Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)
2017-12-01 / 46. szám
Harmath István: AMERIKAI KRÓNIKA Amikor feltámadt a Magyarság Az utóbbi időben az interneten kutatgattam az Amerikai Magyarság újság történetéről szóló írásokat, sajnos keveset találtam, pedig nem dicsekvésből mondom, hogy alapos munkát végeztem. Elsősorban a saját cikkeim között keresgéltem, de nem sok érdekes írásra bukkantam, amíg a Magyar Színházi Portál nevezetű honlapon rátaláltam egy 2005. június 26-án megjelent, Megszűnik a chicagói Magyarság című írásomra. Ezt a cikkemet már teljesen elfelejtettem, újra elolvastam, tetszett és rögtön továbbítottam Balás Róbert szerkesztőnknek, aki azt válaszolta: „Pista ez az írás része az emigráns magyar sajtótörténelemnek, ezt ma már rajtad kívül senki sem tudja megírni. Kérlek, a szabadság után kerekíts belőle egy új cikket, mert sem mi, a lapnál dolgozók, de az olvasók sem eléggé emlékeznek már ezekre a kiváló újságírókra, akik az évek során a Magyarságnál dolgoztak, és részük volt abban, hogy lapunk az egész emigráció legjobb és legolvasottabb hetilapja lett.” A cikk közlése előtt rövid ismertetés szükséges az akkori állapotokról! Gaál Csaba, lapunk főszerkesztője 2004. december végén bejelentette, hogy a jövő év június 31-én megszűnik a Kanadai/Amerikai Magyarság. Mindannyiunkat meglepett a bejelentés, és kérdéseinkre nem kaptunk megfelelő választ, csak azt, hogy a Vörösváry család így döntött. Miután ők voltak a tulajdonosai a lapnak, nem tehettünk mást, mint elfogadtuk a döntést. Ami utána következett, zavaros történet, a fontos belőle, hogy Aykler Béla megvette az újságot, és röviddel a megpróbáltatások után, rendbe tette a lapot, amely manapság már a régi fényében ragyog, a nyugati világ legnagyobb magyar hetilapja. Most pedig következzen az ominózus 2005-ös írás: Megszűnik a chicagói Magyarság! „Búcsúzik a Magyarság, és fájó szívvel búcsúzik a chicagói krónikás, amint a lap minden munkatársa, hiszen a Kékújság távozásával sok ezer idős olvasónk kapcsolata szűnik meg a nagyvilággal. Nem egyedi esettel állunk szemben, hiszen az elmúlt évtizedekben számos magyar hetilap szűnt meg az Újvilágban. Ezen sorok írója 1957-ben érkezett Kanadába, ahol akkoriban már pezsgő magyar élet folyt. Számos hetilap, közöttük a Torontóban megjelenő Kanadai Magyarság már működött, amely anyanyelvűnkön közölt híreket az angol nyelvvilágban élő magyar menekültek, bevándorlók számára. A Kékújság sok más országba is eljutott, s mint a nemzeti emigráció egyik legjelentősebb szócsöve, hozzájárult a külföldön élő magyarság jelentős rétegeiben uralkodó keresztény és konzervatív nézetek fenntartásához. Lényeges kijelenteni, hogy azok a magyarok, akik az 1956-os forradalom leverését követően, illetve a második világháború után kerültek az Újvilágba, menekültek voltak, nem pedig emigránsok. Nem a hazát, a nemzetet hagytuk el, hanem a kommunizmusnak, a szocializmusnak mondtunk határozott nemet. Montrealban, mi, fiatalok, az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején, főként a zöld színben megjelenő torontói Sporthíradót olvastuk, amelyet az egykori kiváló szegedi sportember, Szuper Géza szerkesztett. Huszonéves fiatalembereket a sport jobban érdekelte, mint a politika, ezért maradt emlékezetemben élesen a zöldszínű Sporthíradó, amely nemcsak színében, hanem szellemében is a háború előtti Nemzeti Sportra emlékeztetett. Amikor 1963-ban áttelepedtünk Chicagóba, itt, Montrealhoz hasonlóan, élénk magyar társadalmi és kulturális életet találtunk. Három magyar rádióadás működött, közülük az 1930-ban alapított, „minden ízében magyar” Hungarian Broadcasting, amelynek vezetője, Frank J. Kovách naponta üdvözölte „általános jó napot” köszöntéssel széleskörű hallgatóságát. A városban két hetilap, az Amerikai Magyar Élet és a Chicago és Környéke látta el olvasnivalóval honfitársait, az előbbit Ádám Halmágyi Lajos, míg az utóbbit dr. Hoványi Gyula szerkesztette. A környező államok nagyvárosaiban is voltak magyar hetilapok, például Milwaukee-ban a Wisconsini Magyarság, amely közel 50 éven át működött. A Hoványi Gyula által kiadott Chicago és Környéke volt a népszerűbb újság a városban, amelyet a hatvanas évek végén már Torontóban, a Kanadai Magyarság szerkesztőségében és nyomdájában állítottak