Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-06 / 10. szám

•E35HÜ

10. szám.

Hl. évfolyam.

Bridgeport, Conn, és Pittsburg, Pa.. 1002 Márcins 6-án,

iLMEBIEÜI 2ív£_Z3j3-“Z"-S-:E3

(Hungarian-American Reformed Sentinel.)

■_ *• —

tfc — ----------do és társszr 7>;»3tő:

'THiS S’Js.Xj,

burgi ref. . 'Vfez.

Előfizeti úrdetési pi \ és mindennel-^ jelentések az ő cimére:

Bates st. Ref. Church, Pittsburg, Pa küldendők.

Associate Editor:

; Retr. JPJZ-TJ-JL, I-rOISr'S'H^Í.,

Pastor of the First Hung. Ref. Church, Bates Street, Pittsburg, Pa.

ZtivüegrjelerL imin-den. csötörtö^örL.

Előfizetési ár egy éirre: -S-meráJsáTaa, $2.

Ivlagyarországra $2.50.

Az Amerikai flagyar Ref. Egyesületnek hivatalos lapja.

A lap tiszta jövedelme amerikai magyar ref. egyházi célokra fordittatik.

Published every Thursday hy the

ligin-Aiiiii Sentinel Pisiig com,”

Cor. Howard Ave. & Pine st., Bridgeport, Conn,

ENTERED AT THE PoST OFFICE AT BRIDGEPORT, CONN. AS SECOND CLASS MAIL MATTER.

Jóllehet, lapunk első sorban val lásos irányban működik, mindazáltal, mivel a magyarságnak, a magyar nemzeti eszméknek éppen a magyar kalvinismus a leghatalmasabb védbástyája úgy az ó-hazában, mint itt Amerika szabad földjén kötelességünknek ismerjük, hogy most, mikor már a fagyolvasztó Március elérkezett, lapunk olvasóit buzdítsuk e nagy nap megünneplésére.

Az a nemzet számíthat elismerésre, a mely megbecsüli múltját. Az a nemzedék képezi egy boldogabb jövőnek az alapját, a mely a nagy eszmék és nagy emberek emléke iránt lelkesülni tud !

Nekünk Amerikába szakadt maroknyi magyarságnak is éppen ez a kettő k'pezi lót feltételünk alapját: a múltnak megbecsülése s a nagy eszmék és nagy emberek emléke iránt való lelkesülés.

Ha e kettőt itt, ebben az “uj hazában” is megtartjuk s idöröl-idöre, alkalomról-alkalo’mra gyakorolni — fogjuk: úgy az “ó-haza” fogalma nem lesz üres álomkép csupán.

Az “ó-haza ?!” Valamelyik hazai hírlapban bűnül róvják fel nekünk ezt a kifejezést! Természetesen, mert az, a ki ebben az irányban ir, nem érzi s még csak nem is sejti, hogy minő értelemben használjuk mi ezt a kifejezést. Benne van ebben a kifejezésben az epedés, a mely eltölti az igazán érző honfi szivet az idegen határain ;benne van ebben az a mélységes szeretet, a melylyel az amerikai magyarság az édes haza iránt viseltetik. Olyan gyöngéd, tiszta érzés ez, hogy ehez csak az ifjúnak első szerelme hasonlítható! Nem üres álomkép ez az elnevezés, de kibékitése a jelennek a múlttal !

Hogy ez igaz legyen bárki a “Budapesti Napló” Th. jegyű Írója, ezt el kell hinnie—kitűnik abból, hogy a magyar nemzet nagyjait s azokat a eszméket, a melyek az újabb Magyarország alapjait képezik: — itt Amerikában jobban ünnepeljük és megbecsüljük, mint az “ó-liazában.”

Az “ó-hazában” pl. Március 15-ét nehány főiskola tanuló ifjúsága ünnepli meg csupán, de az egyes községekben, még a nagy Alföldön is csend van s tulajdon képeninépünnepélyröl nem is lehet szó. Itt pedig a nemzeti ünnepek a magyar népnek ünnepei. Azé a népé, a mely bár megélni nem tudott az ó-haza gazdag határain: itt, a hol bár anyagiakban nem bővelkedik is, de van tisztességes kenyere: hazája iránt való hűségét, nagyjaink s az eszmék iránt való lelkesedésével s hűségével mutatja ki!

