Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-06 / 45. szám

2

Vasárnapi iskola.

Józsue és Káleb.

Józs. 14. r. 5—15 7.

“Tökéletesen követte vala az lírát.” '

E szavak jelzik röviden a Józsué társát az ígéret földjének elfoglalásakor.

“A kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.” (I. Sám. 2. r. 30 v.) Az izraeliták az Ur parancsai szerint jártak el s ezért képesek lettek elfoglalni és felosztani az országot. Káleb hivségéért e gészséges öreg kort nyert az Úrtól. Várt az Urra s megujittatott ereje.

Múlt alkalommal megismerkedtünk Jerikó elfoglalásával. Ez volt Izrael első győzelme Kánaánban, a hódítás kezdete. A mostani szakasz szerint a hódítás is, a felosztás is véget ért. E kettő között a harcoknak, győzelmeknek és vereségeknek ho*z szu sora áll, 5 év vagy több idő alatt.

Több hadjárat volt: egy a köézpsö rósz elfoglalására, egy északnak és egy délnek.

Józsué könyvében kevés mozzanat van megörökítve eme harcokból és semmi esetre sem a teljes történelmük. A feljegyzett események is arról tesznek bizonyságot, hogy az Ur vezérelte a népet és megkövetelte, hogy megtartsák parancsolatját. E könyv célja az, hogy vallásos és erkölcsi igazságokra Izrael történeti eseményeivel tanítson. Üsmerkedjünk meg most egyik vezérrel, Káíebbel.

I. Káleb szolgálnia. lse feledjük, hogy agy van feljegyezve a Józsué könyvében, miszerint három részre lett osztva a föld: elsőt Mózes adta Rubennak, Gadnak és a Manasseh törzs felének, a másodikat Józsué adta Judának, Ephraimnak és a Manasseh féltörzsének, a harmadik részt a többi törzsnek.

A második felosztásnál történt, hogy a Juda törzsbeliek, kiknek főhelyük Gilgál volt, Józsuéhoz jöttek s ekkor emlité fel Káleb szolgálatait

és igényeit. Vissza megy emlékezete 45 esztendőre, a'föld kikémlelésére s örömmel említi fel, hogy ö teljesen az Urnák szolgált. Kémtársaival szemben is arra igyekezett rá venni a népet, hogy a földet foglalják el. Mózes esküvel monda akkor: “Bizony a föld, a melyet megtapodott a te lábad, tiéd leszen örökségül.” Ez a hely a Hebron hegye volt.

Több helyen és több Ízben van feljegyezve Kálebröl, hogy híven követte az Urat. Teljesítő kötelességét. Előterjesztéséért nem lehet öt elítélnünk, mintha önző lenne; őszinte, becsületes, lelkps férfiú, jelleme csodálatra méltó. Követeli azt, a miért hite szerint megszolgált smit Mózes által az Ur Ígért neki. Ifjú és hajlott korában híven szolgált. Példa ez bármely ifjú előtt. Híven követjük-e az Ur parancsát? Járjunk fedhetetlen ségben ö előtte Ez a boldog, ez az áldásos élet.

Káleb kérése. Beszédét igy folytat ja: “íme 85 esztendős vagyok, még ma is olyan erős vagyok, mint a mikor elküldött engemet Mózes. Most azért add nékem azt a hegyet, mert nagy, erősített városok vannak ott. Hátha velem lesz az Ur és kiűzöm őket?”

Testi és lelki erő, és isteni áldás a nagy siker feltétele. Káleb — noha erősnek érzi magát — ép ily szilárd volt az Isten iránti bizalomban is. Istenfélelem nemcsak a gyermekek, gyönge nők jellemvonása. Fölséges példák állanak előttünk Józsué, Káleb, Pál apostol, Ágoston (egyházi atya),, s a közelmúltban Gladstone s McKinley, Olyan férfiak, a kik nem zeteket kormányoztak, tanácsban, országgyűlésben sok hatalmas ellenféllel harcoltak: nem találták lealázónak az istenfélelmet s betekintve a saját életükbe, népök történelmébe, ottt látják istennek ujját s a megváltó Jézus kegyelmét.

Káleb Júdeábán a Hebron hegyet kéri, mert még erősnek érzi magát s az Ur is neki Ígérte azt. Holott az a hegy nem volt valami kívánatos. Ó- riások lakták és bírták, megerősített városokban éltek. Tehát Káleb nem nyugalmat, nem békét kér. Uj

csatát óhajt, hogy küzdjön és hogy győzelmet nyerjen. Úgy volt meggyőződve, hogy azt a földet, a mit igy adott neki az Ur és Izrael népe: szolgálatok utján kell a sajátjává tenni. Ritka nemes, bátor és tevékeny lélek volt! Harc kell neki, nem nyugalom vagy béke. Mit tanuljunk innen? Azt, hogy a gonosz, a bűn elleni harcban soha csüggedni, megállapodni, fegyverszünetet kötni nem lehet, egész a diadalomig, mely a hiv harcosra a síron túl vár.

