Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1900 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1900-11-14 / 14. szám

8 ják. A városi tanács el is akarta ezt tiltani, de a gör. eklé­zsia a közoktatásügyi miniszterhez folvamodott. a ki aztán levelet irt a városi tanácsnak, hogy ő megengedi a szerb nyelven való tanitást. Ezen a szegediek elkeseredtek, úgy hogy a képviseleti közgyűlésen azt indítványozták, hogy a város vonja meg a gör. kel. eklézsiától az eddig adott évi segítséget, és csak akkor űzesse újra, ha a gör. kel. iskolá­ban mindent magyarul tanítanak. Ez valóban hathatós szer lenne. * Szikszó. Az emberből ismét kitört a vérengző, a kapzsi fenevad. Nem az éhség, nem a pénz, nem a féltékenység vitte a rettenetes bűnbe az embert, hanem a határtalan pénzvágy. Egy hitvány darab föld, alig néhány forint ér­tékű, ez volt, a mire vágyott, a mire irigykedett. De nem bírta bevárni az igazságszolgáltatás ítéletét. Gyilkos késsel szerezte meg az örökséget. A rémes gyilkosságról a követ­kező részleteket távira tozzák Szikszóból, hol a-gyilkosság történt: Alig temették el az öreg, 80 éves Erdei Lajosnét, sirhalmán a fű még ki sem zöldült s már is arra az uj keresztre, arra a frissen hantolt sírra piros vér frecscáent. A gy alázatos tettnek mindössze egy kis darab szőlőföldecske volt az oka; erről nem csinált végrendelet az öreg asszony, azon vesztek össze az örökösök, ezért kellett meghalni Erdei Lajosnak. A halotti torból id. és ifj. Erdei Lajos a korcs­mába mentek. Itt a szőlőföldről folyt a vitatkozás, hogy kié is légyen? Ittas állapotban hagyták el a korcsmát s az utón hevesen összeszólalkoztak, minek gyászos következ­ménye az lett, hogy ifj. Erdei az öregebbik Erdeit a földre teperte s előrántva kését, szivén szúrta, ki azonnal kiszen­vedett. A gyilkost letartóztatták s átkisérték a kassai ügyé-zséghez, hol töredelmes vallomást tett. Túrnád. Hallatlan vadállati kegyetlenséggel meggyil- tak egy erdóort hivatásának teljesítése közben. Turnédról írják, hogy ott ezelőtt két héttel eltűnt Balázs Mihály tumádi hatósági erdőőr s dacára a folytonos keresésnek és kutatásnak, nem lehetett az eltűntről semmit sem hallani. A napokban azonban megtalálták agyonlőve és derékon ketté vágva a csatóssegi erdőben. Hogy ki lehetett a gyil­kosság elkövetője, azt csak a megindított nyomozás fogja kikeriteni. Tornallya. A gömöri reform, egyház megye lelkészi értekezlete szept. 24-én tartotta meg közgyűlését Tornaly- lyán. Az értekezlet 25 frt pályadijban részesítette Kapai Dénes, vályi lelkésznek a reformáció emlékére Írott beszé­dét. Ez értekezlet kimondotta a gömöri egyházmegye min­den lelkészére, hogy 10 éven keresztül 2—2 forintot fizet évenkint a sárospataki főiskola szükségeinek a fedezésre, mely összeget az egyházmegyei hatóság fog felszedni és illetékes helyére elküldeni. Gyászjelentés. Szomorú szívvel jelentjük s adjuk tudtára összes tag­társainknak s testvéreinknek, miszerint Margita Mihály, a fairport-harbori, 0., osztályunk utján volt tagtársunk és testvérünk október hó 31-én szerencsétlen halállal kimúlt, s november 2-án volt neje, most már mély gyászba borult özvegye: Kovács Erzsébet, s az alább megnevezett egylet fairport-harbori osztályának összes tagjai és az itteni ma­gyar honfitársak kísérete mellett helyeztetett el örök nyu­galomra. Nyugodjék békén az idegen hantok alatt. A Pitts­burg s vidéki egyházi és segélyző egylet nevében Konyha Pál, Vargáim re, központi elnök. fairport-harbori oszt. elnök. Pittsburg, Pa.,s vidéki Lorántffy Zsuzsánna Magyar református Női Segély&ő és Egyházi Egylet.' Elnök Tiszt. Konyha Pálné, alelnök Császár Lajosné. jegyző Szakái Julianna, pénztárnok Szabó Andrásáé, el­lenőr Papp Imréné, vál. tagok Holovács Mibályné és Bal­ia Györgyné, beteglátogatók Szabó Jószefné, [Pittsburg, 87 Bates Str.) Bodnár Anna (Pittsburg, Ocland Sentinel Str.) Bodnár Borbála, Kiss Etelka (Pittsburg, Marion ave,) ügyvivő, kihez az egyletet érdeklő mindennemű levél intézendő: Tdő. Konyha Pál Pittsburg, Bates Str, Ref. Church. Gyűléseit tartja minden hó 2ik vasárnapján, d. u. 2 órakor, a ref. lelkész lakon. LAPUNK KÉPVISELŐI : New York City, N. Y...................................Dudás János Toledo, O..................................................... Jakicsy János Fairport, O................................................Kovács Ferenc Aethaibula, 0................................................Feodor József Perth Amboy, N. J...................................Szegedy Lásizló Westville, lile..........................................Komjáthy Gábor South Bend, Ind.............................................Szabó József McKeesport, Pa........................................Farkas Károly Newcastle, Pa.................................................Győri László Homestead, Pa...............................................Juresó István Cuddy, Pa......................................................Dance Mihály Hazleton, Jeddo, Heiland, Pa......................Fodor István Johnstown, Pa................................................Bakos József Franklin Furnace, N. J................................Czető Károly Willock, Pa.................................................Csiszár Jámoe Van Meter, Pa..............................................Kanóeiz Mihály Bridgetport, Conn............................. Berta József South Norwalk, Conn.................................Makkay József Tomkins Cove, N. Y.................................Warga György Paseaic, N. J.................................................Pente Péter Lindsey, Pa.........................................................Sipoe Pál Star Junction, Pa...........................................Győri István Delray, Mich..................................................Orosz Lajos Scranton, Pa.............................. Kovácey M. Miklós Troop, Pa...................................................Hegedűs János Duqueene, Pa..................................................Berta József Jobe, Blatchford, Murray City, Chencei, O ............................if j. Krajnyiik Andráe Leieenring No. 3. Pa.................................Ladányi János

Next

/
Oldalképek
Tartalom