Azért Véreim, most, mikor a Br. Kemény Zsigmond lapjának korcs sarjadéka szemünkbe vágja, hogy nálunk az ó-haza csak üres fogalom, köd fátyol kép: egyetemes lelkesültségünk által tegyünk bizonyságot az ellenkezőről. Ne legyen magyar kolónia, a hol “Március idusán” fel ne zendüljön a Kölcsey által irt magasztos nemzeti ima; a Petőfi által irt “Talpra Magyar” s a Vörösmarty Mihály hatalmas “Szózata.”

Az ünnepi készületek már előre vetik fényüket.

Készüljetek ! Készüljetek ! Mutassátok meg tetteitekkel a ti hazafiságtokat! y—r.

Tábori élet a boeroknál.

(Folyt, és vége.)

A tábor igen nagy területet foglalt el, mert a boerok sátraikat szétszórva álitotrák föl. Lovaik a tábor mögöt álltak, lábukon békóval legelgel ték a füvet.

A boerok maguk kisebb-nagyobb csoportokba verődtek s guggoló helyzetben ülték körül á lobogó tüzet. Egyik rövid pipából pöfékelt, a másik valami érdekes dolgott Iá tszot me sélni, mert mindnyájan feszült figyelemmel lesték szavait, a harmadik bagót rágot, a negyedik kávét főzött és igy tovább. A kávét a boer nagyon kedveli,fözökannáját mindenüvé magával viszi és a hol csak teheti, még menet közben is, megáll, hogy kávét főzzön.

A sátrak körül álltak a kocsik. Ezeken szállították azokat, kiknek nem volt lovuk, valamint az élelmiszert és más szükséges holmit. A szekerek ponyvával födvék, hogy egyúttal lakóhelyül szolgáljanak a rajta utazóknak.

A tábor némely helyén ifjú boerok gyülekeztek és birkózással töltötték idejüket, mások célba lőttek vagy a tábor közelében vadászgattak.

Ilyenkor bizony néha szerencsétlenség is történt, a golyó célt tévesztett s emberéletben esett kár. Ez történt a táborba érkezésem napján is midőn a halottat és sebesültet szálitó kocsival találkoztunk.

A boerokat lövöldöző szokásukról leszoktatni még akkor sem lehetett, midőn a parancsnokok már kezdték belátni e szokás veszedelmes voltát éo rendelkezéseket tettek a lövöldözés eltiltása iránt.

De a tilalomnak nem volt nagy foganatja. A boerok tovább lövödöztek s csak akkor hagytak alább a szórakozás e nemével, midőn a töltény hiányát érezni kezdték. Hiába, a boer nép szabad nemzet, mely nem ismer parancsot.

Mint katona viselt ember csodálkozással tapasztaltam, hogy a boerok

a táboruk biztosítására nem fordítanak kellő gondot. Felderítő járőröket kiküldenek ugyan, de előőrsöket nem állítanak föl. Éjjel egyes helyekre őrséget küldenek, ezeket azonban oly közel állítják fel a táborhoz, hogy meglepő támadás esetén semmit sem használhatnak.Ezek az őrségek naplemente után vonulnak föl helyeikre, a mint azonban pitymalik,ki-ki fölváltás nélkül otthagyja helyét.

A boerok éjjen át gondtalanul alusznak a táborban; bíznak az őrködő Istenben és az angolok ügyefogyottságában, a kik teljesen járatlanok a portyázó hadviselésben. Ö miattuk ugyan éjjeli meglepetésektől nem kell tartani ok.

Erre magyarázom a boeroknak azt a merészségét, hogy táborukat jobban nem biztosítják, mert különben már saját kárukon kellett volna a biztositó szolgálatot megtanulniok.

Délután egy tiszt kihirdette, hogy másnap reggel járőrbe megy s egyúttal kitűzte az indulási időt is. Ez azt jelentette, hogy a ki akar, tartson vele. A kitűzött órában azonban csak ö maga indult el négy más boer társaságában, mi pedig követtük őket.

