Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-30 / 22. szám
0-yü.lés előtt. ni. Nagy bajnak tartom egyleti életünkben annak az elvnek diadalra jutását is, a melyet méltán nevezhetünk központiságnak. Ez ellen az elv ellen egy ideig sikerrel küzdöttünk, de végre is Egyesületünk kormányzósága Pittsburg és Celevelandon központosittatott. Tudom, hogy a mellett azzal érvelnek annak védelmezői, hogy igy az egyesület vezértestületi gyűlései könnyebben, kevesebb költséggel megtarthatók s az ellenőrzés nagyobb és eredményesebb fehet. A mellett a felfogás mellett azonban, a melyen én állottam és állok ma is, nagyon kevés szükség van a gyakori vezértestületi gyűlésekre, a mennyiben, mint emlitém, úgy a jegyző mint a pénztáros s az ellenőr havonkint hitelesített kimutatást adnának az egyesület állásáról s igy még azt a költséget is el lehetne kerülni, a mibe most a vezértestületi gyűlések kerülnek. Nem ez volna azonban a főelőny, hanem igenis, hogy az egyesületünk iránt való érdeklődés szélesebb körre kiter- terjesztetnék s az ellenőrzés is nagyobb és igazibb lenne, mert minden kimutatás külön, — függetlenül készíttetnék el. Az egyes számadásra kötelezett tisztviselők mellé azoktól az osztályoktól, a melyeknek kebeléből az illető tisztviselő választatott, egy három tagból álló bizottság választatnék, a kik a kimutatást felülvizsgálás után aláírva tennék közre. így a hivatalnoki kar, nagyobb körre oszolva, nagyobb téren támaszthatna propagandát egyesületünk számára, mig igy — figyelje meg bárki — a haladás csak arra a vidékre szorítkozik, a melyre a tisztviselők személyesen ismeretsége kiterjed. Emberek vagyunk, gyarlók vagyunk. Sokak előtt' kedves a hivatallal járó megtiszteltetés, miért ne adjunk tehát az érdeklődőknek módot, ha egyszer alkalmunk van reá s ebből a közügyre haszon származik ?! Nem azt mondom, ápoljuk a hiúságot, a nagyravá- gyást, hanem azt, hogy a kik egyesületünk iránt igazán érdeklődnek, azoknak nyujtassék alkalom arra, hogy mutassák ki jótettekkel az ő buzgóságukat és igaz lelkesültségüket. IV. Egyesületünk osztályai egyszersmind anyaegyházaink s missiói pontjainkon vannak. Az egyes osztályok, tagjai nagyobbrészt egyszersmind egyházunk tagjai is s igy. kétségtelen joguk van ahhoz, hogy egyházaink állapotával is megismerkedjenek s nem volna szebb és nemesebb feladata egyesületünknek, mintha benne és általa egyszersmind megáíla- pittatnék az a kapcsos, a mely összeköttetést hoz létre az egyes egyházak és missiói pontok között. így juttatná diadalra azt a felfogást, a melyet az egyesület gyakorlati célja gyanánt megjelöltünk. így szervezkedve könnyebben megvédhetnők önmagunkat 's igazainkat s nagyobbá tehetnénk egyházaink előhala- dását s egyesületünk határait is kiszélesithetnők. Nincs helyünk arra, hogy teljesen kifejtsük ide vonatkozó nézetünket, de hisszük, hogy erre lesz alkalmunk az e- gyesület gyűlésén. Előre is kérem az érdeklődők figyelmét s egyházunk vezéreit, hogy e tárgyról elmélkedni szíveskedjenek. Nem untatom tovább a szives olvasót, hanem bevég- zem cikkemet. Oh bárcsak hozzájárulhattam volna ezekben a sorokban is egyesületünk felvirágoztatásához, a mely igaz’ hogy “lassan, de biztosan halad előre.“ Legyűrik rajta, hogy a biztos haladással karöltve járjon a gyors szaporodás is. Kalassay Sándor. «János kovács Tonne.-----Régi krónikából. ------Urunknak iÓ58ik esztendejében, egy lucskos márciusi napon egy magas, jól megtermett férfi nyitott be György kovácsmester uram házához, a ki akkor a kovácsok nemzetes atyamestere volt, nemes Rimaszombat városában. A belépő férfi nagy alázatossággal köszönt és meglátszott rajta, hogy keserves bánata van, György mester azon bőrkötényesen állott elébe: — Tudom mi járatban vagy, szegény kárhozatra vetett fiam! — Igenis céhmester uram! az én szomoruságos, állapotomat jöttem panaszolni, mert tessék elhinni, nincs nyugodalmam se nappal, se éjjel. Ha ébren vagyok, ott látom magam előtt siránkozni áldott, jó feleségemet. Hallom éhező gyermekeimnek panaszos rimánkodásait. Ha kimerülve el fog az álom, dühös kutyák marcangolják minden tagjaimat, hogy szinte felriadva is érzem kinos harapásaikat. Istálom! vegye fel ügyemet, mert ha nemes céh vissza nem fogad, nyomorultan pusztulok el a sövény alatt egész familiástól. A nagy, erős ember, János kovács meggörnyedve csengett György mester előtt. — Hm, nagy eset fiam János — nagyon nagy, de talán lehetne mégis valamit segíteni a dolgon. —Áldja meg az Isten céhmester uramat! — No csak eredj haza, összehivatom a nemes vármegye asszeszorait és a becsülettes céhbeli uraimékat. Szegény János kovács reménykedve bukdácsolt a malomszögben fehérlő házikójába, György mester uram pedig nemsokára a főbíró ajtaján kopogtatott. — Adjon Isten! nemzetes főbíró uram. — Hozta Isten! nemzetes céhmester uram. — Az az Istenadta János kovács keresett fel, elpanaszolta keserves állapotját. Ugyan hívjon még kelmed össze "* egy esküdtszéket, hátha megváltoztatná a szigorú szentenciát. — Istentelen tettet követett el az az ember, céhmester uram. — Igaz, de mégis.... — Nohát próbáljuk meg! s azza leült a főbiró s irta: “Anno 1658. márt. 18. Nemes Rimaszombat város főbírája, egyrészről az becsű-
