Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-18 / 38. szám

2

dig az ö körében, áhítattal figyelt, minden szavára s napról napra szemtanúja volt annak, hogy Jézus milyen könyörülő szívvel keresi fel a betegeket és nyomorultakat, a bűnösöket és kételkedőket, testi gyógyulást, lelki erőt, bünbánatot és békességet szerezni nekik.

A Mester mindenek előtt tizenkét tanítványt választott magának, hogy Őket Isten országa munkásaivá nevelje s a maga idején az evangélium terjesztésére kibocsássa. A 12-ös szám a zsidó nép 12 törzsére emlékeztet, melyek a hagyomány szerint Jákob 12 fiától származtak s az Egyptomból való menekülés és a 40 évi pusztai vándorlás utánKanaán földjén telepedtek le. A 12 tanítvány közül csak Judás Iskáriót nem volt Ga lilea-ból való; ö ugyanis, mint nevéből ^látható, Jeruzsálemhez közel, egy Káriót nevű faluban született. Mikor Judás mesterét elárulta s e feletti kétségbeesésében öngyilkossá lett: a többi apostol, Péter ajánlatára, sorsvetéssel Mátyást választotta az ö helyébe. Máté kivételével — a ki vámszedö volt —- mindannyian ha lászattal, kézműiparral vagy földmiveléssl foglalkoztak. Az apostolok nem voltak valami tanult emberek, hanem egyszerűek és igénytelenek, de e mellett tanulni vágyók s minden jó s nemes iránt fogékonyak. Először a Jóna két fiát, Andrást és Simont (a ki utóbb a Péter vagy Kéfás nevet nyerte), majd a Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost hívta el az Ur, a kiket heves és erőszakos természetükért ‘ ‘mennydörgés fiai”-nak neveztek. Simon Péter már meg volt nősülve (felesége később apostoli útjára is elkísérte), a Genezáret tava mellett saját házában lakott, a hol Jézus is gyakran és örömest időzött s hálójával s számos halászlegénye segítségével szép jövedelmet biztosított magának.

De e foglalkozását abba hagyta, hogy követhesse Jézust, a ki igy szólt hozzá: “Ennekutána embereket fogsz halászni.” A 12 tanítvány alkotta a mester bizalmas, meghitt környezetét. Gyakran félre vonult velük, messze a sokaságtól, hogy minél mélyebben beavassa őket Isten

országa titkaiba. Kiadásaikat a közös pénztárból fedezték, a melyet Judás kezelt; de erre a keleten uralkodó nagy vendégszeretet folytán csak ritkán volt szükség. Sokszor bejárták együtt Galilea helységeit és városait; néha kelet és nyugat felé, a pogány lakosságú tartományokba is kirándultak; a nagy ünnepekre pedig Jeruzsálembe mentek fel. Mikor a tanítványok Isten országa titkaival megismerkedtek: a mester kettőn kint rövidebb időre kiküldötte őket a szomszédos vidékekre, hogy az evangéliumot hirdessék. Ilyenkor “meghagyta nekik, hogy az útra semmit se vigyenek egy pálcán kívül, se táskát, se kenyeret, se övükben pénzt”, hanem szánjanak be egy olyan házhoz, a melyet arra méltónak ítélnek s “maradjanak abban a házban, azt evén, a mit elejökbe adnak, mert méltó a munkás az ö jutalmára” .... S ha ut jókból visszatérve, kiküldetésük eredményéről beszámoltak: ezt az alkalmat arra használ ta fel, hogy Isten országa törvényeit még jobban lelkűkbe vésse s téves fogalmaikat eloszlassa.

(Folyt, köv.)

Vasárnapi iskola.

' Isten iránti szeretet és engedet messég.

Y. Mózes 80 r. 11—20 v.

Felette közel van hozzád ez ige; a te szádban és szivedben van, hogy teljesítsed azt. (14 v.)

Népeknek és egyes embereknek egyaránt meg van a maguk hivatása a világtörténetben. A görög bölcsészetével, a római törvényeivel, a zsidó vallásával és erkölcsi életével vezetett a művelődésre. Igazságosság: ez a jelszava a törvényadónak és a prófétának. Izrael története az egyptomi szolgaságtól a babyloni fogságig erre vezérlő iskola volt. Az engedetlenséget büntetés, az engedelmességet áldás kiséri. Ez van meghatóan s mégis egyszerű nyelvezettel elő adva. az Y-ik könyv 27—34 részeiben vagyis a könyv végéig.

Személyes felelősség az első félté-TÁRCA.

Ha, ríem. "biztat...

