Amerikai Magyar Hírlap, 2016 (28. évfolyam, 14-50. szám)
2016-10-07 / 39. szám
Szíj jártó: Magyarország a szabadság és a szabadságharcosok hazája Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban tartott előadást az 1956-os forradalomról és szabadságharcról, helyi idő szerint kedden este. Az exkluzív washingtoni Nemzeti Sajtóklubban - ahol csakis újságírók és közéleti személyiségek lehetnek tagok - telt ház várta a repülőtérről egyenesen oda érkező Szijjártó Pétert. A rendezvényt a klub egyik elegáns éttermében tartották, magyar borvacsorával egybekötve, s ez volt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére rendezett washingtoni megemlékezéssorozat nyitórendezvénye. Ünnepi szónoklatában a magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta: büszke nemzet nevében szól, olyan nemzetében, amely büszke a kultúrájára, a több mint ezeréves történelmére és kereszténységére. -“Magyarország a szabadság és a szabadságharcosok hazája” - fogalmazott a miniszter, s hangsúlyozta, hogy 1956 fontos mérföldkő a magyar történelemben, mert kiderült, hogy a-diktatúra nem tud gyökeret ereszteni Magyarországon, és bebizonyosodott, hogy a magyarok szembeszállnak bárkivel, ha a szabadságukról van szó. Ezzel összefüggésben utalt a magyar történelem szabadságküzdelmeire, az ottomán birodalom ellen vívott küzdelmektől a Habsburg-birodalom elleni szabadságharcokig. “A magyarok ma is ilyenek” - szögezte le Szijjártó Péter. Szólt arról is, hogy 1956-ban ugyan ígértek segítséget külső hatalmak, de ez a segítség nem érkezett meg.”A szabadságharcot leverték, a megtorlás brutális volt, de a hősök példája egészen 1990-ig mindig bátorított bennünket” - mondta. Majd kifejtette: sokat tanultunk ’56-ból, s a legfőbb tanulságnak azt nevezte, hogy “mindig magunknak kell megküzdenünk a szuverenitásunkért és a szabadságunkért”. Leszögezte azt is: saját jövőjükről csakis a magyarok dönthetnek. “Mi olyannak szeretjük a hazánkat, amilyen, mint ahogyan az amerikaiak is úgy szeretik a hazájukat, amilyen. S mi soha nem engedjük meg senkinek sem, hogy ezt a hazát megváltoztassa “ - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Kitért arra is, hogy Magyarország nem szokott másokat bírálni, megadja a tiszteletet másoknak és más országoknak, ugyanakkor el is várja a tiszteletet, hirado.hu Obama sem úszta meg, hogy megvétózzák Barack Obama sem úszta meg elnökségét anélkül, hogy a kongresszus megvétózza egy vétóját, miután a szenátus és a képviselőház is nagy többséggel leszavazta őt. A testület döntése azonban nem csupán a leköszönő elnök hagyatékán hagy csúnya búcsúnyomot, de az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatokra sem lesz jótékony hatással. Tizenöt évvel a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után a tragédia még mindig be nem hegedt seb az Egyesült Államokban, egyebek között éppen azért, mert a mai napig nem sikerült tisztázni, pontosan kik felelősek a merényletért. Az tudvalévő, hogy a 19 gépeltérítő terrorista közül 15 Szaúd-Arábia állampolgára volt, ám az egy idén nyilvánosságra hozott jelentés ellenére sem egyértelmű, hogy a rijádi kormány esetleg felelős-e valamilyen módon a történtekért. A most elfogadott amerikai törvény lehetővé teszi a terrortámadás áldozatainak hozzátartozói számára, hogy ennek kiderítéséért beperelhessék a szaúdi kormányt. A döntést Barack Obama elhibázottnak és politikainak nevezte, és utóbbi kapcsán annyiban kétségtelenül igaza is van, hogy a közelgő elnökválasztás előtt egy ilyen kényes kérdésben nehéz nem az áldozatok mellé állni. Csakhogy az amerikai elnök magyarázkodásában van némi ellentmondás. Azt állítja ugyanis, hogy a törvény azért elhibázott, mert precedenst teremt: ha amerikaiak beperelhetnek egy másik államot, akkor az Egyesült Államok is hasonlóra számíthat, akár külföldön bevetett katonáit is bíróság elé citálhatják. Ezenkívül azzal érvel, hogy a közeli szövetségesnek