Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-12-05 / 17. szám

2

nap elörebocsátott sugarai még csak gyöngéden érintették a nehéz álomba merült emberiséget. Azután Ígéretét megújította Isten a kegyes pátriárkáknak, mint Abrahámnak, kit hűnek és igaznak találván, a már elaggott, de élte egész folyamán Istenéhez bizalommal ragaszkodó ősz pátriárkának azon ígéretet tette, hogy neje Sára fiat fog szülni és ez lesz a mag, melyből elszaporodnak Izrael fiai, hogy számuk több lészen, mint a tenger fövenye-s a csillagok sokasaga és a kinek nemzetségéből fog származni az a sokat megigértetett és hirdetett Messiás, a ki megtöri a kigvó fejét és megrontja a sátán birodalmát.

íme, ezen kegyelmes, az elesett emberi nemzetre nézve mennyei örömöt hirdető Ígéret közeli beteljesedését jelző adventi napokra virradtunk jó Istenünk jóvoltából. Rövid néhány hét és a várva várt királyi próféta megjelenését hirdetjük Isten népe seregének, néhány hét lefolytával bizonyságot teszünk mindenek előtt arról, ki eljött az Urnák nevében, nem azért, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ö szolgáljon másoknak s életét a'dja sokakért.

Most hát, midőn e kedves adventi napokat éljük, midőn készülünk a lelkek királyának, Isten ama Felkentjének, az Ur Jézus Krisztus születésének dicső ünnepéhez, midőn rövid időn feltárul előttünk a kegyelemnek bőven megrakott asztala, midőn megnyílik előttünk az örök életnek mértéken felül csörgedező vize, mely nagyobb, mint volt hajdan a Jordán vize, melyben János keresztelt,, most, hadd hangozzon mindenféle a hivó szózat: jöjjetek, készítsük s egyengessük az Urnák utát s teremjünk megtéréshez illő gyümölcsöket. Megjön akkor a válasz a Sión megszabaditójá- nak aj kiről: “Imé az ajtó előtt állok és zörgetek és valaki

hallandja az én szómat és megnyitandja az ajtót, bémegyek ahhoz s ö vele vacsorálok s ö én velem.“

Oh jövel azért Jézus, idvességünk és igazságunk, fogadd el a mi sziveinket, melynek ajtait megnyitjuk előtted. Mutasd az ösvényt s az általad kijelölt királyi utón követni fognak téged az imádó századok!

Hogyan ünnepük a vasárnapot s hogyan kellene?

A keresztyénség 1-ső és 2-dik évszázadában nagyon nehezen szoktak a vasárnap ünnepléséhez, úgy annyira, hogy a kik jnár keresztyének voltakis, kiváltképen a zsidókból lett keresztyének, megünnepelték a szombatot és a vasárnapot is. Csupán a 3-dik és 4-dik századtól kezdve ünnepük a keresztyén népek a vasárnapot.

De ezt ezután még sokáig nem ünnepelték keresztyénekhez illően, mert munkálkodtak a hetedik napon is. A munka teljes megszűnése és a vasárnapnak a mai módon való megünneplése csak is a 8-dik században kezdődött, mert ekkor már királyi parancs kény szeri tette a népet az ünneplésre, sőt a kit vasárnap dolgozni vagy olyannal üzérkedni láttak, a mit a vasárnapi törvény eltiltott, megbün- tették vagy jogaitól megfosztották. De ezek a törvények sem voltak az egész keresztyén világban egyszerre behozva, mert egyik ország előbb, másik később hozott vasárnap- ünneplési törvényt. Az első Angolország volt, majd Németország. A vasárnap ünneplése legjobban el van hanyagolva Ausztriában.

István, az e?ső vértanú.

Az én szülőföldemen, ott a bükk hegység lábainál, hol a nagy alföld összeölelkezik a lankás, most pusztán álló szőlőhegyekkel; a hol a tiszta nap-fényes időben a délibáb tűn de játékban messze a láthatáron csillámlik a magyar folyó a Tisza, ott az én gyermekkoromban épen úgy mint édes hazánk igen sok helyén, szokásban volt az,hogy az iskolás gyermekek a vasárnapi istenitisztelet végeztével bementek az iskolába, ahol kikeresték elolvasták a szent leckét, hogy odahaza is megtalálják és a család körében is felolvassák azt a régi kapcsos bibliából.

Régen elkerültem arról a vidékről, ma azt sem tudom, hogy van-e ez a jó és szép szokás, de azt tudom, hogy velem ez a példa kedveltette meg a könyvek könyvét s tett magyar ref. lelkipásztorrá.

A kicsiny faluban nem volt oly könyv, a melyet el ne olvastam volna már s derék jólelkü pásztorunk egyszer egy 12 kracáros bibliával ajándékozott meg s néhány nap múlva, bár nem értettem meg sok mindent ebből az aranykönyvböl, teljesen átolvastam s a mint tudtam gyönyörködni az evangéliumok örök igazságában, épen oly mértékben tölté el lel- kemet gyönyörrel a “Jelenések könyvének“ ragyogó, mesés színekkel rajzolt jövője.

Nem tudom' hogy megtartották-e a mai népiskolai tanítók a régi, jó öreg mestereknek ezt a szép szokását; nem tudom, hogy a mai nemzedék vágyik-e úgy a könyvek-köny- ve után mint ama Jones Mari, — de azt tudom, hogy régebben, a mikor szent vallásunkért fejedelmek, hatalmasok . és nagyok szállqttak a küzdőtérre, a hadvezéreknek a legelső tanácsadójuk, legféltettebb kincsük volt a biblia. Barátjuk, titkos tanácsosuk, a veszedelemben vigasztalójuk, a szerencse órájában pedig mérséklőjük volt.

Azt kérditek, honnan tudom ?!....

Onnan, hogy mikor a sárospataki főkönyvtár őre voltam, naponként olvastam abból a bibliából, a melyet öreg Rákóczy György, a hires erdélyi fejedelem, a protestáns vallásnak a leghatalmasabb pártfogója békében és háborúban magával hordott s aztán saját-kezüleg magyarul irta be az egyes könyvek után: “elolvastam ekkor, meg ekkor, Patakon, Lőcsén, vagy Ónodban.

Ez világos bizonysága annak, hogy a palotákban a legdrágább kincs volt a szentirás. Még annak a hires asszonynak, Szécsi Máriának is, kit mi Murányi Venusnak nevezünk, a legféltettebb kincse volt bibliája, a mely jó Károlyi Gáspár vizsolyi nyomtató műhelyéből 1590. aug. 10-én került ki.

Ennek köszönhető az, hogy a magyar ref. Sión mind-