Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-04-09 / 15. szám

■ változott egyikmásik keresztyén vallás felekezetben, de a szertartás lényege ngyannz. k.) Mit tettek a zsidók, mikor Jé­zus nem váltotta be messiási rémé­­nyeiket? f.) Jézust halálra keresték, k.) Minő szertartást szerzett Jézus halála előtt? f.) Az úri szent vacsorát, k.) Mit adott a Jézus az úrvacsora szereztetése alkalmával tanítványai­nak? nak. f.) Kenyeret és bort. k.) Mit jelentenek a kenyér és a bor? f.) A kenyér jelenti a Jézus meg töretett testét, a bor pedig az ö ki­­ontatott vérét. k ) Mi haszna van az embernek az úri szent vacsorával való élésben? f.)Az, hogy bűneink bocsánata felöl időről időre bizonyosakká té­*/ tétünk. Feltámadunk. I Korinth. 15 r. 20. 21, 50- 58 v. Krisztus feltámadott a halálból és azoknak, a kik elaludtaK, lettel sö zsengéjük. A felvett rész a feltámadásról szó­ló felséges prédikáció. A leghatá­rozottabb bizonyságtétel ennek igaz volta mellett. Az evangyeliomokat tizév múlva, vagy később foglalták Írásba, mikor ezt a levelet már megírta Pál apos­tol. Azonban a Krisztus tanításai s az ö életének egyes történetei még é­­lénk emlékezetben éltek a minden­féle szétoszlott első keresztyének közt. Teljesen igazat adtak azért az apostol felvett, hatalmas bizonyság­tételének a feltámadásról. A mint ö itt megárt, az a korabeli keresztyénségnek közhite volt. De nagy oka is volt arra, hogy ezt igv megírta a korinthusiakhoz, az ö távollétében hamis tanítások kezdtek lábra kapni ezek körében a feltámadást illetőleg. — Egyik tév tanító azt erösitgetté, hogy a Krisz­tus nem támadott fel. Ez valószínű­leg zsidó felfogás veit. Ezt úgy cáfol ja meg. hogy elsorolja azokat, a kik nek s azon alkalmakat, a mikor megjelent Jézus feltámadása után. Mások pedig bár elhitték azt, hogy Krisztus feltámadott, de azt j nem akarták elhinni, hegy ép igy meglesz minden halottaknak a feltá­­jmadások. Ezt a felfogást a 14-19 ver ! sekben dönti meg. „Mert ha a halót itaknak feltámadások nincsen, a J Krisztus is nem támadott fel. Hogy­ha a Krisztus fel nem támadott, hiá bavaló kétség nélkül a mi prédiká­­lásunk, hiábavaló a ti hitetek is, még a ti bűneitekben vagytok. A kik a Krisztusban elaludtak, azok js tehát elvesztek. Ha csak e vilá­gon hisszünk a Krisztusban, minden den embereknél nyavalyásabbak va­gyunk.” Miután igy megingatta a hamis felfogást, megalkotja a helyes erős­ségeket a Krisztus feltámadásának természetéből, jelentőségéből min­den emberek feltámadását illetőleg. Pál is látta a feltámadott Krisz­tust, a mint a damascusi utón, neki megjelent. Tehát előtte nincs két­ség a feltámadást illetőleg, Ezt teszi a hit alapkövévé: „feltámadott az Ur.” Az ember kettős utón juttat el emez apostoli sziklaszilárd megpyö zödésre. Szóljunk először is Krisztus feltá­madásáról úgy, mint történeti tény röl. Sokan szellemi feltámadásról beszélnek, hogy csupán tanaiban, élete és példája hatásában támadt fel, és él. De ez nem más, mint a valóságos feltámadás tagadása. A szeníirás azonban úgy szól a Krisztus feltámadásáról, mint a holt test megelevenedéséröl s a koporsó­ból ki jöv« teléről, mint történeti tényr jl. A tanítványok a tényekről tettek bizonyságot, a mit szemeikkel hal lottak. Ez volt tisztük, de ezt tartot­ták életük főcéljának,is hogy tanubi zonyságot tegyenek az igazságról. Mikor az első pünköstben Judás helyére apostoltársat választottak, akkor is szemtanút kerestek, Szük­ség — úgymond Péter — a férfiak közzül, kik velünk egy gyülekezet­ben voltak mindaddig, mig az ur Jé zus az ö tisztiben járt mikózöttünk, hogy az ö feltámadásának bizony­sága legyen művelünk egyetemben. Ezek az apostolok egyszerű, józan, jámbor önzetlen emberek velők az ötszáz szemtanú tanúskodott, s ez a bizonyságtétel az a szilárd alap, me­lyen nyugszik a feltámadás hite. A Pál apostol megtérése is annak az eredménye volt, hogy a feltámadott Krisztus neki is megjelent. És százak voltak még akkor élet­be^ mikor az apostol irta a korint husi levelét, a szem tan uk közzül