Amerikai Magyar Hírlap, 2018 (30. évfolyam, 3-12. szám)
2018-03-16 / 11. szám
Heti horoszkóp már. 16. - már. 22. Kos (III. 21 - IV. 20.) Egész héten várnak Önre az új lehetőségek. A tavasz meghozza Önnek a kívánt változásokat, azokat is, amelyekkel nem szívesen foglalkoznának. Ez azt jelenti, hogy nem tud tovább menekülni az elől, hogy rendbe tegye problémás kapcsolatait. El jött az ideje annak, hogy megbocsássa a múltban történteket és elengedje sérelmeit. Bika (IV. 21 - V. 20.) A következő napokban többször is olyan döntéshelyzet elé kerülhet, amikor nehezére eshet megállapítani, mi helyes, illetve helytelen, hogy mit kellene cselekednie. A legjobb, amit tehet, hogy hallgat a megérzéseire, hiszen mindig is törekedett arra, hogy mindenből a legjobbat hozza ki és sose ártson másoknak. astronet.hu Mérleg (IX. 24 - X. 23.) A héten nehezére eshet az, hogy tiszta fejjel gondolkodjon. Nem tudja, mit tegyen és merre menjen tovább. Alaposan gondolja át életét, hogy biztos elégedett-e azzal, amije éppen van és ha nem, akkor tesz-e azért, hogy ez másképp legyen. Megvilágosodhat a héten afelől, hogy mi az, ami megingatta és mit kellene tennie. Skorpió (X. 24 - XI. 22.) Ha úgy áll a helyzet, hogy elvesztette valakinek a bizalmát, akkor jobb lenne azt mielőbb visszaszereznie. Jobban teszi, ha őszinte vallomást tesz, ami nem csak Önnek tenne jót, de akár még a kapcsolatukat is megmentheti vele. Továbbá vegye észre, hogy bizonyos kellemetlen testi tüneteit elfojtott lelki problémák okozzák. Ikrek (V. 21 - VI. 21.) Mostanában az az érzése, hogy Ön haladna előre, járná a maga útját, de mások folyton megakadályozzák benne, mintha szándékosan próbálnák visszatartani és sajnos nincs kizárva, hogy bár szeretik és jót akarnak Önnek, talán kicsit féltékenyek is. De nem éri meg azért összeveszni velük. Inkább mutatkozzon toleránsnak. Nyilas (XI. 23 - XII. 21.) A napokban sajnos meg kell tapasztalnia, milyen is egyedül boldogulni. Ugyanis szerettei, barátai sem tudnak vagy lehetnek a segítségére, így egymagának kell megküzdenie bizonyos dolgokkal. A legjobb, amit tehet, hogy igyekszik a megérzéseire és a legjobb tudására hagyatkozni. A hibáiért most keményen meg kell fizetnie. Rák (VI. 22 - VII. 22.) Rendkívül gördülékeny hét elé néz, amikor szinte gond nélkül alakulnak napjai. Nem kell problémákra, sem pedig nehézségekre számítania, így tud foglalkozni azokkal a dolgokkal, amiket manapság elhanyagolt és ez kapcsolataira is igaz lehet. Ajánlatos lenne a héten sportolni kezdenie, hogy tavaszra már formában legyen! Oroszlán (VII. 23 - VIII. 23.) Az elkövetkezendő napokban szinte mindennap kritika éri Önt, főleg a viselkedése kapcsán. Ha úgy érzi, nem Ön az, aki csak érzékenykedik, hanem mindenkitől megkapja a magáét, fontolja meg, hogy nem tett-e valami olyat, amivel kiérdemelte mások rossz véleményét, ami mostanra gyűlt bennük össze ahhoz, hogy Ön elé tárják. Szűz (VIII. 24 - IX. 23.) A héten igazán érezni fogja, hogy mindenért meg kell dolgoznia. Ha számított is valamiféle segítségre, sajnos elmarad, minden tekintetben magára marad és egyedül kell orvosolni a gondjait. Talán emiatt is lesz olyan ingerlékeny és érzékeny, aminek következtében könnyen felkapja a vizet, megsértődik vagy éppen botrányt csap. Bak (XII. 22 -1. 