Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-10-17 / 10. szám

Az evangyéliom örökre megmaiad! „És láték más angyalt repülni az ég közepén, kinél vala az örökkévaló evangyéliom,“ mondja János apostol. Ez az egyetlen örömize- net', az egyetlen orvosság a bűnös és sirba roskadandó ember számára. Támadhatnak nagy lángelmék, nagy gondolkozók; születhetnek uj, meg uj bölcsészeti rendszerek,melyek mind azt állítják magokról, hogy feltalálták az igazságot, boldogítják az embert, kielégítik szivszükségeit, meggyógyítják fájdalmait, - de mindezek csalódások,mindezeket elfelejti a világ, és az emberi alkotások közös sorsát, múlandóságot el nem kerülhetik. De a Krisztus evan- gyélioma, az igazságnak beszéde, Istenünknek.örömizenete —: örökkévaló! Ezt nem pótolja, nem szorítja ki semmiféle tudomány, sőt átok függ azoknak feje fölött, kik ezt szent- ségtelen kezekkel ostromolják: „Nincs más evangyéliom,“ mondja Pál apostol, „ha szinte mi is, avagy a mennyei angyal hirdetne nektek valamit azonkívül, a melyet néktek hirdettünk: átok legyen!”

Valóban, szánalomra méltók azon ezerek, meg ezerek, kik más, megátkozott evangyéliomok alatt reménytelenül vándorolnak a halálnak széles nagy birodalmában; kik nem ismerik, vagy hitetlenül visszautasítják az egyetlen, igaz, örök evangyéliomot.

Oh, vegyétek eszetekbe,hogy mivel ez az evangyéliom örökkévaló: sohasem leend az üdvösségnek, az örökéletuek más útja a bűnös, por ember számára: nincsen más név, más alap, más ut a Krisztuson kívül. Ha ezt tudjátok, ha látjátok a bűn átkát, ha érzitek lelketek becsét: kicsoda fogja közületek megvetni és elhanyagolni az evangyéliomot, hogy keressen más menedékhelyet, melyet nem talál sehol a világon ?!

Oh, ne is menjetek sehova! Maradjatok meg ebben!És ekkor jöjjön bár rátok egészség vagy betegség, öröm vagy bánat, élet vagy halál: nem estek kétségbe, nem csüged- tek el; — hiszen ez az evangyéliom azt mondja ti nektek: azoknak, a kik Istent félik, mindenek egyformán javokra vannak; akkor a természet őszi, lassú halkoklása, sőt magának a világnak elmúlása sem tölti el keserű gondolatokkal lelketeket.

Csak hervadjatok, csak peregjetek hát ti, az ősznek elsárgult, eFonnyadt levelei, és te végenyészet bontsd ki hol- lószárnyaidat a vén föld felett; hadd omoljanak össze a birodalmak; kezeink munkáját hadd döntse romba az idő. hadd olvadjanak meg a hegyek és égjen meg a világ: — hiszen a felcsapó lángok közül uj ég és uj föld áll elő, melyben örök igazság és örök élet lakozik.

•------------------ ■ »—♦—^ — -------------Magyar protestánsok Pozsonyban.

Szept. 19-én tartatott meg Pozsony városában a magyar protestáns irodalmi társaság közgyűlése. Féuyes ünnepély volt ez s méltó, hogy a magyar haza minden igaz fia legalább egy pillanatra figyelmét reá irányítsa. A közgyűlést ünnepélyes istenitisztelet előzte meg, melyen Dr. Bar5