Oh mennyien vannak, kik a munkának könnyebb oldalát, keresik: sok haszon legyen kevés fáradság mellett; állás minél kevesbb munka mellett. Mily jó volna már ezeknek egy Kálebhez hasonló emberrel találkozni, a ki ne azt kiáltozná, hogy mily sokat fáradt kevés haszonért, nem azt emlegeti, hogy az egyházért sokat tett s érdemeit nem ösmerték el s a világ hátat fordított neki, de olyan legyen, mint Káleb, a ki a nehéz feladatot keresi, van benne tettvágy s fööröme abban áll, ha legyőzi a nehézségeket. Ez a jól felfogott életfolytatás: a munkának szentelt élet ifjú kortól késő vénségig.

III. Káleb öröksége. Józsué nem állhatott ellene a Káleb. óhajának.

Megáldotta s örökségül neki adta Hebront, mert mindig híven követte az Urat, Izrael Istenét. Élte alko i yán kapta e különös örökséget. A megigért jutalom sokára érkezett meg. De ama 85 évre nagyobb jutalomnak kellett vala jönni, mint a Juda hegye; végezte hivatását, járt az Ur utatti, bátoritá a népet és győzelmet nyert. Ama jutalom vajmi csekély volt!

Ez az emberi sors! Nem mindig kész itt alant a pályabér: Socratesnek méregpoharat kellett inni, Jézus a kereszten szenvedett, Pál kard által halt meg. Nem az élet végén, de a hivatás szerint lefolyt életben volt szerintök a boldogság.

Tekints fel liát bujdosó testvérem Kálebre, a ki kcsz volt harcolni az élet terhét; nézz Megváltódra, ki hiv volt a mennyei Atyához s megváltói felsége^ munkájához. Nézd, ott fenn lesz a pályabér. Térj Jézusodhoz, orvosodhoz! Virág István._

Egyházi és egyleti élet.

SzétTretés.

A johnstowni Pa. osztály u! jani tagtársunk, Putnoky Ferenc félsegélyét 25 centben, valamint a conventio költstgót fejenként 40 centben, az egygsület mai napon levő 1572 tagjára ezennel kivetjük s szeretetettel kérjük, hogy a fent érintett kivetést, mely összesen 65 centét tesz, a tagoktól a törvényes időn belöl vagyis legkésőbb f. évi dec. 15- ig beszedvén, azt az egyesületi pénztárba beküldeni szíveskedjenek.

Cleveland, O. 1902 okt. 22-én Csutoros Illek, Pap István.

v. t. elnök. V. t. jegyző.

/ -----------------—--------------—

3TelIh.iTráis-Felkérem az am. magy. ref. egyesület osztályait és azok tisztviselőit, hogy az alapszabály 48- 49—58 és 60 ik pontjait figyelemmel elolvasván, a bennük talált kötelességeket híven teljesítsék, azok szerint járjanak el, ha ezt megteszik, mit. az egyesület jogosan mégis kíván tőlük, úgy erős hittel reményiem^ hogy szeretett egyesületünk el fogja érni az általa kitűzött nemes célt, mely abból áll, hogy ez idegenben nőmnél nagyobb mérvben gyakorolhassa az árvák és özvegyek iránt jótékonyságát. Hitrokoni és testvéri szeretettel

Cleveland, 0. 1902 október hó.

Pap István, vezértestületi jegyző.

Confirmátio.

Szőke László s neje, valamint Tóth Dániel és neje pullmani lakósok con lirmátionális kort ért leánykáik, u. mint Szőke Anna és Tóth Juliánná, az október 26 áii megtartott ujbori áldozás alkalmával bocsáttattak elő. szőr az ur asztalához, miután a megelőző hetek folyamán a lelkésztől rendszeres cateijhizatióban részesittettek. A leánykák okos feleleteik s a tananyag szabatos szép előadása által meggyőztek bennünket arról, hogy belőlük hithü, és egyházunkat igazán szerető, annak érdekeiért mindenkor hév ülni s áldozni kész tagok válandanak.

TÁRCA.

Irta.: Ivlilrszátlr HálrrrárL.