Ha nem biztat a földi ölet,

Bolyongva ut nélkül, céltalan,

Még élsz, pedig szived kiégett, Reményed, vágyad sírba van;

Bűnhödöl s nem tudod, mi vétked, Üldöznek s nem tudod miért,

Itt is megmarnak, ott is tépnek,

Kűzdesz hiába, semmiért.

Vigasz után, ha vágyik lelked Rideg arc fogad mindenütt,

Kinek sebét bőköté kezed —

Sziveden az is sebet üt.

Lelked, tested halálra tépve A temető felé siet,

Boldog lész ha sírodig érve KI nem veszíted a hited.

Szelíden reád borul szárnya,

Szóll hozzád édes hangokon,

Elviszen egy csodás világba,

Hol mindenki testvér rokon,

A hová el nem ér a gonosz —

Lehet bégyógyit e vigasz:

Hogy ottan majd ítéletet hoz Egy biró, ki örök, igaz.

(Érkávás.) G. Diószegiig Mór.

ZE^n^ooHin.

Adjon isten szerencsés jó napot! Isten hozta — kedves Pista bá’, üljön le mi nálunk. Úgyis ritkán jö felénk.

—Alássau köszönöm. Már csak leülünk egy kissé, Tiszteletes Uram, bizon akármilyen szívesen jönnénk, alig tudunk egy kis időt szakasztani. Isten bocsássa meg, tán a mig élünk, sohsem végezzük el a dolgainkat.

—Ide üljön mellém a lócára, kedves öregünk. Ne keseregjen, mert az ember addig boldog, a mig dolgozhatik, mert “eljö majd az éjszaka, mikor senki nem munkálkodhatik.”

—Meg kell nézzem ezeket a szép székeket, lócákat (mióta meg vannak még nem jártam Tiszteletes Uraméknál). Tudom, Tiszteletes Asszonyunk igyekezete, — mondta kis Eszterünk mikor szőni vala, — milyen ‘ ‘kalo; taszegi szobát“ készitnek.

—Valósággal úgy van, Pista bá’.

I Ezt a “Galambos kendöt“ kis Esz- i tér szőtte, most már ki tudja szedni I az én asszonyom is. Arra a szekfü vil rágós mustrára ö tanította meg kis | Esztert. Ezt a pelikán madaras ken\

tel, ez tudást és arra való tehetséget feltételez. Ha valaki nem képes felfogni vagy megtartani a törvényt, nem egyforma felelősség terheli. Az ó-szövetség parancsai egyenesen a magánoshoz szólnak: “ezt tedd; ezt ne tedd.” A néphez s a nép minden egyes tagjához van intézve. Nincs itt osztály vagy kaszt különbség. Király és alattvaló, pap és nép egya ■ ránt felelős a törvény előtt. Mindnyájan benne vannak ama szent szövetségben. Azt már nem mondhatták Izrael fiai, hogy nem ismerik a parancsot, mert az mindnyájok előtt nyilvánvaló volt. “Nem a mennyben van, sem a tengeren túl nincsen az: az isteni ige a te szádban és szivedben van, hogy teljesítsed azt.” (12— 14 v.) Gyermekkorukban megtanulták, férfikorukban arról szereztek bö tapasztalatot. Egyedül az hát a kérdés, hogyan válaszszanak: a jót és az életet, vagy a gonoszt és a halált.

A kik Krisztust szivökbe zárták s az ö váltsága érdeméről tesznek bizonyságot ajkaikkal, azoknak van ilyen mindennapi vezetőjük: az iste ni parancs. Krisztus által leszünk Isten fiai, s a törvény iránti engedelmesség lesz a szeretet élete. így lesz betöltve egyik a másikban. Ez ama szívbe Írott törvény. A törvény szolgája szabaddá lesz az evangyéliom által. “Ezt tedd” szól az ó-testamentom. Nagyobb azért a mi felelősségünk is, mint a zsidóknak. “Amit én ma parancsolok néked, ez az: hogy szeresd az urat, a te Istenedet.

Jézus pedig igy szól: “A miképen én cselekedtem, ti is azonképen cselekedjetek.”

Az ember, mint erkölcsi valóság, szabad akarattal bir. Isten, a legfőbb valóság nem akarja korlátozni, megengedi; hogy tegyen szabad választást jó és rossz között. El is fordulhat Isten törvényétől. “Ha pedig elfordul a te szived és nem hallgatsz meg.. bizony elvesztek.” (17—18 v.)

Minden ember előtt tárva van e két felé vezető ösvény: az életre és a jóra, vagy a gonoszra és a kárhozatra. Az előbbi durva, darabos, de örök élet, halhatatlanság a jutalom. Talán a megaláztatás völgyén vezet

keresztül, de felvisz az élet hegyére. Ez az isten szerinti ut.