számító Szaúd-Arábia beperelése nem használ az Egyesült Államoknak, korábban például Rijád azzal fenyegetett, hogy ha elfogadják a törvényt, minden amerikai államkötvényét eladja. Az persze erősen kérdéses, mennyi az esély az igazság kiderítésére, a szaúdi miniszterek aligha fognak az amerikai bíróságokon a vádlottak padján ücsörögni. Bár az egyébként sem csúcson lévő kétoldalú kapcsolatoknak aligha használ majd az elfogadott törvény, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia szövetsége túl szoros ahhoz, hogy ez komolyabban befolyásolja viszonyukat. Ritkán jut el egy törvény odáig, hogy az elnök vétóval éljen ellene, és még ritkábban történik meg, hogy a kongresszus elkaszálja a vétót. Az Egyesült Államok történelme során eddig nagyjából 2500-szor került sor elnöki vétóra, ám 1792 óta 110 alkalommal esett meg, hogy azt a kongresszus leszavazta volna. Igaz, ennek feltételei sem egyszerűek, a kongresszus mindkét házának kétharmados többsége kell hozzá. Barack Obama két mandátuma alatt 12 alkalommal élt vétójogával, mno.hu Akciós a magyar letelepedési kötvény Féláron, sőt hitelre is lehet kapni magyar letelepedési kötvényt. A kínai és vietnami érdeklődők juthatnak olcsóbban az EU-n belüli szabad mozgáshoz. A kínai ügyfelek akár hitelre is vásárolhatnak letelepedési kötvényt, sőt nem kell kifizetni a teljes árát sem a 300 ezer euróba, azaz 93 millió forintba kerülő állampapírnak. Az mno.hu szerint fél áron, 130-150 ezer euróért is letelepedési engedélyhez juthat a kevésbé módos kínai és vietnami állampolgár. A bankhitelt a lap információi szerint a China Construction Bank nevű pénzintézet nyújtja. A hitelkonstrukció alapján a bank kiegészíti a kötvény árát, viszont az állampapír futamidejének lejártakor az ügyfél nem kapja meg az általa befizetett 130-150 ezer eurónyi összeget. Az alku része, hogy a visszajáró pénzt a közvetítővállalkozás és a bank osztja el egymás között. Igazán jól a kajmán-szigeteki közvetítőcég jár, hiszen az elvileg jogos kamatnak a többszörösét, 130-150 ezer eurót tehet zsebre, a 45 ezer eurós közvetítői díjon felül. Egyre több jel mutat arra, hogy a magyar letelepedésikötvény-program az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb korrupciós története. Egy letelepedési kötvényt 300 ezer euróért lehet megvásárolni. A kötvényt azonban csak közvetítővállalkozásokon keresztül lehet lejegyezni, a közvetítők pedig magas jutalékkal dolgoznak. Közvetítésre engedélyt csak az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottsága adhat. Jelenleg öt cégnek van forgalmazási engedélye, ebből négy az offshore vállalkozások körében népszerű helyszíneken van bejegyezve, vagyis ismeretlen a vállalkozások valódi tulajdonosi köre. hvg.hu Majdnem egymillióan érkeztek Németországba A német szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziere elmondása szerint a korábban várt 1,1 millióhoz képest valamivel kevesebb, összesen 890 ezer menedékkérő érkezett 2015-ben Németországba. A 890 ezer menedékkérő közül 820 ezer ember ügyében teljes körűen elvégezték a menedékkérő-regisztrációs eljárást. Összesen 50 ezer ember ügyében leállították az eljárást, többségében azért, mert azóta továbbálltak Németországból, vagy hazatértek. Mindemellett mintegy 20 ezer kiskorú érkezett kísérő nélkül, ők nem tudtak menedékkérelmet benyújtani, sorolta a miniszter. A belügyminiszter szerint Németország jól kezelte a menekülthullámot, de véleménye szerint “nem ismétlődhet meg a tavalyi helyzet”. Meglátása szerint nemzeti és európai szinten is intézkedések egész sorát tették a Németországba érkező menedékkérők számának “jelentős és tartós” csökkentéséért, és azért, hogy Németország megfeleljen humanitárius kötelezettségének. Ennek köszönhetően idén egyelőre 210 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba. MTI HUNGARIAN CULTURAL ALLIANCE - MAGTÁR RENDEZVÉNYEI 1827 S. Hope Street, Los Angeles, CA 90015, 