Amerikai Magyar Rádió Ujság, 1947 (7. évfolyam, 1-11. szám)
1947-01-01 / 1. szám
pmemkoi íhpgvph RADIO' U J S Im HunGRRinn rrdio news László Dlenes Perth Aaboy Herald 237 ^adison Ave Perth Amboy, N.j. VOL. VII. ÉVFOLYAM — NO. 1. SZAM NEW YORK, N. Y., JANUARY, 1947 EGYES SZAM ÁRA 20 CENT D ATTA kezdjük el az öregek forradalmát Irta: GÁSPÁR GÉZA Lengyel Menyhért irja egyik friss fogásu cikkében, hogyan kezdte az olvasás művészetét a régi, lepedő alakú Egyetértés hasábjain. Tekintve, hogy édesapám az Egyetértés nyomdásza volt, sőt amennyire hiányosan tudom, “metrompása’ lehetett, egyszerűen azzal dicsekedhetem. hogy a régi időknek ebből a nagy újságjából tanultam az ábécét. Megírtam már valahol, hogy a sajtóval nekem anynyiból is organikus közöm van, hogy kétéves koromban belémásztam egy nyomdagépbe és viszont ennek kerekei egészen mészárosi alapon hasítottak léket a koponyámon. Ugyancsak organikus közöm van a betűhöz, mert testi értelemben felszedtem őket, ráültem a még nedves ujságlepedőre és tele maszatoltam magam velők. A drága nemes Ignotus írásai, Ady Endre versei, Kiss József “A Hét”-je és Vészi József "Budapesti Naplója” szintén hozzátar"GoznaK. nevei Getéseíhhez és az első könyv, amit életemben sajátomnak mondhattam: A magyarok őstörténete, azon különös égési seb következtében, amit a kötésén szenvedett nagyapám, a könyvkereskedő ajándékából keiült birtokomba, az öreg Vámbéry Armin halhatatlan ‘‘India meséi”-vel együtt. Mindezeken keresztül lettünk rabjaivá annak a különös pesti kultúrának, aminek “olvasottság” a neve. Adassék azonban itt most tudtára mindazoknak, akik akár az Egyetértés, akár a Nyugat, akár Az Est műhelyeinek és levegőjének lelki (gyermekeiként az életet nyugodtan, vagy nyugtalanul szemlélgetni óhajtják, hogy az igazi életbölcsesség megszel zéséhez a könyvekből szedett okosság vajmi kevés igazi alapot nyújt, legfeljebb csak egy rugalmas, ingadozó, könnyed általánosító képességet, ami által úgy nagyjában az élet várható esélyeit ki lehet következtetni ugyan, de az élet dolgaiban mélyen és gyökeresen állást foglalni vajmi kevéssé lehet. Hadd általánosítsak egy kicsit én is s mondjam meg, hogy az úgynevezett müveitek és olvasottak társadalma csakis azon alapon képes a felszínen és látszat szerint vezető helyen, elől terei és művészei s valamennyinek egyformán deresedik a haja, egyként kezdi ki őket az öregség foga s egyazon módon édesiti el szájuk szélét az az uj gyermekies öröm, hogy visszaemlékezhetnek. * * * haladni a haladás iramában, hogy alul és a mélységben, ott van a gyökér', a lényeg, az embernek testi-lelki mivolta körüli józan átlátás, \z egyszerű embernek gondolata önmagáról és a világról . . . Minden vezető ré- | legnek igazi értékét csak az adja, ahogyan az életet igazában és könyvek nélkül, vagy azok ellenére is, tudni és érezni akarja. megszokások és sablonok ! zsákutcájában élünk és * írunk . . . Mondjuk el róluk véleményünket legalább most, amikor már úgy sem fenyeget a veszély, hogy nem választanak meg képviselőknek, ha az igazat szóljuk ... Itt van például, a nép, a közönség, a közösség, a sok mindenféle ezerfejű szörny, amikről mind kell legyen kendőzés nélküli mondanivalónk . . . S ki lehetne bátrabb, mint mi, kipróbált öreg fiuk . . .? Rajta tehát, mozgósítsunk . . . Helyet az öregeknek . . . Hogy