Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)
1900-12-26 / 20. szám
4 teljesedett, hogy a ki méltatlanul eszik és iszik, kárhozatot eszik és iszik. ... Isten legyen neki irgalmas. * * * Egész éjjel nem aludt, le sem feküdt. Mert attól félt, hogy ha leveti úri ruháját, majd elveszik s rab ruhát adnak rá. Egyetlen vigasztalása az volt borzalmas halálában, hogy úri ruhában mehetett az akasztófa alá. Szomorú vigasztalás. De honnan is vegyen különb vigasztalást az olyan szegény lélek, a ki nem tudja, hogy a Jézus érdeme a mylegszebb díszruhánk, és hogy a mennyek országába csakis ebben a díszruhában mehetünk be. * * * Az is érdekes, hogy a tudósok felboncolták, hogy agya velejét megmérjék. Mert azok, a kik a lélek léteiét nem hiszik, azt tanítják, hogy kinek mekkora agya van, annyi az esze és tehetsége. A közönséges ember agya kisebb, a nagy tudósoké nagyobb. Azt gondolták hát, hogy Papp Bélánál is az volt a baj, hogy nem volt elég agya. Hát mikor fontra tették, látták ám, hogy a rendesnél sokkal nehezebb az agya, majd olyan, mint a legnagyobb filozófus bölcseké. így már aztán a legmegátalkodottabb tudósnak is csak el kell hinni, hogy a test, az agyvelöje magában semmi, az csak ruhája, eszköze léleknek. A lélek a fö, mely ha Istentől elszakad és a test szolgálatába adja magát, akkor romlásra jut. Ha pedig a bűntől szakad el és Istenhez térvén a Szentlélek segedelmével uralma alá hajtja a testet, akkor mindig jobbról—jobbra halad s a halálból által megyen az életre. A kinek a lelke istentelen, lehet annak egy mázsa agyveleje is, csak bolond az. A kinek meg a lelke Jézussal van tele, okos ember az, ha kicsi veleje van is. * * * Papp Béla a halálra ítélt, a testvérgyilkos a lelkészt be sem akarta magához ereszteni a siralomházba, de mikor nagy unszolásra beeresztette is, vitatkozni kezdett vele. Hogy az ember csak olyan, mint a rongy, elrothad a földben s punktum, addig van. Imádkozni nem akart, Ur vacsorája nem kellett neki. — Hanem, — igy szólt a lelkészhez vita közben, — ha meggyőz arról tiszteletes ur, hogy Krisztus az Isten fia, akkor imádkozom, akkor veszek Úrvacsorát. Hát ime itt a rés, a min bepillanthatunk ennek a nagy bűnösnek szive mélyébe. Nem hitte, hogy Krisztus Istennek fia. Tehát nem ismerte az Istent. Es á ki Istent nem ismer. Istent nem fél, csoda-e, ha végre egészen ördögi emberré lesz. Hiszen mindnyájunknak fejünkhöz köttetett a gyarlóság, és mindnyájan bűnben születtünk. Itt tetszikki, milyen igaz az írás szava: ‘‘valamely lélek nem vallja, hogy Jézus Krisztus a testben eljött, Istentől nincsen : hanem ez az Antikrisztusnak ama lelke“.... Azért áradt el olyan nagyon a biin a mai világon, mert sokan vannak, a kik nem hiszik, hogy a Krisztus Isten fia. Ezek Pap Bélával egy hiten vannak. Vigyázzanak, hogy’ vele egy végre ne jussanak. >}c ;Jc :|í Azt is megírták a lapok Pap Béláról, hogy a siralomházban egész élete történetét elmondta, s kárhoztatta apját, testvéreit, egész rokonságát, kárhoztatott és okolt mindenkit,csak magát nem. Egyre azt hajtotta, hogy apja juttatta öt az akasztófára, ezért a hóhér kötelét neki is testálta örök emlékül. De az eszébe sem jutott, hogy hátha ö maga is oka egy kicsit annak, hogy az akasztófára jutott. Mind végig komolyan vallotta, hogy ö derék becsületes gavallér. Hát ez a vakság juttatta öt akasztófára, ez a gonosz kevélység. Es ez juttat sokakat ha akasztófára nem is, de örök kárhozatra. Mert a ki azt hiszi, hogy ö nem bűnös, az észrevétlenül is mindig mélyebbre sülyed a bűnbe. Csak az folytathat tiszta és megszentelt életet, a ki egy pillanatra sem felejti el, hogy ö tulajdonképpen nagy gonosztevő, a ki egyes-egyedül - csak Isten kegyelme által állhat meg, és nem magának, hanem Istennek köszönheti, hogy el nem sülyedett. A kígyó ma is megvan.Ma is az a praktikája, hogy elhiteti veletek, hogy a bűn nem biin. V igyázzatok! Legyetek alázatosak. V allá-stétel. E cél vezérel élet utamon: Nem tudni mást, csak téged Jézusom. (I. Kor. II. 2.) Téged, ki vagy kezdet és végezet, (Jel. I. 8. XXI. 6.) Ki uralkodsz minden egek felett. (Ján. III. 35.) Ki keserves kin halált szenvedtél, (Luk. XXIII. 33. 46. ) Véred hullatván választottidért, Ezs. Lili. 4—6.) Kinek munkái dicsők és nagyok. Kié a világ, kié én vagyok. (I. Kor. III. 23. Róm. XIV. 8. Ján. I. II. XVII. 10.) Te vagy uram az én örökségem. Zsolt. LXXIII. 26. Töltsd bé lelkeddel szivem egészen. Taníts, taníts én hallgatlak téged, Hisz a te beszéded örök élet. (Ján. VI. 63. 68.) Hív és igaz szájadnak mondása. Te egy igét sem szóltál hiába. (Luk. XVI. 17.) Igéretid, mik keltek ajkadon, Nem döntheti meg semmi hatalom. (Mát. XXIV. 34.) S hogy mindent bé teljesitel, hiszem. Te mondottad és ez elég nekem. Neveljed benned vetett hitemet. (Luk. XVII. 5.) Hogy semmi vész ne ingathasson meg. Nyújtsd hatalmas karod s légy vezérem, Mig bolygok e siralmak völgyében. Ah, ha hallom édes biztatásid. (Jän. V. 24.) Nem félem a sötét sir álmait. Te vagy az ut, az igazság s élet, (Ján. XIV. 6.) Ki benned hisz, nem hal az soha meg. (Ján. VI. 47.)
