Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-08 / 2. szám
tói s megáldá a hetedik napot s megszentelő azt. j Ha tehát az Isten az embert a teremtés koronájává tette s okos lélekkel felruházta s magához hasonlóvá formálta: arra kell igyekeznünk e földi életben, hogy az ember névre méltók legyünk. Tetteinkkel, beszédeinkkel bizonyítsuk meg, hogy okos lelket nyertünk az Úrtól s igye kezzünk arra, hogy megőrizzük ma gunkban az Istennek képét. Azért, ha az Ur megszentelő a hetedik napot, mi is szenteljük meg s imádjuk azon a mi teremtő Urunkat, Istenünket. K. Mivel koronázta be Isten a teremtés nagy munkáját? F. Azzal, hogy embert teremtett az ö képére és hasonlatosságára. K. Miből teremtette Isten az em bért? F. Testét földből s a földből alkotott testbe pedig okos lelket lehelt. K. Hány embert teremtett Isten? F. Kettőt: Ádámot és Évát. K. Hová helyezte Isten az első pár * nbert? F. Az Éden vagy paradicsom kertbe. K. Hol volt az a kert? F. Az Eufrates folyó környékén. K. Mikor már igy minden készen volt, mit tett az Ur? F. Megszűnt a munkától s megszentelő a hetedik napot. K. Mi a mi első kötelességünk? F. Az, hogy megszenteljük mi is a hetedik napot s imádjuk Öt, a ki teremtett s okos lélekkel ruházott fel minket is. A lecke begyakorlása után énekelendő a fent jelzett ének, azután el imádkozzák együttesen az úri imát, elmondják az apostoli hitformát, majd a tanulás utáni imádságot. Keresztyen élet. Filippi 4 r. 1—13. “Örüljetek az urban mindenkor!” így bátorít és int Pál apostol, a ki Filippiben első megjelenésével is ki veket nyert s megalapította a kérész 'tyén gyülekezetei s miután üldöztetést s börtönt szenvedett, hagyta el a várost.; Itt volt először börtönben s Európában itt nyert először híveket. Az itteni gyülekezethez ott járta titán tiz évre irta levelét, tíz esztendei tapasztalás van benne. Abban az időben irta majdnem minden levelét: prédikált Athénben, Korinth usban, Efézusban, foglyul ejtetett Jeruzsálemben s szenvedett Caesarea börtönében, hajótörést szenvedett Rómába utaztában s midőn a fenti levelet megírta, fogoly volt Rómában. E levélben megköszönte a neki E- pafroditustól küldött adományokat, a melyekre nagy szüksége volta fogságban. Ez a gyöngéd ügyelem és gondoskodás kellemesen érintő az apostolt s ezért irta egyikét leggyöngédebb és legszivrehatóbb leveleinek. Ennek tárgyalása nem oly mélyen járó, mint a római vagy efezusi, de olyan, a milyent egy távol levő lelki pásztor irhát gyülekezetének. Bövölködik a filippibeli keresztyének irán ti szeretetnyilvánitásban, atyai in tésben, köszönetben és örvendezésben. Az apostol lelki világa talán e levélben látható legteljesebben. Az első szakaszban int az állhatatosságra, nemeslelküségre, jóindulatra, kíméletre s imádkozásra. Ezek nemcsak általános, hanem a ülippi gyülekezetben felmerült sajátos zavarokra vonatkozó intések. Ezeket megelőzőleg szól az olvasókhoz való szeretetéröl: “Szerelmes és kívánatos Atyámüai, én örömem és én ko rónám”. Eme szavak után jön az intés. Ez ama Jézus általi szeretet gyii mölcse az embernél, a ki egykor ha Iáira kereste a keresztyéneket s ime most kész prédikálni az evangyeliomot a börtönből, a fogság bilincsei közt is. Ám az intéseket annál in kább meghallgatják, mivel biztosítja olvasóit az ö meg nem szűnő szeretetteljes érzületéről. A hatás nagy titka azoknál, a kik másokat oktatni vannak hivatva, hogy az az