megkezdhessük azt az egyetlen forradalmat, amiben bölcsesség van: az öregekét Krisztust csak- a kereszténység első évtizedeiben fedezték fel és tárgyalták, mint gondolkodót. Azután jöttek a dogmák, a hittételek és azok a misztikus szertartások, amiken keresztül a vallás jutott még el legtovább abban, hogy az ember titkának misztériumát megközelítse és magával az emberrel is megéreztesse azt. így hát az alapvető dolgokon azóta sem igen gondol-; kodtunk, mert Írástudóink és olvasnitudóink, csak két j dolgon élődnek: (1.) azon, I amit az egyszerű nép gondol. És (2.' azon. amit eíe- Jől a másik írástudó, a tekintély gondol ... . E*e hogy valaki önmagában felébressze a népet, az egyszerű embert, az emberi lét legmélyebb titkának' szekrényét, erre bizony nem igen akad vállalkozó és ha akad is, maga a társadalom, sőt talán éppen a mai írástudók gárdája fogja kiküszöbölni, mint valami kü-, löncöt, félbolondot. * * * így jutunk tehát mostan oda, hogy szépen lassan kezdünk megöregedni mi, lázadó fiatalok is, akik valaha úgy hittük: miénk az uj ut, az uj élet, az uj igazság . . . Hittük és hirdettük ezt a lapok, újságok, a költők és gondolkodó fiatal titánok körül . . . S most itt állunk öregen, kissé kesernyésen, de sok-sok tapasztalattal, amit önmagunk szereztünk és mi magunk fizettünk meg érte. Akik visszamaradtak, derék, kedves öregurak kezdenek lenni, tele visszaemlékezésekkel, a régi szép élet édes emlékeivel és azzal az izes, aszuborra emlékeztető pompás magyarsággal, amit csak régi évjáratú emberektől a boldog múlt króniká-. saitól várhatunk. Itt vannak most az egykori beizenkedő fiatalok, az egész világot megjárt nagy nevek, a magyar betű mes-Emlékezzünk! Igen, emlékezzünk! De valami értelmet és célt is kell adni ezeknek az emlékeknek . . . Talán mégse illik, hogy ugyanolyan öregek legyünk, mint a régi emberek voltak, akik nappal zsémbeskedve, este pipaszónál, mindig csak azokat a kapitulációs időket emlegették, amiket végigszolgáltak. Hát csak ezért lenne az öregedésünk? Hát még abban sem eshet változás az emberi természet körül, hogy az önmagunk emberi természetét úgy tudjuk modulálni, hogy azj más legyen a más öregek természeténél? Bocsássanak meg irótársaim, hogy ezt a kérdést felvetem . de . imu 'áj jp.zf- n\w tennem, amikor még ifjan ’ lehetünk öregek, még csjik pedzzük az alkonyatot és mindenekfelett, amig még munkaképesek vagyunk. Áruljunk el egyet és mást az olvasóknak azokból az élményekből, amiket nem könyvekből szereztünk és amiknek vignettája nem • irodalom”, hanem élet, természet és emberi természet. Tegyünk egy nagy kísérletet ifjan is öreg, vagy öregen is ifjú drága kollegák és mondjuk el a közönségnek, ami bölcs dolgokra az élet iskolája tanított és ami következtetésre a magunk fejétől és nem a betű etikettjéből jöttünk reá . . . Leplezzük le a világot . . . Azt a világot, amelyik a betűkön kívül, betűktől függetlenül van és egészen más, mint amilyent a betűk világításában mutat . . . * * * Az elmúlt napokban, megint csak a csodálatosan kristályos eszü Ignotus kezdte el a sort, aki kezdett őszintén beszélni azokról, ■ akikről legtöbbet szoktunk hazudni: — a nőkről . . . S í mert mikorra már megöregszik az ember, nem igen van oka félni tőlük, hát itt vol• na a helye megmondani róluk az igazat. De az igazi ■ igazat, amin nincsen ken: dőzés. ' És