Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-10-17 / 10. szám

Az evangyéliom örökre megmaiad! „És láték más an­gyalt repülni az ég közepén, kinél vala az örökkévaló evan­gyéliom,“ mondja János apostol. Ez az egyetlen örömize- net', az egyetlen orvosság a bűnös és sirba roskadandó em­ber számára. Támadhatnak nagy lángelmék, nagy gondol­kozók; születhetnek uj, meg uj bölcsészeti rendszerek,me­lyek mind azt állítják magokról, hogy feltalálták az igaz­ságot, boldogítják az embert, kielégítik szivszükségeit, meggyógyítják fájdalmait, - de mindezek csalódások,mind­ezeket elfelejti a világ, és az emberi alkotások közös sor­sát, múlandóságot el nem kerülhetik. De a Krisztus evan- gyélioma, az igazságnak beszéde, Istenünknek.örömizenete —: örökkévaló! Ezt nem pótolja, nem szorítja ki semmiféle tudomány, sőt átok függ azoknak feje fölött, kik ezt szent- ségtelen kezekkel ostromolják: „Nincs más evangyéliom,“ mondja Pál apostol, „ha szinte mi is, avagy a mennyei an­gyal hirdetne nektek valamit azonkívül, a melyet néktek hirdettünk: átok legyen!” Valóban, szánalomra méltók azon ezerek, meg ezerek, kik más, megátkozott evangyéliomok alatt reménytelenül vándorolnak a halálnak széles nagy birodalmában; kik nem ismerik, vagy hitetlenül visszautasítják az egyetlen, igaz, örök evangyéliomot. Oh, vegyétek eszetekbe,hogy mivel ez az evangyéliom örökkévaló: sohasem leend az üdvösségnek, az örökéletuek más útja a bűnös, por ember számára: nincsen más név, más alap, más ut a Krisztuson kívül. Ha ezt tudjátok, ha látjátok a bűn átkát, ha érzitek lelketek becsét: kicsoda fogja közületek megvetni és elhanyagolni az evangyélio­mot, hogy keressen más menedékhelyet, melyet nem talál sehol a világon ?! Oh, ne is menjetek sehova! Maradjatok meg ebben!És ekkor jöjjön bár rátok egészség vagy betegség, öröm vagy bánat, élet vagy halál: nem estek kétségbe, nem csüged- tek el; — hiszen ez az evangyéliom azt mondja ti nektek: azoknak, a kik Istent félik, mindenek egyformán javokra vannak; akkor a természet őszi, lassú halkoklása, sőt ma­gának a világnak elmúlása sem tölti el keserű gondolatok­kal lelketeket. Csak hervadjatok, csak peregjetek hát ti, az ősznek el­sárgult, eFonnyadt levelei, és te végenyészet bontsd ki hol- lószárnyaidat a vén föld felett; hadd omoljanak össze a bi­rodalmak; kezeink munkáját hadd döntse romba az idő. hadd olvadjanak meg a hegyek és égjen meg a világ: — hiszen a felcsapó lángok közül uj ég és uj föld áll elő, melyben örök igazság és örök élet lakozik. •------------------ ■ »—♦—^ — -------------­Magyar protestánsok Pozsonyban. Szept. 19-én tartatott meg Pozsony városában a ma­gyar protestáns irodalmi társaság közgyűlése. Féuyes ün­nepély volt ez s méltó, hogy a magyar haza minden igaz fia legalább egy pillanatra figyelmét reá irányítsa. A közgyű­lést ünnepélyes istenitisztelet előzte meg, melyen Dr. Bar­5 tók György erdélyi ref. püspök remek imádságot, Dr. Masznyik Endre ág. ev. papnöveldéi tanár pedig beszédet mondott. Istentisztelet-után kezdetét vette a díszközgyű­lés, melyen Hegedűs Sándor, m. kir. keréskedelemügyi mi­niszter, református egyházunk e kiváló dísze és Gyurátz Ferencz püspök elnököltek. Remek szónoklatokat tartottak Hegedűs