Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)
2016-04-29 / 18. szám
Édes anyanyelv, kapcsolatok, kötődések Mióta Magyarország tagja az Európai Uniónak kötelezővé váltak bizonyos helyeken az angol nyelvű jelzések, feliratok. Ez azonban egyáltalán nem indokolja, hogy Magyarországon annyi angol szót és kifejezést csempésszenek bele a mindennapi beszédbe. “Turning point volt az életemben”, hajtogatta például egy magyar tv műsorban egy magyar színész. Hiába javították ki halkan a háttérből a beszélgető társak, csak azért is elismételte meg kétszer a turning point-ot. Itt az USA-ban néztük ezt a bizonyos műsort, és ha nem lennék végzettségem szerint magyar tanár, hivatásomat tekintve pedig újságíró, talán elsiklottam volna felette. Bár nem hiszem, mert ha magyarul beszélünk, akkor az legyen valóban magyarul, ha már egyszer használjuk az édes anyanyelvet! Itt persze előfordul, hogy “ötvözzük” egy kicsit a két nyelvet, ami azon a sajátos módon nyilvánul meg például, hogy az angol szóhoz tesszük hozzá a magyar ragot. Ez jobbára azért van, mert könnyebben jön olykor az angol szó az ember nyelvére, de itt legalább tudjuk, hogy miről beszélünk. Egyébként pedig minden “stimmel”, még a magánhangzó harmónia is. Ugyancsak a magyar televízióban beszélgettek például a burn out-ról és nagy előszeretettel csakis így emlegették. Nem hiszem el, hogy ne lehetett volna a “kiégés” szót használni, ha egyszer arról volt szó! Az angolban kevésbé járatos magyar ember először gondolom, “nézett, mint a moziban”, aztán ha leesett a tantusz, bizonyára így rögzült benne, és ha a jövőben bárki “kiég” a környezetében, már maga is az angol szót fogja használni. Nagyon divatos lett a szlengben, sőt nem is a szlengben, hanem a mindennapi élőbeszédben a “történet” szó, de egyáltalán nem abban az értelemben, amit eredetileg ez a szó takar. Persze még mindig jobb, mint “kötőszóként” durva, alpári kifejezéseket használni, amelyek közül nem egyet az utóbbi időben már leírva is láttam. Sokat, sajnos egyre többet engednek meg maguknak az emberek. Úgyhogy szinte “elavultnak” tűnhet lassanként a népbutításoknak ellenálló normális nyelvhasználat, pedig mennyire szép és kifejező a magyar nyelv, milyen sok szinonimánk van, lehetne szépen, választékosán is használni a nyelvet. Bezzeg itt mennyit kínlódunk, hogy ne haljon ki a nyelvünk, nagy kihívás a megőrzése, ha a gyerekek angol nyelven tanulnak. Esetleg növekszik is az ellenállás, hogy miért kell otthon, a családi környezetben magyarul beszélni? Hányszor hallottam itt az USA-ban testvéreket egymás között angolul társalogni, vagy angolul felelni a szülő magyar nyelvű kérdésére. A szülők persze százszor is elmondják: magyarul beszélj, így “nem értem”. A gyerek természetesen nagyon jól tudja, hogy anyja, apja így is, úgy is érti, de azért többnyire szót fogadnak. Egészen addig, amíg el nem vétik megint. Itt, mint tudjuk, működnek magyar iskolák, ezáltal is őrzik, ápolják az anyanyelvet, amellyel igazi missziót végeznek, miközben “otthon” a külföldet majmolják, a nyelvtudás pedig (például az- angol) nemcsak hasznos, hanem kifejezetten “divatos”. Aki megteheti, angol vagy amerikai iskolába járatja (keveseknek megfizethető összegekért) a gyereket, vagy minimum kétnyelvűbe, érettségi után pedig egyre többen az Európai Unió valamelyik másik országába mennek egyetemre. Pedig kitűnő képzéssel, jelentős múlttal sok jó egyetem van Magyarországon, és mellesleg vannak angol nyelvű képzések. Ide viszont Európa különböző országaiból érkeznek a diákok. Vagy éppen más földrészekről, nemcsak Európából. A nyelv elsajátítása, a valódi “folyékony angol” nagy adomány, de otthon még mindig elég kevesen beszélik ilyen szinten akár az angolt, akár egy másik idegen nyelvet. Velem előfordult, hogy a szülővárosomban (ahol sok külföldi tanul az egyetemen) egy fekete diák nem győzött csodálkozni, amikor angolul szóltam hozzá, mert ez még soha nem fordult elő vele sem az utcán, sem a hivatalokban, sem a tömegközlekedési járműveken. Bizony nem véletlen, hogy nem “csillogtatják