Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-13 / 46. szám

uk lyturgiánkat, vagyis szertartáainkat.

III. Nem kívánják, liogy megszakítsuk a magyarországi ref. egyhásunkkal való lelki közösséget, (más közösséget úgy sem igen tarthatnánk fenn) és az azzal való érintkezésünket; sőt készek elfogadni otthon képzett lelkészeinket lelkészekül, ha azok igazi keresztyéni szelleműek és ily munkára képesek.

IY. Nem kívánják, hogy az itteni magyar református hitközségek föl ne tartsanak egy lelki és szervi közösséget, hol közös érdekeiket egyiitt ne munkálhatnák és egymást minden dolgaikban ne támogatnák, és erősítenék.

És ezek előttünk állván, most nézzük meg, mit építhetnénk egy ilyen alapra, egységünket illetőleg és hogyan vihetjük végbe ez építést a legáldásosabban.

Előttünk csak egy ut állhat. Egye süljünk azon az alapon, melyet a segélyező egyháztestületek mindenike megenged, vagyis nem tilt attól, hogy ne tegyük. Dolgozzunk ki egy alkotmányt a fentemlitett négy meg engedett pont alapján, melyet aztán fogadjon el minden magyar hitközségünk, minden magyar lelkész. Azaz más szavakkal, ezen pontok alapján szövetkezzünk oly módon, mintha egy szövetséget alakitánánk a ref. magyar egyházakból, minthogy tényleg az is a célunk.

Ezen alkotmány vagy alapszabályok kidolgolásánál figyelembe kell venni, hogy az nem foglalkozhatik az egyes hitközségek magán ügyeivel, csakis közérdekű, hitbeli, lytungiai és ezen szövetkezeti alapon álló egyesületi érdekeinkkel. Rendezni kell benne az egyháztagsági viszonyokat: az egyházba való felvé^di és elbocsátási szabályokat az amerikai viszonyokhoz alkalmazva. Elejét kell venni annak, hogy vallásunkból lelkiismeretlen egyének által üz - let csináltassák. A hazai, egyháztagsági viszonyok itt nem megfelelők. Otthon másképen állanak a körülmények, mint itt, hol bármely ismeretlen vallhatja magát bármilyen vallásunak, csupa üzleti szempontból és furcsa' dolgok történhetnek, mint a hogy már történtek is, a mi egy csöppet sem vált becsületünkre. A ki hiteles okmányokkal vagy legalább is elfogadható tanukkal református voltát igazolni nem képes, az vizsgáltassék meg hitbeli meggyö zödése felöl és esetleg oktatásban ré szesüljön felvétele előtt s ha keresztségben még nem részesült, megkereszteltessék, nehogy ismétlődjön az hogy bárki is egyháztagul keresztség nélkül vétessék fel keresztyén egyházunkba. Adjunk 'felköltöző tag jainknak egymáshoz elbocsátó és ajánló leveleket, melynek alapján itt töröltessék, ott felvétessék. Szóval az amerikai viszonyokhoz alkalmazkodva szövetkezzünk. Ezen szövetkezetnek választhatunk egy egyházi és egy világi elnököt, kik aztán a hazai egyházzal fentarthatják érint kezésünket és csakis igy leszünk képesek valódi összeköttetést létesíteni itteni egyházaink s a magyarországi egyház között.

Igaz, hogy ezen összeköttetésünk az ó-hazával nem mehet messzire. Az nagyobb részt lelki és csak kevés részben lehet szerves összeköttetés, mivel hazai egyházi hatóságaink i de nem terjeszkedhetnek, a mennyiben aminket segélyező három amerikai egyház közül egy sem azonos a mi hazai egyházunkkal. Oly módon azonban lehetünk szervi összeköttetésben is a hazaiakkal, hogy leiké szeink el legyenek ismerve, mint ide gén földön működő magyar ref. lelkészek, kik az amerikai ref. egyházak által segélyeztetnek.

És mivel tagjaink vándorlása épen oly esedékes az ó-hazába is, miként itt bármely városba, hassunk oda, hogy hazai egyházaink is, ha csak tehetik, küldjenek az ide vándorlókkal ajánló és elbocsátó leveleket, melyek legyenek egyesült egyházaink elnökéhez címezve, a ki aztán eljuttatja azt az illető hitközséghez, a hova a bizonyos költözött. Legyenek továbbá lelkészi functióink oda haza is hitelesek és érvényesek, mint a hogy jelenleg is azok.