20.) Minél több akadályba ütközik, annál jobban küzd. Csakhogy ezzel nem fog tudni megszabadulni a problémáktól. Jobban tenné, ha nem akarna árral szemben úszni és elengedné azon dolgokat, amikért annyira igyekszik görcsösen ragaszkodni és mondjuk azok már nem szolgálják Önt vagy elavult módszerek, esetleg eszmék. Vízöntő (I. 21 - II. 20.) Ne halassza tovább, hogy megoldást találjon a gondjaira. Minél jobban elodázza, annál nagyobb kellemetlenségbe keveredhet. Nem sietnek a segítségére, hogy Ön helyett oldják meg a bajt és magától sem oldódik meg. Továbbá azt is fontolóra kellene vennie, mik lehetnek azok a dolgok, amik hátráltatják az előrehaladásban. Halak (II. 21 - III. 20.) Ha úgy találja, valakivel szemben igazságtalan volt, mielőbb kérjen tőle bocsánatot. Hozza rendbe a kapcsolatukat, ami még menthető. De ez az időszak az új kapcsolatok kiépítésének is kedvez, már ha hajlandó lenne tenni is értük. Mostanában gyakran azt várja, mások lépjenek Ön helyett. Merjen kezdeményezni! MEDVEI LAW GROUP, APC. www.medveilaw.com * (213) 984-4013 Dr. Adrien Medvei, ügyvéd és Dr. Sebastian Medvei, ügyvéd *• Bevándorlási ügyek * Üzleti vízumok és zöldkártya, * Családi zöldkártya * Állampolgárság * Autó baleset és más sérülések * Válás * Gyermektartás * Üzleti perek * Bérkövetelési perek * Hagyaték tervezés (trust) * Hagyatéki perek * stb. Ügyvédeink összesen több, mint 21 éve sikeresen képviselik ügyfeleiket. 3055 Wilshire Blvd. Suite #900, Los Angeles, CA 90010 • • Ot éve Szent Péter székében a foci és a nők nagy tisztelője Egyfelől a legtámogatottabb, másfelől a legtöbbet kritizált egyházfő az éppen ötödik esztendeje megválasztott Ferenc pápa. A jezsuita Jorge Mario Bergoglio pápává választása után „szegényeket szolgáló szegény egyházat” hirdetett, s ezt a kritikusok szerint sikerült is megvalósítania. Kritikusai szerint támogatottsága nagyobb az egyházon kívül, mint belül. A hívek nagy része szerint Ferenc pápa „legenda”, aki felrázza az egyházat és változásokat követel, egyes hírek szerint ugyanakkor az egyházon belülről időnként nagy ellenállás kíséri munkásságát, noha egyházvezetési pozíciója erős. Ferenc ugyanúgy nyitott az egyház legkonzervatívabb, mint legliberálisabb csoportjai felé, párbeszédet folytat az ateistákkal, nyit az elvált hívők felé, de nem változtatta meg az egyházi doktrínát. Személye - olasz származású argentin - szoros kapocs a harmadik világhoz, jezsuitaként pedig egy nemzetek fölötti közösség tagja, érintetlen az egyházat megrázó botrányokban, intelligenciáját, szerénységét és lelkipásztori munkáját mindenki tiszteli. Egyes kritikusai szerint nem reformálta meg a kúriát, ám valójában mélyreható reformokat indított el. Létrehozta például a bíborosi tanácsot az egyetemes egyház kormányzása és a római kúria működésének átalakítására, átalakította a Szentszék gazdasági-pénzügyi működését a nagyobb átláthatóság érdekében, rendeletet hozott a 75. életévüket betöltő püspökök kötelező nyugdíjazásáról. Különbizottságot állított fel az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények - köztük a papi pedofília eseteinek - minél gyorsabb kivizsgálására, s minden papra kiterjesztette az abortusz megbocsátásának jogát. A jezsuita pápa a megválasztása utáni harmadik napon meghirdette, hogy a „szegényeket szolgáló szegény egyházat” szeretne, és ezt még a La Repubblica szerint is sikerült keresztülvinnie, legalábbis a Vatikánt - mint írják - Ferenc pápa három év alatt a „szegények fellegvárává tette”. Ä pápák közül elsőként Assisi Szent Ferenc után választotta nevét. Puritánsága első jeleként a pápai palota helyett a bíborosok szálláshelyéül szolgáló Szent Márta-házat választotta lakhelyéül, mert a pápai