213.670.0077 www.hungarianculturalalliance.org info@hungarianculturalalliance.org Október 22. Irigy Hónaljmirigy koncert November 5. Török Adám koncert A Hungarian Cultural Alliance - Magtár részére pénzadományt lehet küldeni a következő postafiók címre: Hungarian Cultural Alliance, P.O. Box 151484, Los Angeles CA 90015, illetve paypalel az info@hungarianculturalalliance.org címre. Ezen kívül szívesen elfogadunk használt konyhai felszerelést. Önkéntesek jelentkezését is várjuk a 213.670.0077 telefonszámon. Az adomány levonható adóból mivel a szervezetünk 501(c)(3) egyesület. Strasbourg: Embertelen a tényleges életfogytiglan Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), mert a bírák szerint megalázó vagy embertelen bánásmódnak minősül, hogy a magyar törvények értelmében a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében leghamarabb 40 év letöltése után van lehetőség a büntetés felülvizsgálatára. Az ügyben két tényleges életfogytiglanra ítélt magyar férfi fordult a strasbourgi bírósághoz azzal a panasszal, hogy büntetésük az EJEB korábbi elmarasztalásának hatására 2015-ben bevezetett szabályok ellenére is embertelen bánásmódnak minősül, mert nincs valódi reményük a szabadulásra. Elsőfokú ítéletében a törvényszék megállapította, hogy a jelenleg hatályos magyar jogszabályok értelmében túl hosszú időnek kell eltelnie a jogerős döntéstől az első felülvizsgálati lehetőségig. Mint írták, ez jelentősen hosszabb a bíróság egy korábbi ítéletében javasolt maximum 25 évnél. A bíróság más aggályokat is megfogalmazott a kérdéses törvénynyel kapcsolatban. Miközben a kegyelmi bizottságnak objektív, előre meghatározott kritériumok alapján kell eljárnia a mérlegelés során, ezek nem vonatkoznak a köztársasági elnökre, akié az utolsó szó minden egyes kegyelmi kérvény esetében. Az új törvények ráadásul nem rendelkeznek semmilyen időkorlátról, amelyen belül az államfőnek határoznia kell a kegyelmi ügyekben, illetve nem is köteles megindokolni döntését, még akkor sem, ha az eltér a kegyelmi bizottság véleményétől - írta az EJEB közleményében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a magyar szabályozás embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősül, mert nem biztosítja az elítélt jogát a reményhez, az ítélet felülvizsgálatához, és ezért sérti az emberi jogok európai egyezményének 3. cikkében foglalt előírásokat. MTI A világ vezető hatalmában félmillió házban nincs meleg víz és WC Flint városában, Michigan államban olyan régiek a vízvezetékcsövek, hogy a polgárok ólomtartalmú vizet isznak. Erre felfigyeltek, hiszen választási kampány van, amikor a szegények szavazata is számít. Aztán az alaposabb vizsgálat kimutatta: csaknem 500 ezer amerikai háztartásban nincs meleg víz és WC a huszonegyedik században. Nálunk hideg víz is csak a kilencvenes évek óta van - mondta a New York Times tudósítójának Dorothy Rudolph. A 64 éves nyugdíjas mosogatónő férjével, egy szintén már visszavonult áccsal él egy kis házban Alabama kellős közepén. A környéken szinte mindenki afroamerikai, és sehol sincs sem meleg víz, sem WC. Sőt még derítő sincs, a csövet egyszerűen kivezetik a ház háta mögötti erdőbe. Rémes a szag - ismerte el a háziasszony, de a derítő 6000 dollárba kerülne. A párnak ennyi a féléves jövedelme. Alabama állam, mely a második legszegényebb az USA-ban, már próbálkozott bírságolással, sőt azzal is, hogy börtönbe küldték azokat, akik a természetbe vezették ki a csövet. Hiába. Az embereknek ettől nem lett több pénzük. A szegény háztartások döntő többsége színesbőrű. hvg.hu LINDEN OPTOMETRY, A.P.C. Linden #1 éw SZEMÜVEG üpKjmetry. kontaktlencse O ONE-HOUR SERVICE in most cases WE ACCEPT MOST VISION INSURANCE NYITVATARTÁS: liétfötfil péntekig 9 B.«n. - 8 p.m. Szombaton 8 a.m. -6 p.m. Vasárnap 10 a.m. -5 p.m. 477 E. Colorado Blvd., Pasadena Tel. 1-800-50LINDEN Alan Limfat, O.D. 1-800-505-4633 Emily Linden, O.D. Október 7, 2016~