Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-29 / 5. szám
2 Kedvező alkalmat akartak neki adni, hogy kifejthesse nézeteit s felvitték az Areopagra, a legfőbb törvényszék helyére, hogy igazolja magát. Mily kitűnő alkalom ez a Krisztus követe előtt! Mily fontos forduló pont volt ez a görög és keresztyén világ életében! Hogy méltó bizonyságot tehessen a megtért Pál a megfeszített Krisztusról a művelt görög világ előtt! Az itt elhangzott beszédje is azt igazolja. hogy mily képzett s mily mélyen gondolkozó nagy tehetsége volt Pálnak. Tisztelettel szólitja meg hallgatóit s aztán egvben elismeri vallásosságokat, hogy oltárt emeltek az ismeretlen Istennek is. „A kit azért ti nem tudván tiszteltek, azt hirdetem én néktek.” Tudnunk kell ugyanis, hogy Athénben az időtájban 3 ezer közszobor állott s hozzávéve a házi istenek szobrait is. 30 ezerre tehelő a bálványok száma, úgy, hogy könnyebb vslt szoborra találni Athénben, mint emberre, a kiről a szó legnevezetesebb értelmében ezt el lehetett mondani. Meg volt bennük az óhaj, csak vezető kellett, hogy megtalálják az isteni tisztelet helyes utját-módját. Pál azért szól először is arról az ő előttük ismeretlen Istenről. ,,A ki teremtette e világot és mindeneket, mennynek és földnek Ura, kézzel csinált templomokban nem lakik. Embereknek kezeitől is nem ttezteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ad mindeneknek életet s az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy az Istent megkeresnék: jóllehet, bizony nem messze vagyon mindenikünktől, mert ő általa élünk, mozgunk ée vagyunk, mert az Istennek nemzetei is vagyunk, azért nem kell /azt állítanunk, hogy aranyhoz, ezüsthöz, emberi találmányhoz az Isten hasonlatos volna. Isten mostan minden embereknek mindenütt hirdeti, hogy megtérjenek. Mivelhogy rendelt egy napot, melyen igazán megítéli e iHtdnek kerekségét a férfiú által, kit arra tetedelt, midőn őt a halálból feltámasztá. Isten nemcsak megteremtő e világot, de *tt is van az ő világában s ama szűkebb O vitáidban: az emberi szivben is. Ö — ama O mennyei atya szüntelenül munkálkodik, ö vezeti a világtörténetét. A görög tudómany azt tanitá, hogy az ember a földből származott; Pál itt bátran rá mutat az Istentől való származásunkra. így vezette Pál hallgatóit fokról-fokra tei a láthatatlan, az ösmeretl^n, de mindenben felismerhető Istenre, a kiről legtökéletesebb bizonyságot tett a Krisztus, azaz Isten fölkentje, a ki meghalt, de feltámadott, hogy egykor igazságban tartson Ítéletet. Feltűnő, hogy az apostol egyszerűen csak férfiúnak említi az Idvezitőt s nem Jézusnak, sem nem Isten fiának, mert ez utóbbi elneveztetést a görög világ akkor még nem értette volna. A tudósok mindenben egyet értettek Pállal, a mit eleinte mondott, de azt nem tudták felfogni, a mit a föltámadásról álli-CT tott. Bolondság ez azoknak, a kik elvesznek, de azoknak, a kik hisznek, örök élet. Szóljon hozzánk isj ez az evangyeliom Emeljen fel s tartson meg emberi méltóságunkban, hogv itt e földön is érezhessűk e hit fölemelő, nemesitő hatását s majd egykor megláthassuk ennek valóságát ! Ursinus Zakariás. JAiag'al'ból: kassai JL.Tj.6lox. A református egyháznak egyik