tók György erdélyi ref. püspök remek imádságot, Dr. Masznyik Endre ág. ev. papnöveldéi tanár pedig beszédet mondott. Istentisztelet-után kezdetét vette a díszközgyűlés, melyen Hegedűs Sándor, m. kir. keréskedelemügyi miniszter, református egyházunk e kiváló dísze és Gyurátz Ferencz püspök elnököltek. Remek szónoklatokat tartottak Hegedűs miniszter és Gyurátz püspök. Ritoók Zsigmond, a nagyváradi királyi itélő-tábla elnöke, hitbuzgó református testvérünk pedig egy értekezést olvasott fel, melynek cime ez volt: „Az egyesületi tevékenység az egyházban.” Református és ág. evangélikus lelkészeink s legkitűnőbb világi férfiaink vettek részt e közgyűlésen, hogy közös jóakarattal, igazi lelkesedéssel segítsék diadalra a protestantizmus szent ügyét Magyarországon. A társaság tagjai másnap a Pozsonyhoz nem messze fekvő Dévénybe hajóztak az Árpád szoborhoz. A kirándulók közt volt Kiss Áron az ősz debreceni ref. püspök is, kinek vállán immár 85 esztendő terhe nyugszik. Midőn társaság a szobor előtt elénekelte a Szózatot, Kiss Áron püspök, az agg Simeon kalapját leemelve, összekulcsolt kezekkel a szoborra s onnan feljebb az egekre tekintett fel; szólani kezdett s elmondotta a következő rögtönzött gyönyörű szép imádságot:

„Nagy az Ur ki fényes házát építette ott fent a szám- tálán egeknek felette. A ki a napot, holdat csillagokat mint szél a port, beszórta az ég üregébe. A ki ezeknek határt szabott, melyet soha át ne hágjának. Te vagy az a Mindenható, kihez hasonlítható nincsen földön, sem égen. Te vagy ki voltál régen, kihez nem fér változás. Elődbe borulunk változhatatlan szeretetü Isten, mert hálásan ösmerjük el, hogy őseinket felhozád Kárpát szent bércére s általad nyert szép hazát Bendeguznak vére. S merre zugnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai felvirágozának. Onnan a Tisza és Duna partjairól jött fel egy kicsiny sereg hogy áldja itt a te örök jóságodat, ki iránt hálával viselte- tetünk; hatalmadat, hogy ezt a népet egy ezredév viharai között megtartottad; Szent Fiad evangyéliumának ismeretére'vezérelted; ősi hitében mindeddig megőrizted. Meghallottuk uram e haza szivének dobbanását és idejöttünk, hogy áldozzunk a te mindenható kezed oltalmáért, melylyel anyi vész és vihar között népünket megőrizted, hogy megmutassuk, hogy e hazának szereteté- ben, nyelvének felvirágoztatásában seregünk összeforrott s egyformán buzgó, hogy megmutassuk, hogy nem feledve a szomorú emléket, mely e helyez is fűződik, szivünkben megujhodtunk s e nép szent Fiad evangéliumához ma is hiv s azért élni, halni kész. Midőn erre itt szilied előtt örök esküt teszünk, hálás szívvel kérünk, segíts bennünket feltételünk, célunk kivitelére hazánk s az evangyéliumi hitnek szeretetében. Amen.”

Az Ámenre a meghatott közönség a „Hymnus” elének lésével felelt s aztán szent érzelmekkel lefele indultak.

Szivünk emelkedik, ha a messzeségből erre a dicsőséges napra gondolunk és szivünk verése magyar ajkainkra egy áldást hoz: áldást hazánkra, a felejhetetlen magyar hazára; áldást hitünknek, az evangyéliomi protestáns hitnek lánglelkü bajnokaira. Lobogjon szivükben az evangyéliomi igaz hitnek olthatatlan tüze mindenha, hiszen annak az életadó szikráiból merítünk erőt, lelkesedést mi is, messze földön élő hithü magyarok! S a magyar haza, melynek szabadsága, függetlensége immár összeforrott evangyéliomi hitünkkel; melynek földjén bölcsőnk ringott s ha Isten akarja, sirhalmunk is domborulni fog, — szivünknek ez a szent öröksége — éljen, virágozzék időtlen időkig! (yn.)

/