Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-21 / 8. szám
4 Georgiát is megszállotta és a lázadást Virginia és South Ca- roiinában, hol legtöbb volt a rabszolga, elszigetelte. Lee már 1865-ben kénytelen volt magát megadni Grantnak. Az újkor ez egyik legborzasztóbb polgár háborúja a szabad eszmék teljes diadalával végződött. A szövetség már i8Ó5ben kimondta a rabszolgaság eltörlését az unió egész területén. De az eszmének legkiválóbb és legnemesebb előharcosa Lincoln, ki akkor fogadta el másodszor az elnökségét, áldozatául esett a legyőzőttek bo- szujának: egy orgyilkos a színházban lőtte agyon (1865 ápr. 14.) Azóta ismét helyre állott a béke és a déli államok fehér lakossága lassankint kiheveri a reá mért csapást. A rabszolgaság eltörlése óta még gyorsabb a köztársaság haladása. Mezőgazdasági terményei már—már uralkodnak Nyugat Európa piacain, ipara az angollal némettel versenyez, sőt immár túlszárnyalja azt sok részben. Az újvilágot áthatotta az ó-világból ide át hozott szabadság szelleme, mely összetartást teremt a néptömegek közt is, utakat épit,csatornákat ás, hajóhadaival ellepi és tulajdonává teszi a tengereket, mely gyarmatokkal tölt meg távol világrészeket, mely pontos buvárlattal kiméri a természet mélységeit, elfoglalja a tudás minden terét, és meg nem szűnő munkával egyre megújítja ismeretét a nélkül, hogy azért szem elől téveszsze az örök igazságot; az a szellem, a mely az emberek közt, szenvedélyeik dacára fentartja a rendet és törvényt. Ez Amerikát elvette a természet nyerserőitől és olyan nemzetektől. melyek nem voltak képesek vele haladni és egészen átalakította. Ez a szellem különböző utakon előtör a legtávolabbi Ázsiába s már Khina sem zárkózhatik előle. Minden partján körülfogja Afrikát .Feltartózhatlanul, ellenállhatatlanul ejti hatalmába a világot. (Marcali. — Legújabb kor története után V. S. ) ÁGENSEK ÜZELMEI. Az amerikai magyar lapok egy része a közelmúltban azzal foglalkozott és foglalkozik ma is, hogy az Északamerikai Egy, Államok azon országaiból, hol bevándorolt magyar testvéreink, gyári és bányai nehéz munkával keresik meg mindennapi kenyerüket, e magyar testvéreket és honfitársakat ez óriási birodalom más országaiba, másnemű foglal kozásra telepítse át. S a magyar lapok természetes szövetségesei gyanánt- fölteszszük és szeretjük hinni: az ő közreműködésük és tudtuk nélkül— vidékünkön idegen nemzetiségű “ágentek“ házaiknál is fölkeresik a mi népünket s csábítóbbnál csábitóbb Ígéretekkel és jövendöléssel igyekeznek reá bírni arra, hogy “cseréljék föl a bizonyos jót, á bizonytalan jobbért1/ a boldogság elnverhetésének édes reményével. Helyes-e? jogos-e? valóban honfitáraink önzetlen szere- tetének s boldogitásának céljából indult-e meg a fönt említett lapok akciója? S ha igen: miként lehetne, sőt kellene a telepítés nagy és életbe vágó munkáját megvalósítani ? e kérdésekkel most nem óhajtok foglalkozni, hanem nagyon is szomorú tapasztalataim alapján, egy tisztelet teljes kérésem vagyon a telepitésre ösztönző magyar lapokhoz — s egy jó akaratú tanácsom a megszokott munkakört elhagyni hajlandó magyarokhoz. — Nevezetesen, hogy a magyar lapok szerkesztői adjanak haladéktalanul, s minden kétséget kizáró határozottságai kifejezést annak, hogy a füt—fát ígérő idegen nemzetbeli ügynökkel semminemű összeköttetésben nem állanak. Ezek dolgai nem az ő ügyök! s hogy kedves magyar testvéreink kétszer is gondolják meg szándékaikat, s vessenek számot jövőjükkel, mielőtt viszonyaik megváltoztatására elhatároznák magukat! A szerkesztő urakhoz intézett tisztelet-teljes kérelem aposztrofállására kényszeritenek a közelmúltban hallottak, — Ezeket mondá utitársam és nagy hirtelenséggel eltűnt előlem. Én pedig felébredtem. Álmoip értelmét azonnal beláttam és bár azelőtt templomba nem jártam, Istent nem hittem : álmomból felébredve, leborulva imádtam az Istent, teljesen belátva azt, hogy Isten utai nem a mi utaink és hogy végzései jók és hasznosak nekünk mindenkor még akkor is, ha nekünk rosszaknak látszanak. Ekkor vettem beteg napjaimban az én imakönyvemet és bibliámat,melyeket azóta minden nap használok, hogy az azokban foglalt szép tudomány által készíthessem lelkemet az örök életre.“ így beszélt az öreg kocsmáros, a ki az ő betegségében egy álom által teljesen újjászületett és azóta boldog. És csakugyan, a boldoguláshoz nem vezet más ut, mint Isten útja. Ki vezethetne pedig minket ezen az utón jobban, mint maga az Isten?.... Ha nehéz, ha fájdalmas is ez az ut némelykor, ha néha szomorúság tölti is el miatta szivünket: ne ijedjünk meg, ne riadjunk vissza tőle, hanem mondjuk ezt a kegyes énekiróval: “Jómra lett Uram, hogy megalázói.“ % De a midőn én teljesen felháborodott lélekkel ezeket mondám, az én utitársam megdicsőült alakban állott előttem s engemet kezével hallgatásra figyelmeztetett és igy szólt: “Tanuld meg, te nyomorult halandó, az isteni gondviselésnek utait! Isten utai nem a mi utaink! Az a szép aranypohár, melyet az első jó gazdától elvettem, mérges volt s a ki iszik belőle, bizonyára meghal. Elt*ettem tehát a jó embertől, hogy az meg ne haljon és odaadtam a rossznak büntetésül, hogy az igvék belőle és meghaljon. — Az a ház, a melyet én felgyújtottam és elégettem, szerencséssé teszi azt a jó, szives, vendégszerető gazdát, mert az alatt a ház alatt a földben temérdek pénz van elrejtve, s midőn az a gazda elégett házát újra építtetni akarja.ásatni kell neki és meg fogja találni a sok drága pénzt, mely által szerencséssé lesz és az emberiség közül igen sokakat fog boldogítani. Az a serdülő fiatal, a kit agyonlőttem, ha életben maradt volna, meg gyilkolta volna szüleit, hogy a vagyont mielőbb örökölhesse és lett volna belőle egy mindenkit háborgató bakonyi rabló; lelőttem tehát, hogy azzá ne váljék, mert Isten utai nem a te utaid!“ '