Holubár szegény köznemes fin volt, termetben Góliáth, vállbán széles, bikanyakáról hatalmas fej emelkedett, ruganyos izmaiban rendkívüli erő lakozék, úgy hogy abból a kis cseh faluból, awliol élt s a hol —örökösen verekedvén, — sok pajtása csontját betörte, az “aranyos” Prágáig száll a hire.

Mint java ifjú azután oda került ö is pályát törni, de csak egy címig vitte. “Cseh óriás” lett a neve a György király udvarában, hol nyers erejét nagy ügyességgel párosítva, olyan tökélyre tett szert az akkori virtusos verekedésekben, voltak légyen azok akár bírókra, akár tőrre, lándzsára vagy kardra, ha gyalog, ha lóháton, hogy mindeneket föliilmula; a vitézi tornákon pedig, melyeken György király a Hradsin udvarán rendezett, két éven pehelyköinyiiséggel verte le rendre a cseh daliákat. A mi nem is volt jó rá nézve, mert a végén senki sem akart vele mérkőzni s azok, a kiket letiport hatalmas családok sarjai, nem győz ték a királyt ellene hangolni, ki : s hallgatván rájuk, a helyett, hogy udvaránál tartaná vitézek vitézének, kinevező sáfárnak messze valahová, a királyi bányákhoz, hol a napfény se süthessen rá.

Holubár vitézt nagyon elkeserijié ez az eljárás, s dulva-fulva jelent meg a király színe előtt, hogy szemére vesse:

—Minden vezéredet legyőztem, uram király, s a jutalom ime, hogy a föld alá küldesz engem.

•—Hát igen — felelte Podjebrá'd — hogy a koooldokat hs győzd le és csikard ki tőlük az érceket.

—Az én mesterségem a gerely, a kard, de nem a csákány. Engem olyan helyre tegyen íölséged, a hol verekedhessen!.

A király kelletlenül vont vállat.

—Hja, a háborúknak vége van Itthon, — tette hozzá kedélyesen, — már csak a hiveimet verheted földhöz, az pedig nekem nem haszon, nekik nem gyönyörűség. Azt is beláthatod édes fiam, hogy a kedvedért nem üzenhetek háborút senkinek

s igy ha tehát minden áron vereked ni akarsz, keress magadnak ellenséget a saját szakálladra, de itthon nekem ne verekedj.

Ezt aztán ugv vette Holubár, mint úti laput, s eladván, a mi csekély vagyonkája volt, felszerelve magát és szolgáját lovag módra, az akkori idők divatja szerint elindult világot látni, hirt, dicsőséget szerezni az ökleivel.

Bolondtól jött tanács lehetett az, hogy Mainzba vette az útját. Ámbár adhatta okos ember is, mart Mainz akkor épen tele volt hercegekkel, lovagokkal. Birodalmi gyűlést tartott akkor ott Fridrik császár.

A gyülekező rendek, a kik váltott lovakon jöttek s mindenféle eseményt felszedtek útközben a vendég lökben, előre meghozták a hirt.

—Egy óriás közeleg Mainz felé, valami Holubár nevű, a ki minden csehet legyőzött. Irtózatos erejével összemorzsolja a legügyesebb vitézeket, mint a pozdorját. Súlya alatt megdobban a föld, ha egyet lép s hatalmas lovának bordái ropognak, csikorognak alatta. Azért halad oly lassan a szörnyeteg, mert minden vendéglőben pihennie kell a lónak.

De holnap-holnapután mégis ideér és mérkőzésre'szól it ja fel a német leventéket. Hát csak tessék készülődni.

Lett nagy megrökönyödés, suttogás, találgatás, kinek kellene sorompóba állni. Ennek-annak. Egyébről sem beszéltek, mint a legyőzhetetlen cseh vitézről. Igazán kellemetlen dolog most, mikor annyi komoly tanácskozni való van. Milyen szégyen lenne, ha senki se állna ki. De há.t még az, ha azokat, a kik kiállnak,' legyőzné? Legokosabb volna, ha be se eresztenék a városba.

Langenhorst Gáspár, Mainz polgármestere, erős szimatu ember volt, a ki mindig el tudta találni, hogy mit akarnak a nagy urak, lön hát, hogy egy napon lovas ember jelent meg a város kapujánál, az ott fel s ! alá cirkáló alabárdos őrségnél.

— A polgármester nevében! —szólott és mutatta a polgármester gyűrűjét. Langenhorst Gáspár polgármester azt rendeli ti néktek, hogy ha egy Holubár nevű cseh vitéz szolgájával, vagy a nélkül közelednék a városhoz, zárjátok be előle a ka put, hadd menjen Isten hírével másfelé!