Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-15 / 3. szám
t f nMI WKgggM 2 bibliákat. E botrány a művelődés történetének legsötétebb napja. A francia forradalom szabadabb levegőt terjesztő vihara uj mozgalmat inditott meg, nem merték a békókat a zsarnokok tovább szorítani, ezen szabadabb időben jött be az utólsó könyvküldemény, 70 év múlva az utolsó szállítmány 1200 biblia. Az útiköltséget Debrecen ref. egyháza fizette 700 forintot. (íme itt egy példány.) E példány a magyar biblia történetében egy tükröt mutat fel, a mely tükör a történetnek legdicsöbb és legszomorubb napjait tükrözteti vissza. Felvii-radt a 19 ik század, az a század, a melynek nem lett volna szabad sötétséget látni. Készült is azegész Europa, az ágostai s helvét hitvallást követők, hogy megüljék a reformátio három százados évfordulóját. Előkelő uraink, ugyszinte a nép megtöltötte a templomokat, a mi Nagytemplomunkban is felségesen ülték meg. Hanem, hogy ez az ünnep se legyen örömünnep, a francia forradalom szomorú visszahatása alatt visszahívták a jezsuitákat, a pápa 1816-ban a protestán fordítású bibliát, mint eretnek könyvet, átok alá vetette és a brit s külföldi biblia terjesztő társaság ellen, mely a világ minden nyelvén hirdeti az evangyéliomot, átkot szórt. Metternich tanácsára 1817-ben kiadta a király a rendeletet, hogy a bibliát Magyarországba behozni nem szabad, a biblia száműzve lett. Egyes városok, különösen Pozsony biblia terjesztő társaságot kezdtek alakítani, de Metternich bezáratta. Fényes deputáció meat a királyhoz: az Istenért, a szentirást engedje terjeszteni. Várakozni kellett, hiába volt az esdeklés. Csakis V. Ferdinánd koronázása után, a mikor a magyar nép kebelében a nemzeti öntudat öserövel feltámadott, a mikor már készült 48, a mikor Magyarországnak legnagyobb államférfiak Széchenyitől elkezdve Deák és Kossut,hig készítették eló az uj kort, mikor látták, hogy már tovább nem lehet ellentállani, megjött 1838-ban az engedély, mely megtiltotta ugyan a kívülről való behozatalát a bibliának, hanem idehaza lehet nyomatni. Ékkor az angol biblia terjesztő társaság nyomdát állított fel és 1841-ben megjelent a kőszegi biblia. Ezrével vásárolták. Nincs már hatalom és erő, a mely a'protestáns biblia terjedésének gátat vetne. De 1849 után bekövetkezet a a Haynau korszaka s hal latlan dolog! A 19-ik század közepén ismét jött az utasító rendelet, lefoglalták a bibliákat, bezárták a boltokat, az angol biblia-terjesztő társaság raktára lefoglaltatott. Ekkor az angol biblia-terjesztő társaság mellett az angol nagykövet emelte fel tiltó szavát: ‘‘Uram, ezek a bibliák az angoloké!” S megtiltotta, hogy azon bibliákra rátegye a kezét idegen hatalom, az elkobzás feloldatott, hanem felügyelet alatt 1852-ben az országból kikisértetett. A száműzött biblia Berlinbe menekült a porosz király védelme alá. Végre az európai nagy események Bécset megtanították, hogy a nemzet szabadságát tisztelni kell és büntetlenül nem lehet azt leszúrni. Viszszatért az alkotmányos korszak és 1864-ben megnyitották a biblia útját hazánkban. Itt kezdődik megint a magyar biblia dicsőséges korszaka. Ez a könyv a hit és szabadságnak a könyve. A hit könyve, mert Krisztus által elvezet az örökéletre és Istenhez; a szabadság könyve, mert mindenki olvashatja, bírálhatja. Ez szabadit meg Rómának aranyos, s tömjénes, cifra hálóitól, igájától és a babonaság tömegétől. Ezt a könyvet szeressük, olvassuk és adjuk át utódainknak, mert ezzel él vagy hal a református ember, mert ebben Isten igéje van, mely megmarad mindörökké. Egyházi értesítések. —New Yorkban jan. 18.