Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-17 / 16. szám

8 nálnak, de Tisza elöleges beleegye­zésével. Megszokták, hogy Tisza cse lekszik mindent, Tisza oltalmaz min­denkit. Ha valamelyik miniszternek a torka fáj, nem a patikába szalajtja a lakájt, hanem Tiszához.... alkal­masint ö rendel nekik még viziká­­tort is__ Hát a párt? A pártból kiveszett lassanként minden önállóság, sokkal jobban, mint Tisza szeretné. E nagy ember lapitó sulylyal nehezedik reájuk szellemével és egyéni tulajdonaival. Mindenki kicsinek kezdte magát érezni és kicsi maradt. A régi nagy­ságok szemlátomást apadának s el­kedvetlenedve maradoztak el, vagy pedig lustán hagyták maguk fölött repülni a devalváló időt. Mindinkább megszokták ök is, hogy Tisza gondolkozzék, Tisza cse­lekedjen. Gondolták magukban ázsi ai nyugalommal: “Hiszen az ö dolga egészen. Ha roszat csinál, magának csinálja, ha jót csinál, nekünk csinálja. Minek ütnök bele az orrunkat,?“ Tisza még egy darabig közié terve­it egyikkel vagy a másikkal, de mi­kor észre vette, hogy azok mielőtt nyilatkoznának, az ö véleményét für készik, hogy azt adhassák tanácské­pen, abba hagyta ezt a fölösleges for malitást s azóta lett a szó teljes ér­mében “generális“. A generális nem konferál, csak ha tároz. A párt. nem disputái, csak szavaz. így lett az, hogy Tisza ugyan most is folyton növeszti a pártját, de csak azért, a miért a haját, hogy imitt-a­­mott a kopaszságot fedezze vele. S igy lett, hogy Szóntagh Pál a skizt nevezte el finom gunyorosság­­gal “pártunk kimagasló alakjának“. De mindegy. Nem ami kenyerünk a politika. Ha mi most bolondjában el találnánk dönteni: jó-e a politiká­ja vagy nem, mi maradna vezércikk­anyagnak a napilapok számára újabb tiz esztendeig. Maradjunk csak a külső színeknél Mondják, minden nagy ember vé­szit közelről. Ha ez igaz, akkor Ti­sza nem volna nagy ember, mert ö közelről határozottan nyer. A kik jól ismerik, azok bámulják, ragaszkodnak hozzá legjobban. S va­lóban, ha jobban figyeljük, ez arc nem mindig ilyen hideg, a három mély redö a homlokon kisimul s de­rült, vonzó melegség önti el a fagyos vonásokat. Tisza olyanforma lehet, mint a róna volt Petőfinek: csak jó ismerősei előtt veti le fátyolát. Erkölcseiben puritán, gondolko­zásmódjában nemes, nagyszivü s a tisztaság fénye, melyet a családi tűz helytől kölcsönöz, rokonszenves su­garakkal hinti be az államférfi alak ját is. A mamel ukoktól sokszor hallani bizalmasan, ha egy vagy más dolog nincs Ínyükre: —Engem csak a Tisza személyéhez való ragaszkodás tart a pártban. (Pe dig kevélyebben hangzanék, ha az elvek tartanák őket a pártban.) Az előbbi vezérek alatt közvetlen közelükböl terjedt a hidegség kifelé. Rendesen az intimusok kezdtek leg­előbb széledezni, de a messzebb eső gyürüzet vissza nyomta őket. Tisza alatt meg van fordítva s innen hatal­mának állandósága. Tisza környeze­téből a ragaszkodás melege árad ki­felé (a tovább eső rétegekben termé­szetesen lanyhább), s a hol már a hi­degebb szél fuj, az oly messze van, ho^y a generálisnak nem árthat. Külső modora szögletes és ügyet­len, úgy hogy ha valami idegen nagy embernek mutatják be, rendesen hozzá teszik a jóakarói: “De meg ne ítélje kérem ebből az egyszeri látás­ból. Tiszát sokáig kell ismerni, hogy élvezhesse. (Hogy mit értenek a “sokáig“ a­­latt, nem tudom, de ellenzéki szem­pontból tekintve tiz évnél minden esetre hosszabb időt.) Ám ha nem jól találja magát a si­ma parketten, bezzeg elemében van otthon a Házban, azon az ólom-szé riin, a hol már közel húsz éve birkó­zik, vagy bent a klubban Ilii mame­­lukjai között, kiknek minden gyön géjét ismeri. ü tán az egyetlen miniszter, a ki nem igen szokott mosolyogni. Ö