meg” Magyarországon a nyelvtudást, hiszen az valójában nem is csillog, komoly hiányosságok vannak az idegen nyelvek ismeretében. Ezt, a nyelveket már másképp, eredményesebben tanuló generációk szerencsére törlesztik lassan. Az én generációmnak még az orosz volt a kötelező (de már az angol, a német, a francia mellett), mégis nehezemre esne oroszul akár egy pohár vizet is kérni. Annyi fáradtságot (amivel gondolom, nem vagyok egyedül) nem vettem magamnak, hogy bármilyen formában szinten tartsam ezt a nyelvet. Ennek az oka az is, hogy bizony nagy ellenállás volt bennünk. És sem a 40 évig “ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok”, sem nekem személy szerint édesapám négy éves orosz hadifogsága nem csinált ehhez túl nagy kedvet. Ami az anyanyelvűnket illeti, jól tudjuk, hogy a sok olvasás mennyire gazdagítaná a szókincset, a könyveket azonban egyre jobban kiszorítja az internet és végképp kihalóban vannak a versek. A szüleim idős korukban is rengeteg memoritert tudtak, többet is talán, mint én magyar szakosként. Hol van ez ma már? Pedig ez is nagy értek. Örömmel láttam egy itteni ismerős amerikai családban, hogy a gyereknek már kisiskolásként is minden nap félórát olvasnia kellett, és még inkább tetszett, hogy a kislánynak ez egyáltalán nem volt kényszer! Az olvasóvá nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Ez azonban ma már egyre nehézkesebben és egyre nagyobb erőfeszítéssel történik. Talán azért, mert a gyerek eszmélése pillanatától azt látja, hogy a szülő az okos telefon gombjait nyomkodja. Ami aztán neki is megy már nagyon jól, akár a legzsengébb korban! Egy kutatás szerint a használók hat percet képesek “nyugodtan” eltölteni az okostelefonjuk nélkül. Hosszabb idő már “megárt”. Nemcsak a nyelv, hanem a kultúra és a kötődések ápolását is nagy figyelemmel kísérem Amerikában. Aki nem olyan helyen él, ahol nagyobb magyar közösségek vannak, annak bizony ez jóval nehezebb. Amikor egy metropoliszból kisvárosba költöztünk (óriási váltásnak bizonyult) első dolgunk volt létrehozni az interneten egy úgynevezett meetup-ot, hogy a környéken magyarokat toborozzunk és működtethessünk egy ilyen közösséget. Nagy fába vágtuk a fejszénket, mert elég tág területet kellett felölelni. Arra sem voltam rest, hogy a telefonkönyvből vadidegenként felhívjam a magyar nevű embereket. Jóllehet, ez tolakodásnak is minősülhetett, így találtam rá például arra a fiatal nőre, aki azóta is a barátaink közé tartozik. Szervező munkánk eredményeként sikerült olyan embereket is összehozni, akik bár itt éltek egymáshoz viszonylag közel, soha azelőtt nem tudtak egymásról. Baráti szálak szövődtek, sőt, egy párkapcsolat is kialakult! Mégis azt tapasztaltuk, hogy így szétszórva nehezen mozdíthatóak a magyarok. Egyesek lelkesen feliratkoztak, érdeklődtek, aztán soha nem láttuk a színüket sem. Hiába kínáltuk a programokat, pedig azt írták az interneten, hogy ápolni szeretnék a magyar nyelvet és a kultúrát. Hát itt volt a lehetőség, sokan azonban mégsem ápolták. Mások azonban igen. Egyébként nemcsak mi szerveztünk, hanem mi is elmentünk több magyar közösségbe. Pedig egyáltalán nem voltak közel, így olykor nagyot is néztek: hogyan kerültünk mi ide? Tavalyelőtt az volt a lányom karácsonyi ajándéka számomra, hogy egy kicsit tágabb “országjáró” körúton elvitt néhány magyar közösség ünnepi rendezvényére. így aztán több helyen is meg lehetett kóstolni a diós vagy a mákos bejglit. Amikor azonban mi láttunk vendégül a csoportunkból néhány embert, én csináltam a karácsonyi menüt és sütöttem a bejglit. Azelőtt pedig karácsonyi desszertparti néven próbáltuk az embereket a rendezvényünkre elcsalogatni. Megtesszük azt is, hogy más magyar közösségek rendezvényeit is népszerűsítjük, hátha oda is van kedve bárkinek elmenni. Különösen, ha például egy-egy magyar zenekart vagy más művészeket látnak vendégül. Természetesen voltunk néhány jelentősebb magyar fesztiválon, elmentünk a hagyományos húsvéti táborba Észak-Karolinában, Floridában pedig megnéztünk egy magyar nyelvű óvodát, pedig nincs is a családban