Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)
2016-05-13 / 20. szám
Csárdáskirálynő egyveleg a Szoboszlai-társulat előadásában Éljen a szerelem! Nos: „odatették”! A Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház április végi Csárdáskirálynőösszeállítása - az Éljen a szerelem! - nem marad el a lelkes társulat korábbi négy bemutatójától. De még menynyire! Már hogy éljen a szerelem. S már hogy ez alkalommal is egy színvonalasan szórakoztató előadással rukkoltak elő. Pedig... Pedig voltak kételyek. Hogy megelégszik-e a Tisztelt Nagyérdemű a teljes Csárdáskirálynő helyett csupán a dalokkal-táncokkal meg az egyes számok közötti összekötő szöveggel? Hogy képes lesz-e megbirkózni az első rendezésére készülő Antal Tímea a színre vitellel, hogy kellően érvényesülnek-e Varsányi Csaba díszletei a hollywoodi Nine O’Clock Players Színház kicsiny színpadán, hogy a társulat új közreműködői könnyen beilleszkednek-e az összeszokott gárdába? Hogy a magyarországi „háromigenes népszavazáshoz” hasonlóan felelhetünk-e három igennel a fenti kérdés-trióra? Nos, a kaliforniai hálás közönség háromszor három percig (tán’ még annál is tovább) tartó „népszavazással” mondta ki az igent, s a kritika írására vállalkozó betűvető se mehet szembe a nézők zajos szavazatával. Hiszen az előadás a nézőknek készült (miközben maguk a szereplők is örömüket lelték a közös játékban). Tehát igen. Odatették... A magyar operett - Hungaricum. A kulturális örökség része, csakúgy, mint a herendi porcelán, a matyó népművészet, a halasi csipke, vagy a Vizsolyi Biblia. A Csárdáskirálynő, a Víg özvegy meg „társaik” olyan világhódító színpadi műfajt hoztak létre, amely forradalmasította a zenés színházakat. Igaz, elődje a bécsi operett is újat hozott a maga idejében: ez elsődlegesen az iijú Johann Straussnak, Offenbachnak, Leo Falinak köszönhető, de a „magyar utódok” Lehár Ferenctől, Kálmán Imrétől Ábrahám Pálig, Fényes Szabolcsig, a palotástól a csárdásig, a népdalok ihlette áriákig-kettősökig magyarságukkal hódították meg a Tisztelt Nagyérdeműt - határokon innen és túl. Úgy vélem nem túlzás, hogy az összes magyar nagyoperett közül a Csárdáskirálynő a legsikeresebb, az örökértékű. Pedig nem magyar operettnek indult. Az osztrák vígjáték-író Leo Stein, valamint a budapesti születésű, Bécsben színészként szereplő Jenbach Béla javasolta Kálmán Imrének, hogy készítsenek operettet egy pesti orfeum énekesnőjéről, akibe beleszeret egy trónörökös. Kálmánnak megtetszett az ötlet, de az első világháború közepette nem volt kedve zenét szerezni egy könnyed darabhoz; később Lehár Ferenc addig ösztökélte, amíg megkomponálta a muzsikát. Az 1915. novemberi bemutatóra a bécsi Johann Strauss Színházban került sör, akkorra az eredetileg javasolt cím - Es Lebe die Liebe, vagyis Éljen a szerelem - is megváltozott Csárdásfürstinre, azaz Csárdáskirálynőre. Kereken egy évvel később - 1916 novemberében - a magyar fővárosban, a szép emlékű Király Színházban rs felhangzott a iaj cica, a Hajmást Péter, Hajmási Pál, ittegra többi fülbemászó sláger; a szövegkönyvet Gábor Andor fordította magyarra. A címszerepben a közönség Kosáry Emmát ismerhette meg, akit akkortól tekintettek az első számú operett-primadonnának, szerelmét Edwint a már addig is népszerű bonviván, Király Ernő, Kerekes Ferkót pedig a gyerekkoromban általam is ismert id. Latabár Árpád alakította (1951- ben hunyt el). Majd következett Szentpétervár: 1917-ben - a cári Oroszország fővárosában Szilvia címmel adták elő. Az angol és az amerikai bemutatókon Gypsy Princess-re változtatták az operett címét - Szilvia pedig cigány hercegnővé rukkolt elő. A történetet többször, többféle meggondolásból átírták (volt amikor „vonalasították”, máskor meg, a külföldi vedégjátékokra tekintettel „monarchiásították”), de a muzsika nem változott. A zene csakúgy él, mint a szerelem. Éljen! Nem tudom, hogy az összekötőszöveget író Antal Tímea melyik változatból kottázott, de a néhány mondatos párbeszédekből kikerekedett egy érdekes történet. (Az már újkori történelmünk szomorú mellékzöngéje, hogy a magyar operettet világhírűvé tevő Kálmán Imrének csakúgy menekülnie kellett szülőhazájából - majd Bécsből és Párizsból -, hogy Amerikában, Hollywoodban és New Yorkban kezdjen új életet, miként e mostani előadás szereplőinek és nézőinek többsége is.) Nincs módunk arra, hogy az Éljen a szerelem! produkció mind a 24 szereplőjének játékát elemezzem- annak pedig nem lenne értelme, hogy csupán felsoroljam a neveket. Ám az utóbbi sem volna elvetendő lehetőség, mivelhogy igazi csapatmunkát láttunk! A primadonna, a szubrett is beállt a táncoslábú „jaj cicák” közé, a szólista is vállalt néma szerepet - a dicséret tehát valamennyiüké. Jó ötlet volt a rendezőtől, hogy néhány szerepet két színészre osztott (igaz, beszéltem olyan nézővel, akit ez zavart). Eddig is tudtuk, hogy mind Horváth Lilla, mind Kiss Erzsiké gyönyörűen énekel - most egymást váltva voltak Szilviák. (Szegény Pankotay Péter, hány nőnek is kellett szerelmet vallania két és fél óra alatt!). Erzsiké volt a könnyedebb, mosolygósabb, Lilla viszont oly’ drámai erővel adta elő Péterrel az Emlékezz még! kettőst, ahogy színházba járásom nem kevés évtizede alatt egyeüen primadonnától és bonvivántól se hallottam. Pankotayról újat írni nem tudok: ő az egyik erőssége a Szoboszlai-csapatnak, remekül énekel és szövegmondása, játéka nem „bonvivánoskodó”. Hamár színészetről, játék-készségről írok: Finta Ilona Vandáról jó ideje tudjuk, hogy prózai előadásokon- akár főszerepben is - lehet rá építeni. Ez alkalommal egyik Stáziként az is kiderült róla, hogy kellemes énekhangja van (Túl az óperencián); operettekben is érdemes lenne nagyobb feladatokkal megbízni. Tóth Kinga, a másik Stázi, bevált szubrett, jól táncol, énektudását gyerekkora óta értékeljük - a mértéktartóan komédiázó Baky Józsival sikeres kettőst alkottak. E megállapítás érvényes Perjési Mónikára is. Antal Tímea nemcsak jó érzékkel, a népes szereplőgárda állandó mozgatásával állította színpadra a mindvégig jól pergő előadást, hanem Cecilia hercegnőként (Honthy Hanna hajdani szerepében!) színészként is helytállt - az orfeumi sanzonettből előkelő dámává emelkedett törtető asszonyt kellő keménységgel (ha kellett gonoszsággal) személyesítette meg. Mindkét minőségében méltán érdemelte ki a közönség elismerő tapsát. Orcsik István bariton (Miska pincér) először szerepelt a társulattal - erős énekhangja mellett prózát is jól mond, meghatározó egyénisége lehet a színháznak. Hrotkó Csaba a Cecilia-Cilikébe ifjú kora óta szerelmes Kerekes Feri „bácsit” alakította - olykor vérbő humorát a Tisztelt Nagyérdemű ugyancsak sok tapssal méltányolta. Két szerepet formált meg Kass Pál: ő is volt Bóni (a táncoskomikus), majd Cecilia férjét, a herceget alakította remek karikírozó képességgel. A vendégművész Ruzicska László kemény, férfias vonásokkal ruházta fel az Edvinnek katonai behívót átadó tábornokot, valamint Lehár Ferencet, aki Kálmán Imrét az „orfeumi történet” megírására ösztökélte. Pánczél Iván nem véletlenül a helyi közönség egyik kedvence: már megjelenésével is derűt keltett. Kiss Erzsiké koreográfiája látványos, fergeteges - s jó lehetőséget kínált a társulat majd mindegyik tagjának, hogy részt vegyenek a táncokban. Varsányi Csaba orfeumi és előkelő szalon díszlete a kicsiny játéktérhez alkalmazkodó telitalálat (emellett Csaba az egyik táncot, a palotást is megtervezte, amelyben a Kárpátok Néptáncegyüttes tagjai is közreműködtek). S hogy a legfiatalabb magyarjaink is megjelenjenek a színpadon, fergeteges táncot jártak a Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskola láthatóan megilletődött diákjai. Az előadás végén dr. Gróf István vezető konzul és Pereházy Miklós, az Egyesült Magyar Ház elnöke okleveleket adott át a Szoboszlai Színház több tagjának. Földes Tamás Bóni kellemetlen hírt közöl Szilviával az Orfeumi esküvő után Stázi és Edvin. Túl az óperencián Feri bácsi, Cecilia, Miska és a zenészek. Hajmási Péter, Hajmási Pál Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskola diákjai Szoboszlai Sándor, Schaffer Anikó Fotók: Zoltán Redl-Nagy Art and Photography www.zoltanredlnagy.com www.zoltanwedding.photography Mulatozás az Orfeumban 7 \ Május 13, 2016 ^------------------------------------