legismertebb s leghiresebb theolognsa Ursinus Zakariás volt. Német neve Baer volt, a mit az akkori idők szokása szerint latinra forditott át. Neve külünbenazt jelenti: “medve“. Született 1534-ben. Szülei előkelő, tisztelt ember ek voltak, bár a világi gazdagságból nem sok jutott nekik osztályrészül. Apja: Baer András, Boroszlóban, Sziléziában, a magda lai Mária nevet viselő egyháznak volt a diakónusa, majd az ottani iskolának lett a felügyelője s a theologiai tudományok tanitója. Anyja Róth Anna volt, egy igen előkelő származású s nemes nö. A fiatal Ursinus már gyermekkorában elárulta nagy tehetségét s azért gondos nevelésben részesítették szülei. 1550-ben, tizenhat éves korában már a wittenbergi egyetem hallgatója volt. Jövöjéhez szülővárosának a tanácsa s a kereskedők egyesülete olyan nagy reményeket fűzött, hogy elhatározták, hogy öt egyetemi tanulmányainak az idejére segíteni fogják s ezért számára bizonyos évi ösztöndíjat határoztak meg. Wittenbergben a Melanchton Fülöp vezetése alatt közel hét esztendeig tanult. Az egyház nak a békéjét ebben az időben nagyon megzavarta az a harc, a melyet a lutheránusok és reformátusok egymás között folytattak az úrvacsora kérdésére . vonatkozólag. Ez a harc nagyon megszomoritotta Melanehton életének utölsó napjait. Az ifjú Ursinus a szelidlelkü Melanchton hatása alatt állott s az ö elvei szerint igyekezett munkálkodni Boroszlóban. Wittenbergben a tanár és a tanítvány között a leggyöngédebb viszony fejlődött ki. Melanchton gyermekeként szerette a szorgalmas, törekvő ifjút. 1557-ben Melanchtonnal ment el a wormsi gyűlésre. E gyűlés befejezése után gazdag pártfogói segítsége folytán utazni ment, hogy tanulmányait tapasztalat által mélyíthesse és kibövithesse. Meglátogatta Heidelberget, Strassburgot, Basel t, Ziirichet, Lausenet, Genfet, Lyonst, Orleanst és Párist. Wittenbergbe való visszatérése után 1558-ban meglátogatta Tübingát, Ulmot, Nürnberget. Melanch ton meleg ajánló levele mindenütt kitűnő fogadtatást biztosított számára. Kálvin még élt s más reformátorok is, a kikkel, mint a református egyház vezetőivel, Ursinus nemcsak megismerkedett, hanem megnyerte azoknak' becsülését és szerétét is. Kálvin megajándékozta munkáival s sajátkezüleg irt ajánlásával látta el ezt. Ez az utazás nagyon hasznos volt Ursinusra nézve. Párisban a héber nyelvet jobban elsajátította.. Megtanult franciául s a mi fő az egyházak helyzetével is megismerkedett azokban a tartományokban, a hol csak megfordult. Az utazása alatt kötött baráti viszonyokat egész életén át hűségesen fentartotta és ápolta. Wittenbergbe való visszatérése irtán már várta a boroszlói Erzsébetgimnázium meghívó levele. Ö a meghívást elfogadta s nehéz szívvel bár, de haza ment. Tudta, hogy azegyházi harc miatt nem soká maradhat ott. Melanchtonnal tartott s mégis Boroszlóban csakhamar ‘ ‘gyűlölt kálvinista” lett a neve. Vádolóinak röpiratban felelt s beadta lemondását s nehány nappal Melanehton halála után megkapta az engedélyt arra, hogy visszavonulhasson. Mikor anyai nagybátyja megkérdezte: hova fog menni, hirtelen felelt: Nehezemre esik, hogy el kell hagynom hazámat, de itt nem engedik meg, hogy azt a hitet kövessem, a melyet lelkiismeretesen járva fel nem adhatok. Ha Filep, az én szeretett tanítóm élne, hozzá mennék. De ö meghalt. így Zürichbe megyek azokhoz a férfiakhoz, a kikre itt olyan keveset adnak, de a kik olyan elveket hirdetnek, a melyeket a mi tanítóink soha el nem nyomhatnak. Istenfélő, tanult és nagyférfiak ezek.’’ Úgy tett, a mint mondotta s 1560 október 3-án Zürichbe érkezett. Azt a meghívást, a melyet a wittenbergi egyetem theologiai tanárai küldtek hozzá, nem fogadta el. Zürichben Buliinger Henrik és Martyr Péter nagyon szívélyesen fogadták. Boroszlói barátai hiába reménykedtek, Boroszlóba nem tért vissza. Az u. n. Palatinátusban csakhamar szélesebb mező nvilt arra, hogy tehetségeit érvényesítse s a reá bízott talentumokat jobban kamatoztassa. 1559 febr. 12 én III. Frigyes, a ref. egyház hatalmas pártfogója lépett a trónra. Az uj választó fejedelem elhatározta, hogy a református vallást teszi az állam uralkodó vallásává. Frigyes óhajtása az volt, hogy Martyr Péter menjen Heidelbergbe. De ö öreg korára hivatkozva Ursinust ajánlotta maga helyette [gy lett a 27 éves Ursinus a refor mátus egyháznak egyik oszlopává. Általa és tanártársai által a heidek bergi egyetem hire túlszárnyalta a Palatinátns határait. Heidelbergben az u. n. Sapienz collegiumot igazgatta. Ez egy papnevelő intézet volt, de az egyetemenjis tanított és pedig dogmatikát, homiletikát, catheketikát és bölcsészetet. 1562 aug. 28-án kapta meg a tiszteletbeli doktorságot s ugyanakkor foglalta el az Oleviánus helyét s az egyetemen a dogmatika tanárává lett. Ezt a helyet 6 éven át töltötte be. Idöröl-idöre a választó fejedelem helyett ö szólalt fel, mikor a református egyház erős támadásnak volt kitéve. A református. TARCA. Az önkém tus rak. Irta: Várhelyi Sándor. Irának vala abban az időben 1562- öt, Krisztus születése után. Magyarország nagy részében a tö wfk volt az ur: az emberséges pasák hűségesen küldözgették haza Stambulba a hadizsákmányokat: az elfoglalt magyar nemzeti szitui lobogókat s ezek a diadaljelek közé kerültek, ékszereket, gyűrűket, karpereceket, arany, ezüst edényeket, ezek szépségesen a szultán kincstárába vándoroltak ...., izmos, erős, munkabíró jobbágynépet, ezeket a rabszolgakereskedök továbbították a világ különböző részeibe; fiatal, egészséges, tömzsi fiúgyermekeket, ezekből tö rök katonákat neveltek s ök lettek későbben a magyaroknak a legfélel metesebb ellenségeivé; liliomarcu, harm at testű, szépséges szép virágszálakat: szőkéket, barnákat, aranyhajuakat, bogárszemüeket, ezeknek a java a szultán háremébe került, míg a többin a vezérek, a pasák, bégek osztozkodtak meg példás egyetértésben ; végül gazdag vagy előkelő származású nemeseket, főnemeseket, jjapokat, ezek a Jedikulába jutottak jí ott vártak a szabadulásra, a melynek az ára nagyszámú aranyokban vala meghatározva. * * * A Jedikulában két külön torony-i baii volt elzárva a két Szalóczy-testvér: Mihály és Bertalan. Együtt harcoltak számtalan csatá|ban. A törökök már a nevük hallatá- I ra is rettegtek s a vége mégis az lett, I hogy ök szépségesen belekerültek a Héttoronyba. S nem is volt arra reménységük, hogy valaha kiszabadulhatnának onnét. A két börtön