Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-08-29 / 3. szám
3 italic a kormánynak és a® egész reakciónak. Egyébként csak figyelmeztetni akartaim, hogy hainar készülődjék.” Annyi eszük volt azonban a miaigyar inunká soknak,hogy ezt a tanácsot nemi fogadták meg. lAnarkizmiusMagyaíronszágon ima már nincsen. Vár- konyi István anarkista zagyvaságaii csak pillanatnyilag hatollak a földmi vés népre. iDe ma már kiveszőben van a “független szocializmus“ híveivel egyetemiben. iTáimiadt újabban egy “szellemi mozgalom”, ia mely- nék — alapit,ója;, — dr. Schmidt Jenő, az “ideális anarkista”, hangzatos címét adta. Az anarlcizmus fattyúhajtásának ez a legújabb ága azonban ártatlan kedvtelésévé zsugorodik össze néhány jobb sorsra érdemes úri1 embernek. 1 A mlunkások sémi az “eszmiát”, sem az aizt hirdető úri embereket nemi veszik komolyan, i Esetleg meghallgatják a tagadhat lanul sokat olvasott és képzett ibök osiészt, a ki “szellemi vallássáI”, illetve “az ideális amar- kizmussial” akarja őket 'boldogítani és — megmosolyogják. ‘ Egyébként ez az “ideális anarkizmus“ távol áll a “tett propagandájától”, úgyszintén a tényleges anarkista tanoktól. —Hogy mennyire ártatlan ez a ’egujaibb alnjarldstaipárt, arról könnyem meggyőződünk, ha prog- rammijtuknak bevezető nehány mondatát elolvassuk: “Mi képviseljük — úgymond ez a program — a legradikálisabb (!), a legszabadabb és mégis a legpo'zitiveblb, mélyen vallásos gondolkodást. A műi prograimmmmfc kizár miin- den tekint élyhiitet és mégis minden vallások szent jelképeinek wiegtestesi tő je és niiegszellemesitője. Nem azért jöttünk, hogy naegsemimdsitsünb, hanem hogy teijesit- sünlk. Mi hirdetjük a bensőséges égii birodalmat, aizt az istenséget, a mely isteni dicsőséglben minden egyesnek a lelkében szunynyad. Mi hirdetjük az embernek egységét az emberrel és az istenséggel. Ezt az isteni szellemiét látjuk kifejlődni aiz igazi történelemi nagyszabású küzdelmében és feltámadásunk és örök életünk biztositékát abban a szeretetben látjuk, a mely bennünket a jő vő nemzedékkel egybefüz.” Ilyen dagályos hangon beszél ez a prograimlm tovább. Sehol egy szó sincs arról, hogy a jelenben milyen eszközökkel véli a szenvedő emberek javát előmozdítani.. Végtől végig az istennek és az embernek egységét hirdeti. Ilyen anadkiizmustól igazán 'kár .megijedni. , An a rk izmus, vagyis olyan anairfcista párt, a mely ag- goidalcunira okot adhatna : ez idő szerint nincsen Magyar- országon. S nein dls lesz, ha Magyarország intézői nein megszorítani, hanem, kiterjeszteni fogják a nép politika? jogait és nem korlátozzák a nép mozgási szabadságát, a munkásembereknek is telj.es szabadságot biztosítanak. 'Napestig dolgozott, erdőt, mezőt járva; s a munka úgy égett, miihez hozzá kezdett, munkás két karjába. tS est- temdtem kiültek csillaghullást nézni, fülmiiét hallgatni —■ s nézték a virágot, miit iá lány ültetett, azt a .szép pirosat, s azt a halvány kéket. A leány elmondta.: hova, maijdj miit vetnek, együtt mint gyomlálják s mint öntözik könynyel', édes öröm könynyel. (S a legény sóhaj tott .s bólintott, hogy úgy lesz; de nem említette egyetlen sízóvad sem. a régi szerelmet. Vájjon mi bánthatta?! nem szólt, csak sóhajtott,soha meg merni mondta ! És a szegény leány addig vigasztalta, miig az ő szive is lassan ellhoirula. Valliaimi titkos bu, édes, mégis fáljó, kezdte emészteni. Titkolni akarta,, hogy senkii ne tiuldja; hanem az a legény mégis észrevette; még jobban sóhaj1 tott, imaljíd!elszánta miagát: “Kárhoztami már egyszer!. ... káhhoizzaimi még egyszer!!. ... Aztán, összementeik', az Isten szolgája össze adta őket. A legény reszketett; nyomta a sok áldás, vagy talán az átok — de említést inem tőn, ezután se soha, édes szerelemről. Pedig az a leány — most már felesége — hogyan vidi tgatta,; biztató sza vával!, édes beszédével ugy-ugy eltartotta. Minden egyes csókba lelkét lehelte b.e; — nem ért a semmit se; mert ő csak: sóhajtott, s csokija hideg maradit. És a szegény asszony hervadt napról-naipra, inert hát a hideg csőik igein nagyon fájhat. Virág is élhervad, hogyha késő őszszel, a dérnek ‘hidege, megérett lihnporáí csókkal forrázza le. Hát aiz égő szívnék a hideg ne fájna? s hidegebb a jégnél a férj hallgatása. Mindkettőnek fájt az,hogy hervad a másik,de nem szólt egyik se.... A faluiba pedig mindegyre suttogták: “írni bánthatja lelkűk, miiért hervadoznak?!” Nagyot vétkezhettek, — ez t mindenki tudta — die hogy mit tehettek: ezt nemi tudta senki., hanem nagy titkosain mégis csak suttogták: “Héj! kicsi vétekért, nem büntet az Isten!! Eehet, hogy jól mondták.! * * # Megjött megint a nyár! Nehéz kalászokat ringatott a szellő, s Isten áldó keze látszott mindenfelől. — Búcsúra özönlött a tengersok ember, hogy megköszönhesse, mit ke gyeiméből nyert, s buzgó imádsággal könyörögjön ismét. Koszorút kötöttek őlk is szépeit ketten, s mindén iik virágán barimat csepp csillogott, mélyet szemelifclből sírtak rájiulk titkom. Haladtaik szép lassan. Az ufc szélén állott egy kolduló asszony, részegen', rongyosan. Mellette egy gyermek játszott lent ai porban. —■ “Nézd milyen szép gyermek”, szólalt a menyecske, Bojtos Lalcimalk, a beteg felesége. A félj oldia nézett, s körülte sötét lett. Reá omlott az ég — legalább alzt hitte — súlyával nyomta le poklok fenekére; a teste reszketett, az ajka vonagliott, azt ai koddiuis asszonyt a mint meglátta ott. “Jaj, jaj, e rossz ,aszón,y, régi feleségein! ide is eljöttél szivem marcangolni.” üsalk ennyit káltott, azután zokogott. — Volt miiért zokogni: Egyik felesége durvám föl kacagott, a másik asszonya ott féküdlt a porba s az a sok szép virág úgy illett arcára, lualavány arcára, szive megszakadott, már meg is volt halva.