A másik gyakorta ezzel egy vonal ban halad, de mindjobban eltér tőle s a vége sötétség s erkölcsi halál.

Amarra az Isten lelke vonz, emeztaz ember maga választja. Jaj, ha ez önitélete: “oh én hibám, oh én hibám!” Jó keresztyének! A jó utón mutassatok helyes irányt, hogy Isten törvénye szerint legyen nevelve a jövő nemzedék.

Az engedetlenség vétek: “Ha elhajolsz és idegen istenek előtt leborulsz és azoknak szolgálsz, bizony elvesztek; nem éltek sok ideig azon a földön. (17—18 v.) Az idegen istenek imádása az erkölcstelenség kezdete. A népnek, az egyesnek romlása az, ha elfeledkezik az igaz istenről. Más szavakkal a milyen a hit, olyan a cselekedet. A ki helyesen és igazán tiszteli istent, igyekszik tiszta életet folytatni, a ki szakit az elsővel, lábbal tapodja az utóbbit és megfordítva. A bűn zsoldja a halál.

Ezek adják meg a helyes magyarázatot arra nézve, hogy miért pusztult el Izrael; mert elfeledkezett Istenről. Olyan lett, mint a gyökerétől elválasztott fa. A lélek elszakittatott a horgonytól és segély nélkül hányattatott ide s tova az élet tengerén, mígnem a körülötte levő hatalmak foglya lett. Semmi sem bizonyosabb, mint a pusztulás, ha a gonoszt választjuk. Ezen véletlen fordulat nem változtat. Ez az élet törvénye. Sorsunk, rendeltetésünk. “A ki vet a léleknek, a lélekböl arat örök életet!” Virág István.

Egyházi és egyleti élet.

Meghívás.

Virág István trentoni lelkésztársunkat a békési gimnázium elöljárósága vallás tanárrá választotta s kábelsürgöny utján hívta meg. A kitüntető meghíváshoz gratulálunk, de fájna, ha egy ilyen kitűnő és lelkesült misszionáriust ezekben a válságos időkben, a mikor csak nagy nehezen, alig-alig tudunk lelkészeket kapni az ó-hazából, elveszítenénk

döt pedig egyedül ö szőtte meg sze déssel meg vászonnal együtt — bolti mustráról.

—Az Isten áldja meg, de kedves munkája van. Ugyan mondták is a lányok, hogy mindemket megelőzte Tiszteletes Asszonyunk a “Kalotaszegi“ holmival.

—Az igazat megvallva nekem se vót ellenemre a dolog. De már eszem ágában se volt, hogy Hunyadon vagy Középlakon, Almáson, vagy Körösfőn ne tudták volna azt a “házbelit” megcsinálni. Csak most tudtam meg mikor szereztük, hogy — Szászrégenbe kell menni utána. Lája Pista bá’ milyen élhetetlen a magyar__

—Öreg ember vagyok, de azt én is most hallom először.

—Ez pedig mindig igy volt s most is igy van, — mióta a magyar rászokott ezekre a tulipános székekre..

—Engedelmet kérek, Tiszteletes Uram, ejtsem sorát immár az én dolgomnak is.

—Ejtse öreg, ejtse. Tudom úgy is, hogy okának meg fokának kell annak lenni, hogy keed hozzám jőve.

Mi tűrés tagadás, rég készülök már rá; de hibásak voltunk s átallóttam a Tiszteletes Uramnak alkalmatlankodni.

—De hát mi rósz fát tett a tűzre,, mibe mázos, —mondja csak?!

—Nem is nagyon rósz tán, de már ki kell rukkoljak Tiszteletes Uramnak. A kis unokám Jánoska még alig volt az idén egy pár nap az iskolába. Szükségünk volt rá. Sokat mulasztott, hanem be is tölti a 12 esztendőt a farsangon s tanító urunk azt mondá, hogy ha Tiszteletes lírám megengedheti, felmentik.

—Hej babó, babó! be nem szeretem én ezeket a dolgokat. De nem szívesen hallom, hogy úgy igyekeznek megszabadulni az iskolától. De szívesen vissza menne még az a gyermek 30 esztendős korába is. S kee dek most számlálják a napokat is, hogy “ismétlőbe” szabaduljon.

—Nagy szükségünk van most a gyerekre Tiszteletes Uram, — az anyja kis gyermekes, a másik menyecske beteges, az apja végzi a külső munkát, én már öreg vagyok, nem sokat mozgok se ide, se oda.

—Tudom is, hogy nem ok nélkül kérik Pista báék. De csak emlékezzék vissza, hányszor emlegette nekem a keed iskolázását. Középlakra kellett menjen két télen: s mégis tanult. Most Isten jóvoltából az uno/