Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-28 / 35. szám

ba! Ama cukor elfogyott s a gyermek hangos sirása mindegyre megu - jult. A rablók figyelmeztették, hogy a gyermeknek csendben kell lennie, különben valamennyien nagy veszélybejutnak. De a gyermek jajveszékelése Zilka asszonyt is kétségbe ejtette. Emberfeletti erömegfeszités - sei kibújt a kötelek közül, fölült és könyörgött:

—Kérem, könyörgök, adják ide a gyermekemet, hogy tápláljam. Megöl a gond.

A rablók nem feleltek. Havazott, a szél erősen fújt, de az asszony nem állt el kérésétől:

—Összetöritek a szivemet! A gyermekemet akarom! Kedves vezér ur, adja ide a kicsikémet!

Ráparancsoltak, hogy feküdjék le és takaródzzék be, máskép a keserves hidegben meghűl. Mindezzel dacolt s a gyermeket akarta. Végre valaki elvitte neki. Hajnalra agyonfáradva és kimerülve a karaván végre egy kunyhóhoz ért, a melyben nehány napra megpihenhettek. Tüzet raktak. Az ablak deszkákkal volt beszögezve és az ajtónak nem szabadott nyitva maradnia. Úgy látszott, hogy Zilka asszony komoly beteggé lesz és a rablók igazán aggódtak életéért. Valami meleg inni valót kért. A találékony Stone tudta, hogy a rablók lovaik számára zablisztet tarta nak. Ebből egész élvezhető levest főzött, a mely Zilka asszony erejét valamelyest visszaadta. A rablók ele inte fejcsóválva kóstolták meg a folyadékot, de úgy látszik, hogy jól eshetett nekik, mert ettől fogva sűrűn főztek ilyen levest az egész banda számára.

A kis “elendsi” megszületésével uj terhek támadtak. Mindennap tiszta fehérneműre volt szüksége. Mindennap mosniok kellett s a mi ennél sokkal súlyosabb, a vizes ruhát meg is kellett szárítani. A rab-1 lók hallani sem akartak arról, hogy az áruló fehér kendőket kiakaszszák a napra.

S a holdfényben — mondja Stone asszony keserűen — nem akart a ruha megszáradni.

Csak a tűz mellett száríthattak. Szörnyű hidegek jártak, a hó elérte az egy láb magasságot és minden éjjel újra meg újra havazott. Jeges szél fújt. Már csak a gyermek kedvéért is, azért könyörögtek az asszonyok, hogy ne kelljen minden éjszaka vándorol niok. De ebben a rablók könyörtelenek voltak, ha egyébképen a gyermek születése szokatlanul meglágyította a szivüket. Mikor meg tudták, hogy a gyermeket Stone aszszony tiszteletére Elenának fogják nevezni, a főnök kijelentette:

—Az Elena nevet ráíratjuk a fegyvereinkre. Még soha sem született bandának gyermeke. Ez szerencsét jelent. Neve nálunk meg fog maradni!

Az egyik rabló, ki a betegágyast a szülés után látta a szalmazsákon, ezt mondta:

—Ez az anya Máriára emlékeztet, Krisztus anyjára. Ö is szalmán szült és éppen ilyen kemény időben.-—Nem —mondta egy másik -— ez egy mártír-nő. így nem szenvedett Mária, sem semmiféle asszony!

Igazán gvöngédek voltak a kicsikéhez a rablók. Mikor a gyermeket először megmutatták nekik, a legifjabb rabló azt kérdezte:

—Fiú?

—Nem, —telelt Stone asszony — istentől megáldott leányka.

—Kár, —mondták a rablók, — de ha hu lenne, rablót csinálhatnánk belőle. De a leányokból nem lesznek jó rablók, ha azt mesélik is né melyikről, hogy vojvodaságig vitték. A gyermek minden esetre a ban dáé marad. A szegény anyának sokszor reszketett a szive, mikor látta, hogy a rablók valamelyike a gyermeket keblére szorítja. És ha arab lók elvitték a gyermeket sétára, Zilka asszony buzgón imádkozott, hogy kicsikéje ne sírjon, mert folyton attól félt, hogy a vad férhak valamelyike egyszer csak elveszti türelmét és megöli a gyermeket.

Tisztelettel felkérjük olvasóinkat, hogy a lap elöhzetési árát mielőbb beküldeni szíveskedjenek.

Mi történt az abban marad emeletes házzal azután: nem hallottam. Csak azt tudom, hogy Péter bá’ ivadékai még most is boldogan .élnek, “noha egyikük sem tűnt ki embertársai közül emeletes kastélyok építésével.”

