Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1947 (7. évfolyam, 1-11. szám)
1947-11-01 / 11. szám
VOL. VI—No. 11 AMERIKAI MAGYAR RÁDIÓ ÚJSÁG 5-ik oldal A^A A^^A^A ^^A ^$A A^A Szivárvány Irta: RUBY ERZSÉBET Szinte hihetetlen, hogy a demokrácia, mint olyan, a megítélések és vélemények megoszlásában a relativitás elvont területére került, még pedig in flagranti levetkőztetve. És pedig azért, aláhúzva: csak azért, mert sérelmes egyének: (és ebből éppen elegendő találtatik:) egyéni elbírálás alá veszik a demokrácia meg-nyilvánulásait és a tömeg psychologia széles és végnélküli skálájába esemény töredékeket lopnak be, szabotázs szándékokkal. Sokat. foglalkozom ezzel a kérdéssel, s rájövök, hogy az individuális esetekben mindig megbukik az általánisitott theória, de az általánosított felfogásokban elenyészik az egyén kiáltása, mint az erőtlen viszhang. Normális és békeidőkben ez a kérdés nagyon is fölösleges, de ma beteg az egész világ és beteg az emberiség. A nagy zűrzavarban megcserélődtek az élet standardján küzdők és az egyáltalán nem küzdők. Az alábbi történet talán! meggyőzi a kedves olvasót, fentebbi definíciómról. — Claire a barátnőm, egy rendkívül müveit francia nevelőnő, a Wanderbilt rokonságához tartozó szociety családban. A nyáron meghívott a Massachusetts államban lévő marioni fürdőhelyre, ahol a családnak, csekély 30 szobás kis nyaralója van, hatalmas park közepében, százados fák között. Tíz napig élveztem Claire vendégszeretetét, s ez a nyaralás felejhetetlen élmény marad az életemben. Tehát a demokrácia: A ház ura, többszőre« milliomos, 12 személyzet szolgálja, és két pilóta,—-mert három niagánrepülöje van az illető urnák. — Nos, ez a nagyur, akkor eszik legjobb izüen, ha maga megy ki a konyhába és pákosztos gyerek módjára “turkál” a szoba nagyságú refrigerátorba, s ha valami megfelelő falatra bukkan, diadalorditásban tör ki és. ott! standepé és standé pityeré az alázatosan vigyorgó személyzet előtt megeszi, — mi az hogy megeszi? — befalja, — dehogy falja, hanem VIII. Henriket megszégyenítő zabalási technikával bekapja. Közben bókol a bostoni szakácsnőnek, — fejezte be az úrnő — de én önt Yolanda nem ismerem annyira, hogy méltónak találnám a régi alkalmazottjaim előnyeire. Kérem értse meg! Itt nem a születés, hanem az egyéniség dominál. Yolanda alig észrevehetően elhúzta a száját. Ez a ketétizálás az úrnő részéről nem fedte az igazságot. Mert úgy lop az a két régi cseléd, mint a szarka. Igaz, hogy van miből és ha tízszer annyit lopnának sem iehetne észre venni, abban a hatalmas vagyoni tobzódásban, de hát a princípium az kutya? A hűséget abban látják ezek a milliomosok, hogy évekig szolgálják őket és mint a kaméleon úgy asszimilálódnak bizonyos helyzetben, s olyan csiszolt tapintattal, hogy nincs az a szeizmográf, amely úgy reagálna az I adott esetekben, minden ■ kis részlet motívumokra, i Erre születni kell. És az évszázadok óta generációj tól-generációig átvett “cseléd fapofát” nem mindenki tudja megcsinálni Az úrnő hosszú, briliánsokkal megrakott ujjait rátette Yolanda vállára, s ezzel bocsájtotta el: Biztosítom, hogy 20 év után ön is családiagunk lesz, ha azt kiérdemli.” Yolandának nincsenek ilyen ambíciói ha egy kicsit job- I ban fog beszélni angolul, őt i is elnyeli ez a hatalmas ország, a tchbi bevándorlóval együtt. Alkalmam volt megfi-l gyelni- ezeknek a “kiváltságosoknak" a mulatozását. összehívnak vagy ötven hasonló szőrű milliomosokat, s abból*áll a mulatságuk, hogy isznak és hallgatnak. Megint