indulat legyen nyilvánvaló hallgatóikhoz s keltsen viszont j jóindulatot r hallgatóság szivében. Legyen erős az Ur követe, mint a tölgy, de legyen olyan gyöngéd, mint a falhoz simuló borostyán. Állhatatosságra többször int az a- j —Ügy biz a’. — A szegény Dudar Miska meghalt, pedig még csak 28 esztendős volt, a legjavában. Ott nőtt fel a lángi uradalomban, az apja is cseléd volt a grófnál. Az ősszel szerezte a nyavalyáját, mikor az őrsi kasznárth asvilIával kergette ki a pusztából egészül szomszéd határig azért a csekélységért,’mert nem tudta eléggé elfogadható okokkaljjgazolni, (t. i. a kasznár) azt, hogy mit keres ő este a Dudar Miska házánál, mikor ő (t. i. Dudar Miska) nincs otthon. No hát akkor megfázott szegény Miska, mert csak úgy főveg nélkül cselekedte meg ezt a jeles dolgot. Azután maga a bánat is emésztette. Legalább Szipirtyó Tamásöé erősiti, hogy hallotta Miskától azon őszinte nyilatkozatot, miszerint az ő élete az ő (Miska) becslése szerint nem ér egy ú’tet taplót. Hogy nem szerette volna a felesége, az a hires Macó Zsófi. Pedig csak négy évvel ezelőtt vitte a Dudar Miska házához négy vászon ingét, gombos pruszlikáját, rúzsa szoknyáját, deli vörös kendőjét, pillangós cipőjét. Az ám, négy éve múlt szüretkor, hogy asszony. De hát nincsen-e elég példány az asszonyok között olyan, a ki négy hónap alatt is megunja a férjét? De bizony van. No hát ez is volt az egyik nyavalyája. Csak aiz lett mindennek vége, hogy Vizkereszt napján megcsókolta a kis fiát, act a kedves, három esztendős gyereket, aztán befordult a falfelé, többet a maga emberségéből nem is fordult kifelé........... Mecrbalt. Ha valamit erősen föltesz az ember magában, az végre sikerül: ő pedig olyan szándékkal volt, hogy itt hagyja ezt j a télen sáros, nyáron poros világot. Tanú rá az öreg Szipirtyóné. No hát „temetés” lesz a pusztán, a mi esemény számba megy, Iiitkán.látogat erre a halál, a 15—20 családot képező cseléd népség közé, mintha kicsinyéivé mondaná rá jók: “mire megyek veletek, szegé- j nyék?” A grófoknál még az is szépen el j van rendezve, mint az ebéd, vagy ozsonna ideje. Saját családi köszvénvében bal meg mindenik, mely örökben száll át a jeles úri családban, mint az ezüstnemű, vagy a festmények, vagy a jószág: Tehát Dudar Miska ki van terítve. Két mosószéken van végig fektetve két szekér oldal, az leteritve durva lepedővel, azon fekszik a Miska. Igaz, hogy a múlt héten azokon a szekér oldalokon trágyát hordtak, de hát mi az ember teste, ha a lélek oda hagyja?! Ott fekszik, szemeit lehunyva, hallgatagon; a kis ujját sem birná most fölemelni az őrsi kasznár ellen. Nem lát, nem hall, mert ha hallaná a Zsófi feleségre óbégratását, a mint fejére kulcsolva kezét, végig jajgat a pusztán: bizonynyal oda szólna neki, hogy: “ugyanjáé csinálj olyan nagy patáliát, fáj is az néked, hogy én meghaltam, te szívtelen!” — Bizony megmondaná neki, csakhogy nem szól, mert a bälo.ttak igen!okosan viselik magukat és nagyón csendes társalkodók, A fészer alatt az öreg András; a “faragó ember” (a milyen van minden pusztán) szoktatja engedelmességre a deszka szálakat, koporsót készítvén belőlük. Meg-meg osóválja a deres fejét, hogy még a Miskának is ő szabja ki az utolsó lakhelyét, ő, a ki már a 73-at tapossa. Talán már úgy járt ő Vele a halál, mint a debreceni vén kofával, hogy t. i. elfeledkezett róla. Ám lássa. postol. Az első keresztyéneknek két nagy