Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-12 / 50. szám
4 szeretettel szolgálja az olvasók lelki ügyét.-—Különös ut. Az elmúlt héten érkezett a new yorki kikötőbe a Pa- latia nevű hajó Hamburgból. Mikor a hajó már kikötött, s megkezd ték a szállítmánynak partra szállítását, a hajó személyzetének egyik tagja egy jól elkészített deszkaládából nyöszörgést hallott. Először meg i jedt, de aztán kíváncsiságból ezt a ládát bontották fel s nagy meglepetésükre abban egy összeaszott emberi lényt találtak, a ki már teljesen önkívületi állapotba esett. A szerencséi lent Hobokenba kórházba szállították s a gondos orvosi kezelés visszaadta neki az életet. Annyit már sikerült megtudni, hogy ez a különös utas Beck János budapesti illetőségű hon ti tár sunk, ki útját Hamburgtól New Yorkig egy ládába bezárva tette meg. Major Jones Teiljpett a gyermekvédő egyesület igazgatóságából. Amerika nagyobb városainak polgár mesterei között egyik leghíresebb Jones, ki Toledo városát a polgárok közmegelégedésére több év óta kormányozza. Mint nagy emberbarát, tagja volt a gyermekvédő egyesület igazgatóságának is, de a napokban mivel az egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy az az ember, ki gyér mekeit elhagyja vagy azokkal kegyetlenül bánik, méltó a halálra, Jones lemondott igazgatósági tagságáról, mert nem hiszi, hogy az emberi igazságszolgáltatásnak volna joga arra, hogy az ember életét elvegye. —Az anarchisták Colgosz mellett. Az a megbotránkoztató gyűlés, a me Ivet pár nappal ezelőtt Chicagóban tartottak az anarchisták, s a melyen Colgosz mellett történtek tüntetések, valószínűleg siettetni fogja az Egyesült Államok törvényhozó testületét, hogy az anarchisták ellen az elnöki üzenet ide vonatkozó pontjai nak megfelelő törvéuy alkottassák. —Me Kinley park. Hogy a gyászos véget ért elnök milyen tiszteletben és szeretetben részesült polgártársai részéről, igazolják azok a törekvések, a melyek azt célozzák, hogy neve halála utáu is minél tiszteltebb, becsült* bb legyen. Egy bizottság, a mely magába foglalja az ország legelőkelőbb férfiait, vezeti a mozgalmat egy emlékszobor felállítása végett. Most pedig Erowntalow tenessei képviselő törvényjavaslatot terjesztett a kormány elé, abból a célból, hogy délen, az Appalachia hegységben, egy négy millió acernyi földből álló terület szakittassék ki s neveztessék Mc Kinley nemzeti parknak. A törvényjavaslat bizonyára elfogadtatik. —New Yorkban a föld alatti vasúti munkások strikera mentek, de nemsokára újra vissza tértek a munkába, —Gazdag olasz Trentonban, az olasz colóniában "nagy befolyásra tett szert honfi társai között egy jómódú olasz. Feleségét, a ki szép ©kiszórszágban maradt, elfeledte s itt újra nősült pár nappal ezelőtt, lakodalom napjára megérkezett az első feleség is, a kinek óhajtása szerint a férj most kettős házasság miatt börtönben ül. így kellene ennek mindig történnie. —Já törvény. New Jersey államban törvény szabja meg az ügyvédi díjazást s egy, ügyvédet, a ki szolgálatáért többet számított, mint a ren des dij, egy évi hivatal vesztésre s a rendes díjon felül számított összeg megtérítésére Ítéltek. —Hat napig tartó bicikliverseny. Vasárnap, 8-án délben kezdődött meg a Madison Square Gardenben a hat napig tartó bicikli verseny. A megnyitáson több mint 12 ezer néző jelent meg. —Gazdag adomány. New Yorkban a 166-ik utca és Washington Ave szögletén levő methodista templomban, 20 ezer és 5 dollár gyűlt a reggeli isteni tiszteleten az egyház céljaira. Szép dolog az adakozás. —So. Chicago. Sontra