án ref. isteni tisztelet nem tartatik, mert a lelkész ekkor, mint általában minden hónap harmadik vasárnapján, a new yorki anyaegyházhoz tartozó passaici ti ókegy házban fog tartani isteni tiszteletet. New Yorkban jan. 25-én délután négy órakor lesz ref. isteni tisztelet. Iliég egg nettóiig szó a naptistóKrói. A Reformátusok Lapjának dec. 18-iki számában olvastunk egy cikket a baptistákról, szerkesztőnk tollából. A teljes igazságot mondja ezen cikk felölük és nem is szóltunk volna hozzá, ha a cikk csupán a bap tisták ismertetésével foglalkozott volna. De a midőn az, elmondván e löbb. hogy a baptisták jó keresztyé nek, hii kálvinisták, és szervezetükben congregationalisták, vagyis a szabad gyülekezeti rendszer szerint kormányozzák magukat, ezek után mégis óva inti népünket tőlük, nagy veszélyt látván abban, hogy az a szegény ártatlan Zboray a baptistáknál lett lelkészszé avatva. Mindenkinek a megnyugtatására nehány szót bátorkodom Zboray László ur felöl közzé tenni, mint a kivel a throopi alapkő letételen volt szerencsém személyesen megösmerkedni. Zboray ur, ámbár magyar származású, de jobbnyira az angolok között munkálkodik, lévén neje is amerikai származású. Jámbor, istenfélő, kegyes ember, minőket én szivemből óhajtanék közöttünk látni mentöl többet a ref. lelkészi karban. Mint ilyen, nagyon természetesen, készségesen kíván segíteni ott, a hol erre csak alkalma nyilik, saját nemzetbelijein is, és én biztositok arról mindenkit, hogy ö sem a hithüeket, sem a hitben állhatatosakat nem téritgeti, hanem igenis, ha csak lehet, azokat, a kik sem nem hithüek, sem nem állhatatosak a hitben. Nem kell az ö munkálkodásától félni és a népet idegeníteni, mert ö egyebet jónál nem tesz. Nekem volt alkalmam vele Hámborszky tiszteletesnél egy kis thdologiai vitába bocsátkozni és meggyőződtem arról, hogy ö egy erős kálvinista és eltekintve a keresztelési tan felöl való nézetétől, vagyis a felnőttek kereszteléséhez való szigorú ragaszkodása- j tói, bármelyikünk szóról szóra egyez j ne minden más nézeteivel. Ha tehát ö jót akar tenni, miért j öt abban akadályozni? Csakis azért, j hogy nem az a felekezetű, a mi mi j vagyunk? Édes Istenem, mikor% lesz már vége ezen elfogultságoknak? Inkább hagyjuk veszni a népet a sötétségben és keresztyénietlen életben, mintsem hogy egy baptista csak egyet is megmentsen közzülök? Avagy jó lelkiisrnerettel mondhatjuk-e a leg nagyobb részére itt élő és lelki gondozásban nem részesülő népünknek, hogy testvéreim, maradjatok hithüek?! — Inkább imádkozzunk, hogy olyanok ne maradjanak valahogy, aminök most, mert akkor csak ugyan elvesznek. Én nem látom szükségét annak, hogy valaki, ha jó keresztyénné akar lenni, baptistává legyen, de igen, is szükségét látom feltétlenül az egyéni megtérésnek és.haZboray ezen dolgozik, mint a hogy azt teszi is, lelketlenség volna öt munkájában akadályozni akkor, mikor mi képtelenek vagyunk ott, a