A Waschbank-nak vezető utón vonultunk az angol tábor felé. Vagy két órai lovaglás után egy kőszénbánya romjaihoz értünk, a hol megálltunk,lovainkról leszálltunk, pipára gyújtottunk és az időt kedélyes beszélgetéssel töltve, várakoztunk. Néhány perc múlva két doer tűnt föl ugyan azon az utón, a melyen mi jöttünk s csakhamar csatlakozott hozzánk. Majd ismétfmás öt alak jelent meg körünkben és körülbelül fél órán át mindik ujjabb és újabb boer csapattal gyarapodtunk.

Itt tudtam meg, hogy a köszénbánya, a melynél mi megállapodtunk,a boerok találkozási helye.

Mikor a parancsnok már azt gondolta, hogy a járőrben résztlvenni akarók mind meg érkeztek, íololvasta a névsort és a menet megindult, természetesen minden rend és biztosi tás nélkül.

Körülbelül egyórai lovaglás után magaslatra értünk, honnan a 4000 méternyi távolságban fekvő angol tábort igen jól lehetett látni. Itt megálltunk, néhányan leszállottak lovaikról, mások lóháton maradtak és előszedve látcsöveiket, vagy tiz-tizenöt percig tartó mély,figyelmes nézésbe merültek.

Mindegyikük lehetőleg magas ponton igyekezett elhelyezkedni, hogy annál jobban láthassa az angol tábort, nem gondolván meg, hogy az angolok viszont őket vehetik igy jól szemügyre. Vagy hogy gondoltak is erre, félelmet nem ismertek, meglepetéstől nem tartotak; úgy látszik,

nagyon bíztak az égi segítségben és már igen jól ismerték az angolt.

A járőr kirándulásaiban sokszor, majdnem mindig résztvettem. Változattosságot e kirándulások épen nem nyújtottak. A boerok mindig ugyanazon a dombon jelentek meg és az elövigyázaii intézkedéseket minden alkalommal mellőzték. Az angoloknak nem kellett volna egyebet teniok, mint hogy egy-két ágyút vagy kétezer méternyire táboruktól előretoljanak, födött helyen, a domb köze lében fölállítsanak,s mikor a kémlelő boerok a legközelebbi alkalommal szemlélő állásukat a magaslaton’ elfoglalják, közéjük löjjenek. A boer járőr megjelenése oly biztos volt, hogy az angolok az ágyuk fölállitási helyétől a dombig terjedő távolságot előre lemérhették volna s igy bizonyára eredményt érhettek volna el,mert két-háromszáz ember egy csoportban már-meglehetős célpontot képez.

De soha sem történt meg, a min eléggé bámultam. Ámbár kétségtelen, hogy ha az angolok csak valamicskével okosabbak és ügyesebbek, a boerok is sokkal elövigyázóbbak lettek volna. A feltétlen biztonság érzete, a zavartalan nyugalom, oly an színezetet kölcsönözött az egész hadviselésnek, mintha nem is komoly ellenségek állottak volna egymással szemközt.

Miután az angol tábort kedvünkre s alaposan megtekintettük ismét lóra ültünk s egy közeli elhagyott tanyához lovagoltunk. Ott ismét leszálltunk lovainkról és kávét föztüuk

Míg a kávé főtt, addig a boerok át- meg át- kutatták a tanya épületeit és ha olyasmire akadtak, a mit használhattak, azt a nyeregkápához kötve magukkal vitték a táborba.

Ilyen módon folyt életünk a táborban, míg csak végre csatába nem ereszkedtünk az említett angol csapattal, mely ennek futásával végződött, mi pedig tovább vonultunk..

Vasárnapi iskola.

István megköveztetése.

Csel. VII: 54—VIII: 2.

A lecke felosztása: I. István látomása, 54—56; II. István halála, 57—60;

III. Az egyház nyeresége, 1—2.

A hamis tanuk bizonyságára támaszkodó törvényszék Istvánt elitélte. Hiába utasítja vissza és cáfolja meg István ezeket a vádakat; hiába hivatkozik a törvényre és a prófétákra, kik a Messiás előhírnökei valának: az Ítélet halálra szólott.

A zsidó az ilyen Ítéletet megköveztetés által szokta kivégezni. Kivitték azért Istvánt a város végére és ott megkövezték.

I. István látomása. István a ha-