elő, csak a hirdetések és a helyi hírek íródtak Chicagóban. Az 1905-ben alapított lapot Hoványi Gyula halála után ifj. Fekete István vette át 1975-ben, amelyet előbb feleségével Fekete (Frecska) Mártával, majd később Koós Lászlóval együtt tíz évig működtetett. Tőlük 1985- ben a fiatal generációhoz tartozó Noé Zoltán vette át a stafétabotot, aki a lap szerkesztéséhez Gera Mátyástól kapott segítséget. A 85 éve működő lapot 1990 novemberében a Kanadai Magyarság tulajdonos-főszerkesztője, Vörösváry István megvásárolta, majd cégébe inkorporálta. A lap ezután Kanadai/Amerikai Magyarság címmel jelent meg. Ezen sorok írója ekkor kapcsolódott be a népszerű Kékújság családjába, ahol egykoron a magyar emigráció legjobbjai dolgoztak. A teljesség igénye nélkül sorolom azokat a neveket, akikről megemlékezem. Első helyen néhai Vörösváry (Weller) Istvánt és feleségét, Vörösváry Irént említem, Irénke Virág Anna néven írta a remek cikkeit a lapban. A többiek: Márai Sándor, Wass Albert, Kovács Imre, Gábor Áron, Oláh György, Béldi Béla, Nyisztor Zoltán, Nyíregyházi Pál, Szitnyai Zoltán, Zathureczky Gyula, dr. Gosztonyi Péter, Fáy István, Kátó László, Frey András, Nagy György, Illés Endre, Rónai Zoltán, Vajda Albert, Polgár Tibor, Rózsa László, Terebessy Emőke, Kenneth Klára, Szathmáry Lajos és mások, akik már nincsenek közöttünk. A 2005-ben még élők közül jelen volt Habsburg Ottó, Ruttkay Arnold (Só Bernát), Saáry Éva, ifj. Fekete István, Cúth János, Fercsey János, Csiby Éva, Gaál Csaba, Kiss Zoltán, Kurucz László, Haas György, Martin János, Drágán József, Révffy László, Szabó Imre, Tatár Etelka, Szőke Klára és Thassy Jenő, aki több mint huszonöt éven keresztül írta a remekbeszabott kommentárokat, és évekig szerkesztette a lap első oldalát. Jó társaságba keveredtem, csak azt sajnálom, hogy az időnk lejárt, és búcsúznunk kell a kedves olvasóinktól. Sajnálom továbbá, hogy Chicago magyarságának 100 év után nem lesz magyar hetilapja, bár remélem, hogy a keleti és nyugati partokon működő két-két hetilap közül valamelyik betölti majd az űrt, és városunk magyar előfizetői, olvasói, üzletemberei, hirdetői nem maradnak hetente jelentkező újság nélkül. Amióta híre kelt az újság megszűnésének minduntalan hívnak az előfizetők és olvasók, akik az után érdeklődnek, hogy vajon lesz-e folytatás. Jelenleg azt kell mondanom, hogy nem, habár itt hozzá kell tennem, hogy jómagam feltétlenül folytatom a Chicagói krónikák írását, csak megfelelő helyet kell találnom cikkeimnek. Magyarországon a kéthavonta megjelenő American Hungarian Panorama világmagazin bizonyára továbbra is közli írásaimat, az interneten keresztül pedig a Magyar Színházi Portál hozza a színházi előadásokról írt beszámolóimat. Amerikában a Baltimore városában működő Amerikai Magyar Újság című havi lap a biztos pont, amely a Kékújság keresztény, konzervatív szellemében szolgálja olvasóit. A Soós József által szerkesztett Amerikai Magyar Újságot melegen ajánlom olvasóinknak. Azonban a kérdéseket feltevő olvasók hetilapra gondolnak, amelyben megtalálhatják a következő magyar vonatkozású programok helyszíneit és időpontjait, azontúl pedig beszámolókat olvashatnak a lezajlott eseményekről. Ilyennel egyelőre nem szolgálhatok, de remélem, hogy valamelyik még működő hetilap él a lehetőséggel, és megpróbálja átvenni a Magyarság helyét. Jelen pillanatban a chicagói magyarok legbiztosabban az interneten keresztül találnak információt a helyi rendezvényekről a www.chicagohungarians.com , valamint a www.stephenchurch.org honlapokon. Végezetül, búcsúzásul talán csak annyit, hogy számomra nagyszerű érzés volt a Kékújságnál dolgozni, ezért szeretettel gondolok ezután is kollégákra, munkatársakra és olvasókra egyaránt. Remélem, viszontlátjuk egymást.” Amint fent említettem, a Kanadai/Amerikai Magyarság problémája néhány hónap után megoldódott, Aykler Béla átvette az újság irányítását, amelyet azóta is Torontóban készítenek. Az amerikai előfizetők példányait pedig minden kedden Buffalóban adják postára. HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR RENDEZVÉNYEI 1827 S. Hope Street, Los Angeles, CA 90015, 213.670.0077 www.hungarianculturalalliance.org info@hungarianculturalalliance.org A Hungarian Cultural Alliance - Magtár részére pénzadományt lehet küldeni a