És ilyenformán képesek leszünk valahogyan e labyrinthben eligazod

ni, melyben jelenleg ödöngünk, a ké söbbi idők pedig jobban fogják a dolgokat tisztázni és egy lépést' mindig tehetünk előre s lehet, hogy a jó Isten elhozza még azt az időt is, midőn egy, az amerikai egyházaktól független, önmagát fentartó magyar egyháztest fog létezni Amerikában, mely aztán fölveheti az összes amerikai magyarok lelki gondozását és a- j zonosithatja magát a hazai egyházzal.

A fentieknak értelme tehát rövi ) den az, hogy miként az egyletek, 2 vagy három szövetséghez is tartozhatnak, úgy egyházaink is szövetkezzenek egymással s a mig egyfelől a segélyzö félhez tartozunk, másfelől egymásnak nyújtva kezünk, együtt alapítsunk egy szövetséget közérdekeink munkálására.

Az alapszabályok kidolgozásával pedig legyen a helyzettel teljesen! ismerős valamely lelkészül k megbízva, mely dolgozat aztán közösen j áttekintessék, esetleg igazittassék s aztán a gyülekezetek elé legyen tér-! jesztve elfogadás végett.

Bassó Béla.

Vasárnapi iskola.

Menekülésre vall) városok.

Józsué 20. r. 1—9 v.

“Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen, bizonyos segítség a nyomorúságban.” (46. Zs. 2. v.)

Az embernek szüksége van az igaz ságszolgáltatásra: önmagáért és má sokért. Ez az önvédelem elvén alapul. Az igazságtalanság — bárminő alakban — veszélyezteti az emberi közbiztonságot. Káros hatása van az egyesre is, a társadalomra is. Mivel senki sem él csupán önmagáért. Régi időben az ember magát tette meg bírónak s büntette a bűnöst érdeme szerint. Majd, a mint a társadalmi éjet fejlettebb lett, törvényszéket állított fel s ez elé hurcolta a vétkest s ez szabta ki a büntetést. A vérbosszú a legkezdetlegesebb társadalmi élet maradványa. Ennek lett a feladata, hogy egy család vagy törzs

helyett megbüntesse a gyilkost.

Ezért azután vége-hossza nem volt a családok és törzsek közötti ellenségeskedésnek, mig csak egyik vagy másik végleg ki nem halt.

A zsidó nép vallása a törvényen és a törvényiránti engedelmességen alapult. Ez igazságot követelt minden néptől s büntetéssel fenyegette a vétkest. Még menedéket adott a vétkesnek is, hogy igazságos Ítéletet mondhassanak felette. Törvényszékek voltak szervezve, elő volt Írva a törvénykezés módja s bírák isvoltak e célra választva. A menekülésre Való városok kijelölése arra való volt, hogy az igazságtalan Ítéletet és a vérbosszút meggátolja.

Az igazságszolgáltatásnak eleget kellett tenni.

Izraelben a törvény egyetlen betűjét sem lehetett betöltetlenül hagyni s ennek eleget is tettek, mivel megtartották az erkölcsiségre vonatkozó törvényt s megbüntették azt, a ki ellene vétett: “Én vagyok az Ur, ki meglátogatom az apáknak álnokságát a bakban harmad és negyediziglen.” Igen szigorú volt az ó szövetség de a közbiztonságra nézve szükséges. A külső és a lelki világ egy bölcs törvénvadó ellenőrzése alatt áll. Egy tökéletes külső és erkölcsi világ fel tételezte, hogy ez teljesen engedelmeskedett Isten akaratának. A szeretet törvény és a törvény szeretet. A gyilkossággal, lopással, vagy más kihágással vádoltat kivétel nélkül megbüntették; valóban elkövetett vétek elöl nem volt menekülés. A vétkes ellensége volt a társadalomnak, ellenére volt Istennek. Az orvoslás: kivágni a romlott tagot, hogy meg ne romoljon az egész társadalom. Innen látható, hogy a jelen bibliai szakasz is amberi fedhetetlen életfolytatásra serkent. Az ó szövetségi törvény azonban ezt mondja: “sze met szemért, életet életért.”

Kegyelem-nyerés. A menekülésre való városok csak az olyan gyilkosoknak adtak védelmet, a kik véletlenül vagy akaratlanul öltek, A menedék csak arra szolgált, hogy igazságszolgáltatás nélkül ne legyenek megbüntetve. Volt idő a történelem-TÁRCA.

Mátyás párbaja.

Irta,: Iklilsszátib- Eálmáa.

(Folytatás.)