s ezek Pállal egyezöleg tettek bizony­ságot a Krisztus feltámadásáról. Itt nem lehet szó csalódásról. Lát­ták Jézust ezek a szemtanuk halva, azután várakozások ellenére ismét élvé s erről annyira meg voltak gyö zödve, hogy életöket is készek vol tak letenni. Saját magunk is meggyőződést szerezhetünk arról, hogy a Krisztus evangyelioma és példája szerint folytatott keresztyén élet már itt e földön mintegy űj életre átment. Igya Krisztus feltámadása a lelki feltámadás képe. A mint az Idvezitö mondja: Én vagyok a szölötö, ti vagytok a szölövesszök, a ki e tőbe oltatok, az terem jó gyümölcsöt. Én élek és ti is éltek. Én vagyok a feltámadás és az élet, a ki én ben­nem hiszen, ha meg hal is, él az, va­laki él és hiszen én bennem, soha meg nem hal az.-Krisztusról úgy tesz említést az apostol, hogy azoknak, akik elalud­tak, lett első zsengéjek. Krisztus feltámadása óta azt szokta mondani a keresztyén a halottakról, hogy a­­zok, a kik Krisztusban hittek, el aludtak, a földi küzdés után a bol­dog örökké valóságban ébrednek fel. Az „első zsenge” elnevezés íe lett azt kell értenünk, hogy vala­mint az 6 szövetségi törvény szerint az első szol öfűrt a Jehovának lett szentelve, igy lett Krisztus is sym­­baloma az eljövendő nagy napnak, a melyen mindenek eljönnek az élet nek feltámadására. Tudjuk azt, hogy erre érni kell az emberiségnek, ezért kell a lelki életre megújulásnak min den keresztyén életben végbe men­ni. Ez az a lelki feltámadás, a mire egyháznak és társadalomnak oly nagy szüksége van. Óh Jézus! feltámadásod, Legyen rajtunk oly áldásod, Hogy mi is felkelhessünk A bűnnek koporsójából, És szent lelked jóvoltából Uj életet élhessünk. Az által a kisórteten Világi szenvedéseken Adj gyözedelmet vennünk. Tőled el ne vonjon semmi, Úgy éljünk, hogy többé nem nai Hanem te élj mi bennünk. Egyházi és egyleti élet. Jegyzői jelentés az amerikai magyar ref. egyesület 1908 márc. havi állapotáról. Tisztelt Tagtársak! A múlt havi kimutatás szerint tagjaink száma volt 1708. Március hóban az egyes osztályoknál felvé­telre jelentkezett 49 tag tag és pedig a bridgeporti osztálynál Katona Já­nos, Stefanek Vince, Dargó István,, a clevelandinál Veres Mihály, Die­nes Péter, Láncy Sándor, a homes­­teadinál Acsay András, Újhelyi An­tal, a mount carmelinál Nagy Sán­dor, Novák György, Tóth János, Lá­zár Gáspár, a perch amboyinál Tor­ma Lajos, Tömöri Albert, Móric Pál, Szemányi Mihály, a pittsbnrginál Szalai Ferenc, Kovács Inrre, Túri József, a so. bendinél Varga Zsu­­zsániia, a trentoninál jakcsy János­­né, a tcledoinál Papp József, Papp józseíné, a throopinál Jónás Gusz­táv, a. vanmeterinél Kálmán István, a peckviHeinéi Matusz Mária, a new brunswickinál Takács Katalin, Vá­lyús János, Nagy Erzsébet, a west­­villeinél Krajnyik józsefné. az as­­thabulainál Molnár Ferenc, a frank­iin furnaceinél Hornyacsek József, Szabó Keresztély, Herold Vendel, Herold Antal, Torma István, Gaál TARCA. A halálos ágyon. Irta: Kálmán Farkas. :E^elt á,s. Élet fakad, ujulni kezd minden. Zöld ruhát ölt a dicső természet; Elhozta a szép tavaszt az Isten. S halál felett úrrá lett az élet. Minden teremtés áldja Istenét, Ma és örökké zengve egyaránt. — Hallod-e a pacsirta énekét: “Feltámadás! Feltámadás!” Van-e ember, ki ma nem ünnepel, Kinek szivét nem tölti be remény? Óh emeld a kezed imára fel Az életnek e kettős ünnepén! Tekints Jézusra bizva, nyugodtan, Hisz ma megnyílt sirjá vigasztalás.. S zeng a hymnus a templomokban: “Feltámadás! Feltámadás!” Jézus e nap dicsőn feltámadott, Meggyőzve a zord halál hatalmát, Ezzel nekünk örök éltet adott, S fény váltotta fel a vak éjszakát. Öröm kélt a bubánat nyomában, Egy ima volt mindert szivdobbanás, Mikor hangzott az angyal szájában: “Feltámadás! Feltámadás!” Ne félj ember! Máglya, vérpad,kereszt Legyen bár az eszmének jutalma, Hálandó lény nem nyomhatja el ezt, Feltámasztja Isten nagy hatalma. Küzdj és bizzál! s nem leszesz elveszve Dicsőitvén benned Isten magát, Hadd zengje, zúgja minden eszme: “Feltámadás! Feltámadás!” Kon-ács Endre. 