lakosztályt túl nagynak és üresnek találta. A Szent Péter téren és környékén a hajléktalanokat segítő zuhanyzókat, ingyenes fodrász- és orvosi szolgáltatást, menhelyet alapított. A pápai alamizsnahivatal segítségével majdnem minden nap pénzt juttatnak a rászorulóknak. A célja az, hogy nem a pápát, hanem az egyházat vigyék közelebb az emberekhez. Az e világi dolgokat elutasítja, még Buenos Aires-i érsekként autója sem volt, inkább a tömegközlekedést használta, és állítólag még ételeit is maga készítette. Öltözködésében, életvitelében is rendkívül puritán. Szereti a focit, a tangózenét, menzán ebédel és fontos számára a személyes kapcsolattartás az emberekkel. Twitteren és az Instagramon több millió követője van. Ferenc pápa nagymértékben fellendítette a Vatikán nemzetközi diplomáciai szerepét. A nemzetközi politikában is a találkozás kultúráját szorgalmazza, a Vaticaninsider szerint ezért nem szigeteli el Vlagyimir Putyint (akitől 2013 szeptemberében levélben sürgette a Szíriái béke előmozdítását), ezért erősítette meg a párbeszédet a muzulmán politikai és vallási vezetőkkel, ezért segítette elő a Kuba és az Egyesült Államok közötti diplomáciai nyitást. Ferenc pápa baráti viszonyt ápol I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkával és az első katolikus egyházfő volt, aki találkozott Kirill orosz pátriárkával. Ferenc pápa határozott véleményt fogalmazott meg az általa „öreg és gyermektelen nagymamának” nevezett Európáról is, valamint enciklikát írt a teremtett világ védelméről a párizsi éghajlatváltozási konferenciára. A Time magazin 2013-ban az év emberének választotta. Habár a nőellenesség vádját is megkapta már a pápa nem egyszer, a női nem talán legszebb meghatározását mégis tőle hallhatták a Szent Márta-házban még 2017 februárjában, egy reggeli szentmise alkalmával: „A nő harmónia, költészet és szépség, Isten nagy ajándéka” - mondta. Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, egy olasz bevándorló munkáscsalád első gyermekeként. Vegyésznek tanult, de mégis a papi hivatást választotta. Ä szeminárium elvégzése után, 1958 márciusában lett novícius a jezsuita rendben, amelynek 1960-tól tagja. 1963-ban filozófiai, 1970-ben teológiai doktorátust (licenciátust) szerzett, majd irodalmat, pszichológiát és filozófiát tanított Argentínában. 1969-ben szentelték pappá. 1973-tól hat évig a rend tartományfőnöke, 1980-tól a San Jósé Kollégium rektora és teológiatanára volt. 1986 márciusában fejezte be doktori értekezését Németországban, majd rendje hazahívta, hogy Córdobában szolgáljon gyóntatóként és lelki vezetőként. 1997-ben Buenos Aires koadjutor (utódlási joggal felruházott) érseke, majd egy év múlva, felettese halála után a város érseke lett. II. János Pál pápa 2001-ben bíborossá nevezte ki, e minőségében a Szentszék több kongregációjának is tagja volt. A lengyel pápa halála után, 2005 áprilisában tartott konklávén a kiszivárgott hírek szerint Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa után ő kapta a legtöbb szavazatot, s állítólag a szoros negyedik forduló után maga kérte, hogy támogatói ne rá szavazzanak. 