Amerikai Magyar Hírlap, 2017 (29. évfolyam, 1-50. szám)

2017-12-15 / 49. szám

A megbocsátás 5 szabálya Igazán makacs, ragaszkodó dolog a harag és a sértettség. Nehéz megszabadulni tőle, újra és újra felüti a fejét, visszakúszik két ember közé. Csak egy dolog segíthet: a teljes és feltétel nélküli megbocsátás. Nem számít, hogy milyen kapcsolatot mérgez meg valamilyen sérelem, hiszen egy családi, egy szerelmi vagy baráti kapcsolatban is előfordulhatnak ilyen dolgok. Emberek vagyunk, megbántjuk egymást, és mi is könnyen megbántódunk. A saját érdekünkben két dolgot sajátítsunk el minél hamarabb: a bocsánatkérés és a megbocsátás képességét. Annak igazán nehéz megbocsátani, aki része a mindennapjainknak, akinek adunk a szavára, akinek a véleménye fontos számunkra, akit szeretünk. íme 5 szabály, amit tudatosítsunk magunkban, és amelyek segíthetnek, hogy megtanuljunk megbo­csátani: 1. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a sérelmet Csupán azt jelenti, hogy képesek vagyunk felülemelkedni rajta és továbblépni. Azt jelenti, hogy el tudjuk engedni annyira, hogy egy későbbi vita során ne hozzuk fel újra és újra. Ha mégis újra ennél az esetnél kötünk ki, akkor tudhatjuk, hogy nem bocsátottunk meg igazán. 2. A megbocsátás nem automatikus, ha valaki bocsánatot kér, még nem feltétlenül tudjuk azonnal el­fogadni Ne várjuk magunktól rögtön azt, hogy azonnal túl leszünk rajta. Lehet, hogy jólesik, sőt el is várjuk a bocsánatkérést, de az nem jelenti azt, hogy az érzéseink is egy csapásra megváltoznak majd. 3. A megbocsátás egy folyamat Adjunk időt magunknak, hiszen a teljes megbocsátás időbe telik. Az is lehet, hogy soha nem leszünk rá teljesen képesek, de minden nappal egyre közelebb kerülhetünk hozzá, ha dolgozunk rajta. A lelkünk megsérült, és nem lehet egy ragtapasszal gyógyítani. 4. A megbocsátás a mi jóllétünk és egészségünk érdekében fontos Ne azért bocsássunk meg, mert megsajnáljuk a másikat, hanem azért, hogy nekünk jobb legyen. Magunkra koncentráljunk, hiszen már kutatók is megállapították, hogy a harag mérgezi a testünket és a lelkünket. 5. A megbocsátás nem gyengeség Sőt inkább hatalmas erő, kitartó munka eredménye. Sose szégyelljük, hogy képesek vagyunk megbo­csátani valakinek, legyünk rá büszkék, hogy felül tudunk emelkedni valamin, amiről azt hittük, hogy sosem leszünk rá képesek. Segíthet az empátia Mi is emberek vagyunk, mi is megbántottunk már másokat, valószínűleg mélyen, igazán fájón is. Képzeljük el, hogy éreztük magunkat akkor, mennyire vissza akartuk forgatni az idő kerekét, hogy újra meglegyen közöttünk a bizalom és az egyensúly. Valószínűleg a másik félnek is legalább ilyen fontos a mi megbocsátásunk, a kezünkben van a lehetőség, hogy megadjuk neki a második esélyt, ridikul.hu így tegyük még szebbé mások napját Az életünk telis-tele van stresszes, feszült és fárasztó pillanatokkal, napokkal, hetekkel. Sokat dolgozunk, egyensúlyozunk a karrier és a magánélet között, igyekszünk minél jobb anyák, feleségek, barátok - jobb emberek lenni. Csakhogy sokszor ez nem is olyan könnyű, mint gondolnánk. És olyan jólesik néhanapján, ha valaki a nagy rohanás közepette emlékeztet bennünket az élet apró szépségeire, örömeire, kincseire. Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni, nagy dolgokat akarni: sokszor a legisebb kedvesség, egy icipici gesztus sokkal jobban esik az embernek, mint azt gondolnánk. A lényeg, hogy szívből érkezzen a ajándék. S az ajándék nem is biztos, hogy egy tárgy. Lehet az valami olyan tett, ami nekünk semmibe nem kerül, másnak azonban abban a pillanatban a világot jelenti. Örömet okozó tettek: Mondjuk el valakinek, hogy mennyire inspirál bennünket. Adjunk egy kisebb ajándékot, amiről csak úgy eszünkbe jutott. Figyeljünk, amikor beszél, érdeklődjünk. Küldjünk egy e-mailt, csak úgy. Kérdezzük meg, mi újság van vele. Végezzük el a párunk helyett azt a házimunkát, amit általában ő szokott csinálni. Engedjünk magunk elé valakit a sorban, aki nálunk jobban siet. Vigyünk kávét egy kollégánknak. Küldjünk fotót a helyről, ahol éppen vagyunk és üzenjünk: „Bárcsak itt lennél te is”. írjunk egy üzenetet csak úgy, mert eszünkbe jutott a másik. Vigyünk a munkahelyünkre házi sütit. Hívjunk meg valakit ebédelni/vacsorázni. Mosolyogjunk rá ismeretlen emberekre. Csak úgy öleljünk meg valakit, mert érezzük, hogy jólesne neki. Dugjunk el egy cetlit egy kedves üzenettel valaki táskájában. Adjunk egy picit nagyobb borravalót a kávézóban, étteremben. Mondjuk ki: „Szeretlek” - ha valóban így érezzük, ridikul.hu Dr. Bhumika Kathiriya fogorvosi rendelője szeretettel várja a magyar pácienseket! Rendelőnkben továbbra is megtalálja ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást megengedhető áron, amit Dr. Rácz rendelőjében megszokott! Ingyenes konzultáció, ha megemlíti ezt a hirdetést! Hívjon a szombati rendeléssel kapcsolatban! (818) 784-5889 12926 Riverside Dr. Suite D. Sherman Oaks, CA 91423 www.riversidedentals.com 7 egyszerű módszer, amely megerősítheti a házasságunkat Nem mondunk újat vele, hogy a házasság bizony nem egyszerű műfaj. Egy életre tervezzük, és nem elég csak úgy lenni benne, bizony dolgozni kell érte, nem is keveset. Néhány apróság is segíthet, hogy megerősítsük a kettőnk között lévő kapcsot. Sétáljunk kézen fogva Apróságnak tűnhet, de tény­leg fontos, hiszen kifejezi, hogy összetartozunk. Legyen 10 percünk egymásra Bármikor, bármilyen hely­zetben fontos, hogy félre tudjuk tenni az életünk más részét, és legalább 10 percig csak egymásra figyelni. Telefonok, munka és külvilág nélkül. Üzenjünk Egyetlen üzenet is megváltoz­tathat egy napot. Egy kedves szó, egy közös poén, egy szép kép. Ne becsüljük le az erejét. Vegyünk el egymás terheiből Mindenkinek lehet rossz napja, egyszer mi, másszor a házastársunk fáradtabb, nyűgösebb, elfoglaltabb. Vegyünk el ilyenkor néhányat a terheiből, akkor is segíteni fogunk vele, ha csupán apróságról van szó. Mindig fújjuk ki a gőzt Nem kell feltéüenül együtt, de a lé­nyeg, hogy figyeljünk rá rendszeresen, hogy megszabaduljunk a felgyülemlett feszültségtől, és este minél kevesebbet vigyünk haza belőlük. Játsszunk A játék elfeledteti velünk a gond­jainkat, önfeledt nevetést és szóra­kozást hoz az életünkbe, így sosem tudunk elég öregek lenni hozzá. Esti búcsúcsók Ha haragban vagyunk, ha nem tudtunk megbeszélni valamit, és épp rossz hangulatban vagyunk, ha szomorúak vagy jókedvűek vagyunk, ez az egy dolog sose maradjon el, így reggel ébredés után is az lesz a fejünkben, hogy valójában minden rendben van közöttünk, ridikul.hu • • Ölelkezzünk sokat, mert ölelkezni jó! Az ölelés állítólag egy velünk született szociális viselkedés. Az összetartozást, a védelmezést, az együttérzést és a szeretetet fejez­zük ki általában vele. Olykor kifejezetten jólesik, amikor át-, illetve megölelnek bennünket. Az ölelés intim, az ölelés érzelmekkel teli. Thich Nhat Hanh zen mester szerint háromféle ölelés létezik: az egyik esetben tiszteletben tartjuk a jelenvaló lét pillanatát; a másodikban a másik iránti tiszteletet fejezzük ki; a harmadikban pedig a boldogság és a hála érzését mutatjuk meg annak az embernek, akivel éppen együtt vagyunk. Csökkenti a stresszt az ölelés közben létrejövő fizikai közelség, illetve intimitás miatt. Egy felmérés szerint azok, akik gyakrabban ölelkeznek, szociálisan és érzelmileg kiegyensúlyozottabbak. Az ölelés intimitása miatt úgy érzik, jó helyen vannak a világban. Erősíti az immunrendszert. A felmérés szerint ugyanis a gyakrab­ban ölelkezők kevésbé voltak érzékenyek a hidegre. Ezt azzal ma­gyarázzák, hogy a stressz hiánya, illetve az érzelmi támogatottság érzése miatt jobban érezték magukat a sokszor ölelkező emberek, s így kevésbé észlelték, hogy mennyire hideg van. Érdekes. Megelőzhetőek a szívbetegségek, az ölelés ugyanis csökkenti a vér­nyomást, a már említett stresszt, így védi a szívünket. Csökkenti az elszigeteltség érzését. Az ölelés hatására ugyanis beindul a kötődés érzése, vagyis az, hogy tartozunk valakihez, tarto­zunk valahova. Együttérzés és nagylelkűség kapcsolódik hozzá. No és a bizalom. Csökkenti a szorongást. A felszabaduló hormonoknak köszönhetően ölelés közben jobban érezzük magunkat. Ezek a hormonok például a depresszióban szenvedő emberekben is kisebb mértékben termelődnek. Az ölelés hatására azonban náluk is beindul a folyamat, ami segítheti a gyógyulásukat. Segít a félelem leküzdésében. Egy tanulmány szerint az érintés, az ölelés segít az alacsony önbecsülés és például a halál miatt kialakult félelmek leküzdésében. Fájdalomcsillapító hatása van. Ölelés közben olyan hormonok sza­badulnak fel, amelyek csökkenthetik a fájdalomérzetet, ridikul.hu 7 nyers igazság az életről Most még lehet, hogy fájnak ezek a mondatok, de higgyük el, hosszú távon a hasznunkra válhatnak. Nincs olyan, hogy valaki túl elfoglalt ahhoz, hogy válaszoljon egy üzenetre Akinek igazán számítunk, akinek fontosak vagyunk, annak mindig lesz ideje ránk, akár csak egy percre is, és soha nem feledkezik meg rólunk. Mindenkinek a saját érdeke az első Bármilyen kedves, szeretette méltó, gondoskodó emberrel találko­zunk is, ne higgyük, hogy nem önző, hiszen mindenkinek a saját érdeke a legfontosabb, így vagyunk kódolva, és ezért senkit nem hibáz­tathatunk. Készüljünk fel arra, hogy egy adott ponton mindenkiben csalódni fogunk, ha túl nagy elvárásaink vannak. Nem okozhatunk egyszerre mindenkinek boldogságot Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindenkinek megfelelni. El kell dönteni, kik a fontosak, velük törődjünk elsősorban, a többi ember boldogságáért, elégedettségéért egyszerűen nem vagyunk felelősek. A világ nem tartozik nekünk semmivel Nem ígért nekünk senki boldogságot az elején, csupán jogunk van azt megszerezni. De a világ nekünk nem tartozik, ezért ne legyenek túl nagy elvárásaink. Mindig saját magunk számára gyártjuk a kifogásokat Hibáztathatunk egy életen át másokat, de nem ők felelősek a mi életünkért, hibáinkért, mulasztásainkért. Sem a múltunk, sem az ott élő emberek. A tetteink minősítenek bennünket, nem a gondolataink Hiába vannak világmegváltó gondolataink, eszméink, ám amíg nem mozdulunk ki, és kezdjük el jobbá tenni a világot, senki sem fogja megtudni, mi is lakik bennünk. Senki sem fog megmenteni minket a saját életünktől Az életben a legtöbben mindig épp várunk valamire: legyen na­gyobb a gyerek, jöjjön már az előléptetés, utazzunk már el. Az élet azonban nem így működik, nem lesz minden jó varázsütésre. Az igazi életünk akkor zajlik, amikor épp várunk rá. ridikul.hu Tom Herskovits, Broker Thomas Herskovits Insurance Agency • Auto (Liability + Comp + Coll.) Home • Health • Life Ha velem beszélsz, ne gondolj biztosításra, de ha biztosításra gondolsz, beszélj velem! 14640 Victory Blvd., Suite 217, Van Nuys, CA 91411 Telefon: (818) 782-7466 * Fax: (818) 782-7480 E-mail: belze2@aol.com Website: www.theinsurancedudes.com Barátainak, ismerőseinek a legszebb ajándék, amely egész éven át örömet szerez: AJÁNDÉK ELŐFIZETÉS A HÍRLAPRA! December 15,2017

Next

/
Oldalképek
Tartalom