1861. december havában történt, fiatal, kezdő káplán voltam Szabad­­száláson, esténként nagy buzgalom­mal dolgozgattam az úgynevezett kateckizációkon — egy ködös, sötét este, úgy nyolc óra tájt, zörget az ablakomon dr. Halle, városi orvos. Nyissa ki az. aj tőt, páterkám! — úgy mond—egy kis beszédem volna. Az ajtót kinyitván, a doktor bácsi bejött nagy bundában s igy szóla. — Készüljön, páterkám! Egy sú­lyos beteghez kell mennie messze ki a pusztára, vegye a palástját, ima könnyvét, itt a bundám, a kocsi itt van a ház előtt, két embei ül rajta, három ló van befogva, az utón ne szóljon egy szót se; szólaui. pipálni épen nem lehet, vinni fogják önt, mig célnál nem lesznek. Hová viszik? arról ne kérdezősködjék. A szobá­ban fog találni egy nehéz sebesül­tet, most vettem ki a jobb lapocká­jából a Rozsnyai csendbiztos koma golyóját, a.z ember nagyon megtörö­­dött, s a veszélyes műtét után igy szólt az ápoló pusztai gyöngyvirág - szálhoz: Asszony! hezd elő a kis laj­­bim. Előhozta, ki vett belőle, a nagy csomó közül, egy százasbankót. Tes­sék, tekintetes uram! Fogadja el a szives fáradságáért. — Köszönöm — mondám—nem fogadhatok el sem­mit, szívesen tettem, a szerencsétlen emberen mindig készséggel segítek, hanem ha van egy pár pohár bor, azt szívesen megiszom. Erre a pusz tai > rágszál kiments hozott be egy kanoséval, melyből én néhány po­hárral jóizüen elköltöttem. Mikor már indulni akarnék — ér­értésére adva a pusztai virágszálnak, hogy miként bánjék a beteggel — megszólal ám a beteg, s töredezett hangon mondja: Tekintetes uram! Még egy igen nagy kérésem volna! A múlt héten haliám itt, az arany­­egyházi pusztán, a juhászoktól, kik a városban házi eleségért voltak e gyik vasárnapon s délután elmentek a templomba, hogy most jött egy li­­atal, uj káplán, az nagyon szépen tud imádkozni, küldje ki nekem, tekintetes uram, azt az uj káplánt, jaj Istenem! de szeretnék egyet imád kozni, mielőtt meghalnék, de nem tudok! Nem halsz meg, liam, csak nyug­ton légy, s gondosan ápoljon a Ve­rőn, majd eljövök többször, minden harmadnap jöjjön kocsi éjjel, légy nyugodt a káplán felöl is, minden bizonynyal kiküldőm még az éjjel. Eddig van, páterkám! Most csak induljon, itt a bunda! Aztán hallga­tás! Én szörnyükép meg voltam lepetve kezdtem szabódni, de a doktor bácsi igy szólt: Tudja, páterkám, ennek meg kell lenni, s ha ön ezt megteszi, meg lesz kiméivé egész városunk, határunk minden kártételtől, mert azok a betyárok végbetetlen lova­­gias emberek ám! Isten neki! — szóllék—hát men­jünk. A kocsi a lakásom előtt állott, úgy, mint a doktor mondá, felültem indultunk. Messze, hol jártunk? fogalmam se volt róla, hogy ész nélkül mentünk, ezt arról vettem észre, hogy a kocsi nagy ideig buckára fel, buckáról le bugdácsolt, majd jó két óra eltelté­vel megálltunk, egy suttogó hang szólalt meg a kocsi mellett: Isten hozta écles tiszteletes uram, tessék leszállani, nyújtsa a kezéFVnajd ve­zetem, várván várjuk már, ne féljen semmit. Vezettek, mentem. Nem mentünk tovább száz lépésnél, nyílt a kony­haajtó, világosság csapódott ki, és én önkénytelen vissza tekintvén, egy nagyobb épület tömeget véltem meg pillantani! a szobában úgy találtam mindent, a mint a doktor bácsi eimondá, de a betegen és a menyecskén kívül egy lelket se láttam. A menyecske elém járult, sirva csókolta a kezemet és köszönte, hogy eljövék, a nehéz sebesült nyö­gött, sóhajtozott és midőn hozzálép­tem. első sóhajtása is köszönet volt, én pedig szólottám hozzá ilyen for­mán: bizony nagy bajban vagy te édes- atyámfia! És ne lessék neked nehezen, ha — midőn 4 te háborgó lelkedet megnyugtatna akarom — nyilván mondom, hogy; a bajt ma­gad okoztad magadnak! — Igaz, igaz! nvögé. " De nem vagy még el romolt em­ber, ime imádkozni kiváínsz. Istenbe bízni óhajtasz! Oh, légy .meggyőzöd ve a te szivedben, hogy tűnnek a \ég hetlen irgalmas mennyed Atyának ajtaja nyitva áll a hozzá fordulók, a megtörök előtt! Halld meg a Dávid mondását: „Még ha a halál ár .* ínak völ­■tt

Next

/
Oldalképek
Tartalom