miniszter és Gyurátz püspök. Ritoók Zsigmond, a nagyváradi királyi itélő-tábla elnöke, hitbuzgó református testvérünk pedig egy értekezést olvasott fel, melynek cime ez volt: „Az egyesületi tevékenység az egyházban.” Refor­mátus és ág. evangélikus lelkészeink s legkitűnőbb világi férfiaink vettek részt e közgyűlésen, hogy közös jóakarat­tal, igazi lelkesedéssel segítsék diadalra a protestantizmus szent ügyét Magyarországon. A társaság tagjai másnap a Pozsonyhoz nem messze fekvő Dévénybe hajóztak az Árpád szoborhoz. A kirándulók közt volt Kiss Áron az ősz debreceni ref. püspök is, kinek vállán immár 85 esz­tendő terhe nyugszik. Midőn társaság a szobor előtt eléne­kelte a Szózatot, Kiss Áron püspök, az agg Simeon kalap­ját leemelve, összekulcsolt kezekkel a szoborra s onnan feljebb az egekre tekintett fel; szólani kezdett s elmon­dotta a következő rögtönzött gyönyörű szép imádságot: „Nagy az Ur ki fényes házát építette ott fent a szám- tálán egeknek felette. A ki a napot, holdat csillagokat mint szél a port, beszórta az ég üregébe. A ki ezeknek határt sza­bott, melyet soha át ne hágjának. Te vagy az a Minden­ható, kihez hasonlítható nincsen földön, sem égen. Te vagy ki voltál régen, kihez nem fér változás. Elődbe borulunk változhatatlan szeretetü Isten, mert hálásan ösmerjük el, hogy őseinket felhozád Kárpát szent bércére s általad nyert szép hazát Bendeguznak vére. S merre zugnak habjai Ti­szának, Dunának, Árpád hős magzatjai felvirágozának. Onnan a Tisza és Duna partjairól jött fel egy kicsiny sereg hogy áldja itt a te örök jóságodat, ki iránt hálával viselte- tetünk; hatalmadat, hogy ezt a népet egy ezredév viharai között megtartottad; Szent Fiad evangyéliumának ismere­tére'vezérelted; ősi hitében mindeddig megőrizted. Meg­hallottuk uram e haza szivének dobbanását és idejöt­tünk, hogy áldozzunk a te mindenható kezed oltal­máért, melylyel anyi vész és vihar között népünket megőrizted, hogy megmutassuk, hogy e hazának szereteté- ben, nyelvének felvirágoztatásában seregünk összeforrott s egyformán buzgó, hogy megmutassuk, hogy nem feledve a szomorú emléket, mely e helyez is fűződik, szivünkben megujhodtunk s e nép szent Fiad evangéliumához ma is hiv s azért élni, halni kész. Midőn erre itt szilied előtt örök esküt teszünk, hálás szívvel kérünk, segíts bennünket fel­tételünk, célunk kivitelére hazánk s az evangyéliumi hit­nek szeretetében. Amen.” Az Ámenre a meghatott közönség a „Hymnus” elének lésével felelt s aztán szent érzelmekkel lefele indultak. Szivünk emelkedik, ha a messzeségből erre a dicsősé­ges napra gondolunk és szivünk verése magyar ajkainkra egy áldást hoz: áldást hazánkra, a felejhetetlen magyar ha­zára; áldást hitünknek, az evangyéliomi protestáns hitnek lánglelkü bajnokaira. Lobogjon szivükben az evangyélio­mi igaz hitnek olthatatlan tüze mindenha, hiszen annak az életadó szikráiból merítünk erőt, lelkesedést mi is, messze földön élő hithü magyarok! S a magyar haza, melynek sza­badsága, függetlensége immár összeforrott evangyéliomi hitünkkel; melynek földjén bölcsőnk ringott s ha Isten akarja, sirhalmunk is domborulni fog, — szivünknek ez a szent öröksége — éljen, virágozzék időtlen időkig! (yn.) /

Next

/
Oldalképek
Tartalom