isznak, s újból hallgatnak. Csak a pohárban zörgő ice-kupok zavarják meg a csendet és a hölgyeken a ruhák susogása. Az asszonyok éppen úgy, mint a nagyon is beosztással élő hivatalnokné, vagy a kisebb üzletember felesége a cselédekről pletykálnak. Az a főtéma. De ezeknél a gazdagoknál sohasem ócsárolják a személyzetet, mert arra nem adnak időt. Hanem felel meg, azonnal elküldik, egy-két hónapi fizetés kiutalással, s a másik órában el is felejtik, hogy a házukban volt. Dicsérik és magasztalják a milliomos aszszonyok alkalmazottjaikat és nem az ékszereikkel, hanem a személyzet qualitásával dicsekednek. A fiatal leányok, az úgynevezett haszontalan Dorottyk valóban haszontalanok. Megkinozzák a személyzetet és gorombák. Már unják a jólétet és napnap után elképesztő bizarr ujjifásokkal bosszantják a szüleiket. — Mi lenne ezekkel. ha máról holnapra koldusbotra jutnának? Nem politizálnak, mert rendezett viszonyaikat ez zavarná. Egyöntetüleg tudomásul veszik, hogy csak republikánus vizeken evezhetnek, s ezzel a politikai! vita már le is van zárva. A kommunizmusra legyinte- ( nek, mint egy nagyon kicsi j és jelentéktelen valamire, hogy nem is érdemes róla beszélni. Az étkezésük hihetetle-! nül egyszerű és keveset esznek. A 25 fontos pulykából a négy tagú család elfő-1 gyászt összesen fél fontot, a többi a személyzeté és megy a szemétre.' ■ Egy ügyes olasz ingyen viszi el a szemetet, de sertés- J hizlaldája van a tonnaszámj ra ingyen nyert hulladékj ból. A szivem összeszorult, mikor láttam, hogy font | számra dobják ki a “teg- J napi” vajat és a kenyér j megkezdetlenül, egész cső- j magban hever a szeméten, j I Ennél nagyobb vétket nem ! is tudok elképzelni a mai; világban. Egyenlő a tudatos gyilkossággal, mert hány- emberéletet lehetne* 1 megmenteni. A ház urai ei j nem dobnának egy falatj kenyeret. Tisztelik a morzsát, mert elődjeik szerint abból lesz a karaj kenyér. De az alkalmazottak pocsékolása, már szinte törvénybe ütköző. Pezsgős vacsoráknál elfogy egy láda, vagyis egy tucat pezsgő. A ház ura minden este megiszik egy üveggel, s ezzel elmegy az egész láda a személyzet torkán. És igy to\ább, ellenőrizhetetlenül garázdálkodnak a nagy vagyonban, de hát nem látszik meg a mérhetetlen dollárhegyen, ha egy morzsa legurul. Nem vagyok hive a kommunizmusnak, dacára, hogy rendes, komoly emberek foglalkoznak ezzel a kérdéssel, mert sohasem voltam hive az inproduktiv munkának. De ez az egyenlőtlen elosztódás már sérti az emberi méltóságot és arculcsapása a legszentebb emberi tulajdonságnak, az önérzetnek. És fáj, nagyon fáj, ha egy éhes embert látok, ha eg.y kivert kóbor kutya néz reám szomorúi ember szemével. Pedig liigyjék el világmegváltói, hogy ez mindig igy lesz, mert az ember a leggonoszszabh bestia a földön. VICCEL AZ ELET Végrendelet A nagybeteg Fekete közeledni érezte halálát. A felesége tintát és tollat visz oda hozzá: ** *■ — Drágám, nem akarod leírni az utolsó akaratodat? — Mi az, hogy az utolsó akaratomat,— feleli szomorúan Fekete,—talán az elsőt akartad mondani? Furcsa világ Bent a templomban a fiatal gróf esküszik örök hűséget a még fiatalabb grófkisasszonynak. A templom előtt a felvirágzott hintó bakján, mélabusan morfondírozott a jóképű kocsis: — Furcsa ez a világ! Gróf volt az apám, gróf a fiam is, csak én maradtam meg kocsisnak ! Az nagy baj Egy szép asszony válópert indít ura ellen s a tárgyaláson sírva panaszkodik: — Nem birom kérem ezt az életet tovább! A férjem úgy bánik velem, mint egy kutyával. —Hogy-hogy? Talán