Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-12-24 / 52. szám
I IV. évfolyam. Bridgeport, Conn. 1908. december 24. 52. raárn. (HUNG^RIAN-AMERIOAN REFORMED SENTINEL.) riegjelen minden héten csütörtökön. Előfizetési ár egry éorre: Amerikába $2. Magyarországba $2.50. AZ AMERIKAI MAGA. REF. EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. A LAP TISZTA JÖVEDELME AMERIKAI MAGYAR REF. EGYHÁZI CZÉLORRA FORDITTATIK. Published every Thursday by the HUNGARIAN-AMERICAN SENTINEL PUBL. ffc Cor. Howard Ave & Pine St., Bridgeport, Conn. ENTERED AT THE POST OFFICE AT BRIDGEPORT, CONN. AS SECOND CLASS MAIL MATTER. ------------------------------!!-------!.AlLU.JLAJgL_L-:--_..............................--•------ - —................... - ---—.... ..........1-------T—DÉ Karácsonyi öröm. „Megtaláltuk a Messiást !“ igy üdvözli András apostol az ö atyaíiát, Pétert, még mielőtt ez tudna valamit a várva várt Messiás megjelenéséről. Oh ! mennyi öröm, mennyi remény, mennyi beteljesült vágj7 ebben a ki törő felkiáltásban ! Mint a milyen mohó örömmel tapad a sorsüldözött, a legkisebb reménysugárhoz is, mely átszürödik a sötét homályon ; mint a milyen leirhatatlan gyönyörrel szívja magába, a világtól régóta elzárt rab Isten szabad levegőjéből az első lé lekzést : oly égi gyönyörtől dobban meg az apostol síive erre a hírre, hogy megjelent a Messiás. Oh ! hiszen ez a név igen sokat, mindent beszélt a zsidónak, ez a név a központ, ahol úgy az egész nemzetnek, mint egyeseknek legtitkosabb vágyai, legnemesebb eszméi, legrejtettebb, féltve őrzött reményei együvé futottak, ez a név csodaerő vala. Egy szó a Messiástól és a felkorbácsolt érzelmeknek egész tengere forrni kezd, egy intés tőle és az önkivületbe ragadt nemzet győzelem mámorral tör az elnyomó roppant hatalomra, egy buzdító hang az ö ajkairól és rabláncok hullauak, trónokat forgat fel a fanatizált nép. Vad bosszú az elnyomó iránt, vérmes remény a haza jobb jövőjében, kevélység, önzés, harag, szóval az emberi lélek legerősebb szenvedélyei teljes kielégítést találtak akkor ebben az egyetlen névben : Messiás! Hogy is ne dobbant volna meg hát égi örömtől a várakozásokkal teljes szív arra a hírre, hogy megtaláltuk a Messiást! De hát ez a múlt öröme, kedves olvasóim ! Az a kor régen el van temetve, sírján újabb meg újabb idők, újabb meg újabb gondolkozásu körök ültek már halotti tort és merül tek bele abba a végtelen óceánba, melynek neve: múlandóság. Ugyan hát célszerű e még ma is megbolygatni évről-évre ezeket a sírokat, hogy felelevenítsük az oda temetett emlékeket ? Vájjon nem haladásában akadályozzuk e az emberiséget, mi dön megállítjuk útjában és azt mondjuk : ,,Jer, tekints erre a bölcsőre, gondolkozzál a benne mosolygó csecsemő fenséges életéről és tanulj ember lenni ! “ Vájjon sok mindent elseprö korunk n írn lehet é el ezek nélkül a két ezredéves igazságok nél kül s nem jobb volna e a régiségek lomtárába egész tisztelettel el he lyezni Jézus eszméit, oda, ahol annyi nagy gondolkozó elavult eszméi pi hetinek már ? ? Én legszentebb meggyőződésemből mondom : nem ! „Minden elromlik az ember kezei közt“, erie a meggyőződésre jutott egy7 nagjr emberismerö (Rousseau). Nem állítom, hogy ez teljes igazság volna, mert hiszen akkor legbölcsebb lenne mindent a maga sorsára bízni, minden beavatkozástól óvatosan tartózkodni ; nem osztom annak a bölcsnek nézetét, mert hiszen akkor minden javítás, minden újítás határozottan kárhoztatast érdemlő bűn az emberiség jövője iránt. Megfordítom tehát a tételt és azt mondom : mindennel visszaélhet az ember. Igen. az ég legbecsesebb ajándékai, az ember legfelségesebb tehetségei, bámulatra legméltóbb alkotási képességei is két élű fegyverré válhatnak a kézben, a melyet bölcs mérséklet nem vezérrel. Óh ! mennyi nemes eszmét kevert már gyalázatba az arra éretlen emberiség, hánj7 ember, hány nemzet ásta meg a maga sírját éppen azzal az es «közzel, amely7 boldogulásának egyedüli fegyvere vénj7e (Róm. II. B-16.) Ugyan hiszitek e, hogy az emberi kebelből ki lehet törölni, valaha az erkölcsiség érzetet; hiszitek-e, hogy a jó elveszti valamikor a maga varázsát, a rossz elveszthetné keserű utóizét ? Nem ! a jó mindig megmarad jónak, a rossz rossznak, mert ez az Isten akarata. Ezt a világ túlélni nem fogja soha ! Ne mondjátok nekem azt, hogy a j világnak nincs szüksége, már ezekre í az eszmékre, ne áltassátok magato° j kát azzal a hamis gondolattal, hogy szivetek úgy is megtalálja nyugalmát, ha a társadalomban már megerősödött elvekhez ragaszkodtok és a vallásra már szükség nincs. Hát ugyan kérdem, elértük-e már mi azt az erkölcsi tökélyt, amelynél már magasabbra nem emelhet Jézus vallása ; vagyunk e már olyan ]ók, a vala, de amelylyel halálos sebet is ejthetett magán, ha botorul használta azt! Ilyen kétélű fegyver az elme, a tudomány is. Csodálatos tünemény ! Jézus maga mondja magáról : „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki he maradjon a sötétben, aki én bennem hiszen“, (Ján. XII. 46) és mégis.... éppen a műveltség, a világosság nevében indít harcot el lene, amikor a tudomány nagyszerű vívmányai nevében emelik fel ellene némelyek szavukat és nagy buzgalommal törekednek elhitetni a világgal azt, bőgj7 a művelődésnek útját állja a keresztvénség, hogy a vallás nem a mai kor felvilágosult emberé nek szivsz.