Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-21 / 8. szám

2

Rövid áttekintése az Egyesült Államok történetének.

E nagy nyugati köztársaság már a XXik század első felében magára vonta a müveit világ figyelmét páratlan gyors fejlődése, szabad, intézményei és polgárainak vállalkozó szelleme által. Az államok életét mély elmével bíráló bölcselők páratlan jövőt jósoltak e nemzetnek, mert ez saját kezében tartja sorsát, önmagától függ, becsületes és boldog akar e maradni! A múlt század elején történt meg a Mississippi óriás folyó völgyének betelepítése; átkeltek a népek a sziklás hegységen s Texas California dús földjére letelepedtek egész a Csendes Óceán partjáig. A bennszülött nép kezdettől kitartó és vállalkozó szellemű, a bevándorlók ki nem apadó, de sőt évről évre emelkedő munkabíró áradatában hatalmas erősítést nyert. —

Máris sok jel arra mutat,hogy az eddigi haladást véve mér fékül. Amerika túl fogja haladni a vén Európát, mint nagyságban, úgy lakosságban és jólétben is.

De hol a fény, ott az árny. Sok helyütt a civilizáció még nem vett elég mély gyökerei s a mindenünnen összese- reglett néptömeg a rendetlenségből törvénytelenségből nem volt visszatartható. Az üzérkedő, kalmár lelkek túlkapásaikkal megingatták nem egyszer a közhiteit. A politika maga is üzletté fajult, melyet nem hivatásból, nem valami

nagyfeladat teljesitésése végett, hanem az utána várható haszon miatt űztek nem valami nagy tehetségű egyének és késes jellemek.

Két nagy' párt küzdött: a demokraták az egyes államoknak — s a republikánusok inkább az egész szövetségnek a hatáskörét igyekeztek kiszélesíteni.

Többnyire a demokrata párt győzött, mert nagyobb szám támogatta s mert a déli államoknak, különösen Virginiának földes uraiban a politikában ügyesebb vezetői voltak, mint a minők Uj Anglia gyárosaiból és kereskedőiből kikerültek.

A két pártot a szövetségi jog kérdésein kívül leginkább a kereskedelmi politika választotta el. A déli államok, mint termelők a szabadkereskedésnek, az északiak mint ipariizők a védvámnak voltak hívei. A demokrata pártnak különösen a nagy városok lakosságában és az írek közt volt erős talaja, mig az angol és német bevándorlók a republikánusokat erősítették. Szembetűnő volt, hogy az északi államok sokkal gyorsabban fejlődnek mint a déliek és igy előre látható volt, hogy az unióban a republikánus párté lesz idővel a túlsúly. Ezért a demokrata párt annál Inkább buzgólkodott, hogy a reá nézve lényeges kérdések vonassanak ki a szövetség hatásköre alól és bízassanak az egyes államokra.

E kérdések közt legfontosabb volt a rabszolgaság kérdése.

Isten uiai nem a mi ntaink.

Az 1885. évben szelíd éjszaka szunynyadott azon táj felett, hol a “Koplaló“ nevű csárda füstös kéményei emelkedtek égfelé a városlődi országút mellett. Mint aféle szegénv deák, azon szép éjszakán gyalog jöttem Pápáról egy jó barátommal s mivel rendkívül megéheztünk, beértünk a “Koplaló“ csárdába, hogy bárminemű ennivalóval éhségünket csillapíthassuk. Nem hiába ez az említett csárda Bakonyban van, de a korcsmáros olyan ábrázatu ember is volt ám, hogy' első pillanatra megrettentünk tőle mind a ketten. Komor, mogorva, s lehet mondani, teljesen elidegenítő bánásmódot tanúsított irányunkban s valóban azon gondolkodónk, nem-e kellene még éhesen is tovább utaznunk. Felesége azonban teljes készséggelszolgált ki bennünket és vacsorálásunk közben észreveszem, hogy az öreg korcsmáros előtt a biblia van kinyitva és ő azt szorgalmasan olvassa. Ekkor már kezdtem az öregnek ábrázatával megbáratkozni és meglepetve mondtam neki, hogy első korcsmáros, a kit életemben látok biblia mellett üldögélni. Az öreg e szavaimra sem szólt semmit, csak olvasta mohón a bibliát. Egyszer aztán becsukta a szent könyvet, oda ül mellém és a következőleg beszélt:

“Bizony uram, hogy szavaira válaszoljak, ritka korcsmáros az, a ki bibliával is foglalkozzék. Én sem olvastam ám ezelőtt Sohesem, mert én még ezelőtt három évvel Istent, Jézust, szenti rást, nem hittem. Beszéllheltek nekem akár a megszakadásig az Istenről és annak létezéséről, én semmi más egyebet nemhittem,mint azt hogy kétszer kettő négy. Ezelőtt három évvel megbetegedtem és a nagymérvű fájdalmak miatti egy álló hétig sem nem ettem, sem nem aludtam. Nem annyira az éhség, mint inkább az álmatlanság rettenetesen elcsigázott, és hét napnak eltelte után végre iszonyú mély álomba merültem. Ekkor álmodtam egy olyan álmot, a mely engem egészen a vallásosság útjára téri tett annyira, hogy még betegségem tartama alatt meghozattam a bibliát és egy imakönyyet s mivel- messze van innét a szentgáli református templom, hétköznap itthon imádkozom és bibliát olvasok, ünnep és vasárnapokon pedig bejárok a templomba, pedig azelőtt egyszer sem voltam templomban, mióta csak a feleségemmel megesküdtem.“

Valósággal bámultam az öreg korcsmárost,mert az előbbi komor, mogorva ember most már nagyon nyájas és szere- tetre méltó volt. Felkértem, hogy mondja el nekem azt az álmot, a mély őtet megtérítette és az üdvösségnek útjára vezérelte. ö aztán az álmát következőleg beszélte el:

“Betegágyamban, midőn végre el tudtam aludni, azt álmodtam. hogy itt az ős Bakony-erdő legsürüjében jártam, még pedig olyan helyen a hol ‘azelőtt sohasem voltam. Járatlan. ismeretlen volt előttem a vidék s nem tudtam elgondolni. hogy merre menjek? jobbra-e— vagy balra?. . Midőn

igy félelmek között tűnődtem, egy teljesen idegen, ismeretlen ember jött hozzám egy sürü bokorból és felajánlotta magát nekem, hogy ne féljek, majd ő lesz nekem utitársam és kísérőm és megmutatja az utat. Ezután együtt utaztunk e- gész nap s mégsem értünk haza. Beesteledtünk, midőn nagy szerencsénkre találtunk egy házat, hol világosság volt és utitársam bekisért engemet oda, a hol aztán a gazdától éjjeli szállást kértünk.

s.