Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-06 / 45. szám

— 7 —

rást. N agy szenzáció volt az, mikor állásáról lemondott s a nemzetközi kereskedelmi bizottság kezébe szolgáltatta amaz adatokat. Most újra a táviró asztalnál ül. Valóban furcsa dolgok történtek Raymondban a múlt esztendőben. Vájjon milyen véleménye van Dr. Brucenak erről. Majd beszélek vele.

— Holnap prédikálni fog — szólt Felicia. Talán fog erről is szólni valamit.

Egy percnyi szünet állott be. Majd Felicia törte meg a csendet, hirtelen s úgy szólt, mintha valami láthatatlan hallgatóhoz beszélne és mi lesz, ha ö is megteszi amaz Ígéretet a Nazareth Ave. i templomban ?

— Ki ? Mit beszélsz ? — kérdezte atyja egy kissé élesen.

— Dr. Bruce. Azt mondom, hogy mi fog történni akkor, ha ö a mi templomunkban olyan indítványt tesz, mint a milyet Mr. Maxwell tett a magáéban ős önként vállalkozókat keres, a kik megígérjék, hogy semmibe se fognak addig, a mig fel nem teszik ezt a kérdést: “mit tenne Jézus ?”

— Nincs ebben semmi veszély! — szólt Róza, aki hirtelen felugrott a díványról, mikor a teához hivó csengő megszólalt.

— Ez a gyakorlati életben nem érvényesülhető terv, — mondta Mr. Sterling élesen.

— Úgy értesültem Rachel leveléből, hogy a raymondi egyház azt tervezi, hogy kiterjeszti a fogadástételnek ezt az ideáját a többi egyházakra is. Ha ez sikerül, úgy nagy változás leend az egyházi és nép életben is — szólott Felicia.

— Oh igyunk először egy kis teát — felelt Róza, bemenve az ebédlőbe. Apja és Felicia követték s az ebéd csendben folyt le. Mrs. Sterlingnek saját szobájába terítettek. Mr. Sterling el volt foglalva. Kevesett evett s bár szombat estve volt, megmondotta, hogy az alsó városba megy s ott marad sokáig, mivel üzleti ügyei vannak.

— Nem gondolod, hogy apánk igen zavart 1 — kérdezte Felicia, a mint apja kiment.

— Oh nem. Nem jegyeztem meg semmi szokatlant — felelt Róza. Némi szünet után újra igy szólt: Jösz a színházba Felicia? Mrs. Delano fél nyolckor itt lesz; azt hiszem, el kell jönnöd. Megsértenéd, ha húzódoznál.

licia 19 éves volt, valódi déli szépség, mint unoka testvére Rachel. Nemes érzelmű, minden hatásra fogékony, keresztyéni lelkületű leány volt. Rejtély apja előtt is. Sok izgatottságot okozott anyjának is. Gondolatai messze, meg nem mérhető területen kalandoztak s minden dolgában szigorú lelkiismeretesség mutatkozott. Felicia az élet minden körülményei között bátran megállott, ha teljes szabadságot nyert arra, hogy a saját lelkiismereti meggyőződése szerint cselekedjék.

— Itt van egy levél számodra Felicia — szólt Mrs. Sterling, egy levelet vévén ki zsebéből.

Felicia leült, felnyitotta a levelet s igy szólt: Rachel töl jön!

— Nos mi újság Raymonüban ? — kérdezte Mr. Sterling, kivévén szájából a szivart s félig lehunyt szemekkel nézett Feliciára, a mint gyakran tette, mintha tanulmányozná leányát.

— Rachel azt mondja, hogy Dr. Bruce két vasárnapon át Raymondban tanulmányozott s úgy látszik, hogy nagyon érdeklődik abban a fogadás tételben, a mit az első templomban Mr. Maxwellek tettek.

— Mit ir Rachel önmagáról? — kérdezte Róza, aki egy diványon kényelmesen heverészett.

— Még mindig a Rechtangleban énekel. Mióta a sátorban tartott gyülekezéseknek vége szakadt, egy régi teremben énekel addig, a mig barátnője Page Virginia fel nerc épitteti a tervezett uj épületeket.

— írnom kell Rachelnek, hogy jöjjön Chicagóba, látogasson meg minket. Azt gondolom, hogy neki nem kellene hangját abban a vasúti faluban, olyan nép között eltékozolni, a kik nem érthetik meg öt.

Mr. Sterling uj szivarra gyújtott, Róza jiedig tovább beszélt.

— Rachel nagyon furcsa. Az egész Chicagót lángra gyújthatná hangjával, ha egyszer az Auditóriumban énekelne s ime olyanok között énekel, a kik azt sem tudják, mit hallgatnak.

— Rachel nem jön el, ha csak itt meg nem tarthatja Ígéretét — szólt Felicia némi szünet után.

— Miféle Ígéretet ? — Ezt a kérdést Mr. Sterling tette fel, majd gyorsan hozzá tette: Oh igen, tudom. Ez egy nagyon veszedelmes dolog. Powers barátom volt. Égj ütt tanultuk a távi-A

\

II.

,,Mester, én követlek, bárhova mégy.”

A chicagói Auditóriumban tartott szombat estveli összejövetelnek épen vége volt. A sokaság a kocsik körül tolongott. Az Auditorium szolgái harsányan kiáltozták a különböző kocsik számait s a kocsi ajtók egymásután csapódtak be s a lovak nyugtalanul kapáltak. A türelmetlen állatokat nehezen fékezhették meg a kocsisok. Hideg, metsző keleti szél fújt s a kocsik alig tudtak elvegyülni az ember s a jármüvek áradatába, a mely a magas vasút alatt fel s alá hullámzott.

— 624 — kiáltotta ki a számot az Auditoriumbeli szolga.— 624 ismédé újra s tüzes fekete lovakkal húzott kocsi vágtatott elő. A kocsi ajtaján C. R. S. monogram volt aranyból.

Két leány lépett ki a tömegből a kocsi felé. Az öregebb beszállt a kocsiba s leült. A szolga még mindig tartotta a kocsi ajtaját, mert az ifjabb habozott, hogy beszálljon-e vagy nem.

— Jöjj Felicia! Mit vársz? Halálra fagyok itt — szólt ki egy hang a kocsiból.

A kivül álló leány hirtelen levette melléről az ibolya csokrot, a mely öltözését diszité s egy kis fiúnak adta, a ki a járda szélén, közel a lovak mellett állott. A fiú meglejietve fogadta az ajándékot s alig hogy megköszönte, bele temetkezett a szagos csomagba. A leány belépett a kocsiba. Az ajtó azzal az éles hanggal csapódott be, a mely jellemző a jól elkészített kocsikra nézve s nehány perc múlva a kocsis már gyorsan vágtatott az egyik boulevardon.

— Felicia, te mindig valami bolondot csinálsz, — szólt az idősebbik leány, a mint a kocsi jól kivilágított előkelő lakások között vágtatott.

— Én ? Hát mit csináltam most Rózám ? — kérdezte testvér je felé fordulva.

— Oh hát mire való volt odaadni ibolyádat annak a fiúnak. Azt hiszem, hogy inkább meleg vacsorára lett volna szüksége,