE, 15c. s^oradi B, t- r P lüc. Horváth G v, iy.t,uonkos .u, Hor­váth J, Kovács K, Beke Gy. Ösz­­szesen: $17.95.' Midőn Isten áldását kérjük a ke­gyes adományokra, egyszersmint tyólag az összmagyarság szeretettel­jes pártfogásába ajánljuk a toledoí egyház hivatalos kollectorát Jakcsy András Atyánkfiát. IWtok Gál - ; 6o .-..ok. R* .. ClűV. P. Harsányi. Rossford, O. Az üveggyárnak Tá kács János, Ákos Janos, toledoi i Prof. Dr. E. C. Collins hosszú évek óta a magyar nép legkedveltebb orvosa egész Amerikában. Dicsérik öt lépten nyomon, tisz­telik és becsülik mindenütt és cso­dálják mély tudományát, szigorú lelkiismeretességét és angyali jó szivét. Neki nem kell ajánlgatás, mert az ezrekre menő fényes gyógyítási siker hirdeti nagy nevét. Nálla na­ponta több beteg jelentkezik levél­ben és személyesen mint más, az utóbbi időben keletkezett óa az ö gyógyítási módját utánzó Associati­­onok és Institutoknál egy egész év alatt. A tapasztalat szüli a mestert. Az ö végtelenül kiterjedt orvosi ta­pasztalata tette őt meg az orvosok Prof. E. C. Collins. mesterévé s hivatása lelkiismeretes teljesítése biztosított neki tekintélyt a tudományos világban és orvos társai előtt- - * A meghűlés elhanyagolása sokszor az emberi élet elvesz­tését is eredményezi. Hüléstöl szármázik a tüdőlob, kösz­­vény, idegbaj, katarhus, vesebaj sezek a rettenetes követ­kezményei között a tüdövéss is. Nehogy elharapódzók e baj, azonnal igénybe kell venni e hires tanár segélyét. A vesebajt különös jártassággal gyó­gyítja s ha tekintetbe vesszük, hogy ezen bajt elhanyagolni az élet elleni me­rénylet, látni fogjuk hogy mily célszerű rögtön hozzáfordulni segélyért. A vese­baj megmérgezi a vizelleíet s rettenetes következményei vannak. Az ő gyógymódja biztos hatással van az ebből származó hátfájás, oldalszurás. lágyékfájás, duzzadt arcz, vizkórság, gyakori vizellés, hugyesö szűkület hólyagbaj és egyébb vizellési rendetlenségek ellen. Idegbajokat fölülmulhatatlan ügyesség­gel és alaposan gyógyít. Aki az ezekből származó álmát lanság, izgatottság, gyengeség és kimerültségben szenved, nyomott kedélyállapot, ingerlékenység, gyenge emlékező , tehetség, fejfájás, fülzugás és több ilyen az idegszervezet gyengesége által előidézet bajok betege, forduljon rögtön \ Prof. Dr. E. C. Collinshoz, mielőtt baja elmérgesesedik veszélyessé ős gyógyíthatatlanná válik. Különösen a nők ügyeljenek erre. Férfi nemi bajokat minden alakjuk és állapotukban, női nemi bajokat, anyaméh rendetlenségeket, gyomor, tüdő, máj, szív, külső és belső bajókat jobban és gyorsabban s alaposabban gyógyít bárkinél. Óvakodjanak nagyon az ő rendszerét utánzóktól. Az utóbbi idő­ben sokan teszik ezt. Professor Dr. E. C. Collins kész bármikor egy ezer dollárt kifizetni bármily jótékony czélra vagy szűkölködő férfi­nak vagy nőnek, lia valaki bebizonyítja, hogy ezen Associationok vagy Institutok úgynevezett főigazgatói, tulajdonosai is azoknak. Ezen úgynevezett főgyógyigazgatók nem egyebek mint spekulánsok által sanyarú heti fizetés mellett alkalmazott orvoskák. Ilyenek ke­zébe ne kerüljenek magyarok ! Ezen utánzók annyira mennek, hogy hirdetéseikben szórul-szóra azt írják magukról, amit Prof. Dr. E. C. Collínéról a lapok Írtak évek óta. Holmi villanyos övék meg villanydelejee^ gyógymódokról nem is szólunk, hisz mindnyájan, akik ezt már próbálták, tapasztalták, hogy mindezen humbugok csak a szegény nép kizsákmányolására szánt szédelgés. Professor Dr. E. C. COLLINS mint 21 év ótá mindig, ngy ma is személyesen áll gyógyintézete élén,; ő maga a tulajdonosa annak és ö maga annak orvosi igazgatója. Ő személyesen felelős minden­ért ami abban történik. Ő kezeli betegeit személyesen a legnagyobb lelkiismeretességgel és ez az, ami öt híressé, kedvelté és közbecsü­­lésben állóvá tette mindenki előtt. Ne tántorodjanak el tehát magyarok, ha bajuk van, ha szen­vednek, forduljanak hozzá, Írjanak vagy jelentkezzenek e czimen : Prof. Dr. E. C. COLLINS, 140 West 34th St., New York. Fogadó órák reggel 10—5-ig. Vasár- és ünnepnapokon 10—1-ig. Kedden és pénteken reggel 10-tŐl este 8-ig.' Minden betegségről teljes felvilágosítást nyújtó „Egészségi útmutató“ köny vem postabélyegek beküldése után díjmentesen küldetik meg mindenkinek

Next

/
Oldalképek
Tartalom