űksége többé ! S vájjon honnan van mindez ? Hi szén Jézus vakása, az emberi termé szetbe beoltott változhatlan vonások ban gyökerezik és éppen ez ad annak örökkévalóságot. A viszonyok változhatnak, de a lélek alapvonásai mindig ugyanazok és amelj7 vallás ezekre a változhatlan tulajdonságokra építtetett, az maga is változhatatlan, örök. Ilyen alapvonás a lelkűnknek a szeretet s a lélekismeret, melybe be van isva Jézus tormilyenekké a keresztyénség, a Krisztus evangyeliuma tehet bennünket ? Mondjátok meg ti, kik uj vallás után sóvárogtok, mondjátok meg szivetekre tett kézzel, be van e már végezve az evangeliorn munkája anynyira, hogy már nincs mit tennie e földön és nyugodtan mehet pihenni. Mondjátok meg ti, kik csak azt vártátok, hogy fölnövekedjetek az anya szentegyház édes anyai emlőjén, hogy kipallérozhassátok elméteket s aztán elhagyva az édes szülőhazát, itt a messze idegenben könnyű szívvel szakítjátok ki magatokat az anya szentegy ház karjai közül s többénem ismeritek azt, sőt haitván fületeket hiába való beszédnek hallgatásara, egyenesen ellene fordultok, mint megannyi újkori pogányok romboljátok annak bástyáját ! Tekintsetek szét a világban és itélj jétok meg önmagátokat, hogy nem ti felőletek mondatott e meg : ő, A nemzetiség én hozzám csak szájjal közelgőt és ajakaival tisztel engemet, az ö szivök pedig én tőlem távol va gyón“ (Máté. 15. 7. 8.) Beteg ez a kor. Beteg az ember teste, lelke, úgy látszik, mintha kíntól gyötörve elfáradott volna. Tömér lek sebből vérzik az emberiség, mintha a Mindenható sulj7os nyilainak mérge megemésztette volna % lelkeket (Job. 6. 4.) Nincsen a szivekben bánkódás sem, a lelki ismeret elszunyadott, a rut önérdek, a haszonlesés elnyomta belül a lélek szavát. Olyan az emberiség, mint a szuette fa, meljret a fölötte és körülötte tomboló vihar foszlányokra tépett. De elég e sötét rajzból. Miért mutassak reá mélyebben az emberiség a romlott korára \ Hiszen "tudjátok, hogy' attól a párától, meljTben Isten a megtévedt Adatának fülébe dörgé: „Ádám, Ádám, elhagytál engemet, Elhagylak én is, lásd mit érsz magadban.TM Bebizonyult, hogy a teremtés koronája Isten nélkül csak Ádánt, semmi más, mely porban él. Mily könnyelműen tékozolja. el az ember a paradicsomból megmaradt egyetlen kincsét : & nagy Ígéretet. Hányszor zokogja el ma is felettünk az égiek kara : a föld elveszett ! De nem, ne» veszett még el. Csak inog nagy erősen, csak forrongás és zűrzavar támadt az emberek között, melyen keresztül zsong a jónak és igaznak esdeklő szózata : „Oh ! ha él az Isten, Ha gondja van ránk és hatalma rajtunk : öjnépet hozzon, uj eszmét a világra!»* S az az erős, bosszúálló Isten, mint szerető édes atj'ja ma is \ keblére öleli tékolzó fiát, ezt a kiélt, kívül belül romlott emberiséget ; visszaadja neki efitékozlott kincsét : a Jézus Krisztusban. Nézzétek: hány nyílt seb hegged be, hány kétségbeesett sóhajtás változik örömujjongásra, mikor az égből ma alá szállott Isten fia elárasztja e földön Isten kegyelmét, a lélek nyugalmát és a bünbocsánatot. Homályt, sötétséget elosztatni jött, romokat elsöpörni szállott alá, hogy tiszta, szilárd alapon teremtsen uj világot, hogy elterjessze e földön a sebhedt szívre, lélekre egyaránt balzsamot csepegtető tanokat. A csillag, mely a napkeleti bölcseket vezérlé, nekünk is mutatja a paradicsomba visszavezető utat. A betlehemi bölcsöböl kisugárzó áldás ma is összekapcsolja Istent az emberrel s az embert az emberrel. Megtanítja a tudatlant, miként lehet állandóan Isten gyermeke. Megtanítja az alázatosságra, irgalmasságra, békességre, az igazság keresésére, a szeretetre srrindarra, mi Istenhez vezérel. A betlehemi csillag ma is világol, a betlehemi bölcsöböl áldás árad szét. Óh ! vajha e karácsony7 ünnepén, minél többen állanának meg a Jézus bölcsője mellett s az örömnek lelkesült hangjával, egyesült szívvel és lélekkel üdvözölnék a betlehemi hajnalt : „Megtaláltuk a Messiást !“ Yajó Sándor, ev. ref. leikész*