leg­­fölebb azzal tünteti ki híveit, hogy megszólítja, nagy ritkán kezet fog TÁRCA. A fehér violák. A mint nézem, nézem azt a két szál gyönyörűséges fehér violát itt előttem a pohárban: fájdalmas érzés remegteti meg szivemet. —Milyen hűtlen az emberhez még az is, a mit olyan nagyon szeret! A szerető szemek nem gyönyörködnek már pompájukban, a gondos kezek nem öntözik meg többé töveiket, és nyílnak, illatoznak tán még dusab­­ban, mint a mig sápadt, szenvedő úrnőjük őrködő szemei pihentek a kert fölött. Agyamban gondolat kél gondolat után. . Az emberi életről gondolkodom. Egy szív összetört; egész világa összeomlott__s a nagy természet­ben minden változatlan. A nap épen úgy ontja fénysugara­it, a csillagok ragyognak, a nyájas hold fénye ott rezeg a harmatos vi­­rágkelyheken. Semmi, de semmi sem jelzi, hogy megtört egy szív ! Egy érző, egy szerető szív, aki sze­rette volna magához ölelni az egész világot. Aki egy virág liervadásán, egy madárka halálán fájó kényeket hullatott. Sok idő óta lakott a nagy emele tes zöld házban. Az első emelet ösz­­szes ablakai telisteli voltak virágok­kal és éneklő madarakkal. A kert csodaszép virágdíszben pom pázott minden nyáron. Rend és tisztaság a házban min­denfelé s a nö mégis olyan boldogta­lan! A jósága, nemes szive, magasztos gondolkodása sokáig hatott durva lelkületű férjére; de a hosszú, szen­vedésteljes esztendők hiába tűntek el egymás után; csak nem hozták meg számára az óhajtott nyugalmat. Enyhe, levélhullató _ őszi reggelen egyszerű paraszt kocsi állott meg a ház előtt. Piros:pozsgás menyecske, nagy, dundi babával szállott le róla és ment be bátran, egyenesen az eme letes zöld ház kapuján, határozottan a mérnök ur irodája felé tartva. Megjöttünk, itt vagyunk! —szólta szép piros asszony, — elhoztam Bé­­lust is; meghalt az édes anyám, a jus somból ki tudtak rokonaim te éret­egyikkel vagy másikkal a folyósón, hosszabb beszélgetésekbe azonban már csak a nagyobbakkal ereszke­dik. Egy-egy fülkébe oda huzza Cser nátonyt vagy Bánífy Bélát. Némely kor mogorván jár s kel és nem jut senkinek egyetlen jó szava sem, ide­genül biccenti meg fejét a leghíveb­beknek is és mégis azt hallani, hogy nagyszerűen tud bánni embereivel Sokat törtem rajta a fejem, mi hát az a nagyszerű bánásmód? Mert én azt ugyan nem látom sehol. Hiszen a többi miniszterek majd elolvadnak a nyájasságtól. Bedekovics előre kö szön még a kapusnak is; Kemény Gá bor két kiterjesztett karral hatol be a folyósón át a miniszteri szobáig, s a két kiterjesztett kar arra való, hogy útközben mint két gép, a ma­­melukok kezeit szorongassa; gr. Sza­­páry rokonszenves arca csupa cukor; a gr. Széchenyi szeme édes méz és mégis Tisza tud bánni a mamelu­­kokkal? Megtaláltam a nyitját. Tisza ke­veset igór s abból sokat tart meg, a többi miniszterek sokat Ígérnek és abból keveset tartanak meg. Tiszá­nak a nyájassága természetes és ö szinte, a legtöbb hatalmasé pedig mesterkélt szokott lenni s kiérzik be löle a leereszkedés szúró tövise. —A gyermekeknek volt meg ed­dig az az ösztönük, hogy a látszat el­lenére is tudják, ki az ö legjobb em­berük. Most már meg van ez az ösztönük a mamelukoknak is. * Mit mondjak még újat a generá­lisról? Semmit. A közönség mindent tud felőle. Csak a fele igaz annak is, — az a fele, a miben kételkedik. A lapok egy évtized óta egyebet sem csinálnak, mint vagy öt szidják, vagy öt dicsérik — és már azelőtt sem volt egészen ismeretlen ember. Beszéljek róla, mint szónokról? Hi­szen mindenki ismeri a legnagyobb debatterünk, vitatkozó szónokunk beszédeit és szónoklati modorát. Le volt az már ezerszer Írva: hogy ül ott a piros széken, figyelve és örökké le­csapni készen, mint a héja, miként ted___és