kisgyerek. Egyszer meg egy “lángospartiért” is vezettünk vagy két órát, elvégre Amerikában semmi nincs “messze”. Akkor hogyne mentünk volna mi is magyar koncertre, vagy hasonló rendezvényre! Mi magunk azonban ennek a szétszórt magyarságnak nem merünk szervezni ilyesmit, hiszen kevesen vagyunk egyelőre, sőt, ezen a környéken valószínűleg ilyen kevesen is maradunk. Rendszeresen kiállítunk viszont a helyi egyetem évente megrendezett nemzetközi fesztiválján, ez is egy módja a kultúra terjesztésének. Kóstoló is volt valamelyik évben és hírét vihették a jó csípős gyulai kolbásznak. Legjobban annak örülök mostanában, hogy akadt két amerikai tanítványom, akik magyarul szeretnének tanulni. A dédnagymamájuk volt magyar, és rövidesen Magyarországra készülnek, innen az érdeklődés. Bár tanítottam már korábban is magyart amerikaiaknak, és azokra a tanítványokra is büszke voltam, most nagy sikerélménynek tartom, hogy ezen a kis helyen is vannak olyanok, akik a magyar gyökerek iránt érdeklődnek. Megmutatták már a régi anyakönyveket, mert kutatják a családfát, a dédnagymama fényképeit is nézegettük, legutóbb pedig elkérték tőlem a pogácsa receptjét. HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR RENDEZVÉNYEI 920 S. Olive Street, Downtown Los Angeles, 213.670.0005 www.hungarianculturalalliance.org info@hungarianculturalalliance.org Sports Lounge magyar koktél-bár Nyitva minden nap reggel 6-tól éjjel 2-ig Billiárd és Dart versenyek Billiárd verseny minden szombat este 8:30-kor. Karaoke este 9 után. Cím: 14034 Vanowen Str., Van Nuys, CA 91405 Email: ujpest@adelphia.net Web: www.ujpest.us Tel: (818) 780-6823 Fax: 818-786-3357 Állampolgársági eskütételek az USA nyugati partján Los Angeles (Kalifornia), Denver (Colorado), Boise (Idaho), az amerikai-magyar sikertörténet 2016-ban is folytatódik! Áprilisban ismét örömkönnyekben úszó csoportos magyar állampolgársági eskükre került sor az USA nyugati partján. Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul stratégiája részeként újabb és újabb amerikai-magyar közösséget vonnak be a nemzeti vérkeringésbe, ennek szellemében április 18-án megtartotta az első kihelyezett magyar konzuli napot Boise-ben, Idaho állam fővárosában. A konzuli nap margóján a magyar főkonzul a Boise State University illetékesével magyaramerikai diákcsere programlehetőségekről is egyeztetett, valamint megbeszélést folytatott David H. Bieter-rel, Boise főváros polgármesterével. A képen Mező Borbála főkonzulátusi munkatárs vesz át magyar állampolgárságikérelmeket. Tavaly legalább 50 ezer magyar költözött külföldre az EU-n belül Az Eurostat adatai szerint egy év alatt körülbelül 15 százalékkal, 2010 óta pedig majdnem három és félszeresére nőtt a hivatalosan külföldön élő magyar állampolgárok száma. Tavaly minimum 370 ezer fő lakott az EU főbb országaiban, majdnem ötvenezerrel több, mint egy évvel korábban. Túdják, hol nőtt az utóbbi években százalékosan a legnagyobb arányban a magyar állampolgárok száma? Nem valahol Nyugaton, hanem Romániában. Míg 2006-ban még csak 286-an voltak, tavaly már 2800 felett. Hogy ebből hányán vissza-, avagy hazatelepült erdélyi magyarok, és hányán mentek át esetleg oda dolgozni, nem tudni. De elgondolkodtató, mert Románia mostanában gazdaságilag is, más téren is (pl. korrupció elleni harc) nagyon jól teljesít. A Norvégiában élő magyarok száma 2010-től megháromszorozódott, a Svájcban élőké két és félszeresére, a Németországban élőké 130 százalékkal (tehát több mint kétszeresére) emelkedett, 150 ezer fő fölé. Nem csoda, hogy tavaly egyetlen egy olyan ország volt az EU-ban a statisztikában, ahol csökkent az ott élő magyar állampolgárok száma: Magyarország. Itt 27 226 fővel éltek kevesebben az Eurostat szerint, mint egy évvel korábban. Mivel ezek csak a hivatalos adatok, nincsenek benne feketén vagy szürkén dolgozók, babysitterek, az EU-n kívülre távozottak és azok, akik már megkapták a kinti állampolgárságot, a külföldön élő magyar állampolgárok száma ennél nyilván sokkal magasabb is lehet. privatbankar.hu Újpest Április 29,2016