következő címre: Hungarian Cultural Alliance, 1827 S. Hope Street, Los Angeles, CA 90015. illetve paypal-el az info@hungarianculturalalliance.org címre. Az adomány levonható adóból a szervezetünk 501(c)(3) egyesület. Két párbajt is vívott, egynél csak kihívó fél volt -140 éve született Ady Endre Ady Endre, teljes nevén Ady András Endre a XX. század egyik legjelentősebb magyar írója, a politikai újságírás zseniális alakja volt. A Nyugat előtt és a Nyugattal együtt Ady neve egyet jelentett a századforduló irodalmi lázadásával, ennek ellenére mégis előbb lett ismert újságíró a nagyváradi évek alatt, mint jó költő. Száznegyven évvel ezelőtt, 1877. november 22-én született. Érmindszenten, elszegényedett nemesi családban látta meg a napvilágot. Jogot hallgatott, de 1898-ban újságírónak állt, a függetlenségi párti Debrecen című lapnál kezdett dolgozni. Azonban a cívisváros légköre fárasztotta, ezért a mozgalmas, élénk Nagyváradra költözött. A Nagyváradi Naplónál 1901-től segédszerkesztőként dolgozott. Újságírói évei alatt, neki is, mint hozzá hasonló zsurnalisztáknak, akadt lovagias ügye. Két párbajt megvívott, a harmadikat is vállalta volna. Ezt írta: „... nekem a kérdéses megjegyzéssel nevezett urakat sérteni nem volt szándékom, de ha ők a sértést ezek után is fennforogni látják, a további elégtételre kész vagyok.” Erre azonban nevezett urak nem válaszoltak, így a közös incidens elmaradt. A Nagyváradi Friss Újságban megjelnt Egy kis séta című írásában felháborodott hangon szólt a Kanonok-sorról, az előkelő, redőny alá zárt feszengő jómódról és az az ott élő haszontalan ingyenélőkről. A nagyváradi káptalan aztán pert indított Ady ellen becsületsértés miatt, így került sor az 1901. december 18-i tárgyalásra, amelyen háromnapi fogházbüntetésre és tíz korona pénzbüntetésre ítélték. Hiába írta még a tárgyalás előtt Ady, hogy „Nyakig vagyunk a középkorban, terrorizál a sötétség: ez az én esetem igazsága. A bíróság előtt sokat-sokat fogok erről és más dolgokról szólni.” Hiába érvelt, ez a büntetésen nem változtatott. 1903-ban Párizsban járva Ady megismerkedett az ott élő gazdag kereskedő, Diósy Ödön feleségével, Brüll Adéllal. Léda, ahogy Ady nevezte, élete múzsája lett, az iránta érzett szenvedélyes szerelem és az asszonynál tett párizsi látogatások segítették tehetsége kibontakozásában. 1904 és 1911 között hétszer járt a francia fővárosban, amely számára a nagyvárost, az “ember-sűrűs, gigászi vádont” jelentette. A .Budapesti Naplónál ebben az időszakban több mint ötszáz cikke és sok verse jelent meg. Költőként 1906-ban publikált harmadik verseskötetével, az Új versekkel tört be az irodalmi életbe, a modem magyar költészet ezekkel a versekkel született meg. Az igazi hímevet azonban negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg számára. 1908-tól az akkor induló Nyugat folyóirat munkatársa volt, amely 1912-től nevét szerkesztőként is feltüntette, így a magyar irodalmat meghatározó lap szimbólumává vált. 1909-től rendszeres szanatóriumi kezelésre szorult, mert önpusztító életmódja aláásta egészségét. Lédával való kapcsolata egyre inkább teher lett számára, halva született gyermekük miatti belső konfliktusát sem tudta feldolgozni, és a költő a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével 1912-ben végleg szakított Lédával. 1914-ben találkozott az akkor húszéves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett, és akit a következő évben, a lány apjának tiltása ellenére feleségül vett. Verseiben fiatal szerelmét Csinszkának nevezte el, s meghitt szerelmes verseket írt hozzá. Ady világosan látta a világháború közeledését, és kortársai többségével ellentétben félelemmel és iszonyattal töltötte el a vérontás lehetősége. Háborúellenes versei miatt sokat támadták, utolsó verseskötetét 1918-ban tette közzé A halottak élén címmel. A forradalom kitörésekor már elhatalmasodott rajta a vérbaj: amikor a haladó költők által létrehozott Vörösmarty Akadémia elnökévé választották, beszédét Hatvány Lajosnak kellett felolvasnia. 1919. január 27-én halt meg Budapesten, koporsóját a Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, és a nemzet halottjaként temették el. MTI Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez: AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA!
