Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-30 / 22. szám

pen a latin népek, az egyház egykori legengedelmesebb gyermekei között. Megfelelt. IX. Károly francia király, ki oly kegyet­len üldözője volt a protestánsoknak, vagy mint Franciaor­szágban nevezték, a hugonottíjinak, az általa rendezett “pá­risi vérnász“ után, melyben 40.000 protestánst legvilkolta- tott, azt irta egyik tábornokának: “Rendelem, bogy minden hugonottát, az elsőtől az utolsóig irgalom nélkül legyilkol­jatok“ ! A tábornok alázatosan azt felelte: "Felségednek a- lázatos szolgái vannak ugyan a hadseregben, de hóhérai nin­csenek.“ 1 Egyházi értesítések. Szeretettel értesítem Lorain, O. s környékén lakó bit- testvéreimet, hogy Lorainban vasárnap június másodikén fogok istenitiszteletet tartani a német lutheránus templom­ban a szokott időben, a mikor az úri szent vacsora jegyei is kifognak szolgáltatni. Készitgessék azért magukat a hívek, hogy méltó vendégei lehessenek az Ur megtérített asztalá­nak. Cleveland, O. 1901. május 2oán. 9 Csutoros Elek, ev. ref. lelkész. Szeretettel értesítem Phoenixvillei, Pa. és vidékén élő bittestvéreimet, hogy junius 2án piinköst, után első vasár­nap ottani magyar ref. templomunkban úrvacsora osztással egybekötött, isteni tiszteleteteket tartunk. Virág István, trentoni ev. ref. lelkész. * ■* ------------------— Lelkipásztori szeretettel értesítem a Monongahela folyó Völgyén lakó összes, magyar protestáns valásu hittestvérei­met arról, miszerint a folyó évi junius hó 2Ík napján (pün- köst utáni vasárnap:) A Monongahela City-i angol ref. tem­plomban magyar nyelvű istenitiszteleteket fognak tartani. És pedig a délelőtti — uriszentvacsora osztással is egybe­kötött, istenitisztelet kezdete l/2io órakor, a délutáni, hálaa­dó istenitisztele kezdee pedig 2 órára van kitűzve. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgálnak az érdeklő­dőknek Nagy Imre és Turcsányi János monongahela city-i lakos hitbuzgó testvérek. Pittsburg, Pa. 1901. május Hén Szeretettel Konyha. Pál, ref. lelkész. Roseton vidéki magyar reformátusokat értesítem, hogy Rosetonban, az ottani angol református templomban júniust hó 9-én, cf. e pontban fél tiz órakor istenitiszteletet fogok tartani s egyúttal az usi szentvaosora jegyeit is ki fogom szolgáltatni. Bővebb felvilágosítást bárkinoK szívesen ád Papp János hittestvérünk Rosetonban. [Kuthy Zoltán newyorki Yef. lelkész, /01_281 208 East 115th st: Tisztelettel értesítem a Hazleton Pa., és közelében lakó ref. hitrokonainkat, hogy pünköst után az első vasár­nap, azaz junius 2-án úrvacsora osztással egybekötött istenitisztelet fog tartatni a Brod st.-n levő angol ref. templomban. Kezdetét veszi d. e. 8 órakor. (21_22) Fodor István. Junius 2án a so. chicagói magyar ref. templomban a lelkész hivatalos elfoglaltsága, nevetesen Kearsage-ba való missió elutazása miatt nem leend istenitisztelet. Pittsburg s vidéki Magyar Ref. Betegs. és Egyházi Egylet Monongahela City-i Osztálya. Elnök Nagy Imre (P. O. Box 91.) alelnök G. Nagy Jó­zsef, jegyző Revák Ferenc (P. O.Box 45), pénztárnok Csu- rilla Mihály (P. O. Box 633, ellenőr Kosztyó János, egyesü leti ügykezelő Fodor János, zászlótartó Nagy István, ajtóőr Lesó Mihály. Lev. titkár, kihez mindennemű közlemények cimzendők; Turcsány János, P. (0. Box 249.) Gyűlés ideje s helye: Minden hónap első vasárnapjn d. u. 2 órakor. Elnök ur házánál. New Yorki Magyar Ref. Egyh. Betegs Egylet Alakult 1900. junius 17. Elnök Jurás István, jegyző Gáthy István, pénztár­nok Varga József, ellenőr Demeter Gusztáv, számvizsgáló bizottsági tagok Hidegh István és Pálóczy Sándor. Min­den az egyletet érdeklő megkeresés a jegyző címére kül­dendő: Stephen Gáthy, 121 Wythe Ave., Brooklyn, N. Y. Clevelandi Magyar Református Egylet. Alapittatott 1890. szeptember havában. Elnök Molnár József, alelnök Tóth József, jegyző Jakab Ferenc 157 Garretson st., pénzt. Mondok János, p. ü. titk. id. Tóth Lajos, számv. b. Meti Pál, Varga András, Joó Lajos, ellenőr biz. Hornyik János, Kovács József, id. Héder váry János, házkezelő b. Dulla István, Lacza András zászlóvivők Kalos Béla, Kulcsár Bertalan, orvos Dr. Fried Albert. Gyűléseit tartja minden hó negyedik vasárnapján a ref. gyülésteremben. Clevelandi Magyar Ref, B. S. Női Egylet. Elnök Tiszt. Csutoros Elekné, alelnök Metti Pálné, jegyző Tóth Jánosné, 1961 E. Madison Ave., pénz­tárnok Pecsenye Istvánné, p. titkár Lakatos Mihályné, számv. biz. Eles Jánosné, Szitás Andrásné, Szekeres And­rásáé, ellenőr Néveli Sámuelné, Varga Mihályné, Bodoncz- ki Jánosné, házkezelö Cséplő Pálné, ajtóör Török Ferencné, egyleti orvos Dr. Rosenberg Em. Gyűléseit tartja minden hó harmadik vasárnapján a pa­rókia nagytermében. South Chicagói I. Magyar Betegsegélyző Egylet* Alakult 1892 év május hó lsén. Gyűléseit tartja min­den hó második vasárnapján a magyar ref. iskola helyiség­ben d. u. 3 órától. Diszelnök tiszt. Harsányi Sándor, elnök Füzy A., alel­nök Szániszló J., titkár és jegyző Jancsók L, (8425. Ma­ckinaw ave. South Chicago Ills) jíénztárnok Tóth J., ellenőr Tirnándi S., pénzügyi bizottság Greso András, Farkas Já­nos, bizalmi bizottság Kádár József, Füzy Pál, Jakab Pál, zászlótartó magyar Szányi József, Szelődi Pál, póttag Ko­rány András, beteglátogatók Pámer Mihály. Molnár Ferenc W. Pullmanon Szániszló J., ajtóőrök Sontra István és Kon­czol Lajos. — Minden a egyletet érdeklő küldemény a tit­kárhoz küldendő 8425. Mackinaw ave. S. Chicago. 111. Az egyleti pecséttel el nem leátott levelek nem vétetnek figye lembe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom