Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)
2017-02-10 / 6. szám
Bútorok, szőnyegek, csillárok, lakberendezési dísztárgyak A Las Vegas-i World Market Center téli kiállítása Amint a lapunk január 20-ai számában megjelent, CES 2017 elektronikai kiállításról szóló beszámolóban megemlítettem, Las Vegas immár nemcsak a világhírű kaszinóiról és szállodáiról nevezetes, hanem a nemzetközi árúbemutatóiról, konferenciáiról is. Néhány nappal a CES után újabb - Amerika szerte érdeklődést keltő - kiállításra került sor a 2005-ben megnyílt, három épületből álló, 1 millió 140 ezer négyzetméteres World Market Center, összességében 40 emeletén. Bár e tárlat nemzetközi jellegű, de a bútorok zöme természetesen nem a tengerentúlról érkezik, legfeljebb külhoni tervezők munkáit összegzik. A vegasi épületegyüttes évente két alkalommal, télen és nyáron ad helyet e Donna Marie Territo a szerzővel bemutatónak - az idén, január 30-február 3 között, több mint másfél ezer cég állított ki -, mindig jelentkeznek újak is, de sokan vissza-visszatérnek. Az állandó résztvevők közül ez alkalommal arról a két kiállítóról számolok be, akikhez rendszeresen beköszönök. A méltán világhírű, 57 esztendős Christopher Guy Londonban él, Francia- és Spanyolországban nevelkedett, a tervei alapján készített bútorain ötletesen ötvözi a korábbi korok és a jelen stílusát. Filozófiáját e szavakkal összegzi: „Contemporary mood with classic values”. Ezt tükrözi a vegasi market A épületének földszintjén látható, több berendezett szobából álló - mondhatnám lakájos - bemutatóterme. Gyakran tartózkodik Jáván és Los Angelesben; a Beverly Hills-i, 220 négyzetméteres USA Flagship Design Lounge-jában többször jártam, néhány éve ott ismertem meg személyesen. A vegas-i World Market Centerben, 2011-ben Design Icon díjjal tüntetették ki. Bútoraival több szállodát rendeztek be, köztük a kaliforniai Beverly Wilshiret, a Las Vegas-i Bellagiot, az Encoret, a Venetiant, az olasz velencei St. Clemente Palacet, a New York-i Trump Plazat, a londoni Savoyt, a törökországi Divan Asia Hotelt és több Ritz-Carltont, számos luxus-éttermet. Az általa tervezett berendezések filmekben is helyet kaptak. Ifjú éveimben Magyarországon az olasz cuccok és muzsikák hódítottak. Olaszországra azért is gondolok nosztalgiával, mert a Rómától 27 kilométerre fekvő, tengerparti Ladispoliban várakoztunk családommal bebocsátásra az Egyesült Államokba három és fél hónapon át (tekintettel a közelségre gyakran Christopher Guy bemutatótermében bementünk az „örök városba”). A vegasi market egyik kiállítójának, Donna Marie Territonak olasz nagyszülei a 20. század elején költöztek az USA-ba; a rokonszenves és tehetséges unoka New Jerseyben született, a virginiai McLeanben működő cége Abbiamo tutto néven ismert, bemutatóterme van Atlantában. (Abbiamo tutto magyarul: mindenünk van.) A hölgy képzettségét tekintve porcelán-dizájner, Itáliából importálja azokat a dísztárgyakat - kézifestésű tányérjait, vázáit és egyéb kerámiáit -, amelyek zömmel az ő tervei alapján készülnek. Vegasi bemutatóterme számomra más nosztalgiát támaszt: a ’60-as évtized második felében a Herendi, a Zsolnay, a Hollóházi porcelángyárak lapjának, a Mestermunkának szerkesztőségében dolgoztam, s akkor-ott kerültem a finomkerámiák vonzásába. (Hogy mik - pontosabban a festőműhelyben kik - vonzottak még, arról más alkalommal írok.) Azt nem ígérhetem meg, hogy a következő években mind a másfél ezer cégről-kiállítóról írok, ám - szándékom szerint - a július 30-augusztus 3-ai marketen is ott leszek, s két-három érdekes tárlatról akkor is beszámolok. Földes Tamás (Földes Éva felvételei) Apró morzsák ezrével hullanak, Ezrével a földbe fulladnak, Mégis menteni akarják A hazát! Nem érhette meg: 100 éves lenne Gábor Zsazsa Gábor Sári 1917. február 6-án született Budapesten. A színésznő, az egykori díva, aki bármennyire is várta 100. születésnapját - nem érhette meg. Zsazsa 2016. december 8-án szívroham következtében hunyt el. Gábor Zsazsa művészetének elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán. hirado.hu MEGJELENT: Az Igazság Fénye Kaprinyák Szerénke harmadik kötete! MEGZENÉSÍTETT VERSEK CD-N Kaprinyák Gyuiáné (Bodnár Szerénke) versei szépérzékről, hazafias és vallásos érzületről tesznek tanúságot. Az Arizonában élő költőnő két kötete, az Emlékezz és a Hit, remény és szeretet igen népszerű a magyar olvasók körében. A szerző