Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)

2016-10-07 / 39. szám

Volt, amikor a katolikus egyház tiltotta a villámhárítót A villámhárító alapelvét Benjámin Franklin találta fel, amikor épp nem amerikai diplomataként dolgozott, filozófusként írt regényt, vált az első híres amerikai sakkozóvá, vagy varrta az egész világ nyakába az óraátállítást. Franklin az 1750-es évek végén már használta a találmányt, de vitatott, hogy ő volt-e az első. A Szibériában található nevjanszki ferde torony építése még korábban kezdődött, de később ért véget - mindenesetre már arra is felkerült a villámhárító. Nagy jótétemény volt ez. Franklin sokat kísérletezett az elektro­mossággal, mire rájött, hogy a légköri töltést hosszú fémrudakkal össze lehet gyűjteni, és így ártalmatlanul elvezethetők a földbe vagy az óceánba. Csak jobb, ha nem gyullad ki egy ház, amibe belecsap a villám, nem? A katolikus egyház úgy gondolta, hogy nem. Az egyház komoly teológiai vitákban elemezte, hogy mi lenne Isten akarata, és a villámcsapást is az ő büntetésének tartották. A vil­lámhárító ennélfogva az isteni akarat elhárítása lett volna, így ellene­zték a használatát. Persze, nem várták lehajtott fejjel a végzetet: úgy tartották, vihar idején az a helyes, ha a hívek Istenhez imádkoznak, és akkor majd nem sújt le a villám. Mivel viharok idején a villám álta­lában a legmagasabb épületekbe csapott, a híveknek azt tanácsolták, hogy húzódjanak be valahová, ahol biztonságban lehetnek - csak ne a templomba. A teológusok nem örültek a villámhárítónak, de Franklin igazát is sokan támogatták. Ók azzal érveltek, hogy ugyanúgy kötelességünk megvédeni magunkat a villámcsapások, mint az eső, a hó és a szél ellen, ahogy azt az Úr lehetővé tette nekünk - írja egy elektromosság történetét feldolgozó könyv, az Electricity and Magnetism. De az egyház ugyancsak idegesen fogadta a vasút és a vonat feltalálását: a síneket a pokolba vezető útnak látták. A keresztény egyház viszonylag rövid ideig fújhatott a villám­hárítóra - alig két évtizedig. Franklin 1750-ben mutatta be a vil­lámhárító első prototípusát. 1769. augusztus 18-án villám csapott egy észak-olaszországi város bástyájába. Brescia akkor a Velencei Köztár­sasághoz tartozott, és a hadsereg a San Nazaró-i bástyában tárolt 90 tonna puskaport. A robbanás a város egyhatodát lerombolta, ami nem csoda, mivel még egy kilométerrel arrébb is súlyos kőtömbök záporo­ztak az égből. Legalább háromezren meghaltak. A történtek után a katolikus egyház meghátrált, és visszavonta a villámhárítóra vonatkozó tanait, index.hu Buddha nem volt se kövér, se kopasz Hogy hogy néz ki Buddha? Hát ezt mindenki tudja: egy kortalan, nagyon kövér figura, kopasz fejjel, széles, derűs mosollyal az arcán. A világon sok százezer szobor örökíti meg a buddhizmust megalapító bölcs alakját, akit a világon szinte mindenki felismer, hacsak nem egy kő alatt élte le az életét. Csakhogy Buddha egyáltalán nem volt se kövér, se kopasz, az a sok százezer Buddha-szobor valójában nem őt ábrázolja. A szobrok joviálisán mosolygó dagi figurája egy 10. századbeli kínai szerzetes, Csi-ce (Ch’i-t’zu), aki a kelet-ázsiai népi folklórban Pu-taj (Budai) déven vált ismertté. Ez azt jelenti, kenderzsák, és azért lett ez a ragadványneve, mert a legenda szerint egy nagy zsákot cipelt mindig magával, amiből a gyerekeknek osztogatott ajándékokat, édességet. A vallásalapító Buddha, eredeti nevén Gautama Sziddhártha az időszámításunk előtti 5-6. században élt, és terjesztette tanait a mai Észak-India területén. Hogy hogyan nézett ki, azt valójában senki nem tudja, az első művészi ábrázolások ugyanis csak a halála után hat­­hétszáz évvel születtek meg, leginkább a