Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-06 / 23. szám
A zsidó társadalom Jézus idejében. Sötét volt Jézus születésekor a világ leghatalmasabb s legmiveltebb népének társadalmi, vallási és erkölcsi élete, a különféle bűnöknek egész tábora lepte el azt: de nem sokkal volt különb a zsidó társadalomé sem. Igaz ugyan, hogy itt még élt az atyák vallása s az abban foglalt ígéretek még némi reménységgel eltölték a sziveket. Az ígéreteket azonban máskép kezdték már értelmezni, a mennyiben nem lelki szabaditót, Messiást vártak többé, hanem földi királyt, ki lerázza a római uralom nehéz igáját s visszaállítja a Dávid trónjának fényét és dicsőségét. íme, ide zsugorodott ama nagyszerű váralom, mely a zsidó népet oly hosszú időn át éltette, táplálta, jó és balsorsában fentartotta. Ezzel együtt aztán a vallásosság is kihűlt. Isten üres ceremóniákkal tisztelték. Felhozták ugyan még az áldozati állatokat a jeruzsá- lemi fényes templomba, hogy ott áldozzanak a Jehovának, de ennyiből állott az egész tiszteletük. Leikök, szivök maradt a régi, a bűnökkel s gyarlóságokkal terhelt szív. Megtartották a böjtöket és a különböző ünnepnapokat is, de nem bőj- töltek és nem ünnepeltek lelkileg. Érezték ezt az ürességet s azért arra törekedtek, hogy az igaz vallásosságot visszaállítsák. E célból különböző pártokra szakadtak. Egyik párt volt az essénusoké. Ez a szegényebb néposztályból került ki s aztán az üdvösséget a túlhajtott kegyeskedésben vélte feltalálni. Olyanok voltak ezek abban az időben, a minők ma a nazarénusok vagy a baptisták. Keveset törődtek a világgal, annak bajaival és örömeivel. Kiszakították magukat az emberi társadalomból s az áhita- toskodásra fektették a fősulyt. Egész nap egyebet sem csináltak, mint imádkoztak, szemeiket forgatták. Imádkozásuk azonban léleknélküli vallásos szertartásuk üres volt. Bocskay István. A magyar protestánsok egyik legnagyobb alakja ki ezelőtt 300 esztendővel fegyvert fogott az evangyéliomi vallás és az alkotmányos szabadság megvédésére s fényes győzelmei által az 1606-ban kötött bécsi békét vívta ki. Ez a béke egyik erőssége a mi vallási szabadságunknak, melyet ha megtartottak volna, nem szenvednek annyit eleink Intőkért s vallásos meggyőződésükért. Bocskay István 1557-ben született. Erdélyország fővárosában, kincses Kolozsváron. Már mint fiatal ember kiváló szerepet játszott Erdély történetében, a mennyiben bizalmas embere lévén Báthory Zsigmond fejedelemnek, mindent elkövetett, hogy ezt Rudolf osztrák császár és magyar királyival kibékítse. Több ízben járt ezen ügyben Rudolfnál, mint fejedelmének követe s ki is eszközölte azt, hogy Rudolf Erdélyről lemondott. Később, mikor az uj erdélyi fejedelem, Báthory András száműzte hazájából, Rudolf udvarába ment s ott tartózkodott, mint annak hűséges embere. A mint azonban itt folyton csak az látta, hogy az osztrák tanácsoSzenteskedök voltak, de' nem megszenteltek. Kegyeskedők, de az isteni kegyelem áldó hatását nem érezték. Olyanok voltak, mnit a háborgó tengeren levő hajó, melyet a szél ide s tova hajt s a melynek nincsen semmiféle biztos iránya s nincsen nyugodalma. Másik párt volt a farizeusoké. Ez volt abban az időben a legnépszerűbb s legelterjedtebb párt. Magyarul igy nevez-' hetjiik: a képmutatók, szineskedők pártja, a mennyiben csak a külsőséget követték, a bensőre azonban nem sokat adtak. Kevélység és gőgösség látszik ki minden cselekedeteikből. Bőjtöltek például s befeketítették orcájukat, hogy láttassanak mások által. Alamizsnát osztottak sip és dobszó mellett hogy bámulják és dicsérjék őket. Jézusnak elkeseredett ellenségei voltak, mert féltették tőle azon befolyásukat, a melyet a nép felett gyakoroltak. Ezért kerestek mindig alkalmatosságot, hogy vádolhassák és aztán eltegyék láb alól. Maga Jézus is gyakran kikelt ellenök. Mérges kígyóknak, viperáknak nevezte őket s vallásosságukat a megfehéritett koporsókhoz hasonlította. A harmadik párt a Sadduceusoké volt. Előkelő, vagyonos, miveit emberekből állott ez, kik a zsidó társadalom színe- javából kerültek ki. Ezek nem sokat adtak a vallásosságra, sőt bizonyos hittételeket, mint például a feltámadást és az Ítéletet tagadták is, de az egyházat nagyon pártolták mert azt olyan szükséges intézménynek tartották, mint a mely egyedül képes a zsidó nemzetet fentartani. Éppen ezért a papsággal a legjobb viszonban éltek, mert úgy tekintették ezt* mint a nemzeti boldogulás apostolát. Bolondnak tartották az essénusokat szenteskedésükért; lenézték a farizeusokat a betűhöz való ragaszkodásuk miatt s magukat tartották az egyedül okos felvilágosodott embereknek. Gyakran vetekedtek Jézussal, mert nem tetszett nekik az evangélium, mely a hit szikráját gyújtotta fel az" emberek lelkésok egyebet sem tesznek, mint a magyar nép alkotmányos szabadságát nyirbálják s a protestáns egyházat is minden áron elnyomni és elpusztítani akarják: ott hagyta a gondtalan udvari életet is s fegyvert fogott a hazáért, Istenért és szabadságért. Eleinte nem nagyon kedvezett neki a hadi szerencse, mert kevesen csatlakoztak hozzá. így történt aztán, hogy a német fővezér egymásután elfoglalta Bocskaynak Biharme- gyében levő részeit. Mikor látta jószágainak s birtokainak pusztulását: kiáltványt intézett a néphez, a melyre különösen a protestánsok siettek zászlói alá s mikor hadakozásban jártas hajdúk is melléje álltak, fényes győzelmet aratott a német hadsereg felett, hogy ez többé nem mert szembe állani vele, hanem futott hazája felé. A győzelem hírére az egész magyarság felkelt s megtisztították az országot a németektől. A győzelmes Bocskayt aztán, Megyesen erdélyi fejedelemmé választották meg; a Szerencsen ülésező országgyűlés Magyarország királyává kiáltotta ki. A török szultán, ki akkor az ország nagy részének ura volt, koronát is
