Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-09 / 19. szám
\ 4 A halál első áldozata. Ádámon még be sem teljesedett, a mit neki az Ur bűnbeesése után hirdetett, mondván : “földdé leszesz, mert abból vétettél,“ midőn fiainak egyikét Ábelt elragadta a halál, te Ábelt a halál karjai közé, nem gyilkoskéz volt oka kora te Ábelt a halál karjai közé, nem gyilkoskéz volt oka kora elhunytának, a puszta vérengző vadainak karmai sem ártottak neki; ember társa, atyja fia mérte reá a csapást, mely fiatal életét eloltotta. Megrendülve, Vérző szívvel tekintenek a mélyen lesújtott szülők kedves gyermekük holtteste fölé, megdöbbenve a szomorú látványtól, mely emberi szem előtt akkor tárult föl először, a gyilkostestvér pedig fut lelki fur- dalásoktól gyötörve s magával viszi az átok terhét, mely- lyel őt Isten büntető szavai sújtották. Számos ezer év tűnt el azóta az emberiség életéből, próféták egész sorát támasztá Isten különböző népek között, különböző időkben, kik lángszavakkal hirdették a testvér szeretetet, végre saját fiát is elküldé a bűnös emberiség megváltására, hogy végtelen szeretete az emberi sziveket is áthassa ,— s a testvér gyilkosság még mindig nincs eltörölve a föld sziliéről, véres réme minduntalan föl föltűnik távolban, közelben, a halált és pusztulást terjesztve mindenütt, a hol megjelenik. Népek, népek ellen fordítják gyilkos fegyvereiket, rokonfaj vérbe fulaszt rokonfajt s az áldozatok ezreinek'láttára nem futnak a győzők, mint Kain, iszonyodva tettüktől, még diadal ünnepet is ülnek s dicsőítik a szeretet Istenét, hogy őket győzelemre segítette. Vajon eljön-e még az idő, melyben a háborúk fertelmei ismeretlenek lesznek, s ember vér soha emberi kezet be nem fog mocskolni? Higyjünk, reméljünk, s a szeretet munkáinak lankadatlan gyakorlásával igyekezzünk ez idő hajnalát az emberiségre felderíteni. Egyházi és egyleti élet. Missziói főhatóságunk az április 9iki gyülésn a misz- szió elnökét és titkárját kinevezte arra nézve, hogy lépjen összeköttetésbe a hollondiai református egyház newyorki vezérférfiaival a newyorki magyar és cseh református egyházaknak adandó templomépitési segély ügyében, miveh- hogy ők anyagi erejök gyengesége miatt nagyobb mérvű segélyt ez idő szerint nem képesek adni. Reméljük, hogy newyorki testvéreink templomépitési mozgalma valahára mégis eredményes lesz, mert most már a misziői főhatóság vette kezébe a magasztos ügyet. Cleveland, 0. A clevelandi ev. ref. egyház presbyteriu- ma f. hó 5én a többek közt a következő fontos határozatot hozta: Mivel az idő a templom és torony tetőt, valamint a templom külső és belső falának a festését már megviselte, ezeknek jókarba hozását tovább nem halasztja. Elhatároztatott, hogy a torony cink plével, a templom tető pedig pa- lakövel fedessék be. —- Gyülekezetünk ifjai és leányai pedig felszólitandók, hogy közadakozás utján a templomban levő kárpitot ujjitsák meg. — Bizony a renoválás újabb és nagy terhet ró anyaszentegyházunkra, de hisszük s reméljük, hogy él hittestvéreink szivében a protestáns hitbuzgóság és áldozatkészség s egyházunk minden hü fia s leánya megfogja hozni áldozatát tőle telhetőleg az egyház oltárára \ templom megnagyobbitása is szóba hozatott, mert már közvasárnapokon is szűknek bizonyult nagy ünnepeken pedig nem képes befogadni a híveket, de a templom nagyobbitás egyelőre lev^tetett a napirendről. FELHÍVÁS. A Magyar Ref. Egyesület Cleveland-i osztályának ösz- szes tagjaihoz, Csorba András és Henter Ilona elhalt tagtár— Nem bizony bátyám, még ezt se mondtam, mert ezt is titokban mondtam. Mert azt is megirta Ruttkayné, hogy erről pedig ne szóljak senkinek, “mert ha bátyám — a kormányzó ur — megtudná, ezt nekem nem tudná megbocsátani soha.“ S azt is megirta még, hogy ezt panasznak vehetné valaki, a kormányzó ur pedig nem fordul panaszszal soha senki felé. ' A vajda nem szólott többet, csak annyit mondott Hen- taller barátunknak, hogy este legyen ott nálam okvetlenül. Ezzel kocsira ült, elhajtott a Hazai Első Takarékpénztárba, ötezer forintot ott kölcsön vett s távirati utón elküldötte Ruttkaynénak, hogy adja át Bassó doktornak eddigi fára dozásai jutalmául. Maradjon továbbra is a kormányzó mellett, majd gondoskodnak róla. Estennen megjöttek hozzám barátaim és vendégeim. Ott volt Hentaller Lajos, Horváth Ádám, Pázmándy Dénes, Eötvös Károly a vajda s Eötvös Báint. A vajda titoktartásra kérve bennünket előadta, a mit délben Hentaller barátunktól hallott. Elmondta, hogy ötezer forint elküldéséről gondoskodott. Javasolta, hogy állandó Kossuth- bizottsággá alakuljunk. S végül lelkünkre kötötte, hogy se a mai, se a' következő dolgokról ne szóljunk senkinek, nehogy működésünk a kormányzó ur fülébe jusson. Mert ez esetben hiábavaló minden fáradság és igyekezet. Majd a jelenvoltak elhatározták, hogy egyelőre 24 ezer forintról gondoskodnak, melyet két évre elküldenek Kossuth Lajosnak, hogy rangjához illően tudjon élni. Hogy honnan s miként szerezzék be ez összeget, ennek kigondolását Eötvösre s Károlyi Gáborra bízták. Erről meg igy ir a kézirat: — De hát kihez forduljunk, ha a nyilvánosságot kerülnünk kell? Oh, a jó magyar nép nem tűnődött volna, s nem lett volna szüklelkü, ha hozzá fordulhatunk. Hiszen hallottuk hírét annak a hódmezővásárhelyi gazdának, ki minden évben ökröt-hizlalt annak örömére, hogy egyszer majd csak haza jön Kossuth Lajos- Hiszen a vajda ismerte a Balaton mellékén azt az öreg özvegy aszonyt, a ki minden évi borterméséből félretett egy kis hordóval; hogy ha majd — igy