Meglehet, hogy az uj “Bábel” öszsze is omlott már azóta. Köveit széthordták; uj erő, uj szellem más formába alakitá már az egészet. De története megmaradt és szájról-szájra jár: igy alázza meg az isten az irigyet, a kevélyt, megbüntetve saját' balga elbizakodottságában.

Egyszerű, tiszta fehér házak, ott abban a kedveä magyar városban, tágas udvarotok, kis virágos kerte tekkel, vidám gyerekhaddal a zöld ákácok alatt. Szeretnélek mindég igy látni nyájas igénytelenségetekben! De ha majdan az eljövendő idök követelő vágya megváltoztatná is külső képeteket, légyen falaitok között akkor is békességnek, alázatosságnak lelke, egymáson segítő szeretetnek ereje, kevélység, fölfuvalkodottságnak átka távozzon tőletek! így lészen dicsőséges a ti hajlékotok, igy juttok közelébb a Magasságban Lakozóhoz, kiben meg nem szégyenültök bizonynyal soha, sohasem. (“Kis-Tükör.”)

Vasárnapi iskola.

Az ígéret f öldének kikémlelése. FV. Mózes 13. 1—3. 25 v.-töl 14. r.

4. v.-ig.

“Boldog ember az, a ki az Urba vetette bizodalmát.” (40. Zsolt. 5. v.)

Eme szavakban van megadva a kulcs a fenti bibliai rész megértéséhez.

Értékes reánk nézve ez a történet, ha mi egy-egy vallásigazságot akarunk megérteni, ős ez nem más, mint hogy a vallási dolgokban is szükség van a bátorságra, mely istenbe vetett bizodalmon alapul, ha az ö dolgaiban forgolódunk.

Á bátortalanság lehet: kétségbeesés, mely háború hevében még a higgadt gondolkozástól is megfosztja a katonát. Lehet életuntság, vagy leiki vakság a veszélylyel szemben.

A keresztyén bátorság forrása az istenbe vetett bizodalom, igazságába vetett hit, az isteni akarat előtti meg haj lás.

Ösmeri az akadályokat, a melyek késleltetik vállalkozásában. Összetörhetik, vagy meg is ölhetik, mégis erősebb a természetes félelem és kétségnél az Istenbe vetett bizodalom és az akarat, mely készséggel áldoz mindent az Istenért.

Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Pál eme meggyőződés e a keresztyén bátorság titka.

Lássuk, hogyan jut kifejezésre ez a bizodalom a felvett lecke folyamán.

I. A kémek kiküldése. Az izraeliták már 15 hónapja utaztak a pusztában, már Kádes Barneába, a Kánaán déli határához kellett volna érkezniük. Erről a földről úgy beszél tek elöttök, mint az ö hazátokról. A Jehova adta nekik, nekik fel kell oda menniük s birtokba venni a földet.’

Isten nem adhatja nekik, ha ök nem akarják magokévá tenni. Ez az élet törvénye. Isten megment minket, de nekünk magunknak is fáradnunk kell szabadulásunkért. Isten megadja eledelünket, de arcunk izzadásával kell megkeresni kenyerünket. Nekünk adta a föld gazdagságát, de az embernek kell kikutatni a bányákat, búvárkodni a drágakövekért, megmunkálni a földet, hogy aratást remélhessen.

Jézus Krisztusban van a miváltságunk és örök életünk. De hogy ezen áldások részesei legyünk, a bűnökre nézve ö vele meg kell halnunk, vinni kell az ö keresztjét s vele együtt meg feszittetniink. Elménk és akaratunk gyakorlása által munkáljuk az Isten iránti bizodalmát és szeretetet. Az a mi dicsekedésiink, hpgy szenvedhetünk Krisztussal. Az az érzület mi bennünk, mint a mi Urunkban, hogy hozzá hasonlók lehessünk.

Mikor eljött az idő, hogy elfoglalják Kánaánt, Mózes nagy körültekintéssel kezdte meg a munkát- Kémeket küldött, mint támadó ellenség szokta tenni. Minden törzsből egy-egy kém lett választva. Mózes különös meghagyást adott nekik:

“Menjetek fel erre dél felöl s hágjatok fel a hegyre és nézzétek meg a földet, hogy milyen az és a népet, a mely lakozik azon: erös-e az, vagy erötelen, kevés-e az vagy sok? És milyen a föld, amelyen lakozik az: y ó-e az vagy hitvány? (18—20 v.)

3

Nemcsak el kellett foglalni a földet, da minden elövigyázatot meg kellett tartaniok.

A keresztyéni közös szentesített szokásnak az isteni egyetemes kijelentés kiegészítőjének kell lenni.