András, egyházunk nemrég haza távozott derék pénztárnoka, kedves rejével újra vissaérkezett körünkbe, Istennek legyen hála jó egészségben és erőben. Legyenek köszöntve, üdvözölve általunk. —Szives tudomásul. Miután értésünkre esett, hogy a new yorki temp lomépitési mozgalomról írott tudósításunk némely körökben visszahatást szült, szívesen kijelentjük, hogy nem azokra a derék és buzgó egyház tagokra céloztunk, a kik már megtették kötelességeiket, hanem arra az ezernyi és'ezernyi magyarra, kik, bár hallják a kérő szót, mégis süketek maradnak. Azt szeretnék látni, hogy a new yorki magyarság üssze- sége adna jó példát arra, hogy miként lehet nagyot és dicsőt alkotni. . —Kossuth Lajos partra szállásának ötven éves jubileuma. Vasárnap f. hó 8-án tartotta meg a new yorki és környéki magyarság Kossuth Lajos Amerikába való érkezésének jubileumát. Az ünnepély dacára annak, hogy a rendezőségnek sok akadálylyal kellett küzdenie, szépen sikerült, a mi főleg annak köszönhető, hogy Gen. Sickles, a ki Kossuth Lajost megérkezése alkalmával fogadta. Semsey őrnagy, Kovács Kálmán és Csutoros Elek lelkészek beszédeket intéztek a szép számú bár nem elegendő közönséghez. A rendező bizottság élén Cukor Mór állott, a ki az ünnepélynek is elnöke volt. A dalárda és dalkör szereplése, valamint Birnbaum József dalai nagy mértékben hozzájárultak a hazafias érzés fokozásához. Az egyedüli koszorú volt a bridge- porti nők remek koszorúja, a melyet Vécsey Andrásné és Gaál Gizella úrnők helyeztek el a leleplezett élet- nagyságú Kossuth képen. Áz ünnepélyt köz vacsora fejezte be. Kár, hogy nem szélesebb mederben folyt le ez az ünnepély. A rendezőség igy is megérdemli az elismerést. Keresztelések. Bridgeportban e hó 8-án kereszteltetett meg Varga Bálint és neje, Varga Mária leánya, Mária névre. Keresztszülék Varga Mihály ős neje Kvancz Borbála so. norwalki lakosok voltak. Az Ur növelje fel e kisdedeket, szülei örömére, s egyházunk liü tagjai gyanánt. —Esket'es. Papp Lajos veszprém- megyei gecsei születésű ág. hitv. nőtlen ifjú nov. 30-án esküdött örök hűséget a clevelandi ref. templomban, Kis Erzsébetnek. Legyen rajtok Istennek áldása! Bimbó hullás. Kis Imre és neje, Leleszi Piroska csak pár héttel eze lőtt örültek az Isten áldásának, mert fiúval áldotta meg őket az Ur. De örömük nem soká tartott. Az ur magához szólitá a kisdedet s vasárnap, 8-án temette el a szülei szívnek lehullott virágát, a bridgeporti lelkész. Legyen álma csendes, zavartalan. —South-norwalki egyházunk köréből. Déc. 8-án volt a kisded egyház rendes havi közgyűlése; a mikor kitűnt, hogy az egyház havi bevétele különféle címeken $56. 48 volt. A kiadás pedig $16.75. Ugyan ekkor jelentette be Bárdos Dániel buzgó hittestvérünk, hogy az egyház javára havonként kétszer $1.25 fog fizetni. Isten áldása legyen a jó syivii egyháztagon, ki már több Ízben megmutatta, hogy a hívőknek jó tettekkel kell ékeskedniük. Perényi Béla az egyedüli magyar zászló, jelvény és egyleti sapka készítő. 166 East Third street. — New York. A világ folyása. Mult szerdán, dec. 4-én olvasták fel a kongressusban az elnök iizene-1 tét, a mely 30 ezer szónál többet foglalt magában. Ez az üzenet kiterjedt az Egyesült Államok minden fontos ügyére. Külföldön sokféle képpen magyarázzák az elnöki üzenetnek egyik másik kifejezését. Egy bizonyos, hogy Boosevelt ebben az üzenetben megmutatta, hogy mit várhat az ö kormányától a világ. A tiszta kezüség, az érdem elismerése s jutalmazása fog uralkodni ebben a korszakban. —A burok guerilla harcának legyőzése