hol ö munkálkodik, a nép kiáltó lelki szükségeit kielégíteni. Avagy inkább hagyjuk veszni, csakhogy baptistává ne legyen? Zboray nem tesz különbséget a ref. vagy kath. között, lévén maga isegykor katholikus, ö az elveszendöt keresi. Basso Béla. * * ■* —Közzé teszem a fentebbi cikket azért, mert igazságérzetem úgy diktálja, hogy mind a két fél meghallgattassék, de másodsorban azért is, hogy az ügy, —a mely ismételten ki jelentem, — főként reánk, reformátusokra vonatkozik, kellőleg tisztáztassék. Én a magam részéröl, bár Magyarország legszabadabb elvii dogmatika tanárának vagyok a növendéke: hitelvi dologban megalkuvást nem ismerek. Én elhiszem, hogy Zboray ur jó baptista, de itt nem személyi tekintetek forognak kérdésben, hanem egy végtelen fontos dolog s ez az: szabad-e a keresztyén szüléknek gyermekeiket ke: resztelés nélkül hagyni vagy nem? A mi magyar református egyházunk bibliai alapon állva kötelezőnek, de nem üdvességszerzönek tartja a keresztséget a gyermekekre nézve is- És nekünk, a kik a református egyháznak tagjai vagyunk: egyházunk TÁRCA. Angyalok az erdőn. Az 1705. esztendő végén, Bottyán János, a hires kurucz vezér sok véres, de dicsőséges küzdelem után a Bakony rengetegébe húzódott táborával s ott érte óta Tárná patak völgyében a szeretet szép fehér ünnepe, a karácsony. Pihentek a gyilkos fegyverek e napon s a hullongó fehér hópihékkel békesség és nyugodalom szállt alá a mennyből a szabadság küzdő katonáira. Harangszóközei s távolban nem csendült, hogy zengő érc-nyelvével Isten házába hívogassa őket. Templom s torony ha volt is a falvakban, harang nem volt már egyikben sem. A harangok is leszálltak Bottyán apó szavára a tornyokból s a haza és a szabadság szolgálatába szegődtek most. Zengő ércük ágyúvá öntve harsogta, bömbölte a harcok viharában az ellenség fülébe a régi kemény jelszót: ‘‘Ne bántsd a magyart!” De a harangszóra most nem is volt szükségük. Buzgó áhitat elfogta szivüket a nélkül is, ebben a nagy ünnepi csöndességben. S a tárogató síró, kesergő szava a hogy fölbugott, szótlanul gyülekezőnek a marcona vitézek össze abban a fölséges, roppant szentegyházban, melynek kárpitja a kiterjesztett levegöég. Magasra lobogott a tábortűz lángja s a körűié álló kurucok szivéből egyszerre csak égre harsant valami végtelenül fájó, keserű, zokogó szép nóta. A hazáról, szabadságról, Magyarország száz bajáról, sötét egük három fényes csillagáról: Rákóczyról. Bercsényiről, Vak Bottyánról zengett, áldást kérve rájuk... .majd az ellenségről zúgott sötét haraggal, szörnyű átkot szórva........ S a mikor elhangzott a nóta, mint haragos vihar után az idő, kiderült, megkönnyebbült a vitézek szive ismét. Pattogó, vidám dal zendült, a társzekerekböl előkerült a tüzes somlai bor, összependültek a sarkantyúk. Csak egy halvány arcú, szép ifjú tiszt állt ott lehorgasztott fővel, szomorúan a nagy vigasság közepette. Csajágh hadnagy volt ez, Bottyán apó legkedvesebb vitéze. Fegyverére támaszkodva mindegyre csak a távolban kémlelt, de nem láthatott messze, mert a bércek elzárták előle a.zt a kedves vidéket, a melyet sóvárgó tekintete keresett. Ám a gondolatának, a lelkének nem álhatta útját semmi sem. Azok tulrepültek a bérceken s elszállottak amoda a hegyeken túl, Veszprém