Talán mi azt mondhatnánk: “Isten a keresztyén gondolkozás által utasítást ad népének a különös esetekre is.” Nekünk szól az Ígéret, hogy a pogányoknak is be kell jönnie Isten országába s mégis mily körültekintő hittérítői munkával valósítható az meg. A madarak s lilio mok nem vetnek s nem fonnak és mégis gondot visel rólok a mennyei Atya. Ha az ember nem vet s nem sző-fon, ínséget szenved. Az ur róla úgy visel gondot, hogy ad neki te hetségeket, hogy dolgozzon magéiért.

A kémek jelentése. A kémek valószínűleg kettesével mentek s az or szág különböző részeit megvizsgálták. Visszatérve nem voltak teljesen egy véleményen. Abban megegyeztek, hogy Kanaán földje gazda". Ennek bizonyságára kettő közülük vállaikra tett rúdon hozott szölöfültöket, hoztak promagráná to fc és fügét is.

Tejjel és mézzel folyó országnak mondták azt a földet. Abban is meg egyeztek, hogy az ott lakó emberek erősek, a városok falakkal vannak körül keríti s hatalmas törzsek élnek azokban. Azonban nem érteitek egyet a fökordésben.

A kisebbség Kalebbel az élén azt ajánlotta, hogy menjenek és foglalják el azonnal a földet; a nagyobi» rész pedig azzal rémitgetett, hogy az ö népök ne is menjen oda, mert az ott lakók erősebbek; némelyek még nagyítottak is: az a föld olyan, hogy megemészti az ö lakóit. Ez vonatkozhatott a törzsek közti folytonos háborúskodásra, vagy valami ragályos betegségre vagy éhínségre.

Vizsgáljuk meg csak a két jelentést. Kaleb is látta a falakkal kerített városokat, az óriásokat és a különféle törzseket. De bízott Isten ben. Isten nekik Ígérte ezt a földet. Isten megszabadította őket Fáraótól hogy ne mentené meg az itteni ellenségtől iS? Eledelt és italt adott ne kik a sivatagban. Bizonynyal nem hagyja el őket Kánaánban sem. Isten és Kaleb együttesen erősebb, mint Kanaán összes erődítései. Kaleb a hit szemein nézett s mégis fegyverrel is kész volt harcolni. A másik rész hitetlen emberekből állott s ök nem vették be Istent számításaikba, ök csak magokra s az emberekre számítottak. Ezért remegtek s e félelmet a népre is kiterjesztették. És ez ragályos volt. Jó munkát terveznek egy egyházban, mindnyájan helyeslik azt, hogy azt meg kellene csinálni. De egy ember elkezd kételkedni, vájjon össze tudják-e gyüj eni a pénzt, vájjon kedvező e az idő, vájjon a nép ragaszkodik-e alih z s később a félelem gyávasággá lesz és Istennek dolgai veszítenek. A hol templomot építettek, egy uj lelkészi állást szerveztek vagy valami jótékonycélu egyletet akartak alkotni, nem ismétlödött-e hasonló jelenet? Bátor Kalebeknek kellett küzdeni sok ember gyűlöletével szemben, hogy emezek végre is megszégyenittessenek amazok sikerei által.

Ilyen nagy bátorságot igénylő munkát kell végezni az egyházaknak mindenütt és minden időben.

—Na hát azsért nem nagy baj. Lajtorja mindig lehet támasztani.

Már nem tudom, mennyire vigasz talódott meg erre a biztatásra Péter bá’, de hogy nem áhitá, hogy újságba, képre kerüljön, a mint jóltáplált termetével a lajtorja grádicsait rój ja, ö emeletes házának előtte: az már bizonyos.

Hire fntamodik azonban mindennek szerte a városban s bizony lehet gondolni, hogy nevettek, évödtek sokat az “uj Bábel” históriáján.

Az uj Bábelén. Mert kérkedő, balga dölvf emelte azt, fegyelmezetlen elbizakodottság épité s igy lett belő le idétlen, hasznavehetetlen kőhalom, nem egyéb. Péter bá’ ki tudja meddig busult, dühösködött volna még magában, ha őszre haza nem ke rül a Pista gyerek katonáéktól. Ennek az öröme azonban mégis csak megvigasztalta Péter bácsit, kivált mikor látja, hogy a gyerek nem is nagyon sajnálja, hogy igy csak a régi alacsony házban maradtak. És bizony a Kis Mihály uram lánya se méregette, kinek a háza fala magasabb, ott hagyta a “temetősor” legkimagaslóbb épületét s lett a szomszéd fedél alatt a Pista fiú édes, hűséges felesége.