Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-27 / 48. szám
— Lehet-, hogy igen. Azt tervezem, hogy egy jó főző iskolát nyitok Chicagóban vagy valamelyik nagy városban valahol a szegények között, olyan helyen, mint a Rechtangle, hogy megtanítsam az asszonyokat a helyes főzésre. Emlékszem reá, hogy Dr. Bruce egyszer azt mondotta, hogy a legnagyobb nyomorúságok egyike a rósz táplálkozás. Sőt annyira ment, hogy azt állította, hogy némely bűnnek egyenes forrása a rósz kétszersült és a kemény “beefsteak.” Meg vagyok arról győződve, hogy e módon Róza és én megélhetnénk s másokat is boldogíthatnánk . t Felicia addig foglalkozott ezzel az álommal, mígnem valóságra vált. A raymondi nép nagyon szerette s a rechtanglebeliek pedig “főző angyalnak” nevezték. Szép jelleme csak erősödött amaz Ígéret folytán, a melyet a Nazareth Avei templomban tett. — Mit tenne Jézus ? Imádkozott s arra törekedett, hogy ekérdésre mindig helyesen feleljen meg. Ez volt jellemének lelkesítője s az erre való helyes felelet volt a leghöbb óhajtása. Három hónap múlt el ama vasárnap reggeltől, mikor Dr. Bruce amaz üzenetet adta át népének az ö katedrájából. Dr. Brnce sohase gondolta volna, hogy gyülekezetének a tagjaiban, ilyen mély érzelem lakozzék. Alázattal vallotta meg, hogy váratlan feleletet kapott úgy a férfiak, mint a nők részéről, a kik — mint Felicia is — óhaj - toztak valami édesebb táplálék után, mint a minőt a már megszokott egyháztagságban találtak fel. Dr. Bruce azonban nem volt megelégedve önmagával. Nem tudjuk leírni érzelmeit, a melyek ide vezették, a mi nagy meglepetésül szolgált mindazoknak, a kik csak ismerték. Legjellemzőbb reá az a beszéd,1 a melyet a püspökkel folytatott az ígéret megtétele idején. Most is együtt volt a két barát a Bruce szobájában. — Tudod miért jöttem hozzád ma estve, — kérdezte a" püspök, miután már egy ideig beszélgettek arról az eredményről, a mely az Ígéret nyomában mutatkozott. Dr. Bruce a püspökre nézett s tagadólag rázta meg a fejét. —Dr. Bruce nagj^ou halavány volr. Soha se látta a püspököt ilyen szenvedélyesnek. Hirtelen csend támadt a szobában. A püspök újra leült s kezébe hajtotta fejét. Végre Dr. Bruce szólalt meg. —Edward! Nem kell mondanom, hogy te most elmondtad az én érzelmeimet is. Évekig voltam hasonló helyzetben; az életem fényűzés volt. Azt nem mondom, hogy nem kellett küzdenem, szenvednem lelkészi pályámon. De azt se állíthatom, hogy valamit szenvedtem volna a Jézusért. Péter leveleiből ez avers: a Krisztus szenvedett ti értetek, példát hagyván nektek, hogy az ö nyomdokait követnétek: nehéz váddal terheli a lelkem. Fényben éltem s nem tudom, mi a szükség. Utazhattam s örülhettem a nagyok barátságának. Körül voltam véve az emberi műveltségnek kényelmet adó vívmányaival. E nagy városnak bűne és nyomora, habár úgy csapkodtak is körültem, mint a hullámok a sziklák körül, nem tudták áttörni se házam, sem templomom vastag kőfalait. Eljutottam a válaszúira. Tovább nem élhetek igy; én nem kárhoztatom a mai egyházi rendszert, szeretem azt, de valami többet szeretnék. Nem pusztítani, de építeni vágyom. Megismertetni másokkal is az igaz tanitványságot. Úgy érzem, hegy e miatt le kell mondanom a Nazareth avei templomban viselt lelkészi hivatalomról, hogy teljesen be. válthassam Ígéretemet, hogy az ö nyomdokain járok szüntelen. E tettem által nem akarok elítélni senkit, de viszont nem félek a mások ítéletétől. Úgy érzek, mint te. Személyesen kell felkeresnünk e nagy városnak bűneit, szégyennel teljes helyeit. Tudom, hogy ebben nehéz akadályt képezne lelkészi állásom. Nem látok más uiat és módot arra, hogy szenvedjek ö érette. Mind a ketten hallgattak ismét. Nem is közönséges dolog volt az, a miről tanácskoztak. Ugyan arra a következtetésre jutottak el, éspedig hasonló okoknál fogva. Nagyon meggondolták, hogy mit cSelekesznek. Mi a te terved! Szólt végre a püspök. Az ajkán már ekkor mosoly volt, a mely arcát teljesen széppé tette. A megdicsőülésnek jele volt ez az arcán. —Az én tervem az— szólt Dr. Bruce — hogy felkeressem a városnak a legszegényebb helyét. Oda költözködöm. Felesé— 32 — meg nekem s hogy léptél be az én kerületembe az én tudtom nélkül — kérdezte a püspök. Ée úgy nézett Feliciára, mint ama tiszta, szép és müveit világ egyik képviselőjére, a melyet egykor ismert s benne élni paradicsomnak tartott, a melybe azonban soha sem kívánkozott vissza. — Nos, kedves püspök — szólt Felicia, ki mindig igy nevezte öt, bárhol találkoztak is, tudom, hogy mennyire el van foglalva terveivel. Nem akartam terhelni azzal, hogy az enyémmel terheljem. De most már felajánlom önnek szolgálatai mat. Igen, épen meg akartam önt látogatni, hogy tanácsot kérjek öntől. Bascomné asszonynyal, a ki elárusitónö, itt telepedtem meg. ü bérli három szobánkat. Itt van Rachelnek egy tanítványa is, a kit a zene tanulmányban Page Virginia segített. A nép köréből származott, folytatta Felicia, erősen hangsúlyozva az utolsó szókat, a min a püspök jóízűen mosolygott. Én veze tem a háztartást s a tömeg számára egészséges ételeket készítek. Már egészen bele gyakoroltam magamat ebbe. Van egy tervem, a melyen ön bizonyára csodálkozni fog. Legyen segítségemre ennek végre hajtásában. Ugy-e fog segíteni, kedves püspök?! —Igen, fogok —felelt a püspök, a kit Felicia látása, buzgósága és figyelemre méltó terve egészen fell’elkesitett. —Martha segíthet, a “Telepítvényben,” muzsikájával, én pedig föztemmel. No, tetszik látni, arra gofldoltam, hogy előbb megtelepszem s valamit dolgozom s igy vafámi készet ajánlhatok fel. Most már képes vagyok magamat fenntartani. —Képes vagy? kérdezte a püspök egy kissé kételkedve. Hogyan? Ezekből a süteményekből? —Igen, ezekből a süteményekből, szólt Felicia méltatlankodva. Meg fogom önnek mutatni, hogy ezek a sütemények a legtisztább anyagból készültek az egész városban. —Nem kétlem, felelt a püspök hirtelen, de mégis kóstoljuk meg ezt a “puddingot”. Nos, te már tudod a többit. —Tessék bejönni s megkóstolni akármelyiket, felelt Felicia. Szegény püspök, most olyan, mintha egy hónap óta nem evett volna jót. A megösztönzésre a püspök belépett. A kis első szobában — 29 — gém helyesli ezt a tervet. Már elhatároztuk, hogy ott keresünk lakást, a hol életünkkel a legtöbb harcot tehetjük. — Engedd meg, hogy ajánljak egy helyet. A püspök égett az izgalomtól. Arcán a buzgóság tükröződéit vissza. Tovább beszélt a tervről s Dr. Bruce akkor látta be, hogy mennyivel tovább lát a püspök nagy lelke, mint ö. Sokáig fenn voltak. Olyan örömmel tervezgettek, mintha valami ritka váratlan útra készülnének. Igen, a püspök még ezután is gyakran elmondta, hogy most már érzi, hogy eljutott a személyes szenvedéshez. E miatt nagyon örvendett. Dr. Bruce is örült. \ Tervük az volt, hogy kibérelnek egy nagy épületet, a mely kevéssel ezelőtt egy serfőzde raktárául szolgált. Kijavítják, át alakítják azt s igy azon a helyen fognak élni, a hol legnagyobb a piszok, a legtöbb bűn. Az eszme nem volt uj. Jézus volt az első, a ki elhagyta a mennyei atyának hajlékát, eldobta magától a gazdagságot s a földre szállt az emberiségért s azért, hogy megváltaná a bűnös emberiséget Ez az eszme olyan régi, mint Bethlehem és Nazareth. És ebben az esetben csak egy ilyen dolog elégíthette ki a két tenni vágyó embernek a lelkét, kik szenvedni akartak a Jézusért. Ugyanekkor hirtelen eszökbe ötlött, hogy minő nagy e nagy városban a fizikai szegénység s az erkölcsi romlottság. Hogyan foghatnak ezeknek az állapotoknak a megjavításához ? Váj jon származik-e az ö önfeláldozásából valami jó ? így elmélkedtek, a nélkül azonban, hogy másokat elitéltek volna. Egyszerűen arra szorítkoztak, hogy Ígéretüket úgy tartsák meg, mint Jézus tartaná meg. Ezt Ígérték meg. Mi lesz az eredménye? Ki tudná ezt. Ök ellenállliatlanul haladtak azon az utón, a mit elhatároztak. A püspöknek volt pénze. Chicagóban mindenki tudta,hogy a püspök gazdag ember. Dr. Brucenak is jóit folyt a sorja. Lelkészi kötelességeinek az elvégzése mellett, irodalmi téren is működött s munkáit jól fizették. A két barát elhatározta, hogy pénzük egy részét a munka megindítására fordítják. Berendezik azt a házat, a melynek megvételét tervezték. A Nazareth Avei templom valami olyat tapasztalt, a minőt