2005-től hat éven át az Argentin Püspöki Konferencia elnöke volt, nevéhez fűződik az egyik legkonzervatívabb latin-amerikai katolikus egyház megújítása. XVI. Benedek pápa 2013 februárjában előrehaladott korára hivatkozva váratlanul lemondott, és a pápaválasztó konklávé március 13- án megválasztotta őt a katolikus egyház új fejének. MTI SZENT ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál, Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél az első sarokig. (Jn3,14-21) „Zsiványnál nem lehet lopni!” E tekintélymentő mondás magva igaz. Néha felismerünk másokban erkölcsi hiányosságot akkor, ha ugyanaz a hiányosság bennünk is megvan. Ám a saját hibáink leggyakrabban nem adnak éles erkölcsi látást, hanem az embertársunk torz megítélését. Nem csupán elveszik a jó felismerését másban, hanem arra visznek, hogy a saját hibáinkat rávetítsük ártatlan áldozatokra. Örökké mentegetőzve, az irigy ember mindenki mást irigynek ítél. A hibáink megvakítanak - a saját bűneinkkel szemben és a mások erényeivel szemben. Ez a vakságon túlmegy, mert valójában kiforgatja az erkölcsi látásunkat. így látjuk a fényt homálynak, a homályt fénynek, a jót gonosznak, a barátot ellenségnek. A mai evangélium jól összegezi ezt: „A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszát tesz, gyűlöli a világosságot.” Ha egy hiba általában kiforgatja az erkölcsi látásunkat, akkor egyikük különösen lesüllyeszt: ez a hálátlanság. Mérsékelt fokon elveszi a jótevőnk jóságának a meglátását. Ingyenes kedvességét nem viszonozzuk, nem köszönjük meg, sőt nem is emlékszünk rá. Súlyosabb fokon azonban a hálátlanság a jótettet támadásnak, a jótevőt gonosztevőnek veszi. „Egy jótett sem múlik el büntetés nélkül.” Aki ezt kitalálta, súlyos hálátlanságra gondolt. A hála két okból is kijár a jótevőnek: az ajándék értékéért és az adomány nagylelkűségéért. A természet rendjében Isten Ádámnak és Évának magát az életet adta, a kegyelem rendjében pedig a saját végtelen életének egy véges részét adta. Bőkezűbben soha senki nem adott, mint Isten, akinek ebből semmi haszna nem volt. Tehát mindkét téren határtalan hálával tartozunk Istennek, a nagyszerűségéért és a nagylelkűségéért egyaránt. Mindezek ellenére Éva mégis irigységnek vehette Isten páratlan bőkezűségét! És még azelőtt, hogy az eredeti bűn elárasztotta volna az embereket elme-tompító hibákkal. Ugyan mi másnak vélhetjük Éva kiforgatott megítélését, mint súlyos hálátlanságnak? A teremtés ajándékáért való hálátlanság nem szorítkozott az Édenkertre. Manapság járványos. A Teremtő az embert a saját hasonlatosságára alkotta teremtővé. Ezt az isteni ajándékot azonban sokan elfojtják fogamzásgátlás által. Egyetlen meg nem született magzat mérhetetlenül értékesebb, mint egy csillagokkal és bolygókkal teli tejútrendszer, de az életét abortusz oltja ki. Csak súlyos hálátlanság képes a csodát tévesen rosszindulatú daganatnak venni. A művi elvetélés egyetlen hatásos orvossága a hála. A várandós anyák gondoljanak az áldásaikra! Akkor az Egyesült Államokban a mai arány, 2 örökbefogadott 100 elvetéltre, a fordítottjára változnék. Semmi sem torzítja el az erkölcsi látásunkat jobban, mint a hálátlanság, és semmi sem élesíti jobban, mint a hála. Képes egy újdonsült hívőből valódi prófétát alakítani. Az élet darabjai időnként annyira bonyolultak lehetnek, de a feltűnően hálás ember mindig képes azokat összerakni és kiolvasni Isten titokzatos szándékát. Az izzó hála még az élet legnagyobb csapásaiban is értelmet talál. Úgy legyen! Ámen. A dátumok májusig amikor ebéd után tanít Zsófia Nővér: március 11, április 22, május 20. Április 15-én, vasárnap ünnepeljük a Szent István templom fennállásának 90. évfordulóját. Aznap csak egy szentmise lesz de. 10 órakor magyar, német és angol nyelven (Timothy Dyer atya Theo atyával együtt). Lesz finom ebéd. Kéijük, hogy a magyar asszonyok hozzanak süteményt. I