városába, annak is egy bogárhátu, nádfedelü kis házikójába. Abban a kis házikóban ott nagyta Csajágh hadnagy három esztendővel ezelőtt szép, ifjú hitvesét s két gü gyögö kis gyermekét. Nehéz volt a válás akkor, majd a szive szakadt belé, de a haza javáért föláldozta a saját boldogságát. Azóta hirt se hallott családjáról, azok sem ö róla. Messze földeken járt mindig, a levele el nem jutha tott onnan ide, mert ^z a föld mindig az ellenség kezében volt azóta. S három hosszú év után most ime, idevetette a sors a közelükbe. Alig egykét óra járásnyira van* tőlük s mégis í most is olyan messze! Mert nem mehet most sem el hozzájuk. Pedig teg nap olyan szépen megkérte Bottyán generálist, engedje meg neki, hogy a szent ünnepeket rég nem látott árva kis családja körében tölthesse. De hiába, bárhogy is szerette Botytyán apó az ö hü vitézét, ezt a kérését meg kellett tagadnia. —Ha szivem szerint cselekedhetnék édes tiara, — mondotta neki öszinte meleg szóval — teljesíteném a kérésedet. De itt nem a szív határoz,1 hanem a kemény hadi régula. Az pedig azt parancsolja, hogy maradj. Soha sem tudhatjuk, melyik minu tumban csap reánk a furfangos eszű labanc, akkor pedig szüksége van a hazának a te két erős karodra. —Igenis, generális uram! — felelte az ifjú hős tettetett keménységgel, mintha csak valami közönséges parancsot vett volna át. De aztán hamarosan félre fordult, hogy szeme kicsorduló könyjét a generális meg ne lássa. AUssza vonult sátorába, levelet irt s azt küldötte el maga helyett. Meg-1 irta a feleségének, hogy itt van a kö j zelében, de nem mehet hozzá, mert hajh! nem engedi a hadi régula. Ha megtalálja ez az Írása, feleljen rá mindjárt, ha csak nehány sorban is, hogy legalább tudja, lássa, hogy él még és hogy csókolhassa legalább az édes keze vonását.... a kisfiúk is Írjanak, a Gyuri már talán betűt is tud vetni, Pétiké meg ejtsen egy jó nagy pocát a végire----hogy nézhesse, csókolhassa azt is árva szive epedö nagy szeretetével......... A levéllel mindjárt el is vágtatott a legügyesebb hírvivő, de még mindig nem tért vissza, pedig már azóta négyszer is megfordnihatott volna. Ezért állt oly szomorúan Csajágh hadnagy a nagy vigasság közepette. Aggódó szivét szörnyű kétség s rósz. sejtelmek gyötörték. Miért késik a hírvivő? Bizonyára nem találja sze- I retteit.... talán már hiába is keresi őket?..........A várost nem régiben feldúlta a labanc.... Ki tudja, mi történt ott, ki tudja?.... A kurucok jókedve ez alatt a legmagasabb fokra hágott. Fogyott a tüzes bor s azon mértékben tört elő az ellenség, a szabadság elnyomói j iránt érzett harag és keserűség a vij tézek szivéből. Hiába figyelmeztette őket a tábori káplán a szent napra, a szeretet, a megváltás ünnepére, zsolozsmára nem nyílt senki ajka. Egyszerre csak nagyot dobbant Csajágh hadnagy szive. A közeli völgy torokból tajtéktól habzó pari páján a hirvivö tűnt elő, nyomában meg egy csengös szán vágtatott. —No, mi az újság, mi hirt hoztál? — rohanta meg Csajágh hadnagy a kérdések özönével, az utána jövőkre ügyet se vetve. —Megtaláltad e őket s hol a felelet? Szólj már... .beszélj már .... add ide már.... A hirvivö nem szól egy szót sem, nem is adott oda neki semmit, csak nagj? diadalmasan a háta mögött :> „MmÉí-j, . . -v.it. tik ir.