ellenséggel szemben kellett eröseknek lenniök; a zsidókkal s a po gányokkal szemben. Sok hivő, lett eleinte kitehagyottá, visszaesett a törvény szolgaságába. Mások meg az evangyéliomi szabadságot szabadossággá ferdítették. Emez állhatatos ság és következetesség még inkább szükséges napjainkban, mint valaha. Ama filippibeli gyülekezetben igen nagy tevékenységet fejtettek ki a nők. Pál elösmeréssel volt buzgólkodásuk iránt. Ha ma figyelemnyel kisérjük az egyházban a nők által kifejtettt evangyéliomi munkát, mi is csak ezt mondhatják Pállal: “segítsetek ezen nőknek.” Kímélet és imádkozás szintén szűk séges kelléke a keresztyén életnek. Sok keresztyén buzgalmában igen sötét szemüvegen néz s nagyon hamar elitéi és kárhoztat másokat. Türelem a miveltség koronája: türelmetlen ember nem lesz udvarias s könnyen szem elöl téveszti a tiszta keresztyénséget is. Csak egy esetben ne legyen, türelmes, a bűnnel szemben. Azonban ezer és egy esetben nem egyeznek meg az .emberek, hogy szükségtelenül szét ne tépjék a barátság és keresztyéni testvéries érzés kötelékeit. A kicsiny »ember rendesen türelmetlen. Azt hiszi, hogy az egész világnak az ö parancsszava szerint kellene forognia. Nagyság és türelem elválaszthatatlan jellemvonások. Ne aggódjatok felette igen: imádkozzatok. Eme szavakat Pál egész életfolyása igazolta, mikor még a fogságban sem aggódott jövendője felöl. Tudta, kiben hisz. Az Istennel való békesség erősségül volt az ö szivének. A keresztyén gondolkozásmód. (8 —9 v.) “Amelyek igazak, a melyek tisztességesek, a melyek igaz cselekedetek, a melyek tiszták, a melyek szerelmetesek, a melyek jóhirüek és ha mi jóság, és ha valami dicséret, azokról gondolkodjatok.” S ezek ne csak a vallás világában, de bárhol is találjanak kifejezésre. A tett gyökere a gondolatokban van. A hogyan gondolkozik egy ember, j olyan az élete is. Ha az igaz, a szép és jó felöl elmélkedik. Ha az elme al jas, tisztátalan, és kéjelgö gondolattal teljes, ilyen lesz az élet is. A jellem a gondolkodásnak megfelelően alakul. A környezet nagy befolyással vau a gyermeki jellem fejlődésre. New York kaszárnya lakóházaiban más jellem fejlődik, mintha tágas, szép. pázsitos helyen épült, egészséges lakóházban maga az áldott természet is segítségére van a nevelésnek. A keresztyén liáladalossáy. (10— 13 v.) Pál örvend a felett, hogy anynyira erösbödtek a hitben, hogy immár,azt a jótettek gyakorlásában meg is bizonyítják. Örült az adománynak, de nem magáért az adományért. “Nem hogy ajándékot kívánnék, hanem kívánok bövölködö gyümölcsöt a ti hasznotokra.” (17 v.) Miután e fölött örömét és köszönetét nyilvánitja: megnyitja a lélek egyik ablakát, betekinthetünk lelkének csöndes, tiszta mélységébe. 4 ‘Mindenekben megtanittattam, hogy a melyekben vagyok, meg kell elégednem. Mindent megcselekedhetem a Krisztus által, ki engemet meg erősít.44 Ez a hit az evangyéliom szerinti életfolytatás gyümölcse. Pál nem zárkózott el a világtól, de tevékeny részt vett ki a vele szemben folytatandó munkában. Megelégedett volt sorsával, mert hiv tanítványa volt a Krisztusnak. , Ez legyen a mi jelszavunk is, ha óhajtjuk, hogy életünk folyása csendes és boldog legyen. Yirág István. Értesítés. Tisztelettel értesítem a startlei ref. Sionra épült bs. egylet tisztelt tagjait, valamint a dillonvaílei osztályhoz tariozó tagtársakat is, hogy egyletünk 1903 JANUÁR 2-ik vasárnap ján tartja évi közgyűlését, a