régi vágya, hogy költeményeit megzenésítve is hallhassa a közönség. Ez az álom teljesült! A verseket dr. Varga László, a Váci Szimfonikus Zenekar karmestere zenésítette meg, és Nagy Ibolya operetténekes adja elő. Az énekszámok a CD elején és végén hallhatók, s közben számtalan verset szavalnak el ismert versmondók a Hit, remény és szeretet című kötetből. A CD ára postaköltséggel 12 dollár. A könyvek ára egyenként $10. Három könyv ára $25. Cím: Kaprinyák Gyuiáné, 25 W. Flynn Lane, Phoenix, AZ 85013 E-mail: szkaprinyak@hotmail.com Február 10, 2017 Menteni akarják... Mert vértócsában áll, De a megtépett morzsák Nem tehetnek sokat már, Haldoklik hazád! Egy vén akác mondja meg az igazát. Virágszirmain küldi szét Az árulók névsorát. A nap nem süti a hazát! Óh, te drága magyar föld! Bús gyászsziréna vágtat Rajtad át, sötét lesz a táj. Napfényt ugyan mikor lát? Védni kell a hazát! Védni kell! Á morzsák ismét élnek, Magyar Himnuszt énekelnek. A harangok is újraélve Zengik szózatát! Kaprinyákné Bodnár Szerénke a. Phoenix, Arizona _c Február 14. - Valentin, a szerelmesek napja Dolgok, amiket talán nem tudtunk a szerelemről Egy halálugrás kapcsán megsokszorozódik az esélyed, hogy párra lelsz. Ha viszont hypopituitarizmusod van, sosem fogsz szerelmi bánatot érezni. Van még néhány furcsa infónk a szívügyekről... A nők akkor érzik legerősebben partnerük szerelmét, amikor szemben állnak vele, és ő a szemükbe néz. A férfiak viszont inkább az egymás mellett végezhető tevékenységek során élik meg az érzelmi közelséget, például amikor együtt dolgoznak, sportolnak vagy épp csak sétálnak a társukkal. Az angol “love” szó a szankszkrit lubhyati-ból ered, melynek jelentése: szenvedély. A “love” kifejézés a teniszjátékban is helyet kapott, 1792 óta a “playing for love” kifejezéssel illetik, ha valakinek nem sikerül pontot szereznie a játszmánban, ami tulajdonképpen azt jelenti: a semmiért játszani. A jeggyűrűt azért hordjuk a bal kéz negyedik ujján, mert a régi görögök szerint ennek mentén fut a vena amoris, vagyis a szerelem vénája, ami aztán egyenesen a szívbe csatlakozik. Az első dokumentáció a jeggyűrűvel kapcsolatban az ősi Egyiptomból származik, s eszerint a gyűrű az örökkévalóság, valamint a Nap és a Hold jelképe. A lángoló szerelem szavatossága egy év. Valószínűleg azért, mert agyunk nem képes ennél tovább azon az eufórikus energiaszinten működni, melyet az állapot megkíván. A “lila köd” helyét ezután egy stabilabb szerelmi érzet veszi át. Hogy ezt a fázist a lehető leghosszabban élvezhessük párunkkal, minél több olyan közös tevékenységre lesz szükségünk, melyek mindkettőnk számára izgalmasak, és kielégítőek. Ha a világ több pontján rögzített statisztikákat egybevetjük, és átlagot számítunk belőlük, a férfiak a saját koruknál három évvel fiatalabb nőt vesznek feleségül. A második házasság esetében a korkülönbség átlagosan öt év, a harmadiknál pedig már nyolc. Egy kutatás szerint, ha egy férfi és egy nő valamilyen veszélyes helyzetben ismerkedik meg egymással, sokkal nagyobb az esélyük rá, hogy szerelembe esnek, mintha az élet egy sokkal unalamasabb szituációban - mondjuk egy irodában - sodorta volna össze őket. soskeresem.postr. hu Mióta üzenünk képeslappal szerelmet? Az érzelmek kimutatását fölöttébb rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek nyomdában előállított kártyákkal üzentek, a szokás elterjedését az alacsony postai tarifák is elősegítették. Hamarosan már a gyerekek is küldtek üzeneteket szüleiknek, tanítóiknak, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak. Az első ismert Bálint-napi üdvözlőkártya a British Múzeumban látható. Először, 1840-ben Esther Holland dobott piacra nagykereskedelmi méretekben képeslapot az Egyesült Államokban, ezért nevezik őt “a valentineok anyjának”. Bár a Bálint-nap egyre több országban vált közkedvelt ünneppé, legnagyobb kultusza az angolszász területeken, valamint Franciaországban és Belgiumban van, ahol Bálintot, avagy Valentint a szerelmesek védőszentjének tartják. BOLÚOG VALENTÍN NAPOT* Ady Endre Őrizem a szemed Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. m-OTTO'S MAGYAR IMPORT & CSEMEGE ÜZLET CÍM: 2320 West Clark Ave., Burbank, CA 91506 Weboldal: www.HungarianDeh.com E-mail: info@HungarianDeli.com Telefon: (818)845-0433 Rendelés faxon: (818) 845-8656 ÜZLET NYITVA: Hétfőtől - Szombatig 10:30-tól 6:30-ig Jr ífj nntf % ríAPPy VALENTINE’S ÚAV