itt volnának az élet ■ többi dolgai is. amik felől a SASSY-CSABA nótaköltő levele a rádión széleskörű visszhangra talált December utolsó vasárnapján a WWRL rádióállomás magyar óráján mély benyomást keltett Sassy- Csaba magyar nótaköltő megható levele, mely széleskörű visszhangra talált a rádióhallgatóság soraiban. Miután a levél Írója számtalan magyar dalnak népszerűségére hivatkozhat, azoknak forró hazaszeretettől pezsgő rímeivel tett tanúbizonyságot igaz magyar voltáról, érdemesnek tartjuk a rádió nyilvánossága után lapunk olvasóival is megismertetni ezt a mai viszonyokra annyira jellemző írást, melynek minden sora szivén üti a szülőhazájával szemben mélyen érző amerikai-magyart. íme a levél: Fizessen elő a Rádió Újság -ra magyarországir ok onainak. -- A lap évi ára az óhazába 3 dollár. tz osztrák letépte — amért i két karom a hazát megvédte . . . így fizetett érte .. ” 1919-ben a budapesti Rorjl Ornheumb^n egv hónapig énekelte Papp Jancsi a “Turul madár” kezdetű nótámat. (Thurzo Nagy László zenéje.) Refrénje szállóige lett: “Lesz még kikelet . . . Kolozsvár felett...”? Orgonavirág nótáim: “Sirassatok engem orgonavirágok” . . . “Mikor eszembe jutsz, mintha tavasz volna . . .” húsz kiadást értek meg. “28-as ember” Írói álnév alatt négy évtizedig Írtam humoros cikkeimet, könyveimet. Lapomat a "Magyar Jövőt” 1944 március utolsó napjaiban tiltotta be a Sztojay kormány, a német megszállás első hetében. Azóta sem támadt fel! Családomban én voltam a harmadik generáció a németek elleni örök harcban. Nagyapámat, aki református pap volt 1848-49 után börtönözte be az abszolutizmus. Apám, aki 1869-ben Táncsics Mihállyal együtt szerkesztette az “Arany Trombita” munkáslapot, egy évet ült, mint államfogoly, felségsértésért Vácott. A Szálasi rezsim kikiáltása napján 1944. október 15-én este engem is elfogott és elhurcolt a Gestapo és csak az Isten őrzött, hogy életben maradtam. Az 1944-es őszi felfordulásban tapolczai házam felégették, bútoraim széthordták. Legkisebb lányom budai lakása is igy járt. Három szobájából csak egy gyerekágy ma- i radt meg. Szétszórta a csa[gen tisztelt Szerkesztő Ur!í> Negyvenhárom éves uj- • ságirói múlttal a hátam ■ mögött fordulok az Ön magyar rádió-órájának nyilvánosságához. 1903-ban Lányi F-rnő zene jére^ én Írtam az akkor országszerte híresé vált nótát, amikor minden magyar ajkán szólt a dal, hogy: “Bus a sógor, mert a Lajtán hetek óta, áthallik a Kossuth nóta.” 1905- 1906-ban, a nemzeti ellenállás idején, Kossuth Ferenc lapjának, a “ Budapestének munkatársa voltam. Ott jelentek meg izzó halza szeretettől fütött verseim. 1906- ban írtam Rákóczi megtérését (Kacsóh Pongrác zenéje). A magyar rádió minden hazafias alkalommal ma is előadja. Refrénjét: “Hazámba 'Agyom, Duna - Tisza partja vár — Szebb ott az élet, szebben dalol a madár . . .” mindenütt ismerik, ahol magyarok laknak. Én Írtam 1914-ben, az első világháború első katonanótáját. (Kárpát Zoltán zenéje): “Égbenyiló hegyek között, havas éjszakákon — Magyar baka szomorúan áll a szerb határon . . .” 41 hónapig voltam kint a harctéren s dalaimmal, verseimmel, tábori újságommal lelkesít ettem ezredemet. 1918 őszén, az összeomlás után, az én nótám sirt elsőnek végig az országon: — "Nincs már nekem puskám, az olasznak adtam — Amikor a harcot könnyezve feladtam — Katonagunyámat