melyre minden egyes tag tartsa szoros kote I lességének megjelenni, mert igfert fontos ügyek fognak táivyaltatni. { A ki a* 1 gyűlésen meg nem jelenik, az ! egy dollárig büntethetik meg. Tisztelettel BALÁZST ANDRÁS, e. jegyző. A népség apraja, nagyja megindul halottat nézni. Zsófi úgy játszik előttük, mint egy teátrista: rá-rá borul halottja szivére, meg a keblére, siratva, zokogva végig csókolgatja. És nincs a ki megszólítaná s megkérdezné tőié. hogv te cifra lélek, nem volt módodban ezt megcselekedni (hogy keblére borulj) addig, a mig élt.' A kis gyermek, a három éves fiúcska csak bámul, nem tudja mire vélni, hogy miért j jön hegyi bőjük az egész puszta, Néha meg-meg rántja anyja szoknyáját, de az most el van foglalva szerepével; majd egyegy percre nagy sírásba kezd, hanem irgalmas szivű asszonyok rögtön hazudnak neki valamit, a miért elhagyja, azután a Bodri kutyával akad sürgős .elintézni valója, a ki olyan értelmes kutya pofával járkál a teritö körül és alatt. Talán mélyebben is érzi a veszteséget, mint Zsófi: a kis fiú megfogja a fülét s mintha értenék egymást, olyan szépen eltársalognak együtt azon az ártikulálatlan gyermek nyelven. Estére összejönnek a férfiak és virasztanak. Elénekelgetik a „Te benned biztunk”-at, meg a „Haragodnak nagy voltában”-t. Ez a keresztyén felebaráti cselekedett pedig pálinka ivás nélkül meg nem történhetik. Sajnos, de ez már úgy van szegény embereknél, hogy minden hagyatékból legelőször a zsidó veszi ki a részét. o Másnapra az öreg András is összetákolta a halál hálóját, mely Dudar Miskát szál. Htja. Biz az elég- durva, testetlen koporsó (de magunktól kikerül) hanem azért szénnel rá lehet pingálni, hogy: „élt 28 éveket.” . Délután ko«si küldetik az egyházi személyekért. Jó lovai v ' —Colomnak, úgy kirepitik a mint semmit — a k< Lábujbegyre ág. | hogy jönnek-e már s mikor megérkeznek, legelőször is szabadságolt állománybeli kutyák rohannak a kocsi elé, egyáltalán nem viseltetve kellő tisztelettel a „belső emberek” iránt. A népség pedig töri magát, hogy kezet csókolhasson. A kántor azzal vet véget a dolognak, hogy három iskolás fiúval rázendíti az éneket: “Szomorú a halál a gyarló embernek, Halál tövisétől mindenek rettegnek, Kiváltképen kik a világnak örülnek, Nehéz életűktó'l megválni ezeknek.” A három muzsafi nem egészen igaz járatban levő hangokban ugyan, de annál nagyobb buzgalommal zeng. A kántor méltóságának érzetében szájának — minthogy a' kelleténél több — ilyenkor csak a felét szokta használni és pedig úgy panyókára vetve. Méltóságának érzetében mondom, mert a temetésen a halott után a kántor az első személy, kire annyi szem hallgat és annyi száj néz. Macó Zsófi úgy rá-rá veti magát a koporsóra, mint a nyári vihar a kölesre, görcsösen megragadja a fedelét és bő könnye omol. Hátha mégis igazán fáj neki a veszteség, hiszen úgy sir, mint a zápor. Ki tudja?! Az angol költő azt mondja, hogy: „ha asszonyi könny teherbe ejtené a földet, annak minden cseppjéből egy krokodil születnék.” (Othello.) A pap lemorzsolja a halotti könyörgést, aztán elmondja, ki tudja hányadikszor azon orációját, melynek cime: „ifjú családapa felett.” Ezek mind igen közönségesdolgok, ezek hallattára még a keserűsig nem vet nagyobb hullámokat. Hanem jön a kántor, az aztán teszi. Olyan búcsúztatót csap, hogy az ott hallgató jegenyefa 4 sirna, ha tudna. Mikor elmondja, hogy: ’-oaorű könnyeknek sűrű zá*