Ment, mendegélt, szinte iránytalanul, piert csak azt tudta, mit akar, de nem tudta, merre kell mennie. Kóbor lovagokkal, utazó nemesekkel ismeretséget kötött útközben és elmondá nyiltszivüen, hogy hirt és dicsőséget megy a világba keresni s megkérdé fütöl-fától:

—Hol élnek manapság a legnagyobb vitézek?

—Hát minálunk, — feleltek a különböző nemzető utasok, mert minden róka a maga szőrét dicséri és még azonfölül a Mátyás udvarában, Budán.

Minthogy mindnyája Budát mondta, a maga országát tolva előre, tudta már Holubár, hová menjen s azon túl má'r csak azt kérdezte az utasoktól: “Merre fekszik Budavár?” Mondták aztán, a kik tudták:

—A honnan a nap jön, a hová a Duna megy, csak folyvást menj vele

és a hol már olyan nagyra dagad, hogy nem bírod kövei áthajitani, ottan lesz Budavár: megösmered sok tornyáról.

Szépnek mesélték Budát, még szebbnek képzelte s még szebbnek találta. Nagy, palotás város nézegette magát a Duna tükrében. Micsoda nyüzgés, elevenség az utcákon! Mint ha az egész világ itt találkoznék. A kereskedők sátraiban halomban áll a sok portéka, kardok, páncélok, asszonyra, lóra való encsebencsék, kantárok, csótárok, kásfák, selyemszövetek, drága prémek, mindenféle börmunkák, skófiumos teritök, szem nem látta, fül nem hallotta ritkaságok. S az a mindenféle emberfaj a világból! Felencések, férnetek, franciák, olaszok s kiki a maga nemzeti viseletében. Ott vágtat, ni, a bástya alatt egy daliás lovas, haláljelvénynyel a sapkáján. Valami tiszt a fekete seregből. A bécsi utón egy fényesen öltözött csoport közeledik ficánkoló lovakon, közöttük hölgyek is. Vadászatról tér haza valamelyik főúri társaság. Aligha nem a, Gará ék. Ni, ott hozzák hátul a sólymaikat. Közvetlen a királyi palota kapujánál nagy csődület van. Egy félre

csapott süvegéi embert vesz körül sok szájtátó nép nagy hejehujával. Eredeti alak, fakó csizma van rajta s kopott nadrág, de azok felett a nyakában vagy öt hat aranyos, bársonyos főúri mente lóg, csillogó csat tokkal, gombokkal, a mi elég groteszk látvány, mert ugyancsak perzseli az embert a júniusi napfény.

—Jól van felöltözve, bátya — kiáltják innen-onnan.

—Hm, —szól vidáman az öreg, — a királynál voltam ebéden s ö felsége nem akarja, hogy meghűljek hazáig.

A kik nem ismerik, kérdik kíváncsian, ki legyen ez a furcsa emberke, a ki ilyen pityókosan lépked a mentékben.

—Jó vén liu,—mondják, — a kántor innen Cinkotáról.

—És igaz lehetne, hogy a királynál ebédelt, meg hogy ö adta neki a mentéket? — Kételkedőnek némelyek. Mások vállat vontak:

—Isten tudja. A mi királyunktól kitelik. Megbecsüli a szegény embert s meg is tréfálja királyi módon.

Holubárt, ki épen erre kocogott el hü fegyvernökével, valami alkalmas korcsma után nézelődve jobbra-balra, még észre sem vették a járókelők, nem úgy, mint Mainzban, a hol utána szaladt a fél vpros. Csak másnap, mikor már a nádorispánnál jelentkezett szándékával, futott szét róla a hir a városban:-No, lesznek most itt nagy mulatságok. Van itt most egy nagy tér metii cseh vitéz, valami Holubár, ki mindeneket legyőzött, a merre járt, a ki kilenc évig szopott gyermekkorában, azért olyan szörnyen erős. Arra kérte a palatínust, hogy engedje neki vitézi tornára hívni fel a ma gyár lovagokat. No, hála Istennek, lesz itt most egy kis elevenség, egy kis látni való.

Maga Mátyás is értesülvén, a bajnokról, magához hivatta egy órában, de jelen voltak a föurak is.

—Ejha, —csodálkozék Ujlaky, mikor az irdatlan száll ember belépett. — Sok eső volt, a hol ez nőtt.

A király nem csodálkozott, hanem nyájasan inté közelebb, midőn az le akart térdepelni.

—Csak állj, Holubár, mi is csak [ emberek vagyunk, gyarlók pedig. Hallottam múltadat, derék levente és ösmeretíi szándékodat. Isten ho I zott Budán! Itt mi szívesen látunk