verte magát? — Azt éppen nem, de azt akarta, hogy hű legyek hozzá! Három kívánság Palesztinában ma a zsidók igy könyörögnek a zsinagógában: — Hatalmas Jehova, pusztisd ki az arabokat! Az arabok a mecsetekben igy fohászkodnak: — Allah il Allah! Pusztítsd ki a zsidókat! Az angol a saját otthonában térdre ereszkedik Palesztinában és ezt óhajtja: — Jó Istenem! Hallgasd meg mindkettőjük könyörgését! Gyerekész Józsikának, mielőtt lefekszik, el kell mondania az esti imát. A napokban rászól az # apj a: — Ejnye, Józsi, miért hadarod el úgy azt az imát? Nem értek belőle egy szót sem. — Annyi baj legyen, —feleli Józsi—hiszen nem teneked mondom. Ki az örüli? Cirkuszi művészeink időnként szerepelni szoktak az elmegyógyintézetben, hogy elszórakoztassák a szerencsétlen betegeket. Egy ilyen alkalomal megfigyelték, hogy az egyik ápolt vizet kér, de talpas pohárban. A vendégszereplő művészek rémülten látták, hogy a beteg miután a vizet kiitta, megette a poharat és épp csak a talpát hagyta meg. Egy kiváló művésznő mély részvéttel kérdezte a főorvostól: — Ugye, ez az ember gyógyíthatatlan őrült? — Persze, hogy az—felelte ! a főorvos, miközben sóváran I gusztálta a pohár megma! radt talpát. — Hiszen meg- I hagyta a legjobb falatot! Nem vette magára Szabadságra jött haza a legény a katonáéktól. Anyja { asztalhoz ülteti és a legjobb (falatokkal kínálja. Azt I mondja: — Egyél, drága egy szerelmes fiam, tudom, szidtak eleget a katon.áéknál! A fiú fel sem néz, csak eszik tovább és azt mondja: — Engem oszt nem, . . . édesanyám, hanem kendet! Kis foltok a demokrácián a nyelves, de gastronómiában utolérhetetlen Ágnesnek, hogy: Very good, very nice! Még elbeszélget velük három percig, s mikor kimegy, egymás nyakába borulnak, hogy “ah, isteni ■demokrácia!’ — De a chamber-maid egy vihartól idevert ausztriai bárónő, más véleményen van. Nyúlánk karcsú alakján,olyan visszatetsző az uniformis, fehér bodros bóbitával a fején és a mindig befelé siró arcvonása ö s s ze szorított szép vonalú szája mindent elmesél, hogy mi van a tulsóparton. Szabad idejében böngészi az újságokat, már amennyire érti az angol nyelvet — és diadallal csap le egy-egy közleményre, hogy itt Amerikában virágzik csakugyan a kasztszellem és itt is vannak hencegők éppen úgy mint odaát és itt is előszeretettel aggatják a falakra a családi privilégiumokat, stb. A bárónő nevét nem közlöm, mert nagyon is ismerős ausztriai inagáncsaladból jön. Nos a bárónőnek az a panasza, hogy ő nem mehet be a házba a front-ajtón, ahol az urak és kutyák szoktak ki és be járkálni, hanem a “személyzet részére” használandó hátsó ajtón és hátsó lépcsőn közlekedhet. — De ugyanakkor a néger soffőr és a felesége, a házimosónő a frontajtón jöhet és mehet. Sőt — egek ura, azt is látta a chamber-maid bárónő, hogy a mosónőt maga előtt udvariasan engedte he a gazdája. Ezt már nem bírta, s a házvezetőnő protekciójával kihallgatáson jelentkezett a ház úrnőjénél, s elmondotta, hogy ő egy bárónő, de a mai világégés, — ideiglenesen — nem megfelelő helyzetbe dobta, s hogy ő miért nem járhat a frontajtón? — A ház úrnője egy szelíd, patrícius nő, helyet mutatott a díványon, hogy üljön le, mert ez kapóra jött. És elmondta, hogy a néger soffőr és a felesége immár 20 éve szolgálják és csak a múlt évben adoptálták őket csak úgy szóbelileg a családban, örökös alkalmazottaiknak és öt év után teljes fizetéssel nyugdíjba küldve, az üres kertészlakásban lakhatnak, mely áll öt szobából. “A hűség és becsületesség jutalma — kedvesem",