szájhagyományra és a szob­rászok fantáziájára építve. Forrásként szolgálhatott még a buddhizmus egyik alapvetése, a Páli kánon nevű szöveggyűjtemény, amiben szere­pel a „nagyszerű ember 32 jellemzője” cím alatt egy felsorolás arról, hogyan néz ki fizikailag Buddha - de itt ezt már inkább köznévként, vagyis mint megvilágosult, bölcs embert kell érteni. Mindenesetre nagyjából egy férfi szupermodellt ír le, olyan extra bónuszokkal, mint a 40 fog és a térd alá érő karok. Na de akkor miért az a sok szobor a kövér, kopasz kínai fickóval? Pu-taj nagyon népszerű népmeséi figurává nőtt a kora középkorban Ázsiában, sokan úgy tartották, ő nem egyszerűen egy megvilágosodott szerzetes, hanem maga Buddha reinkarnációja. Beszivárgott más távol-keleti hitvilágokba is: ő például Hotei néven a japán mitológiában a hét szerencseisten egyike. Pu-taj alakja a gazdagsággal, jó szeren­csével, nagylelkűséggel, bölcsességgel, boldogsággal, az élettel való megelégedettséggel fonódott össze, ezeknek egyfajta védőszentje lett. Ilyen funkciójában került a szobra a buddhista szentélyek bejárataihoz (a tradíció, miszerint a szobor hasának megsimogatása szerencsét hoz, egyszerű népszokás, a buddhizmus nem említ semmi ilyesmit). Amikor aztán a kínai kultúrát megismerte az egész világ, illetve a buddhizmus Ázsiából kiindulva az egész világon elterjedt, Pu­­taj látványos szobrai, könnyen megjegyezhető, szerethető figurája egyszerűen hozzátapadt a vallás névadójához, Buddhához. Annyira, hogy ma már Ázsiában is nevető Buddhaként vagy boldog Buddhaként szoktak rá hivatkozni sok helyen, index.hu A pápa szerint nem dönthetik el az emberek, hogy nők vagy férfiak Ferenc pápa grúziai látogatásán a házasság és.a család elleni globá­lis háborúnak nevezte a gender-elmélet. A hagyományos házasság és család elleni “globális háború” veszélyére figyelmeztetett a pápa, aki szerint mindkettőnek ellensége a gender-elmélet és a válás. Ferenc pápa a grúziai katolikus közösség képviselőivel találkozva egy kérdésre adott rögtönzött válaszában beszélt erről. “Ön a házasság nagy ellenségéről beszélt, a gender-elméletről” - jelentette ki a pápa egy nő kérdésére válaszolva, aki arról kérdezte, mi a véleménye arról, hogyan tanítják ezt az iskolában. A pápa részlete­sebben nem fejtette ki, mire gondolt. A gender-elmélet szerint minden­kinek joga van magát férfinek, nőnek vagy egyiknek sem nyilvánítania attól függetlenül, hogy biológiailag férfi vagy nő az illető. “Ma globális háború folyik a házasság tönkretétele érdekében” - jelentette ki a pápa. “Nem fegyverekkel, hanem eszmékkel, meg kell védelmezni magunkat az ideológiai gyarmatosítástól.” A pápa koráb­ban az “ideológiai gyarmatosítás” kifejezéssel a gazdag országoknak azon kísérleteit bírálta, amelyekkel azok szerinte a fejlesztési segélyeket az azonos neműek közötti házasságot és a fogamzásgátlást megengedő társadalompolitikák elfogadásához kötik. Ferenc pápa, aki elődeinél elfogadóbb a homoszexualitással szem­ben, de ellenzi az azonos neműek közötti házasságot, kijelentette, hogy “a házasság a legszebb dolog, amit Isten megteremtett”. A pápa ugyanarra kérdésre adott válaszában azt is hangsúlyozta, hogy a válás növekvő elfogadottsága is veszélyezteti a családot. MTI Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága halottunkra Pethő Tiborra a volt Tibor’s Deli tulajdonosára, aki négy éve hagyott itt bennünket határtalan űrt hagyva maga után. Nagyon szeretünk és hiányzol drága Tibikénk. Nyugodj békében! a nagy Pethő család és az Erős család 3f~ Stoyal Coach Jravet % A magyar utasaink szolgálatában 2841. Woodflower St, Thousand Oaks, CA 91362 AJÁNLATAINK:___________ ^CSOPORTOS ÉS EGYÉNI UTAZÁSOK* HAJÓUTAK, TÚRÁK, REPÜLŐJEGYEK TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK UTALVÁNYOK, UTASBIZTOSÍTÁS 1—— ...............y .. — - .....