végett a Transvaalban levő; angol hadsereg uj harcmódot kezd. Tömérdek katonai örlíázakat építenek s az örlíázakat telephonnal kö I tik össze s igy át és át hálózva az or- j szagot, remélik, hogy a harcnak véget lehet vetni. Erre azonban idő, pénz és sok ember is keik —Ausztriából jelentik, hogy ott a párbajozás ellen, a. mely már szinte betegséggé vált, társadalmi utón kezdettek mozgalmat. Dec. 7-én a bécsi lapok indították meg ezt a mozgalmat égy a közönséghez intézett felhívással, a melyet több mint 300 kiváló társadalmi állású férfiú irt alá. agyarországon is van hasonló mozgalom, s ott már párbaj elleni! szövetség is alakult. Bizony e nélkül a társadalmi baj nélkül meg le-1 hét élni. —Carnegie, a milliomos, Boosevelt elnöknek pár nappal előbb levelet irt, a melyben kijelenti, hogy egy nemzeti egyetem alapítására 10 millió dollárt ad az Egyesült Államoknak. Az egyetem székhelye Washington leend. —Tien-Tsinböl jelentik, hogy khi- [ nai és hindu katonák összevereked-1 tek, s csak a német katonák közbelépésének köszönhető, hogy nagyobb j mérvű vérontás nem történt. —Hire kelt, hogy Francia és Németország között titkos szövetség, egyezség van. Bécsböl azonban ezt a hirt megcáfolták. —Gen. Chaffeenek, a Philep szigetek katonai kormányzójának évi jelentése most lett közzé teve. A jelentésben ajánlja a katonai kormány további fenntartását s hogy a katonaság ott abban a létszámban tartassák fenn, a mintáz ma van. A katonai beruházásokra ide több mint két millió dollár kell. Drága mulatság a háborúskodás. próba rets J? —•— x? -*~ |még mindig felülmulhatlanI a Dr. RICHTER-féle világhírű “HORGONY” IPAIN EXPELLER, mint a legjobb és megbízhatónk külső gyógyszer IDEGBÁNTAL0M, KÖSZVENY, FEJCSONTSZAKGATÁS lés egyáltalán az idegbántalom| minden neme ellen. 25 és 50 cent, kapható minden gyógyszertárban, vagy: F. AD. RICHTER & CoM 215 PEARL ST., NEW YORK Egyh űzi értés ités. —New Yorkban, az A venne A-n, a 8-ik 9-ik utcák közt lévő Memorial Chapel nevű angol templomban dec. 25-én, azaz karácsony első napján d. előtt tiz órától déli 12 óráig az Ur Jézus Krisztus áldott születésének az emlékezetére ünnepélyes karácsonyi isteni tisztelet és úrvacsora osztás, délután négy órakor pedig hála- adó isteni tisztelet tartatik. Tekintettel a most építendő ref. templom óriási költségeire, hittestvéreinket ez utón is szeretettel kérjük, hogy a templomépitési ügyet a szent ünnep alkalmával Isten dicsőségére a jánlandó szeretetadománvaikkal előbbre segíteni szíveskedjenek. A jószívű adományok szószékből és hírlap utján hirdethetnek ki. Kulhy Zoltán, Pavelka Pál, new yórki ref.lelkész. főgondnók. —Passaicban a new yorki ref. lelkész dec. 25-ikén, karácsony első napján reggel félnyolctől kilenc óra ig fog tartani isteni tiszteletet és űr- vacsora osztást. Hátrálékban van ön a Keformátu- sok Lapjának előfizetési dijával? Ha igen, ne feledje el a csekély évi dijat Tdö. Konyha Pál ur címére Bates street, Hung. Bef. Churh, Pittsburg, Pa. küldeni. MEGHÍVÓ. I Pitlsüigi magyar tel. egyíiáz saját pénztára javára 100-1 Dec. 2S-án noMESTEADON, PA. láacaailalsíra.-Kezdete: 7 órakor estve.Belépti dij: Férfiaknak: 50c. Nőknek: 25c. II Miisi Magyar Et. llel. Egri 1905 December 30=án, hétfőn estve a második egyházi aagg háljál latija A TEMPERENCE HALL=ban, melyre a helybeli és vidéki honfitársak tisztelettel meghivatnak. Jó zenéről és hüsitö italokról gondoskodik a bízok ság. Kezdete estve 7 órakor. Vége reggel 6-kor. Belépti dij; Férfiaknak: 50c. Nőknek: 25c. I á-Jü.kiiá'i.uí'-fcikYsjj&mkä ,