a mi fö: Bélusnak apa kell! A szenvedő, sápadt asszony nem volt olyan szerencsés, hogy elválaszt­hatatlan kapocs kötötte volna durva férjéhez: 20 éves házas és nincsen gyermeke. A szép kerttől, virágtól, madarak­tól környezve búcsúzott a távozni ké szülő asszony s ök oly hálátlanok! A virágok illatoztak: a madarak dalol­tak: minden, de minden célja felé tört a természetben s minden helyén maradt, csak ö távozott az édes ott­honból örökre, csak az ö szive törött meg......... .........A kert utait apró lábnyo­mok borítják, a violákat a boldog, piros pozsgás asszony kezei tépik le, de nem öntözik, nem dédelgetik: meg teszik azt a fizetett kezek is......... A mint itt nézem ezt a, két szál gyönyörű violát: szivem összeszorul, annál a gondolatnál: mily csekély pont a mindenségben egy ember. A test szenved, a szív megtörik. Egy fénysugár lövell agyamba, el­űzi a borús gondolatokat. A lélek él örökké I A virágok megsemmisülnek, a húzódnak össze szemöldjei, ha ha­ragszik, szinte látni folyton működő agyvelejét, mint egy nyitott köpüt a kerekek örökké forognak bent és őrlik ki a gondolatokét, miket aztán hirtelen papírra vet, mindig csak a schlagwortokat: a többi megszületik beszéd közbén. Beszédeinek szerkezete ezért laza. De különben sem gondol a formával, beszédei szándékosan olyan hangon vannak tartva, hogy öt naturalista politikusnak tüntessék fel. Csak nézeteinek érettsége, bizton­sága mutatja csalhatatlanul, hogy nagyon sokat tanul folytonosan. Fe­lerészben a mások, fele részben a sa­ját hibáiból. Egyházi és egyleti élet. A belmissiói bizottság gyűlése. F. hó 9—12 napjain tartotta a magyar református egyházakat is segélyező és fentartó Reformed Church in the U. S. egyház belmissiói bizottsága évi gyűlését, amely annyival nagyobb fontosságú volt, mivel itt készité elő ez a bizottság jelentését a zsinatra, a mely Baltimoreban Md. jövő hó 20-án fog összeülni. De re­ánk magyarokra is nagy fontosságú volt a belmissiói bizottságnak ez a gyűlése, a mennyiben ez döntött a new yorki ref. egyháznak nyújtandó segélyre s a johnstowni, toledoi és phoenixvillei lelkészi állások betöltő sére nézve is, valamint megbeszélés tárgyát képezte a clevelandi uj temp lom építésért adandó segély is. Most még teljes tudósítást, mig hozzánk a hivatalos jelentés be nem érkezik, nem adhatunk. De már ma is öröm­mel jelenthetjük, hogy aKuthy Zol­tán ref. lelkész által képviselt new yorki egyháznak «3000 dollár segélyt egyhangú lelkesedéssel szavazott meg a bizottság s ezt az összeget a jövő hónapban akkor fogják kiutal­ványozni, a mikor az egyház az épí­tést meg fogja kezdeni. Értesülé­sünk szerint az uj templom ünnepé­lyes felavatása az amerikai magyar ref. lelkészi kar jelenlétében ez év október hónapjának első vasárnap­nagy természet csak isten vezető ke­ze után halad; de lelke nincs. A lélek örökké él és odafenn a bol­dogság honában az összetört szivek megnyugodva—boldogságban gyö­nyörködnek az örök tavasz virágos téréin s nem ismernek többé szenve­dést, de örök dicsérő éneket zenge­nek az Örökkévalónak s örökké él­delik az örök üdvöt! (Kis- Tükör) Jámborné Székely Lila. Figyelmeztetés. Mindazok, kik a lapot nem kap­ják rendesen, szíveskedjenek az aláb ­bi sorokat egy levelező lapon kitöl­teni s azt hozzánk beküldeni. Az “Am. M. Ref. Lapjának” kiadóhivatala. To the Publisher of the “Am. M. Ref. Lapjának.” Dear Sir: Your paper has come of Late sc irregularly, that I am compelled tc discontinue it unless I receive thi same in the future more promtly. Respectfully Aláírás. Cim és város Perényi Béla az egyedüli magyar zászló, j elvén és egyleti sapka készítő. 166 East Third street. — New York

Next

/
Oldalképek
Tartalom