vasrácsos ablakai szembenéztek egymással. A testvérek tehát naponta látták ! egymást. Jelekkel beszélgethettek is. Mihály volt az idősebbik, Bertalan pedig a fiatalabb. Szomorú egyhangúságban teltek a napok: csak az örök fegyverzaja s a láncok csörgése hangzott fel időn kint. Oh de még ezt is jobb volt hallgatni, mint szótlanul ülni az irtózatos csendben. így telt ei közel másfél esztendő. Egy nap feltűnt ai idősebbik te»tvérnek, hogy a rendes időben Bertalan nem jelent meg az ablaknál. Másnap sem. Harmadnap sem. —Mi lehet az oka? töprengett kínos nyugtalansággal, “beteg? Vagy máshová vitték?” Bertalan pedig nem volt akkor beteg, nem is vitték sehová el, hanem végleg kiszabadult a Héttoronyból. Másnap szokatlan időben nyílt ki a börtönajtó s a fömufti lépett be Szalócy Mihályhoz. Megvárta, mig az ör beteszi maga után az ajtót és csak akkor kezdett el beszélni. | “Hallod-e, Szalőczy, a Nagyur küldött hozzád kegyelmes izenettel. S ezzel mélyen meghajolt . Nem Szalóczy előtt, hanem a szul: tán nevének kimondásakor. Azután a fömufti imigyen foly| tatta: I “A rokonaid a váltságdíjat nem I fogják sohasem elküldeni: ezt kere | ken kijelentették. A családod pedig földönfutóvá lett, A feleséged nem hogy ezer aranyat, hanem még százat sem tud összekaparitani. Mi lesz veled, Szalóczv?“ A rab felnézett a magasba s aztán agy nagyot fohászkodott. “Az Isten kezébe van letéve sorsunk!” A fömufti redökbe vonta homlokát. “Bizony, mondom neked, hogy nem jól tudod ezt. Veled az Isten már nem törődik__de Allah, ha te is akarod, a kegyelmébe fogad. Le- j gyél török, térj meg az igazi vallásra s a szultán rögtön kinevez bégnek. “Távozz tőlem, fömufti, az ilyen ajánlattal, mig jó dolgod vagyon!” A fömufti megigazította a fehér turbánját a tején s ravaszul hunyorított . “Ej, ej! Az öcséd okosabb náladnál, Szalóczy. Lásd, ö már a Nagyur kegyelmében van s a neve: Kirla bég.” Szalóczy Mihály fel akart ugrani, hogy nekirohanjon a főpapnak, de a nehéz láncok csörgése figyelmeztette öt: Ne csinálj bolondot, Szalóczy Mihály! “Mit mondasz, török, Bertalan hitet és hazát cserélt?“ “Úgy van és nem máskép. “ A rabnak a szemeiből két forró könycsepp gördült alá az arcán. “Megint egy halott:“ sóhajtott fel. É hálát forditott a fömuftinak. Az emberséges török pap egy szót sem tudott többé belőle kipréselni. Teltek a napok lassan s nagy szomorúságban. Hazulról semmi hir sem érkezett. A szabadulásra semmi remény se volt. Szalóczy Mihály lelkét nyomasztó bánat ülte meg. Otthon a felesége: él e még? A kis fia, a göndörhajn Misiké, mit csinál, mi lesz belőle védő támasz nélkül? S a testvére, Bertalan, a most már Kirla bég, nem vezet-e sereget édes hazája ellen? Oh nem is jó minderre gondolni sem. Egy délelőtt két katona kíséretében Ogli pasa lépett be a börtönbe. Ezekkel a szavakkal: “Szalőczy Mihály, szabad vagy!“ A rab kipirult e váratlan hírre. “Oh hatalmas pasa, ne játszszál a lelkemmel!“ hebegte a fogoly megindultam “Szabad vagy!“ ismételte a szavakat Ogli pasa. “Megkaptam éretted az ezer arany váltságdíjat. A fogoly nem akart hinni füleinek. “Megküldték értem az ezer am nyat? Ki? A király?“ “Törődik is a király veled.“ ár HSBBMiliflBiBBBB