é Hívják Érseki Emőkét Phone: 805-523-7700 Toll-free: 877-207-0052 Skype: emoke.erseki Fax:310-317-7170 E-mail: emoke@hungariantravel.com Keressen minket az Interneten: h ttp: / /www. hun gari an tra ve 1. com f SZENT ISTVÁN > RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM saintstephencatholic.org 3705 Woodlawn Ave. Los Angeles CA 90011 Ft. THEODORE SMITH Magyarul: +949-633-1924 Angolul: +323-234-5963 Szentmise: vasárnap 10:45 Útirány: 110 Fwy-ről keletre M.L.King Blvd.-nál. Balra Main St.-nél, Jobbra 37th St.-nél . az első sarokig. (Lkl7,5-10) Mikor egy alka­lommal a kishitű tanítványok nem tudták a gonosz lelket kiűzni egy gyermekből, Jézus így kiáltott fel: Hitetlen és romlott nemze­dék! Meddig kell még veletek maradnom? (Mtl7,17) Mennyire más volt Mária! Mennyire más az ő szeplőtelen szíve, mint a mi hitetlen szívünk! A lökhárító mat­rica szerint Jézus üdvözít! Hát, Jézusnak köszönhetően Mária is! Senki más szentre nem áll ez. Mária Jézusnak társmegváltója, mi csupán távoli kisegítők lehetünk. Amíg az apostolokból még a kevés hitük is elszállt, a Mária hite nőttön nőtt. Egyedül ő számított Jézus feltámadására húsvét reggelre. Egyedül az ő hite váltotta ki az első csodát Kánában. Jézus volt az ő tanítómestere és a miénk is. Máriáé volt három évtizedre, a miénk három évre! Kána előtt Jézus telje­sen Máriáé volt, utána teljesen a miénk. Mily szomorú csere! Mária mondta, „Nincs boruk!” (Jn2,3) Máriát nem ingatta meg Jézus ellenvetése, „Mi gondunk véle?” Az ő valódi közös, senki mással meg nem osztott gondjuk a világ megváltása volt. Ahhoz képest mi­csoda csekélység egy rosszul elsült esküvői fogadás. Kánában azonban kevésbé volt fontos az esemény, mint amit jelképezett, nevezete­sen az üdvtörténetet. A felebaráti szeretet már elfogyott. Ennél jobb volt az ellenségnek megbocsájtó új keresztény szeretet! Ádám eredeti bűne egy csomóhoz hasonlítható, melyet Jézus a megváltással kibogozott. A szűz Éva gonosz angyalnak hitt, Szűz Mária pedig jó angyalnak. Éva egyedül volt bűntárs az Ádám vétkében, mint ahogyan Mária egyedül volt Jézus társa a megvál­tásban. Egyetlen ember vétke min­denkire halált hozott, hogy egyetlen ember halála mindenkinek életet hozzon. Minden halálos bűnünkkel eladjuk az alanyi jogunkat cserébe a közmondásos „egy tál ételért.” Az Éva által Ádámnak kínált tiltott gyümölcs éppen ilyen apróság volt. Éva egy semmiség révén elindította a mi bukásunkat. Mária tehát egy másik apróság révén Kánában" elindította a megváltásunkat. Szent Pál szerint Évát - nem Ádámot- szedte rá a sátán. Az Éva bűne az értelemben, az Ádámé az akarat­ban gyökeredzett. Éva hitetlen volt, Adám rosszindulatú. Ő az Éva kedvéért zúdított ítéletet ránk, tehát Jézus a Mária mellőzésével váltott meg minket! Frank Sheed ezt írja: „Jézus az édesanyja javaslatára művelte a csodát. Mária tudta, hogy ezen egyetlen tettével feladja Őt: ettől kezdve a fia köztulajdon lesz... Nincs nyoma az evangéliumok­ban, hogy újra találkoztak volna- csak mikor a kereszten füg­gött.” (To Know Christ Jesus, 13) És ott Jézus ünnepélyesen feladja Máriát. „Asszony,” szólította meg a Kálvárián, mint Kánában is, „íme a fiad.” A szeretett tanít­ványnak pedig, „íme az anyád.” E megnevezetlen tanítványt csupán így írják le. A leírása pedig miránk is illik. Jézus minket is szeret! Az egyházban ezért hívjuk mi is Máriát édesanyánknak! Egy testben a fejnek meg a többi tagnak egyetlen anyja van. Mária alázatos hite mindent elér anélkül, hogy bármit kérne. Ámen! In Memóriám MAGYAR UTAZÁSI IRODA S H AMERíK&i

Next

/
Oldalképek
Tartalom