Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1901 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-02 / 18. szám
6 hozták a megnyitás hírét, melyeket reggel 8.30 kor indítottak el Buffalóból; A szét.bocsátott galambok J. Crottyhoz a clevelandi culb titkárához voltak irányítva, ki a St. Clair 2459 szám alatt lakik. Összesen 5000 galambot küldtek szét Amerikába a szél rózsa minden irányába. A szétküldött galambok mindenkinek lábára papiron a következő izenet volt kötve: “Amerika népeihez: Ezen galamb által hozptt hir tudtotokra adja a pan- amerikai kiállítás megnyitását és szívélyes meghívásul szolgál ezen hat hónapi ünnepélyekben való részvételre. William J. Buchanan igazgató Buffalo, N. Y. 1901. május 1. Külföldi Hir elf. Dél- Afrika: A hir, mely szerint French angol tábornokot a burok elfogták volna, nem bizonyult valónak. — Kitchener jelenti, hogy a múlt hét folyamán több összeütközés volt a két ellenfél között, melyben a burok húzták a rövideb- bet. ' Filippinck. A filippini felkelők vezérét, Aguinaldot, kit az amerikaiak tudvalevőleg elfogták — most már egy magán házban helyezték el s nem is őrzik oly szigorúan, mint kezdetben. Általános a vélemény, hogy a felhívás, mit Agui- naldo a filippini felkelőkhöz intézett, igen jó hatással lesz és siettetni fogja a háborúskodás végét. Trias tábornok, a ki márc. i8án letette a fegyvert, nagy erőmegfeszitéssel dolgozik a béke helyreállításán s ha csak nem támadt a bennszülöttek között egy másik Aguinaldo, remélni lehet, hogy nemsokára béke fog uralkodni a vérrel áztatott Filippini szigeteken. China. Szerencsétlen China! Csak nem régen várta az egész világ, hogy China kifizeti a nagyhatalmak által követelt hadisarcot s béke lesz újból a menynyei birodalom-ban Most azonban jelenti a táviró, hogy a chinai dolgok nem, hogy javulnának, de még jobban kezdenek elmérgesedni. A dunaiak csoportosulni kezdenek Mongoliában és a szomszéd tartományokban. Április 2/ikéről jelenti a táviró, hogy három összeütközés volt a dunaiak és németek között, melyben a dunaiak nagy vereséget szenvedtek. Pekingben magok a chinaiak fölgyüjtották a császári palotát, hogy megértessék az idegenekkel, hogy a császári udvar vissza nem tér Pe- kingbe. A nagyhatalmak célja minél nagyobb hadisarcot kicsikarni Chinától s igy anyagilag tönkre tenni azt; és mivel ezt a chinaiak észrevették, azért tanúsítanak most oly kihívó magatartást. Róma: Ama nagy aránytalanság folytán, mely Olaszország népessége és a jövedelmi források között létezik, .egy társulat alakult itt, melynek célja 30.000 olaszt Braziliába küldeni ki az uj telepítési törvények leple alatt, még pedig főképen azokat, kik a legutóbbi sztrájkban részt vettek. Bécsböl jelentik, hogy április 29én nagy zendülés s verekedés volt Budapesten a tudományos egyetem ifjúsága között a kereszt miatti vitából kifolyólag. Hét száz néppárti érzelmű tanuló egybegyiilt a Pickier tanár terme előtt, a ki magára vonta atanulók haragját, anti- klerikális beszédei miatt. Az antisemita tanulók botokkal támadták meg a liberális érzelmű egyetemi ifjakat, kik közül többeket súlyosan megsebesítettek. E zendülés miatt talán bezárják az egyetemet a jövő őszig. Hazai Hírek. Budapest. Érdekes kísérletek folynak jelenleg az I. sz. bonctani laboratóriumban, hol egy magyar származású, Stroján nevű- búr orvos, ki angol fogságból szökött meg, dolgozik emberi hullák megkövesitésén. Évekkel ezelőtt elhalt egy olasz orvostanár, Spaleto, ki már tudott kövesiteni, azonban titkával sírba szállt. Stroján önállóan újra felfedezte a módszert, mely korszakalkotó a hullák megóvása terén a balzsamozás helyett. A mostani kísérletező sem árulja el titkát és jelenleg az intézet igazgatóságának jóvoltából’egy 2 éves gyermekhullát kövesit meg, melyet annak idején az orvosoknak be fog mutatni. — M ég márciusban eltűnt a fővárosból Deutsch Gyula aszódi születésű 28 éves bankhivatalnök, akit hiába kerestek azóta mindenfelé. Most aztán megtalálták — halva. Solt községnél fogták ki a Dunából április I2én. Annyit kiderítettek a hatóságok emberei, hogy öngyilkossági szándékból ugrott a Dunába. Hogy miért tette, azt nem tudják. Csatár. Széleskörű és eredményes gyűjtés folyik most Vörösmarty Mihály szobrának javára. A nagy költő emléke előtt való hódolásban résztvesz minden magyar ember, szegény és gazdag egyaránt. Tanúsítja ezt az adakozók hosszú sorának listája s bizonyság reá az az érdekes hir is, melyet Nagyváradról küldenek. A biharmegyei Csatár községben három gazda hatszáz korona örökséghez jutott. A gazdák Sztankovics Pál, Béni Molnár Sándor és Béni Molnár Péter,, ezt a pénzt egyértelmű hazafias lelkesedéssel a Vörösmarty- szobor javára adták. Elhatározásukat közjegyző előtt írásba is foglalták, ritka szép példáját adván a nemzet nagyjai iránt való hódolásnak mindazok számára, akik hozzájuk hasonlóan, urai és munkásai a földnek, amelyről honszerelemtől lángoló zsolozsmáját megírta örök időkre Vörösmarty Mihály. Kassa. Abauj Tőrna megye egy nehány községében ragályos betegségek ütöttek ki s a gyermekek között nagy mértékben pusztítanak. így Onga községben a torokgyík, Alsó- Vadásziban a vörheny, Kázsmárkon a diftéritisz dühöng. A betegségek miatt az iskolákban az előadások szünetelnek. — Harsányi Mihály ravadkai lakos felesége lopáson érte 9 éves leánykáját. Az anya annyira ment nevelői hatáskörében, hogy addig verte a gyermeket, amig ki nem adta a lelkét. A kegyetlen asszonyt letartóztatták. — Balázs Mihály harcai pályaőrt a budapesti személy- vonat elütötte. A szerencsétlen pályaő azonnal meghalt.